Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-05-08 / 1266. szám
BÉRMUNKÁS 1943. május 8. TÁRCA Egy amerikai ház belseje Irta: Ifj. Hegedűs Sándor Sokáig nem tudtam magamnak számot adni arról a titkos erőről, amely a házóriások sok- müvü gépkarjait mozgatja. Csodálkozva néztem amint az emelőszerkezetek levegőbe kapkodják az embertömeget és a lámpák villamszemei kdronkint maguktól világítani kezdenek. Csak az a titkos bugás, mely folytonosan dongott, sejtette, hogy a ház valamelyik láthatatlan rej tekében bent lakik a mozgató erő, mely minden kereket futásba hoz és megperget. Csodálatos módon jöttem rá a ház titkára, mely a szemkápráztató rejtélyt megoldja. A magas emletek egyikén találtam rá emberemre, ki számomra a talányt megfejtette. Eredeti módszert követett rendszerében, mellyel minden kérdésemre megfelelt. Karját karomba fűzve, az emelőgép segélyével felvitt a ház legtetejére. Tágas, szép helyiség volt, kis oszlopakkal ékesítve, melyeknek ivszerü bolthajtása alatt fehérteritős, asztalkák voltak elhelyezve s a letelepedett vendégeknek nagy- fejű nigrók hordták az ételeket. Az ablak mellé ültünk, melyen át tündéri szép panoráma látszott, amint az öböl sok száz hajójával és fehér vitorlaszárnyaival előtűnt. Sokszor láttam már ezt a regeszerü képet, de újszerű csodaképével minden találkozáskor bámulatra ragadott, mert oly erős impressziót adott, hogy azt egyszerre megcsodálni nem lehet s csak a folytonos találkozás által lesg érthetővé különös bájainak újszerű varázsa. Az étkezés alatt jött szóba az a titkos bugás, mely még ide, a szédítő magasba is fölhatott. — Ez a ház lelke, vagy talán tüdeje, mely búgva működik s hörögve vesz lélekzetet. Barátom mosolygott és még egyszer körülvive a tetőzeten, egy kis rejtekajtón át lefelé futó csigalépcsőn alávezetett. Valami hatvan fokot szánhattunk alá, mikor a lépcső egy ajtóba ütődött. Beléptünk az ajtó mögé s egy lépéssel az emelvény tetején álltunk, mely egy nagy oszlopos terem közepén, a fal mellett magasra kiemelkedett. Az egész hatalmas termet kopogó zugás töltötte be, mely azokból a tünyelvü készülékekből előfutott. Lehetett pár száz is, mely csaknem mind egyszerre szólt és kis vasfogával kopogva mondta el, mit tud, mit hallott valami távoli országrészről, hogy azt most itt tudtul adja. Mindenik ilyen kopogó géplélek mellett ott ült egy emberalak, hogy meghalgassa a kis tünyelv fecsegését. S azok szakgatottan szóltak s mérges fogukkal kék színnel leszúrták tudományukat a papírszalagra, melyet szájukba fogva, mint a pók selyemszálát, úgy nyújtották ki fénylő réz-ajkaik közül. Micsoda fecsegést csaptak, amint ezt a sok pletykát tollba mondták, de érthetetlen nyelven, melyet csak az ő figyelő pajtásuk értett meg, ki ráfigyelt kopogó beszédükre. Az egész termet betöltötte a hangjuk, amint tudományokat villamos erővel elbeszélték, különös volt az a zavaros hang, mely az összes gépekből egyesült és dünnyögve szólt végig — a terem hosszán. A legnagyszerűbb látvány azonban a dobogó alja volt, hová az összes beszélő készülékek nyelve egybefutott, kis keskeny huzalok, melyek, mintha kasfonatot alkotnának, sok száz vékony szállal összefonták e terem falát s aztán a falréseken át elmenekültek a szabadba. S ez volt a központ, hová ennek a hatalmas országnak minden sodronyhuzala, mint valami emberi agyvelő idegzete, ide összefut, ennek a hatalmas háznak belsejébe, hol ügyes emberlel- kek aztán kiszedik a beszélő, kopogó fogak közül a sodronyon átfutó hir titkát. Az egész fal befuttatva ezekkel a vékony huzalokkal olyan, mint egy hatalmas élőlény idegrendszere, mely finom rezgése által él, mig egész szervezete működik annak a hatalmas lénynek. A terem ajtaja előtt emberfiuk állnak s egy szűk nyíláson kiömlő táviratokat összeszedik ,aztán pedig szétszaladnak velük és a gép titkát szertehordják. Érdekes látvány az egész, de csak addig tartott, amig lejebb szálltunk egy melettel, ahol uj i alakú gépek mozogtak, emelgették karjaikat, hol nehézkesen ,hol pedig gyors lüktetésben, úgy, amint egy titkos erő azt valahonnét dirigálta. Minden vasizom munkában volt, melyre az emberalakok csak ráfigyeltek és néha-néha igazgattak. Sok emeletet süppedtünk az emelőgépbe, — a földtől sem lehettünk már messze, vagy pedig a gép futott oly szédítő gyorsan, hogy mindjárt céljához ért. Ez a földdel volt egyszinben, a zugó bugás, most is oly erővel hallatszott, mint odafönt a munka emeletein. A géphuzótól jobbra térve, egy kis keskeny csapóajtón át mentünk még lejebb a ház gyökeret vert vaslábai alá, mely a föld gyomrába volt beleásva. S itt a vaslábak és szörnyoszlopok között volt a házgépek mozgató tüdeje, a ház lelke. Pokoli hőség csapott felénk, amint lassan aláereszkedtünk, mintha sütőkemencébe szállnánk alá. S ott, a hományos igyenge világi- tásu üregben, föltünedeztek a piros, meg zöldszinü szörnyetegek, melyek lángot nyeltek, tüzet fújtak s ha egyik-egyik a másik sarokban meg-megmoz- dult nagy nehézkesen, minden mozdulásra zöldes fényszikra pattant föl acélkarjából. Egy földalatti uhu-vár, melynek az összes vaknyilásain furcsa fényű tűz villanik föl vagy pedig vérvörös vigyorgással sirni kezd az ember felé. Rémes tanya, melynek erős suhogása és bugása, mely az épületen átvonul föl a tetőig, sejteti csak azt az irtózatos erőt, mely itt a föld alatt a bűvös fészekben titkon lakozik. í Nagyméretű kemencék, me- 1 lyek belsejében lobogással él a < lang ereje s amely folyton szív- 1 ja a szenet, hogy gőzbendőjét ] táplálja. Egy-két nyílás van vasfalukon, piros parázs sir elő 1 minden kerek mélyedésen, ] mintha egy bányakemence vö- < rösre pirult szemei lennének, i Egy ember állt az ajtónyilás ] mellett, a kazán tövénél s lapát- ] tál etette a kohót, mely mohón < nyelte a szenet és szivta ma- i gába a vizet. ; Ez a gyomra a házióriásnak. í Három rej teke van, mindegyik ; egyformán öblös, egyformán ; erős és tüzéré je is egyforma ! neki. Ezek a nagy kazánok feszitik meg gőzerővel az összes mozgásban levő vaskerekeket j és mozgó acélköteleket, ezek | adják a lélekzetet a munkához.! A kemence-vár mögött meglátszottak aztán az összes, a j házban élő emelőgép fölfutott készülékei. Ha egy emelőgép I fölfutott szűk rej tekében az az emletek szédítő magasságá- j ba, itt alant egy-két kerék mozogni kezdett és egy dobhenger meg magára csavarta a sodronykötelet, melynek másik vége azon a kis futkosó kalickán | volt, mely« a falrekeszben hordta föl s alá az embereket. Milyen okosak ezek a gépek, úgy megértik az emberek parancs-1 szavát, pedig ők uralkodnak ez embereken. Ha a fölhúzó meg-1 állt egyik emelet kijáratánál, a ^ dobkerék is megmakacsolta magát és egy világért meg nem mozdult volna, mig az emberkéz tovább nem dirigálta s csak akkor kezdett el ismét gyors pörgéssel mozgásba jön- ni, hogy különös munkáját tovább folytassa. Ez csak a bevezető-szerkezet volt a titokzatos gépfészekbe, ezeken túl ott a sarok táján voltak az uhu-vár fő ékességei, a zöld fényű szörnyek, melyek, minha óriás méretű acél Szent János-bogarak lennének, működésűk közben különös szinsugarat vertek fel magukból. A legtöbbnek kerek alakja volt, mint egy vas-varangy, némelyik a földre kuporgott, másik