Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)
1943-12-18 / 1298. szám
1943. december 18 BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN-----------------------------(gb) ROVATA----------------------------Ki épitse fel? Irta: KOVÁCH ERNŐ — XIII — IPARI DEMOKRÁCIA Az utóbbi két évtized fejlődése mutatja, hogy a tervezett gazdaság elkerülhetetlen. Sőt azt is megállapíthatjuk, hogy bizonyos idő múltán sokkal szé- lesebbkörü, sokkal tökéletesebb lesz, mint ma a New Deal tervezi. Hogy ehhez eljutunk-e simán, fokozatosan, avagy csak forradalmi és ellenforradalmi mozgalmakkal és összecsapásokkal, csak megjövendölni lehetne, amit mindenki megtehet magának. Az egyetlen, amit pontosan láthatunk, hogy a jövőben a “private enterprise”- ért folyó minden agitáció dacára is a központosított tervezett gazdaság nyomul előtérbe. És itt jutottunk el az Industrial Workers of the World által hirdetett Ipari Demokráciához. Mi az Ipari Demokrácia fogalma alatt a legteljesebb és legtökéletesebb tervezett gazdaságot értjük. Megállapíthatjuk, hogy a társadalmi fejlődés az ipari demokrácia felé halad. Nem állítjuk, hogy ezt a nevet is átveszi, — noha mind gyakrabban halljuk hangoztatni és nem állítjuk, hogy Industrial Workers of the World lesz a neve annak a szervezetnek, vagy szervezeteknek, amelyek megvalósítják. De igenis állítjuk, hogy az IWW megalapítói már 1905-ben jól látták a társadalmi fejlődés ezen irányát, midőn az ipari demokrácia fogalmát körülírták. Nem készítettek semmiféle utópista tervet, hanem csak rámutattak koruk ipari fejlődésére és abból megállapították, hogy az iparok központosított és tervezett irányítása felé haladunk. A LEGFONTOSABB PROBLÉMA Tény az, hogy a “tervezett gazdaság’’ kifejezés nem tőlünk, hanem később az oroszoktól származott. Azonban magával az Industrial Workers of the World szervezet megalakításával, a végcél meghatározásával ezt az eszmét fejezték ki. Az IWW megalakitói már jól látták, hogy társadalmi életünkben nem az a legfontosabb, hogy melyik földrajzi területnek, vagy osztálynak mire van szüksége, hanem hogy az élethez szükséges javakat a legnagyobb bőségben a leggazdaságosabban zavartalanul termeljük. Még egyszerűbben szólva, mint ahogyan a háború alatt az volt a legfontosabb kérdés, hogy mennyi repülőgépet, hajót, stb. csináljanak, mennyi munkást adjanak rá, stb.; éppen igy a békeidőben is az a legégetőbb kérdés, hogy mennyi lakóház, élelem, ruha, iskola, gyár, színház, stb. kell És mint ahogyan a háborús időben nem a képviselő, nem a szenátor határozta el, hogy mi a felelet ezen szakkérdésekre, hanem a szakemberek, úgy a béke idején is szakembereknek kell megoldani az ily problémákat. Láttuk, hogy úgy az angol parlament, mint az amerikai kongresszus, -— de különösen ez utóbbi, inkább gátlója, mint segítője lett a termelésnek. Láthattuk itt, hogy ez az állítólagos demokratikus intézmény teljesen demokrata ellenessé lett, mihelyt gazdasági problémák elé került, lesülyedt az osztályérdekek védelmezőjévé. De mégha a frázisnak megfelelőig a törvényhozó testület meg is maradna a “nép érdeket szolgáló” parlamentnak még akkor sem tudnák elvégezni a föntebb említett gazdasági funcióikat, mert nem értenek hozzá. Azért kellett kinevezni szakembereket, — az az kellett volna kinevezni szakembereket, de bizony sokszor csak gondolták, hogy az illető szakember, azért volt annyi hiba. És éppen a hibák kiküszöbölésére itt is követték azt az orosz módszert, hogy egy különálló bürokrata osztály szervezetek erre a célra. Az oroszok természetesen jóval tovább mentek, mert a tervezett gazdaságot sokkal szélesebb körűvé, teljesebbé tették, sőt ami a legfőbb, még a magán profitot is megszüntették. Mi azonban azt állítjuk, hog> még az sem elegendő és nem marad úgy az oroszoknál sem, hanem tovább fog fejlődni. A fejlődésnek a következő állomása az lesz, hogy a termelés irányítását kiveszik a bürokraták kezéből és munkások kezeibe helyezik. AZ IPARI SZERVEZET A fejlődésnek ez az iránya íozta létre az IWW-t. Ezen zervezet megalakitói jól látták logy az iparok irányítására ■sak a szervezett munkásság képes. De csakis olyan szerve ettel, amely nem szétválaszt- a. hanem egvesiti ő^et, tehá Ipari Szervezetekkel. Úgy találták, hogy minden hasznos munkát végző ember helyet foglalhat és helyet kaphat valamelyik ipari szervezetben. Ez az ipari szervezet felöleli annak az iparnak az összes munkásait és igy annak irányítását is kell, hogy saját maga végezze. Az irányításra demokratikus módszerekkel választja meg vezetőségét. Az ipari szervezetek ipari departmentokba, az összes departmentek pedig az EGY NAGY SZERVEZETBEN egyesülnek. így az összes iparok központosított irányításhoz jutnak. A központosított iparok vezetőségének a dolga megszabni a termelés és szétosztás mennyiségét. Ez lesz tehát az igazi perlament, amely a népmilliók életére valóban fontos intézkedéseket