Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-02-06 / 1253. szám
2 oidai BÉRMUNKÁS 1943. február 6. A természet erőinek megismerése Irta: BISCHOF JÓZSEF (Folytatás) A FELFEDEZŐK ÜLDÖZÉSE A babonának és tudatlanságnak eme korszakában, sőt erőszakkal támasztott sötétségben is megvoltak a lángeszű tudósai, akiket se az egyház fanatizmusa, se koruk sötét babonája nem riasztott vissza tudományos kutatásoktól. Albertus Magnus (1193-1280) nemcsak kiváló kémikus és fizikus, hanem elsőrendű bölcsész és csillagász is volt. ő fedezte föl a delej tűt, illetőleg ő ajándékozta meg vele a hajósokat, akik addig csak a csillagok járása szerint igazodtak az óceánokon. Bizonyos ugyan, hogy a kínaiak már jóval Krisztus előtt ismerték a mágnestűnek azt a tulajdonságát, hogy egyik sarkával mindig északra mutat, de mivel féltékenyen őrizték minden titkukat és szintén légmentesen elzárták országukat a többi világrésztől, a mágnestű használata ismeretlen volt Európában Albertus Magnus előtt. Viszont az is igaz, hogy a kiváló tudós kortársai nem igen értették meg a fölfedezés nagy jelentőségét és éppen ezért a hasznát se vették jó ideig, egészen addig, mig az olasz származású Flavio Giaia ki nem tanította használatár a hajósokat. Még Albertus Magnusnál is kiválóbb tudós és fizikus volt a szerzetes Bacon Roger (1214- 1294), a természetbúvárok egyike. De őt már elérte a szerencsétlenség, hogy saját magán kellett tapasztalnia az egyháza fanatizmusát és türelmetlenségét. Ferencrendi szerzetes volt és főnökei eltiltották minden tudományos kutatástól, sőt börtönbe is vetették, ahol tiz hosszú évig sínylődött és csak kevéssel halála előtt nyerte vissza szabadságát. Az emberi tudománynak alig volt ága, melyet Bacon nem ismert és amelyben figyelemre méltót ne alkotott volna. Legkivált a fizikával foglalkozott és éppen ezek a kísérletek zúdították ellene az egyház haragját, mert érdekes és bámulatba ejtő találmányai a varázslás hírébe keverték, ő alkotta meg, illetőleg fedezte föl újra a gyújtó tükrök elméletét, melyet már Archimides is ismert, ő készítette az első szemüveget, amely azonban feledésbe ment az ő bebörtönzésével és csak száz évvel később találta ki ismét az olasz Salvino degli Armati Firenzében és azért nevezte el “pápaszemnek”, mivel első használója a minden tekintet- 'ben rövidlátó pápa volt. Bacon iratai tele vannak föl jegyzésekkel és vázlatokkal olyan kocsikról és hajókról, melyek maguktól járnak és ugyancsak ő volt az első, aki már viz alatt járó hajók, sőt repülőgépek szerkesztésével is foglalkozott. Azt, hogy valójában meg is csinálta-e ezeket a szerkezeteket, ma már nem tudjuk, bizonyos azonban az, hogy ha az egyház aggódó fanatizmusa és oktalan türelmetlensége el nem tiltja őt a tudományos foglalkozástól, a technika gyorsabban fejlődött és a kultúra is nagyobb lendülettel haladt volna előre. Bacon volt a XIII. század utolsó nagy fizikusa, aki után sokáig nem történt semmi a gyakorlati ismeretek terén. Mert a XIV. századdal oly szomorú korszak köszöntött be, amelyhez fogható kevés van a történelemben. Ekkor támadt az inkvizíció intézménye, melynek segítségével az egyház csirájában fojtott el minden oly mozgalmat, gondolati szabadságot és tudományos törekvést, melytől hatalma és tekintélye megingását féltette. Az inkvizíció, mely nyíltan hirdette, hogy a királyok fölött is áll, tüzzel- vassal irtott és elnyomott mindent, amiben az egyház dogmáival ellenkező véleményt vagy irányzatot sejtett. Valósággal megbénította a tudományt és megállította a kultúra vérkeringését, a halálbüntetés