Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)
1943-08-28 / 1282. szám
1943. augusztus 28. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN ■(gb) ROVATA" REGÉNY VÁZLAT Azt tartja a közmondás, hogy minek ki nem mestere, hóhéra az annak. Nagy tiszteletben tartom a közmondásokat és azért nem irom meg azt a regényt, amihez igen jó anyagot kaptam, félek, hogy nagyon elrontanám, mert regényíráshoz nem értek. így inkább csak a vázlatot adom meg abban a reményben, hogy ezen adatokból a regényes elbeszélések írásához értő emberek valamikor majd egy gyönyörű történetet Írnak. Miután a jövendőbeli Írónak teljes szabadságot akarok biztosítani, nem kötöm meg a kezét azzal, hogy a mesének címet adok. Pedig nem volna nehéz találó címet kitalálni; mint például “Ki mint vet, úgy arat”, “A végzet útja”, avagy a “Sö- tétlelkü Emberke”. Az utódomra hagyon a cim megválasztását, noha annyit már elárultam, hogy valami kis emberről lesz benne szó. Igen, ennek a mesének a hőse egy kicsi ember, egészen icipiciké úgy testileg, mint szellemileg és erkölcsileg. Éppen azért talán legajánlatosabb lesz, ha az “Emberke” nevet adjuk neki. Emberke, vagy emberkénk, szánalomra méltó kis figura volt. Kisfiú korában elöfogta a szamárköhögés, amely a három évig tartó kinzás alatt nemcsak a növésben akadályozta meg, hanem meggörbítette, púpossá tette. Emiatt iskolába is később került, ahol a gyerekek csúfolták és üldözték. Szerencséjére osztálytársai között akadt egy Sándor nevű markos, erős gyerek, aki 'pártfogása alá vette és nem egyszer vágta fülön azokat, akik Emberkét, aki akkor még csak fiúcska volt, bántani merték. Emberke tartózkodó és félénk maradt még felnőtt korában is. Vonzó arca, beesett fekete szemei, félénk viselkedése és mély sóhajtásai szánalmat keltettek. Mint ifjú vasmunkás megismerkedett a szocialista tanokkal és a munkásság elnyomatásáról szóló Írásokat különösen kedvelte, mert azokban nemcsak a munkásosztály, hanem saját, személyes sokszorosított elnyomatásának leírását vélte feltalálni. A szintén inas- kodó Sándorral fentartotta a barátságot és némi bátorságot véve most már ő kezdte oktatni a volt védelmezőjét. Múltak az évek és Emberke, meg a Sándor is kivándoroltak Amerikába. Itt végigjárták a bevándorlók szokásos kálváriáját, hol dolgoztak, hol nem. Sándor, aki hatalmas termetű emberré fejlődött, inkább kapott munkát, már csak azért is, mert elvállalt mindent. Megesett néhányszor, ha nem is nagyon sokszor, hogy Emberkének már nem volt házbérre való és ilyenkor Sándor segítette ki. Később aztán valahogy jobban elhelyezkedtek és mint mondani szokták, megkeresték a napi szükségletüket. Sőt mi több, Emberke meg is nősült, méghozzá egy igen csinos leányt vett el. Addig udvarolt neki, addig sóhajtozott és panaszkodott, hogy mennyit szenved a testi hibája miatt, mig a leány megszánta, megszerette és hozzáment csupa szánalomból. Semmi kétség, Emberkén erőn vett az úgynevezett “inferior complex”, azaz magát az átlagosnál alsóbbrendű értéktelenebbnek tartotta. (Az utódomnak, vagyis aki a regényt megírja, jelzem, hogy a történet itt jutott el a fordulóponthoz.) Mint tudjuk, a háború hullámai elérték Amerikát is. Roosevelt elnök kimondotta, hogy Amerika a demokrácia arzenálja lesz. Mindenütt megindult a munka ,a gyárak százait építették és nyitották meg. Munkásokat, de különösen szakmunkásokat kerestek mindenfelé. Emberke és Sándor is bekerültek egy uj repülőgép gyárba, A gyár egyre terjeszkedett, újabb és újabb munkásokat kellett felvenni. Az uj csoporthoz előmunkásokra volt szükség. Hogyan történt, hogy nem, egyszer csak Emberke is fore-, man lett. Talán csak azért, mert a sok uj ember között feltűnt bárki is, ha valamit értett a szakmához. Ez a formánná való kinevezés Emberkét egyszerre megváltoztatta. Az inferiof complexből átcsapott a superior complex- be. Vagyis most már azt hitte, hogy különb ember másoknál. Hogyisne lenne, — gondolta — ha őt még a testi fogyatékosság dacára is előmunkássá tették. Mint minden korlátolt tudású és értelmű ember, ő is titokban igen nagy tehetségnek tartotta magát. Úgy tartotta, hogy ha a végzet nem állta volna útját a testi fogyatékossággal, egész bizonyosan valami nagy ember, talán hires doktor, nagynevű feltaláló, vagy gazdag üzletember lett volna. Semmi kétsége sem volt aziránt, hogy fellebbvalói is észrevették a benne rejlő nagy embert, azért szemelték ki a “nagy felelőséggel” járó állásra. Mert Emberke úgy képzelte, hogy most már az egész gyárnak a sorsa az ő kezében van. És ahogyan ilyen nagy embert csinált magából, olyan