Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)
1943-10-23 / 1290. szám
: jiüá BÉRMUNKÁS 1943. október 23. fizetője és rossz volt a hire. De Vladimir Szemjonics hitte, hogy előbb-utóbb sikerülni fog valami nagy újsághoz bejutnia, ahol kifejlődik, megmutatja magát — és kis bánata elhalványodott a fényes remények előtt. Amikor ennél a kedves embernél voltam, megismerkedtem testvérével, egy orvosnővel, Vjera Szemjonovnával. Az első pillantásra megkapott engem ez a nő, kifáradt, végtelenül fájdalmas arcával. Fiatal, jól megtermett nő volt, szabályos, kissé durva arcvonásokkal de mozgékony, elegáns, beszédes bátyja mellett szögletesnek, bágyadtnak, gondozatlannak és mogorvának tűnt. Mozdulataiban, mosolygásában, szavaiban volt valami elkinzott, hideg, szenvtelen kifejezés, ezért nem! tetszett, gőgösnek, korlátoltnak tartották. Én úgy láttam, hogy tulajdonképen csak pihent. — Kedves barátom — mondogatta bátyja sóhajtva és szép írói mozdulattal simította hátra hajzatát —, sohase ítéljen külsőségek után! Nézze, ezt a könyvet, már rég elolvasták, össze van gyűrve, tépve, a porban hányódik, mint haszontalan jószág, de nyissa csak ki, elámitja és megrikatja. Az én nővérem hasonlít ehhez a kis könyvhöz. Vegye le a bekötését, nézzen a leikébe és el fog rémülni. Két-három hónap alatt Vjera annyit szenvedett, ami egy egész emberi életre elég volna! Vladimir Szemjonics szétnézett, megfogta kabátom ujját és suttogni kezdett: — Tudja, mikor elvégezte az egyetemet, férjhez ment, szerelemből, egy építészhez. Egész dráma! Alig élt a fiatal pár egy hónapot együtt, mikor a férj — puff — meghal tífuszban. De ez nem minden, ő maga is megkapja a férjétől a tífuszt és mikor fölgyógyulása után megtudja, hogy az ő Ivánja meghalt, bevesz egy jó adag morfiumot. Ha az ő erélye nem jön segítségre, úgy az én Verám most már a mennyországban volna. Mondja, ez nem dráma ? És az én nővérem nem olyan, mint az a naiva, aki már eljátszotta életének mind az öt felvonását? A közönség csak nézze a játékot, de a nai- vának haza kell mennie pihenni. Vjera Szemjonovna három boldogtalan hónap után bátyjához költözött. Az orvosi gyakorlat nem volt nekivaló, nem elégítette ki és elfárasztotta; nem is tett olyan benyomást, mint aki érti a szakmáját és egyszer se hallottam, hogy olyasvalamiről beszélt volna, aminek valami köze lett volna a tudományához. Otthagyta az orvosi gyakorlatot és tétlenségben, hallgatásban, mint a fogoly, lehor- gasztott fejjel, ölhetett kézzel, henyén, meddőn élte le fiatalságát. Az egyetlen dolog, ami iránt nem volt közömbös és ami egy kis fényt derített élete szürkületére, az volt, hogy ott lehetett bátyja körül, akit szeretett. Szerette őt magát, szerette programmj át, leborult a tárcái előtt és ha azt kérdezték tőle, mivel foglalkozik fivére, halkan, mintha attól félne, hogy fölébreszti vagy háborgatja, azt felelte: “ír! . . ” Rendesen ha bátyja irt, ő ült mellette és le nem vette szemét iró kezéről. Egész idő alatt olyan volt, mint a napon sütkérező állat. Egy téli estén Vladimir Szemjonics otthon ült az asztalnál és kritikai tárcát irt az újságba; mellette ült Vjera Szemjonova és szokása szerint nézte a kezét, amint ir. A kritikus gyorsan irt, kihúzások és megállás nélkül. A toll serce- gett és nyikorgót^. Az asztalon az iró kéz mellett egy nagy újság mellékletéül megjelent kis könyvecske feküdt nyitva, frissen