Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)

1943-11-20 / 1294. szám

1943. november 20. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN-(gb) ROVATA" “MIT VÁRHATUNK A HÁBORÚ UTÁN” — IX — Európában szintén megma­radt a magántulajdonon alapu­ló termelés, de Angliában, Csehországban és előbb Német­országban is, bizonyos korláto­zást szabtak rá. Ilyen korláto­zások voltak a népjóléti intéz­kedések, munkanélküli biztosí­tások, stb. melyekkel el akar­ták kerülni a termelésben beál­ló zavarokat. Az események itt is bebizonyították, hogy merő ábránd volt, mert a Krízis ezen országokat is elérte. A krízis okozta nagy elégület- lenséget Mussolini, Hitler és a többi kalandorok felhasználták a TOTALITÄR állam megala­kítására, amelyet noha a nagy­tőkések támogattak, mégis fél- rerugta a nem beavatkozás el­vét, sőt éppen ellenkezőleg, na­gyon is nagy mértékben avat­kozott bele a termelésbe. Úgy Mussolini, mint Hitler vagy a tanácsadói jól látták, hogy csak a Szovjet Unió menekült meg a munkanélküliségtől. Világos, hogy ezt csak a tervezett gaz­dasággal érte el. Azért úgy Mussolini, mint Hitler azonnal átvették ennek a rendszernek a lényegét, noha a kommuniz­mus, a bolshevizmus elleni agi- tációval jutottak hatalomra. HAMIS HASONLAT A tervezett gazdaság meg­szünteti az anarchisztikus sza­bad versenyt. A termelést köz­pontból irányítják. Az iparvál­lalatok elvesztik szabad rendel­kezési jogaikat. Az ily termelé­si rendszer nagyszámú állami tisztviselőt kíván és igy min­denütt kifejlődött a nagy bü­rokrácia. És miután ebben a nagy kontúrvonalakban a Szov­jet Unió és a fasizta államok megegyeztek, a “private enter­prise” hívei azt állították és hangoztatják még ma is, hogy a bolsevizmus és fasizmus azo­nosak. — Mindkettő területén a termelést bürokraták irányít­ják, mindkét helyen elnyomják az egyéni szabadságot és mind­két helyen csak a háborús ipar küszöbölte ki a munkanélküli­séget, — mondják. Ezen állítás hazugsága is ab­ban áll, hogy felületesen, csak a kontúrvonalakat hasonlítják és nem a részleteket. Tény az hogy a fasizták is utánozni igyekeztek a tervezett, közpon­tosított termlést, de a magán profitot meghagyták, sőt ma­guk a vezérek osztozkodtak raj­ta. Oroszországban ellenben el­törülték a magán profitot és a vezéreket sok mindennel lehet vádolni, csak éppen egyéni kor- ruptsággal nem. Tény az, hogy mindkét helyen bürokráciát fejlesztettek ki az iparok irá­nyítására, de amig Oroszor­szágban ez a bürokrácia a nép­tömeg javát igyekszik szolgál­ni, — vájjon milyen sikerrel, a fölött vitatkozhatnak; fasizta államokban ellenben ez a bü­rokrácia csak önmagukat és a hozzájuk csatlakozott tőkések érdekeit szolgálják. Mindkét helyen elnyomták a szabadsá­got, — Oroszországban a ki­zsákmányolás szabadságát, ami természetesen még ma is na­gyon sokaknak fáj; a fasizta államokban pedig a népjóléti jogokért folyó küzdelem sza­badságát. íme igy hazudik a felületes hasonlítás, még ha té­nyeket mond is. Olyasmi ez, mint amikor az elfogult pacifis­ta egyformán elitéli a fegyvert, akár önvédelemre, akár rabló- támadásra használjuk is. Sze­rinte a fegyver csak fegyver marad bármily célra is használ­ják. Mint eddigi vizsgálatainkbó. láthattuk a fasizmus nem ho .ott uj termelési rendszert. Ami újat hozott, azt a hadá­zat terén hozta, ők a ter­melési