meg fölkuszott a ház falára s azon függve, mint valami pióca öltögette vascsápjait. Szeme volt mindegyiknek, még pedig sokszínű s azt cserélgetni tudta úgy, amint azt ő akarta. Pirosszinü a vész-lámpa volt, hogy ember hozzá ne közeledjék, mert még a közeledőt is megüti villamos lehével és nyomorékká teszi. S ezek közt a vas-varangyok és pirosszemü acéluhuk között ott sétál egy kékkabátos gépész, ki a gépszörnyeket féken tartja, dirigálja, pörgésüket elnémítja. Ha egyik másik megmozdult, kikapcsolódott, meg újra zárult villamos óramüve, mérgében a lába alatt elhelyezett villamos lámpák szemét egy pillanatra mind kigyujtotta, ezek oda voltak kapcsolva hozzájuk, hogy túlfeszítő erejüket ellensúlyozzák, de mikor egy pillanatra a villamos szem félrenézett, csak olybá tetszett, mintha e haragos szörny izzó nyelvét öltöget- né, hogy belsejének titkos tü- zét valamiképp elárulja és féktelen erejét az embernéppel megértesse. Hangjuk is volt a modern szörnyeknek, valami vas-csattogás forma, talán a vas-uhu scél-csőre ilyen hangot adhat, vagy a rézbékáknak ilyen a búgó szava. A levegőt erős ozon töltötte be, az a szörnyek csodálatos le- hellete volt, mely villamos tüdejükből kiverődött. Mintha fenyőfák lettek volna leállítva a közelben s azoknak dús tüleve- le adná ezt a lélekzetet, mellyel ezekből a villamos gépekből az ozon sajátságos erejével előjött. Valahányszor egy táviró- huzal működésbe jött, az ellenállások is megmozdultak, a kikapcsolok megfordultak, a villamos szemek fölpislantak, kerék forgott, kerék mellett, az egyik jobbra, másik balra s csak a furcsa zugás jelezte a nagy munkájukat. Hirtelen kissé távolabb, egy pihenő gép kezdett mozgolódni, kiskerekei egyet-egyet pör- dültek s aztán a hatalmas len- ditőkerék-dob is forogni kezdett. Alig perdült kettőt-hár- mat s egyszerre tündéri fényesség támadt, mert az összes lámpák körülöttünk felnyitották szemüket és fehér ragyogással világítani kezdtek. Ez volt a nagy uhu, mely a házóriás összes szemeit kinyitja s virradatkor hirtelen megáll munkájában s minden lámpaszem öndudatlanul becsukódik. Tehát ennek a végtelen magas háznak minden porcikája ezeknek a gépeknek hatalmában van, amelyek itt a földalatti üregben megfékezték magukat. Ezek az acél-uhuk és vasvarangyok, itt a falrejtekben elzárkózva, teljes titkos erejük hatalmával uralkodnak a házóriás sokmüvü gépszerkezetén, ők mozgatják, ők tartják lélek- zettel őket s azok csak ösztön- szerüen engedelmeskednek a földalatti uraiknak, mikor oly csodamódon végzik munkájukat. De ők csak gondolatnélküli szolgák, rabjai a föld alatt lakó modern acélszörnyeknek. Ijedten menekültem el e környezetből és boldog voltam, mikor kijutottam a házóriás belsejéből, hol már-már rajtam is uralkodni kezddett a csodagépek hatalma s azóta mindig tiszteletben tartom a hatalmas házak, föld alatt lakó lelkét és a modern szörnyek, az acéluhuk és vas-varangyok titkos birodalmát. MONACO SZEMBESZÁLL LONDON, ápr. (ONA) A Pá- risban megjelenő németnyelvű1 náci “Pariser Zeitung” most ideérkezett számában vezércikk támadja meg a csöpp Monaco hercegséget Olaszország és Franciaország között, aki sehogy sem akarja beiktatni a zsidótörvényeket. Franciaországból odamenekült zsidók “nagy jólétben” élhetnek Monte Carlo-ban, a hercegség játékbankjáról hires székvárosában. — Monaco hercegség területe nyolc négyszögmile, lakossága 24,000 lélek. De ez a csöpp ország megszégyeníti a sokmilliós országokat, kemény ellentállasaval. Még ha a náci fenevadak rá is rontanak mostan, legalább hosszú siralomházat nyújtott néhány ezer zsidónak. & (JiLÍctf