fölvágva. Elbeszélés volt a népéletből, két betűvel aláírva. Vladimir Szemjonics el volt ragadtatva. ! Azt találta, hogy a szerző kitünően megtalálta a kifejezés formáját, a természet leírásában Turgenyevre emlékeztet, őszinte és nagyszerűen ismeri a népet. Maga a kritikus ezt az életet csak könyvből és hallomásból ismeri ugyan, de érzése és belső meggyőződése elhitetik vele az elbeszélést. A szerzőnek fényes jövőt jósolt, biztosította, hogy türelmetlenül várja az elbeszélés befejezését, stb. — Gyönyörű elbeszélés! — hátratámaszkodva székében és élvezettel hunyva le szemét. — A gondolat benne a legnagyobb mértékben rokonszenves! Vjera Szemjonovna ránézett hangosan ásított és egyszerre ezt a váratlan kérdést tette (általában szokása volt esténként idegesen ásítani és rövid, hirtelen kérdéseket föltenni, amik nem tartoznak a tárgyra). — Volodja — kérdezte —, mit jelent az; ellen nem szegülni a rossznak? — Ellen nem szegülni a rossznak? — ismételte a kérdést a férfi, nagy szemeket meresztve. — Igen. Hogy kell érteni? — Hát látod, fiam, képzeld, hogy tolvajok vagy rablók meg' támadnak, ki akarnak rabolni és te ahelyett, hogy . . . — Nem, mondj egy logikai meghatározást. — Logikai meghatározást? Hm ? . . . Lássuk csak! — ötölt- hatolt Vladimir Szemjonics. — A rossznak ellen nem szegülni, az passzív magatartás mindazzal szemben, amit erkölcsi téren rossznak nevezünk. Vladimir Szemjonics ezt elmondván, az asztal fölé hajolt és elővett egy novellát. Ebben a novellában — valami asszony irta — egy nagyvilági hölgy szomorú helyzetének keservei voltak leírva, egy födél alatt él szeretőjével és törvénytelen gyerekével. Vladimir Szemjonics meg volt elégedve a rokonszenves gondolattal is, a mesével is, meg a kidolgozással is. Röviden leírta a novella tartalmát, azután kiszemelte a legjobb részeket és saját fejéből ezt irta hozzá: Ugy-e, mennyire hü a valósághoz, milyen eleven és festői! A szerző nemcsak novellista-művész, hanem finom pszichológus is, aki bele tud pillantani személyeinek leikébe. Hadd idézzem példának legalább azt a plasztikus leírását a hősnő lelkiállapotának, mikor először találkozik a férjével . . . (Folytatjuk) Üdvözlő leveleket küldtek Az országos konvencióhoz, valamint a Lefkovits munkástárs tiszteletére rendezett vacsora bizottságához nagyszámú üdvözlő levelet küldtek munkástársaink és munkástársnőink. Tekintettel a levelek rendkívül nagy számára csak szemelvényeket, részleteket közlünk a levelekből, elhagyva a megszólítást, más ügyekre vonatkozó dolgokat, stb. üdvözlöm az IWW magyar ajkú tagjainak országos értekezletét. Valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy mi volt az oka ennek a világromboló őrületnek. Remélem, hogy az értekezleten közöttünk az ÉRTELEM győzni fog az ÖSZTÖNÖK felett. Csorba Pál New York City Amennyire én Lefkovits munkástársat ismerem, úgy tudom, hogy mozgalmunk egyil legkiválóbb, odaadóbb, önzetlen és fáradhatatlan harcosa, amilyent nagyon keveset lehet találni. így méltán kiérdemelte minden a mozgalmunkban résztvevő munkástárs legmelegebb elismerő tiszteletét. Ilyen értelemben a legőszintébb elismeréssel küldöm üdvözletemet úgy Lefkovits munkástársnak, mint a banketten jelenlevőknek. Turucz Pál Newark, Ohio Fogadják őszinte üdvözletemet mindnyájan, akik az országos értekezleten jelen vannak. Ha személyesen nem is lehetek önök között, lélekben és érzésben ott vagyok. Remlem, hogy az értekezleten megértéssel fognak dolgozni a Bérmunkás érdekében. Lefkovits munkástársnak, mint öreg harcosnak kézszoriÉPITŐGÁRDA 1943-44. évre tásomat küldöm és kérem, hogy végezze tovább is a munkát lapunkért és mozgalmunkért. Takács Ferencz Pittsburgh, Pa. Igazán sajnálom, hogy a Lefkovits munkástárs tiszteletére rendezett ünnepélyen személyesen nem vehetek részt. Lefkovits munkástárs fogadja elismerésemet és jó kívánságaimat azért az önfeláldozó munkáért, amit idáig megtett és remélem továbbra is meg fog tenni a munkásosztály felszabadítása érdekében. John Gyurcsek Thornville, Ohio Nagyon sajnálom, hogy nem mehetünk le a konvencióra, de a közbejött akadályok miatt utunk elmaradt. Azonban kívánom, hogy úgy a konvenció, mint a társas vacsora a legjobban sikerüljön, üdvözletünket küldjük az összes résztvevőknek. Visi és családja Lincoln Park, Mich. A legszivélyesebb üdvözletünket sürgönyileg akartuk elküldeni, — elfelejtve, hogy a háború alatt nem fogadnak el ilyen természetű sürgönyt. így tehát késve kell kifejeznem azt az őszinte szeretete- met és tiszteletemet, amit oly önzetlen, bátor és szívós harcosok iránt érzek, mint például a másik Lajos volt és amilyen Lefkovits munkástársam. Nem mulaszthatom el az üdvözletünkbe kedves feleségét is belefoglalni, aki még kevesebb feltűnéssel, mint ön, de ép oly híven kitartott az évtizedes harcban. A. Alakszay, Los Ang....... 2.00 J. Bischof, Akron ..... 3.00 J. Bodnár, Bridgeport .... 5.00 J. Buzay, Cleveland ____ 1.00 P. Csorba, New York ....>.. 5.00 M. Danka, Cleveland ....... 3.00 St. Detky, Phila................. 6.00 J .Duschek, Nutley .......... 2.00 J. Engli, Cleveland .......... 2.00 J. Fodor, Cuyahoga Falls 2.00 L. Fishbein, New York .... 3.00 J. Farkas, Akron ____ 3.00 L. Fülöp, New York ........ 2.00 J. Geréb, Cleveland ...... 1.00 P. Hering, Buffalo .......... 3.00 J. Kollár, Cleveland ........ 1.00 E. Kovách, Cleveland ........ 2.00 A. Kucher, Pittsburgh .... 2.00 A. Lelkó, Pittsburgh ........ 3.00 J. Lengyel, New York .... 1.00 L. Lefkovits, Ceveland .... 3.00 J. Mogor, Cleveland ____ 1.00 A. Molnár, Cleveland ____ 1.00 J. Munczi, Cleveland ____ 2.00 G. Nagy, New York ____ 1.00 J. Nagy, New York ........ 1.00 P. Pika, Chicago ............. 1.00 M. Simko, Pittsburgh ..... 1.00 A. Székely, Cleveland __ 1.00 J. Spisák, New York ...... 2.00 J. Szilágyi, Cleveland .... 2.00 J .Varga, Cleveland ........ 1.00 G. Vaszkó, New York ...... 1.00 Jos. Vizi, Akron ...... 3.00 A. Wiener, Chicago ........ 1.00 Basky Feri és Giza Woodside, L.I. N.Y. Igen sajnálom, hogy sem a vacsorán, sem a konvención nem vehetek részt, mert minden éjjel dolgoznom kell. így csak anyagiakkal járulhatok hozzá a kiadáshoz és egyben üdvözletemet küldöm a konvenciónak. Rauch György Akron, Ohio Igazán nagyon sajnálom, hogy a jegyet, amivel a Lefkovits munkástárs tiszteletére rendezett vacsorára meghívtak, nem tarthatom meg és igy nem járulhatok hozzá az ünnepély és a Bérmunkás költségeihez, de már közel négy éve teljesen bevétel nélkül élek s most egészségileg is úgy vagyok, hogy nem igen tudok dolgozni, így remélem, hogy nem veszik tőlem rossz néven, hogy csak üdvözletét küldök. Mrs. G. Stana Winfield, 111. Újabb hozzájárulást küldtek: F. Klekner, Pittsburgh 1.50; L. Máté, Chicago 1.50; Joe Has- pray, Los Angeles 1.50 és Wm. Munkácsy, Bethlehem 1.50.