rendszerben csak azt az ujjitást számították behozni, hogy a kizsákmányolás jogát a fasizmus élharcosai között osz- ;ották meg, vagyis a hűseget utalmazták. És hogy ez a hű­ség jobban kifizető legyen, a cezükbe kerített iparok irányí­tására átvették az oroszoktól a tervezett központi irányítást. Hogy mivé fejlődött volna győ­zelmük esetén, nem érdemes vita tárgyává tenni. Miután katonai hatalmukat leverik, — mint a jelenlegi hadműveletek következtetni engedik — fon­tosságuk ebben a tekintetben :eljesen el fog tűnni. így a há­ború utáni idők termelési vi­szonyaira csak a jelenlegi ame­rikai és az orosz rendszer lesz nagy befolyással. (Az angol rendszer nagyjából azonos az amerikaival.) Nézzük tehát, hogy milyen fejlődést mutat az amerikai termelési rendszer az utóbbi évtized alatt. Az első világháborút “hiva­talosan” a Szövetségesek nyer­ték meg, valójában azonban ab­ból a háborúból csak az ameri­kai nagytőkések kerültek ki győztesen. A háború befejezté­vel legyőzött és győző nemze­tek egyaránt Amerika adósai lettek. Amerika, — jobban mondva az Egyesült Államok viszont óriási összegekkel tar­tozott a bankárjainak. Ma már egész bátran mondhatjuk, hogy az első világháború, a világ né­peit a Morgan csoport által ve­zetett bankérdekeltség adófize­tőjévé tette. Az amerikai kapitalizmus aranykorszakát érte. Lábai előtt feküdt a megviselt, meg­tört emberiség. Hatalma, ki­zsákmányoló joga nem tűrt korlátozást. Akkora volt hatal­muk, hogy midőn az adós or­szágok megtagadták a fizetést, a szó szoros értelmében csődbe mentek, az összes terhet át tud­ták hárítani az amerikai nép i hátára. Ennek a korlátlan tő- I kés hatalomnak a képviselői 1 voltak a Harding, a Coolidge és Hoover adminisztrációk, mint már többször említettem, a leg­főbb gazdasági elv a semmite­vés, vagy nem beavatkozás volt. Az Egyesült Államok külön­bözött abban a többi háborús államoktól, hogy nem voltak külföldi adósságai. Innen tehát nem kellett kiszállítani értéke­ket az adósság törlesztésére. Sőt éppen ellenkezőleg. Idejöt­tek bizonyos értékek, mert az első években fizettek valami adósságot a háborús felek. És mindezek dacára ezt az orszá­got éppen úgy elérte az ipari pangás, mint az európai orszá­gokat. Ki tudja megmagyaráz­ni ennek az okát? Hiszen min­den ok meg volt arra, hogy az ipari pangás ezt az országot el- ;erülje. Volt óriási tőkéje, — több, mint amit felhasználni .udott. Volt technikai tudása, munkaereje, nagy gyárai, — szóval minden de minden, ami a “private enterprise” sikeres működéséhez szükséges. Mi hozta tehát ide is a pangást? És hol voltak a mindenféle doktori cimeket nyert nemzet- gazdászaink? Ha a nemzetgaz- dászat igazán tudomány, akkor ilyen kedvező viszonyok között miért nem tudták kidolgozni azt az irányelvet, amellyel a “prosperitást” továbbra is fel­tartották volna? A pánik beü­tése után ez a prosperitás állí­tólag csak a másik uccasarkon ácsorgott és még sem tudták isszahozni. Sőt, mint látni fog­juk, éppen olyan bolondságokat csináltak, mint hajdanában az alkimisták, amikor az uralko­dójuk rájuk parancsolt, hogy aranyat csináljanak. És ez is egyik bizonyítéka annak, hogy a “durva” nemzetgazdászat nem igazi tudomány. Az Egyesült Államok politi­kai életében már kora ifjúságá­ban kialakult’ az úgynevezett “két párt rendszer”. A két párt jelenleg a