Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)

1943-08-07 / 1279. szám

1943. agusztus 7. BÉRMUNKÁS 7 oldal A természet erőinek megismerése Közli: BISCHOF JÓZSEF (Folytatás) PANAMA CSATORNA Az Egyesült Államok és An­golország 1850-ben megkötötte a Clayton-Bulver egyezményt, melyben kölcsönösen kikötöt­ték a Panama szoroson keresz­tül építendő bárminemű csator­na semlegességét. Huszonhat évvel később a franciák fölbá- bátorodva a szuezi csatorna si­kerén és eredményein részvény- társaságot alapítottak annak a megvizsgálására és eldöntésé­re, hogy lehet-e hajózható csa­tornát építeni a Panama szoro­son is? A francia hadsereg egy tisztje Lucien Napoleon hiva­talos küldetésben hajózott át Columbiába, hogy megvizsgálja a szorost és kieszközölje átvá­gására az engedélyt a kormány­tól. Coumbia kormánya meg­adta rá az engedélyt és ráadá­sul ingyen ajándékozott a tár­saságnak a csatorna mindkét partján s annak egész hosszá­ban 219 yard széles földszala­got, továbbá külön egy és ne­gyedmillió acre szabadon vá­lasztható területet, ahol a tár­saság a szükséges épületeket, lakóházakat stb. fölépítheti. Az engedély a csatorna meg­nyitásától számított 99 évre szólt, mely idő lejártával telje­sen ingyen a társulaté lesz az egész csatorna. Külön kikötés volt, hogy az engedély semmi­féle más nemzetre vagy idegen kormányra át nem ruházható és hogy a csatornát a társulat megalakulásának napjától szá­mított 12 év alatt el kell készí­teni. A társulat mihelyt a hi­vatalos küldött hazaért Fran­ciaországba, azonnal elnökké választotta az akkor már 75 éves Lesseps Ferdinándot és nemzetközi kongresszust hivott össze annak megvitatására, hogy minő csatornát építsenek. Lesseps az elnök azt ajánlotta, hogy a Tenger szintjével egy magasságú csatornát vágjanak, amilyen a szuezi csatorna is, mert ezen legegyszerűbb és leg­gyorsabb az átkelés. Ezzel szemben a kongresszus néhány tekintélyes tagja a legkomo­lyabban foglalt állást a zsilipes csatorna mellett ,de végül még­is Lesseps nézete győzött és ennek alapján bocsájtották ki az aláírási iveket négyszázmil­lió frankra! Az aláírók azonban nem igen jelentkeztek mindaddig, mig maga Lesseps át nem jött Ame­rikába és ki nem jelölte a csa­torna útját, ekkor azonban ro­hamosan elkapkodták a 600.000 részvényt, 500 frankjával da­rabját. “így született meg az a bűnszövetség” — Írja Leigh — “melynek az lett a végzete, hogy tönkre tegyen sok ezer szegény családot, bemocskolja a francia nemzet nevét, mely a vesztesség miatt csaknem for­radalomra vetemedett és mind­ezt egy világraszóló hasznos munka ürügyével tette.” S va­lóban szörnyű is, ha elgondol­juk, hogy több mint 200.000 ember úgyszólván mindannyi apró kisember, fektette bele verejtékkel megtakarított gara­sait ebbe a vállalkozásba, mely bukásra született a csalás és vesztegetés jegyében. A világ­hírű Lesseps pedig úgy vezet­te ezt az óriási részvényes sere­get a közös romlásba, mint ahogy III. Napoleon is egyene­sen a porosz ágyuk torkába vit­te seregét. Egyik a másikat ér­te, mig végre bekövetkezett a pénzügyi Sedan, melynek kese­rű emlékei semmivel sem vol­tak kisebbek, mint az 1870-71- iki “année terible” nyomorúsá­ga. Az 1881-88. évek örökké szomorú lapok lesznek a csa­torna történetében. 1880-ban Lesseps maga 843 millió frank­ra becsülte a még hátralevő összes költségeket, a követke­ző évben 512 millióra, 1883-ban pedig 700 millió frankra. És mikor minden összeomlott, mi­kor elköltötték az egész rész­vénytőkét, az elsőbbségi kötvé­nyek árát, sőt fölvett kölcsönö­ket is, kiderült, hogy az ásatá­si munkálatoknak még negyed­részét sem végezték el és erre a félben maradt munkára 2 milliárd frank ment el. E gigá­szi romlásnak számos oka volt. Első a gyilkos éghajlat, mely­nek csak két évszaka van, az esős, mikor az emberek sárga­lázban haltak meg négy-öt óra alatt és a forró, mikor tropikus láz tizedelte a fehéreket 24-36 óra alatt úgy, hogy a két év­szak alatt naponta állandóan 25-30 embert temettek a szo­roson. Azután a vezető állásban levők becstelensége, ami gazán páratlanul áll még a szédelgő vállalatok történetében is. Az egyik igazgató olyan pa­lotában lakott, mely 500.000 frankba került, évi ' fizetése 250.000 frank volt és valahány­szor kiment a “vonalra” min­dig joga volt 250 frank napi- dijra. Az egyik csatorna főnök 75.000 frankért építtetett ga­lambházat, a másik egész für­dőházat építtetett 250.000 frankért. Huszonöt millió fran­kot dobtak ki csak arra, hogy csinos kertvárost hasítsanak ki Colomb városkában! Hiba volt az is, hogy Lesseps makacsko­dása folytán a tenger szintjé­vel egyenlő magasságba akar­ták keresztül vágni a földszo­rost, ami szükségessé tett egy mély bevágást a 360 láb ma­gas, sziklás alkotásu Culebra hegyen keresztül, ez maga kö­zel 500 millió frankba került volna. Továbbá nagy akadály volt a Chagres folyó, mely hu­szonkilenc helyen keresztezte volna kanyargásával a csator­nát és ennek töltések közé szo­rítása is vagy száz milliót vett igénybe. Végre Lesseps maga is belátta, hogy le kell monda­ni a tenger szintjével egy ma­gasságban ásandó csatorna ter­véről és nagy kelletlenül elfo­gadta a zsilipes csatorna ter­vét, melynek kivitele jelentéke­nyen csökkentette a Culebra hegységből kihasítandó föld- mennyiséget. A közbizalom azoban ekkor már megingott Lesseps személyében és miután a közgyűlés rákényszeritette, hogy az elnökségről lemondjon, a közgyűlés nagytöbbsége el­határozta 1899-ben, a társaság fölszámolását. A fölszámolók azonnal rendbe hozták a társu­lat zilált pénzviszonyait, illető­leg uj részvénytársaságot ala­kítottak, amelynek Colombia kormánya még tiz évre meg­hosszabbította a csatorna enge­délyt. Most már határozottan a zsilipes csatorna mellett dön­töttek, melynek táplálására Ob- ospo mellett óriási tavat akar­tak teremteni és a csatorna ásás hátralevő összes költségeit 200 millió dollárba állapították meg. Újra kezdődött a gigászi munka, amely egyébként eddig sem szünetelt soha. Még a leg­válságosabb időkben is állandó­an több mint 1000 ember dolgo­zott a csatornán, az uj társulat pedig 2000-2500 emberrel foly­tatta a födmunkálatokat. Ezalatt azonban az Egyesült Államok kormánya engedvén a közvélemény nyomásának, mely hangos szóval követelt “ameri­kai” csatornát, bizottságot kül­dött ki annak megállapítására, hogy nem lehetne-e Nicara­gua—Costa-Rica csatornát vág­ni két világtenger között. Ez a hir megdöbbentette a Panama csatorna részvényeseit, akik rögtön közgyűlést hívtak össze, melyen elhatározták, hogy ösz- szes jogaikat, eddig végzett munkájukat és engedélyüket 40 millió dollárért fölajánlják az Egyesült Államok kormányá­nak. így végződött a Panama csatorna történetének második fejezete, melyben Franciaor­szág néhány száz lelkiismeret­len kalandor miatt örökre elját­szotta az alkalmat, hogy döntő befolyásra tehessen szert Kö- zép-Amerikában. Oly nagy volt az egész világ fölháborodása ezen a kolosszális méretű csalá­son, hogy “panama” szó ettől fogva lett szállóige mindenféle vesztegetés, csalás és sikkasz­tás megbélyegzésére. Hogy