mértékben egyenesedett ki. Hamarosan olyan peckesen járt, hogy még a pupossága sem tűnt fel annyira. De ugyanakkor régi munkástársaival megszakított minden baráti érintkezést. Rájött, hogy most már kilépett a munkások osztályából. Az a gondolat, hogy most már a munkásosztály fölé emelkedett nagyon tetszett neki. Nyomban el is égette mindazon könyveit, amelyek a munkás- mozgalommal foglalkoztak Végre is egy foremant az ilyen “alantas dolgok” nem érdekelhetnek, — magyarázta a feleségének. Az utóbbi időben már Sándort is kerülte. Egy reggel azonban egyidőben érkeztek a gyár elé. Zavartan felelt Sándor szavaira, ki mellette haladt a főbejárat felé. Emberke egyszerre csak megállt és kicsit dadogva ugyan, de igy szólt a reá kérdően néző Sándorhoz: “Tudod Sándor, sok pletykára adna okot, ha meglátnák, hogy én egy közönséges munkással társalgók. Megállók egy percre hogy ne együtt menjünk be a kapun.” Akitől a törénetet hallottam, nem mondotta meg, hogy Sándor mit válaszolt, csupán anynyit tudtam meg, hogy ezentúl valahányszor csak találkoztak, Sándor mindig köpött egyet. A régi barátai elvesztéséért uj barátokkal kárpótolta magát. Ezeket azonban már a “magasabb” körökből szedte össze; a kereskedők, hivatalnokok és léhütők köréből. Sőt az azelőtt elzárkózott ember, most mulatságokra, társaságokba kezdett járni, már amennyire ideje és most már jelentékeny keresete megengedte. Vitte magával a feleségét is, akit szeretett mutogatni. Nagyon hizel- gett neki, amikor mondották, hogy milyen szép feleségé van. De valahogy a feleségének is tetszett a megváltozott élet. Tetszett neki a társaságba való járás, a mulatozás is. És ugylátszik, hogy időközben az Emberke iránt érzett szánalma is megszűnt, mert egy szép napon megszökött az egyik uj fi- csur ismerősükkel. Hogy Emberke miként fogadta ezt a csapást, mi történt vele később és hogy micsoda tanulság rejlik ebben a kis mesében, annak a megírását az utódomra, a regény vagy tárcaíróra hagyom. A munkás asszonyok problémája Bár azoknak a leveleknek a hatása alatt Íródnak ezek a sorok, amelyek legutóbb megjelentek a Bérmunkásban a munkás asszonyokkal kapcsolatban, mégsem mondhatom, hogy ez kizárólag az asszonyok problémája volna, mert hiszen a rendszer odafejlődik, hogy a nőtől egyebet is követel, mint a háztartás ellátását, tisztántartását. Számtalan esetben vagyunk a tanúi, hogy ezeknek a súlya alatt is ezer panasz hangzik el az asszonyok ajkáról, amit megsokszoroz most az a körülmény, hogy az iparokban is helyet foglalnak ugyan olyan minőségben, mint a szervezetileg erősebb férfiak és mintha a teremtéstől sulytott hibájuk volna, következetesen ellenségei a munkások szervezkedésének, ők az utolsók — tisztelet a kevés kivételnek — akik felismerik, hogy a munkásosztály helyzetén egyedül maga, a szervezkedése utján javíthat. Ők azok, ! akik visszatartják férjeiket, hogy a munkásmozgalom tanító, nevelő munkájából kivegyék a részüket és alkalmam van azt tapasztalni, hogy tiz esetből nyolcban ők vonják meg a lehetőséget férjeiktől, hogy munkás lapot olvassanak, pláne, hogy azt anyagilag is támogassák. Itt lesz az ügy általános munkás probléma, amelyet közös erővel kell kiküszübölni, megváltoztatni. A munkások, hogy megnyerhessék csatájukat a tőkés rendszerrel szemben, elsősorban meg kell nyerniök a maguk eszméjének, meggyőződésének a legközelebbi hozzátartozóikat a feleséget, a gyermekeit, mert csak ezen az utón lehet a küzdelem egységes és eredményes. Ebben a felvilágosító munkában a Bérmunkáson kívül is minden munkásnak és munkásnőnek részt kell venni, hogy a várvavárt jobb idők elérkezhessenek. Hogyan áll ön Munkástárs vagy Munkástársnő ezzel a kérdéssel ? Lefkovitsné NAGY RÁKÓCZI NAP NEW YORKBAN MOST VASÁRNAP A Hudsonmenti Rákóczi osztályok vasárnap, augusztus 29- én, tartják az ez évi RÁKÓCZI NAPOT, a Castle Hill Garden- ben, Bronx, N. Y. Mint ismeretes a Rákóczi Nap a New York és környéki magyarságnak a legnagyobb egységes megmozdulása, ahol ezrek szoktak megjelenni. Mindenki tudja, hogy ott a legjobb szórakozások várják a vendég sereget, valamint a jó innivalókon kívül a leghíresebb magyar konyhát a Rákóczi asszonyok saját kezűleg intézik. Horosnyi Elemér tiz tagú zenekara játszik a kora délutántól a késő estig. Belépő jegy ára elővételben 50 cent, a pénztárnál 60 cent. Váltsa meg jegyét előre a magyar üzletekben, valamint a Rákóczi Irodában, 207 E. 84th Street, a 142. osztály gyüléstermében, 1351 Third Ave. N. Y. IPARI DEMOKRÁCIA IPARI SZABADSÁGOT JELENT Az Ipari Szabadság záloga a bérrendszer megszüntetése