foganatosítja. És meri a vezetőséget demokratikus módszerek alapján választják meg, ez a rendszer az Ipari Demokrácia elnevezést nyerte. Amily mértékben növekszik, vagy jut érvényre az ipari demokrácia, oly mértékben válik jelentéktelenné és oszlik el a politikai állam; ledől, mint a ház, amelynek fundamentumát kidöntötték. (Folytatjuk) Soha még a történelem folyamán sem háború, sem elemi csapás nem idézett elő oly szörnyűséges rombolást, mint a most folyó világháború. A gyalázatosán kitervelt náci háborús forma, amelynek a célja nem csak a hódítás volt, hanem a német ipar kohkurensei- nek a megsemmisítése is, hogy a háború után, ne csak a világuralmukat, de az ipari termelés terén való egyeduralmukat is “ezer évre” biztosítsák. Ennek az állatias terrornak a következménye volt, egy csomó angol ipari központ és most mint megtorlás a német ipari centrumok, sokkal alaposabb szét- rombolása. De a legborzalmasabb rombolást a Szovjet Unió szenvedi, amelynek az úgynevezett európai részét teljesen szétrombolta a náci vandalizmus. Minden elvi és taktikai eltérés ellenére is minden öntudatos munkás, csodálattal tekintett arra a a hallatlan erőfeszítésre, amelyet a Szovjetek népe 20 éven keresztül kifejtett, hogy az elmaradt feudális cári birodalomból, egy modern ipari országot építsenek fel, amely az előfeltétele annak, hogy egy nép életnívója emelkedjen, hogy a szocializmus megvalósuljon. Mennyi rengeteg munka, koplalás, áldozatkészség kellett ahhoz, hogy a kapitalista államok blokádja dacára olyan haladást érjenek el, amilyent a Szovjet az iparosítás, város építés, a modern farm termelés terén elért. Ezek az eredmények az európai Oroszország területén, majdnem teljesen megsemmisültek, a gyárak városok, falvak, farmok romokban hevernek. Ma, amikor minden valószínűség szerint közeledünk a háború befejezéséhez, mind gyakrabban felvetődik az a kérdés, ki épitse fel a szétrombolt országrészeket, egy náci győzelem esetén ez nem lett volna probléma. Hitlernek erre is meg volt a maga módszere, amelyet gyakorlatilag úgy valósított meg, hogy a hadseregbe hivott német munkások helyére és a felfokozott hadi termelés szükségletére az elfoglalt területekről egyes számítások szerint, több mint 10 millió munkást vett el rabszolga munkára, akiknek a nácik által kiszabott feltételek szerint kell dolgozniok. Hitler győzelme esetén azt a területet, amelyet felépíteni óhajtott volna, ilyen rabszolga hadsereggel végeztette volna el. Ma már bizonyos, hogy Európa újra építését nem Hitler fogja diktálni, a nácizmus bukása befejezett tény és a győztesek, különösen a legtöbbet szenvedett oroszok részéről — kik emberéletben is mérhetetlenül többet áldoztak mint a többi szövetségesek együttvéve — mind gyakrabban merül fel az a kérdés, hogy ki épitse fel a szétrombolt területeket. A nagyjából való számítás szerint 100 millió munka évet igényel a Szovjetekben történt rombolások helyreállítása, vagyis 10 millió munkásnak kell 10 éven keresztül végezni ezt az ujáépitést. Logikusnak látszik Stalinnak az az állítólagos követelése, amelyet az amerikai polgári lapok is helyeselnek, hogy miután a nácizmus által megfertőzött németeknek úgyis “átnevelésre” van szükségük, kényszerítsenek 10 millió német munkást arra, hogy 10 évig ezt az építő munkát végezzék. Akármilyen logikusnak látszik az, hogy a rombolást azok építsék fel, akik elkövették, valójában ez egy csepet sem különbözne Hitler módszereitől és semmi sem volna kevésbé alkalmas arra, hogy a német népet kineveljék a nácizmus eszméjéből, mint ez a rabszolga terv, amely hü mása a hitleri metódusnak: ingyenes vagy nagyon olcsó munkaerő egyrészről, másrészről a fajfentartásra alkalmas férfi erőnek az elvonása és ezáltal a faj — ma a lengyel, orosz, cseh, akkor a német — szaporodása. De az emberiességtől eltekintve, munkás szempontból a legnagyobb szégyen és fortéiéin volna, ha ez a terv megvalósulna. Ez azt jelentené, hogy amint ma is, úgy a háború is a munkásosztályra rakna rá minden terhet. Tiz millió német munkást 10 évi rabszolgaságra ítélni és a fő-banditákat a nácizmus haszonélvezőit a helyükön hagyni a legnagyobb gyalázat volna. Tény az, hogy ezt a tátongó sebet, a szétrombolt területeket meg kell gyógyítani, de ha a rombolásra lehetett ezer milliókat költeni, ha fegyverbe lehetett hívni közel 100 millió embert, akkor ezt az ujáépitést is szabad, jól fizetett munká(Folytatás a 6-ik oldalon) Ha hozzánk ir, tüntesse fel a borítékon az ön lakásának postakerületi beosztásának a számát, hogy azt átvezethessük a cimszalagra. Ugyancsak a Bérmunkás postakerületi számát (20) is használja minden hozzánk küldött levélnél. Az alábbi cimzés szolgáljon mintául: J. KOVACH 346 Penn Ave. Akron 7, Ohio BÉRMUNKÁS P. O. Box 3912 Sta. S. S. CLEVELAND 20, O. Ha a cimszallagon feltüntetjük a kerületi számot, meggyorsítjuk a lapnak és minden levélnek a kézbesítését.