veszedelmével riasztotta el az elméket a szabad gondolkodástól, csoda-e hát, ha a fizika megállt a haladás utján és a természet erőinek meghódítása szünetelt ? Egy egész évszázad haladását csak az a kerekes óra jelzi, ami üt is, melyet a német Wyk Henrik órás állított föl a párisi parlament épületében és emellett még talán csak azt a csillagvizsgálót emlithe tjük meg, melyet az ugyancsak német Regiomontanus állított föl Nürnbergben (1471) de teleszkóp nélkül! Az inkvizíciót megelőzőleg az ókorban igaz, hogy nem erőszak alkalmazásával próbálták vagy akarták a tudományos törekvést csirájában elfojtani, hanem kaszt kitulaj- donitásával, vagyis az előkelőség amelynek megadatott az alkalma a tudomány ápolására, sajátjának tekintette, vagyis érthetőbben, az ókorban a tudósok és fizikusok előkelő emberek voltak, akik nem érintkeztek a néppel és igy a tudomány megmaradván kasztjuk körében, nem közölték tudásukat, ismereteiket az iparral, hogy ez hasznosíthassa találmányaikat. Vagyonuk megengedte nekik azt a fényűzést, hogy sokat utazhassanak és nagy könyvtárt gyüjthessenek, kutatásaik eredményeit ugyan közölték egymással, sőt érdekes vitákat is rendeztek, leveleztek is egyes fontosabb kérdésekről, de a nép, a nagy közösség minderről nem tudott, így természetesen a tudományuk üres hivalkodás, nem kamatozó tőke volt, igazi arisztokrata tudomány amelynek senki se vette hasznát. Úgy az előző, mint az utóbbi meddő próbálkozás volt csupán, dacára a szándéknak ami kétségtelenül meg volt, nem sikerült. Az emberrel született kutatási érzetet és a kísérletezési szere- retet nem lehet kipusztitani, ha máskép nem sikerül érvényesülni kerülő utón, vagyis mint fattyú hajtása a tudománynak próbál érvényt szerezni a kultúra elemei között. Ez hozta létre az “alchimiát”, magát vagyis a bűvészet, varázslás, a kuruzslás és a szemfényvesztést. Az alchimia szó, melyből később a kémia fejlődött, arra mutat, hogy ez a tudomány Egyiptomban támadt, hogy Egyiptom régi neve “Khemia” volt, noha az egyiptomi emlékek között nem akadunk az al- chimiai kutatás és tevékenység nyomaira. Az első föl jegyzések, melyek az elchimiáról, mint önálló tudományról szólnak, Görögországból valók, Kr. u. körülbelül 400 körül. Ezek a nagyon gyér és hézagos tudósítások egybehangzóan mondják ,hogy az alchimia megalapítója bizonyos Hermes Tris- megistos, akinek rejtélyes személyéről azonban alig tudunk valamit, de nagyon valószínű, hogy Egyiptomban élt és ott űzte titokzatos mesterségét. A gyakorlati cél az aranycsi- nálás volt, melyre az alchimis- ták törekedtek, ez kezdettől fogva mindig ugyanaz maradt, megtalálni azt az anyagot, mely arannyá tudja változtatni a nem nemes fémeket. Ismét az aranyláz, a hirtelen való meggazdagodás vágya volt tehát az az erős, hatalmas rugó, mely évszázadokon át százakat ás ezreket ösztönzött alchimis- tai tevékenységre es ez a rugó, az emberi kapzsiság oly nagy 3rővel dolgozott, hogy az alchimia csakhamar jelentős tényezője lett a gazdasági életnek. De nem kevésbé volt fontos az alchimia a kultúrára is, különösen a technikai és fizikai ismeretek fejlődésére. Mert igaz ugyan, hogy valamennyi alchi- mista csak egy dologra, az aranycsinálás mesterségének a megtanulására törekedett, de azért a legkülönbözőbb anyagok ,elemek ismerete és földolgozása szükségképpen hozzájárult a szerves vegytan és a gyógyszerek készítés módjának ismeretéhez. Az alchimia tudományának keletkezésére nézve Dr. Neu- aurger megjegyzi, hogy Egyiptomban valószínűleg már igen korán észrevették, hogy néhány fém, ha más fémekkel