demokrata és a re­publikánus pártok, amelyek kő­ül az egyik a kormányon van, nig a másik az ellenzéket al- otja. Ha rossz idők következ­nek be, akkor kibuktatják az uralkodó pártot és helyébe ül­tetik az ellenzéket. így tettek ; 1932-ben is, amikor Roosevelt elnökkel a demokrata párt ke­rült kormányra. A “NEW DEAL” Roosevelt adminisztrációját a Hoover által kifejezett nem b»avatvozás teljes csődje jut­tatta győzelemhez. A pangás okozta óriási méretű munkanél­küliség az óriási gazdagság kö- epette nagy Ínséghez és nélkü­lözéshez vezetett. Ennek a kor­szaknak építészeti stílusát a “Hoover falvak” mutatták; lá­dákból, papirdobozokból és hul­ladék anyagból összetákolt kis kunyhók, amelyekben házbért fizetni nem tudó családok hú­zódtak meg. A háború veterán­jai számára az egyetlen munka- alkalmat az ucca sarki almaá­rulás nyújtotta. A Washington­ba zarándokolt kérelmezőket katonasággal verették szét. És igy tovább, oldalakat lehetne Ír­ni a nem beavatkozás gazdasági elvnek amerikai sikeréről. De azonban az olvasók legtöbbje még személyesen emlékszik ezen dolgokra, szükségtelen te­hát tovább részletezni. Az 1932-es választás nyíltan mutatta, hogy Amerika népe 1 valami változást akar. Az elé­gedetlenség olyan magas fokot ért el, hogy sokan már forrada- I lomról beszéltek, ha a nélkülö­zések még sokáig tartanak. Az uj adminisztráció tehát köte- t lezte magát valamilyen válto­zás behozatalára. Ebben az idő­ben jelent meg Stuart Chase (Smith Adam féle nemzetgaz- dász) “A New Deal” cimü köny­ve. Ezt a kifejezést jelszónak tették a választási kampány alatt és a Roosevelt adminisz­trációját azóta New Deal ura­lomnak nevezik. Roosevelt és tanácsadói elis­merték, hogy az államnak köte­lessége a saját hibája nélkül munkanélkül maradt egyének segítése. Mindezek dacára ele­inte úgy vélték, hogy állami be­avatkozásra nem lesz szükség, hanem csak hirdetésekkel kísé­relik meg, hogy az érdekeltek csatlakozzanak az adminisztrá­ció programjához. A munkanél­küliség megszüntetése volt a legfontosabb probléma. Minden de minden más ennek az alá­rendeltje volt. A munkanélküli­ség megszüntetésére irányuló első kísérlet a NIRA jelzésű ki­terjesztett szárnyú sasmadár­ral jelképezték. A NIRA (National Industrial Relation Act) lényege abból állt, hogy az összes munkálta­tók (gyárosok, kereskedők, hi­vatalok, stb.) önkényesen fo­gadjanak el bizonyos szabályo­kat az árakra, a munkabérekre és a munkaviszonyokra vonat­kozólag. A csatlakozó üzemek jogosan használhatták a szájá­ban szalagot tartó sas védje­gyet. Az alapgonodlat az volt, hogy ha a gyárosok, vagy a ke­reskedők nagyobb árakat kap­nak, akkor magasabb béreket fognak fizetni, több vásárló ké­pessége lesz a munkásságnak, megindul tehát az ipar, meg­szűnik a munkanélküliség, stb. Ennek megfelelőleg tehát a mi­nimális árakat szabták meg (éppen ellenkezőleg, mint ma), íme a Smith Adam féle okosko­dás, hogy gazdagítsuk a mun­káltatókat és akkor gazdagok lesznek a munkások is. A gya­korlat azonban azt mutatta, hogy a munkáltatók még gaz­dagabbak, a munkások pedig annál szegényebbek lettek és a NIRA csúfosan megbukott. Ma már teljesen elfelejtették. (Folytatás a 7-ik oldalon) "Szervezés'* "h'eveff'' — "Felszabadulás" V/ ^ W Ax Ipari Forrásaimérr- c,¥«»r*héromsécia ^ ^ ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom