Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-01-16 / 1250. szám
> L»iaai BÉRMUNKÁS 1943. január 16. Beszélt az ország alelnöke Woodrow Wilson születése napjának fordulóján, megállapította Henry Wallace alelnök — aki ez alkalommal beszéddel fordult a nemzethez — hogy Hitler kétségbeesett kísérletének, náci Uj Rendet korbácsolni a világra ,immár bealkonyult. És mihelyt Hitler uralma összeomlott, a'jnpáni hadkeve- rőket levertük, — a világtörténelemnek egész uj korszaka fog beköszöntem.” “A Szövetséges Nemzetek visszahódította területek e n rögtön segítő és helyrehozó intéskedéseket kell tennünk”, — mondotta Wallace alelnök. “Ne hallgassunk azokra, — intett bennünket, — kik az amerikai néppel elakarják hitetni, hogy majd nekünk kell az egész világot eltartani a háború után. Megtámadta azt a rövidlátó politikát is, mely oka volt, hogy a huszas években nem fogadtunk el árut adósságfizetés fejében, hanem kétes értékű papírokat vettünk az áruinkért. ‘Nem sokkal a háború után, fölöslegeink jóval nagyobbak lesznek mint valaha. Akkor leszünk igazán okosak és amellett emberségesek, ha háború utáni fölöslegeinket árura cseréljük: békére, meg arra, hogy az “elmaradt”-nak nevezett népek életszintjét emeljük. Többet kaphatunk igy termelésünk fölöslegéért, mintha magas vámokhoz ragaszkodunk, mint fukarkodással, izolácionizmussal, mindazzal, amit száz percentes amerikánizmusnak csúfolnak. Csak ha más népek gyarapodnak, gazdaságilag tevékenyek, csak úgy találhatunk kiviteli piacokra náluk, gyáraink és farmjaink termékei számára. Az alelnök a következőket szabta meg, háború utáni szükséges intézkedések gyanánt: Leszerelt fegyverkezés, gazdasági háborúság megakadályozása, viszont a gazdasági béke ápolása a nemzetek között és nemzetközi döntőbíróság, hogy röskereszt” autóra való gyűjtés tökéletes csőddel. Megint a három betegsegélyző pénzén vásároltak autókat, amelyeknek az átadásán ott ugráltak a Szövetség ügynökei. A magyarság éppen úgy, mint más nemzetiségi csoportok erején felül vesz részt a háborús jótékonysági akciókban, de nagyon helyesen nem bízza a “kutyára a háj at”, illetve a Magyar Szövetségre az adományainak a kezelését. Ennyi csúfos bukás után, most egy uj trükköt készítenek elő, remélve, hogy ez sikeres manőver lesz. A Szövetség propaganda Írója “Józan János” (?) veti fel az eszmét, hogy tekintettel arra a borzalmas nyomorra, amelyben a magyar nép él és lesz a háború végén, azoknak a megsegítésére akar gyűjteni, már most a Magyar Szövetség. Bizony a bitang Horthy uralom borzasztó nyomorba döntötte a magyar népet, ez a nyomor, szenvedés napról-napra fokozódik, mindannyiunknak fáj a szive az otthon élő testvéreinkért. A szánktól vonnánk I az intézzen el minden civódást. De fontos az is, hogy fenyegető munkanélküliség korszaka semmi esetre se találjon bennünket készületlenül. Szó van róla, hogy a Kongresszus a nemzeti politika egyik céljának jelentse ki mindenki teljes munkálkodásának fentartását, úgy miként ma nemzeti politikának ismeri el a farmerek jogát, egyéb csoportokkal való paritásos jövedelemre és a munkásokét munkanélküli biz- tositásra. A teljes foglalkoztatás föntartása, szerinte a magángazdálkodás és a kormány közös gondjának kell legyen. A kormány kiadásai csökkenhetnek, ha a magánvállalkozás a békében teljes üzemmel dolgozik. Az egyszerű ember igy gondolkodik a dologról: Ha most mindenkinek van munkája a háborús termelésben, miért ne lehetne a békebeli termelésben is? Ámde, jól tervezett, erőteljes cselekedetek híján, gazdasági viharok sora következhet be az iparnak háborúról békére való átváltásával. Woodrow Wilson negyedszázaddal ezelőtt megkísérelte, hogy közös igyekezettel megóvjuk a világot a békének. Ezúttal, ennek az igyekezetnek nem szabad csütörtököt mondania. Sült bolondok volnánk, ha nem készülnénk a békére, mint ahogy bolondok lettük volna, ha nem készülünk a háborúra 1941 dec. 7-ike előtt. Két elvnek kell irányítani bennünket a háború utáni világban: szabadság és egység, vagyis más szóval önkormányzat és központi tekintély legyen az, ami vezet bennünket, mint ahogy 150 év óta ez a mi amerikai demokráciánknak is az alapköve. A Szövetséges Nemzetek, mint az Egyesült Államok másfél évszázada, valami vezető gondolatra törekszenek, hogy az a lehető legteljesebb szabadságot biztosítsa, de távol tartsa az anarchiát, egyben egyik meg a falatot, hogy enyhíthessük a nyomorukat, de ma, és a háború végéig ezt nem lehet megtenni. Majd ha megnyílnak a határok, ott leszünk mindannyian, de ehhez nem kell a Magyar Szövetség. Azt amit akarunk küldeni elviszi az amerikai posta, vagy a Vöröskereszt, pláne nem kell erre már most gyűjteni. Amint tudjuk, a kormány már felállított egy hivatalt, amelynek a feje Lehman volt New York állami kormányzó, amelynek a hivatása amint az lehetséges, az éhező népek élelemmel való ellátása. Ezzel akar konkurálni a Magyar Szövetség? Még akkor is gyanús volna egy ilyen akció ma, ha azt egy kevésbé gyanús társaság intézné mint Kerekesek csődbement üzlete, igy csak újra a régi jelszót adjuk a magyarságnak “Kezeket a zsebre”. Ch. V., New Brunswick: Sajnálattal értesítem, hogy az ön által is fontos cél érdekében nem tartom egészségesnek a tárgyról .a vitát. Más kérdések- | ről szívesen látjuk írását. tagnak se adjon annyi jogot, hogy a többiek biztonságára ! acsarkodhasson. Az amerika Konfederáció szabályzata is tökéletlennek bizonyult, mig az Alkotmányt el nem fogadták; úgy a mai világnak is szüksége van erős szerkezetre, hiszen tény, hogy gazdaságilag szorosabban vannak egymáshoz kötve, mint a gyarmatok voltak 1787-ben. A lehető legteljesebb önkormányzat, párosulva központi hatalommal, mely csak annyi legyen, hogy a nemzetközi biztonságot garantálja, de azt feltétlenül, ennek kell vezérelvnek lenni a háború után. Kutatva közös alap után, melyen a világ népe megállhat, az alelnök ezt találta: “Az egyszerű népnek ne kelljen többé tartania gazdasági válságok nyomorúságától és ne kelljen tartania háborútól. Most a világ nemzeteinek ismét alkalmuk van tartós béke épületét megalapozniok, olyan épületet, amin Woodrow Wilson szorgoskodott, de ami összeomlott, mert a világ nem volt kész az elfogadására.” “Az uj demokrácia, — fejezte be Wallace — oly szabadokká tesz majd bennünket, amilyenek sose voltunk, ámde csak úgy, ha mindenikünk a maga kötelességét jószivvel teszi meg. Nagy élmény lesz ez, közös munka, közös felelősségek, közös öröm élménye, adás és elfogadás emberi együttélésének, érdemes mindennapos életnek öröme. Ha megtesszük magunk részét benne, az egyszerű embereknek uj képességei, uj biztonsága fejlődhetik ebből — szabadságnak és egységnek ve- gyülete, millió és millió embernek kecsegtető célja, akik ma nüségesen áldozzák életüket í csatatereken.” ' OFFENZÍV A AZ ITTHON FRONTON Nem régen Mr. Wilson a Ge neral Motors látható feje, egy banketton dikciózott, azt mont- ta az összegyűlt lakomázó Kereskedelmi Kamara tagjainak, hogy most már itt az ideje, hogy megkezdjük a támadást. Egyetlen egy szóval sem err li- tette a harctereket igy már sejthettük, hogy nem a nácik elleni támadást gondolta ő, hanem sokkal közelebb levő ellenséget, akiknek a leverésére nevezték ki őt generálisnak. Ezen dikció után egy hétre a mi gyárunk, mely része a General Motors-nak, már megtudta mit jelentett, mit értett Mr. Wilson a támadás megkezdése alatt. A bizottsági tag, aki mellettem dolgozik, nagyon savanyu pofával jött le az igazgatósággal tartott gyűlésről. Kérdeztem mi a baja, azt mondja, “Pista ha nem tartanám nagyon fontosnak, hogy az európai fasiztákat verjük meg először, most mindj át felugranék a munkapadra és sztrájkra hívnám az egész gyárat, melyben minden bizottsági tag támogatna, aki ott volt a mai gyűlésen.” Magyarázat képen elbeszéli, hogy az igazgatóság piszkosan kezd viselkedni és még ilyen pimaszul nem válaszolgattak mint mostan. Miután a bizottság nagy előkészülettel, vizsgálatok folytán bebizonyítja azt, ! hogy a társaság megtörte az unionnal való egyezményt és a W.L.B. rendeletét, a fő ember, aki a társaságot képviseli, nagy bátran az egész gyári bizottság arcába nevet és azt mondja: igen megszegtük az egyezményt, és mit csináltok. “Yes wi did, so what?” És azóta ilyen szellemben tárgyal a bizottság. A társaság csak némely esetben enged a bizottság követelésének. Minden áron sztrájkot akar provokálni. Vi. MUNKÁS SORS DETROIT — December 26- án este hosszabb betegség után Horváth János munkástársunk elhalt a kórházban. A temetést december 30-ikán rendezték a hozzátartozók, a Reppmann család. Reppmann munkástársnő fivére volt és egynéhány éve itten tartózkodott néha náluk, de legtöbbet a kórházban. Horváth munkástársunk Békés megyében, Orosházán született és még fiatalon kijött Amerikában. Legtöbb időt Elgin, Ill.-ban élt, ahol az óragyárban szerezte gyógyíthatatlan gyomorbaját. Részben a betegség, részben a munkanélküliség folytán a családi élete is felbomlott. Leánya és neje, San Franciscoba költöztek, Horváth munkástársunk meg Detroit vidékére, de betegségét itten sem tudta gyógyítani. A nagy távolság miatt leánya Margit és neje Ethel nem lehettek jelen a temetésen, melyet nővére Reppmann munkástársnő rendezett és a jóbarátok, ismerősök kisérték ki az utolsó útjára, a hamvasztóba. Búcsúztatót Visi munkástársunk mondott, amely után elhamvasztották. Tudósitó. ÜZEN A SZERKESZTŐ B. K. New York — Ön a levelében egyetlen adatot sem hoz azon szervezet ellen, amelyet egy oldalon keresztül gya- láz. Mi nem kívánjuk védeni azt a szervezetet, azonban nem vagyunk hajlandók egyetlen munkásszervezetet sem lekicsinyelni, gúnyolni, vagy gyaláz- ni, ha arra okot nem adtak. Az ön levelében csupa általánosságok vannak. Az, hogy annak a szervezetnek egyes tagjai esetleg lekicsinylőleg nyilatkoztak rólunk, még nem elegendő adat olyan sértően gyalázó kifejezésekre, mint ön ir. Mi fentartjuk magunknak mindenféle szervezettel szembeni kritikánk jogát. De ez a kritika munkásszervezetekkel szemben nem romboló, hanem építő lehet. Minden munkásszervezetben vannak őszinte emberek, még akkor is, ha a vezetőség esetleg nem dicsekedhetik ezzel a jelzővel. De az olyan általánosságban szóló támadás és gyalázás azon őszinte érzelmű, velünk egy célt valló, de más taktikát követő munkásokat. A mi célunk nem az ingerlés, a megtörés, hanem a komoly érvelés utján való megnyerés. Ugyebár az ön levele nem szolgálná ezt a célt?