ősszeolvasztják, nagyon fényes ás aranyszínű lesz és ezekről az öntvényekről azt hitték, hogy arany. Mivel pedig akkor már a higanyt is ismerték, nagyon valószínű a föltevés, hogy a higany ötvényeket pedig mivel fehér színük volt ezüstnek tartották. E két megfigyelésből kiindulva, könnyen megerősödhetett az a tévhit, hogy a nem nemes fémek, kellő kezelés mellett nemes fémekké, tehát arannyá és ezüstté változtathatók. A “kellő” kezelés tudományát nevezték el aztán alchimiának. Mivel azonban ennek a “tudománynak”, ahogy ma már teljes bizonyossággal tudjuk, semmiféle pozitív alapja nem volt, de nem is lehetett. Nyilvánvaló, hogy az alchimis- ták legnagyobb része közönséges csaló volt. Ezek a rajongók hihetetlen fanatizmussal főzték, kotyvasztották, párolták és szűrték lombikjaikban a legkülönbözőbb anyagokat és bár azt a célt, amelyért fáradoztak soha sem érték el, munkájuk azért még sem volt teljesen értéktelen, mert kísérleteik során szinte újjá teremtették a szerves vegytant és nem egy jelentős fölfedezést tettek. Ezek között első helyen álltak a középkori szerzetesrendek — különösen a bencések — egészen addig, mig a vallási türelmetlenség ezt a tudományt is nem bojkottálta. A XIII. században történt ez meg, amikor egy pápai bulla egyházi átokkal sújtotta az alchimiát. A titokzatos tudomány azonban sokkal szélesebb körben volt jnár elterjedve, semhogy ily egyszerű fenyegtés kiirthatta volna, sőt ' még az inkvizíció sem birt ve- | le, egyszerűen csak az történt, í hogy a szerzetesek titokban | űzték tovább az alchimiát és kísérleteik eredményét rejtélyes értelmű föl jegyzésekbe burkolták. Valósággal uj tolvajnyelvet szerkesztettek, mely csakis a beavatottak előtt volt érthető és még a szerzők nevét is titkos jelekkel Írták a könyvre. Később pedig, mikor a kolostorokból kiszorította a vallási fanatizmus és a máglya általi halál félelme, beköltözött az alchimia, a tudomány csarnokába ahonnan a tanulók révén fokozatosan szétáradt az egész kulturvilágra. Páris és Salamanca, Nápoly és Padova voltak a tudományos központok, ahonnan a kultúra egyéb eredményeivel együtt az alchimia is hóditó útjára indult. Albertus Magnus találta föl a salétromsavat, mely az ezüstöt föloldja, az aranyat ellenben nem és épp azért az együtt előforduló két érc elkülönítésére (azért választó viz) még ma is használják. Basilius Valentinus, akiről még azt se igen tudjuk, hogy élt-e igazán, vagy csak költött alak, könyvet irt a méregről és elsőnek állította föl azt a tételt, hogy méreg voltaképpen nincs is, mert a beadott anyag mennyiségétől függ, hogy károsan, vagy jótékonyan hat a szervezetre, ő fedezte fel a sósavat, ő találta ki a módját, hogyan lehet kipörkölni az antimoniumot az ércből, ő csinált először ólom cukrot. Lullus és Villanovanius közösen állították elő először a borszeszt. Ily módon az alchi- misták nemcak az ipari kémiát gazdagították találmányaikkal, hanem az orvosi tudományt is, mig mások, akiknek neve részben nem is ismeretes, tökéletesítették a borszeszgyártást és pedig nem borból, hanem gabonából, ahogy ma is gyártják, tökéletesítették a timsó, a cinkvitriol és a festék gyártását, az üvegfúvás mesterségét és a kohászatot, arról nem is szólván, hogy az alchimia nagy fellendülése szükségképpen előmozdította az ércvezető telepek, kőzetek fölkutatását, tehát magát a bányászatot, mert a kísérletek tömérdek ércet emésztettek föl és egyúttal az üvegipart is fölvirágoztatták, a finom lombikok, görebek és üvegcsövek tömeges fogyasztásával. (Folytatjuk) Olvasás után, adja lapunkat más magyar kezébe!