mi­csoda hatással van a csatorna a világkereskedelemre és hogy az óceán forgalmat mennyire fokozza, most már tudni, hisz derékben szeli ketté Amerikát és 9000 mérföldéi rövidíti meg az utat legszélső Kelet meg Európa és Nyugat-Amerika kö­zött. A hozzávetőleges számítá­sok szerint 11-15 óra alatt te­szik meg az utat a hajók a nagyságukhoz képest az Atlanti és Csendes óceán között a csa­tornán át és az Egyesült Álla­mok nemcsak amerikai mérnö­kökkel, hanem csak amerikai tőkével építette a csatornát, íme, igy szolgálja a kultúra és a civilizáció érdekeit, tőkések vetélkedése és kapzsisága. Két hatalmas állam, Anglia és Ame­rika. Volt idő, mikor “az angol lord” mint szállóige el nem apadó kincseket jelentett. Ám azóta nagyot fordult a világ az amerikai nagybácsi fogalma el­homályosította az angol lordot és a Vanderbilt, Pierpont Mor- ganok és Rockefellerek, Fordok milliárdjai, melyek igen rövid idő — átlag egy emberöltő — alatt gyűltek össze. (Folytatjuk) Minden uj olvasó, a forrada­lom regrutája. Hány regrutát verbuváltál, a társadalmi forra­dalom Forradalmi Ipari hadse­regébe? TENGELYKERESLET GUE­RILLA HARCOSOKBAN LONDON, jul. (ONA) — A tengely, amely mindig gúnyo­san beszélt a balkáni és orosz- országi guerilla harcosokról, most hirtelen felfedezte azok' hasznosságát. A tengelysajtó ugyanis felhívta a szicíliai la­kosságot, hogy harcoljon gue­rilla módra a Szövetségesek el­len. A Regime Fascista olasz lap odáig megy, hogy a gueril- lák megjelölésére az orosz ki­fejezést használja és “olasz partizánokéról beszél. A Mes- sagero olasz újság ezt Írja: “Amennyiben a harctéren nem sikerülne meggyőznünk az el­lenséget arról, hogy olasz föl­dön nincs maradása, akkor a guerilla harc eszközéhez kell folyamodnunk.” Eddig a szicilai hadjáratban a guerilla háború távollétével tüntetett, mert a szicíliai lakos­ság nem, hogy ellenséges ér­zülettel nincs a Szövetségesek iránt, hanem inkább minden­hol szívesen üdvözölte őket. Egyébként is azok, akik tanul­mányozták a guerilla harcmo­dort a Balkánon és Oroszor­szágban, rámutattak, hogy ez a harcmodor hosszú éves kikép­zés és gyakorlatozással sajá­títható csak el, már pedig a tengely erre sosem fordított gondot, mert nem hitte, hogy egy napon a háború a saját te­rületén fog folyni. HALÁL ARRA, AKI ESZIK LONDON, jul. (ONA) — — Lengyelországnak a német birodalomhoz csatolt területei­ről a lakosság élelmiszereket igyekszik átcsempészni az úgy­nevezett Guvernement Generál­ba, hogy ottani nemzettársait az éhhhaláltól megmentse. A londoni lengyel Dziennik Polski jelenti, nemrégiben tömegesen vád alá helyeztek Lodzban és Wloclawekben lengyeleket, aki­ket élelmiszercsepészésért bör­tönre vagy halálra ítéltek. Stever Márta wislai lakost Katovicében a németek kivé­gezték. Az asszony bűne az volt, hogy 4000 élelmiszer je­gyet lopott, amelyet éhező len­gyelek között osztotta szét. Se­gítőtársát, Piestrzynska Mári­át 6 évi börtönre Ítélték. KÁLLAY LEMOND A KüL- ÜGYMINISZTERSÉGRŐL ZÜRICH, jul. (ONA) — A Magyar Távirati Iroda jelenti, hogy Horthy Miklós kormány­zó Kállay Miklós miniszterelnö­köt, aki egyben a külügyi tár­cát is ellátta, a külügyminisz­teri teendők alól saját kérésére felmentette és helyébe Ghyczy Jenő helyettes külügyminisz­tert nevezte ki. A Távirati Iro­da jelentése szerint Horthy kormányzó Kállayhoz intézett levelében “meleg elismerését fejezte ki a miniszterelnöknek a külügyi hivatal élén nehéz időkben kifejtett kiváló szol­gálataiért.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom