Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)
1942-09-26 / 1234. szám
HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March 3, 1879 VOL. XXX. ÉVFOLYAM CLEVELAND, 1942 SZEPT. 26 NUMBER 1234 SZÁM Szavazó cédulák szállítását megtagadta a hadvezetőség rord az amerikai reakció élén Az őszi választások közeledtével mindig erősebben verik a nagydobot a vérbeli politikusok akiknek a részére a politikai üzérkedés érintettlen maradt és talán az egyetlen üzleti vállalkozás melyre a háború vajmi kevés változást eszközölt. Ebben az üzletben a politikai maszlag árusitása szabadon folyik és semmiféle ceiling prize nincs ott megállapítva. Az egyedüli akadály ami a politikai üzlet rendes menetében némi zavart idézett elő az azon körülmény, hogy a szavazó polgárok milliói vannak távol lakhelyüktől és igy nem igen tudnak a különböző frontokról haza jönni a szavazó urnához. Az igaz, hogy a politikai állásokra pályázó urak jó előre gondoskodtak arról, hogyha a katonákat nem is, de legalább a szavazatukat haza tudják szállítani és olyan törvény szabályt alkottak, hogy a katonák bárhol vannak, kézhez kapják a szavazó cédulákat és postán visszaküldhetik. Az ilyen szavazat éppúgy számit mintha az illető személyesen jelent volna meg. így tehát nyugodtan várták a választás napját a jelölt urak és szorgalmasan pakolgat- ták a katonák részére küldendő szavazó cédulákat. A múlt héten azonban csakúgy egyszerűen mondva a szavazási üzletbe beütött a krach. Mint ahogy a New York Times szept. 15-iki számában jelentik a hadvezetőség megtagadta a New York államból küldeni akaró, mintegy 7 tonna súlyt kitevő szavazó lapokat. Az eljárást azzal indokolták, hogy nagyon sok helyet foglal el és a mostani helyzetben sokkal fontosabb kellékeket kell szállítani a hadsereg részére mint szavazó cédulákat. így tehát New York államban mintegy 150 ezer szavazat hiányozni fog az őszi választásoknál, ami miatt rémséges ijedelem környékezi már most is a politikus jelölt urakat, ami bizonyára a választás idejére még fokozódni fog. Persze a katonáknak egy cseppet sem kell szomorkodni, mert nem fognak szavazni. Sokkal komolyabb ügy vár rájuk, semhogy az ilyen politikai cse- te-patékkal kellene nekik törődniük. Mi már régen hangoztatjuk, hogy sohasem a szavazó urnánál dől el a nép sorsa mert mindenkor a gazdasági erő az, ami a társadalmi életet dominálja. Az IWW mint politika mentes gazdasági szervezet elméletének végső győzelmét napról napra jobban és jobban láthatja amihez egy kis bizonyítékul szogál a hadvezetőség fenti intézkedése. A múlt időkben mindenek fölé elsősorban a politikai ténykedéseket helyezték. A társadalmi fejlődés kapcsán azonban a politikai játszma mindig jobban kezd háttérbe szorulni az ipari helyzettel szemben. Ma már a politikai kongresz- szusban legtöbbet a termelésről és általában a munkaügyekről beszélnek és közeledik az az idő, amikor a parlamentnek nem is lesz más dolga, mint kizárólag arról beszélni, hogy a nép részére hogyan lehet legjobban a szükségleti árucikkeket előállítani. Tulajdonképpen az uj társadalmi rendszernek az ipari parlament lesz az alapja az összes iparoknak az egysége alapján az Egy Nagy Szervezetben. Minél mélyebben kapcsolódik be a mai parlament az iparok irányításába annál köny- nyebb dolga lesz a munkásosztálynak, amikor az ipari termelésből magát a profit rendszert fogja kiszorítani. És ha majd a néptömegek hozzá szoknak ahhoz, mint most a katonák milliói, hogy a politikai szavazások nélkül is lehetnek a saját ügyeiknek az intézői, rá fognak jönni arra is, hogy nekik kell beleszólni a saját ügyeik intézésébe ott ahonnét az élet alapja kiindul az ipari termelés színterén. Amikor tehát a new yorki politikusok siránkoznak a hadvezetőség intézkedése miatt mely- lyel a szavazó cédulák szállítását megakadályozták, mi örvendünk neki, sőt még tovább menve megállapítjuk, hogy kár a papírért melyre kinyomtatták. * (f.) KATOLIKUS PAP SÁRGA FOLTTAL LONDON, szept. (ONA) Ma- lines belga város polgárai a minap katolikus papot láttak az uccán sétálni, mellén a zsidók sárga foltjával és csillagával. Az emberek összecsődültek és végül dörgő tapssal üdvözölték a sárgafoltos papot. A német rendőrség természetesen rögtön letartóztatta, de a pap megmagyarázta, hogy ő csak a rendeletnek engedelmeskedett, kötelessége sárga foltot viselni, mert zsidó eredetű. AZ AMERIKAI REAKCIÓSOK HENRY FORDRA TEKINTENEK, MINT VEZÉRÜKRE. FORD EMBEREI ÚJBÓL NAGY HATALOMRA TESZNEK SZERT Az amerikai lapok állandó rovatot létesítettek Henry Ford, detroiti automobil gyáros magasztalására. Minden alkalmat megragadnak, hogy Ford személyéről avagy az általa kontrolált organizációról a bámulat szavaival Írjanak. Ford születésnapját csaknem ünnepük és ilyenkor intervjut közölnek a “nagy iparfejedelemről”, akinek Amerika*-----------------------------------------mindig adósa marad, oly nagy szolgálatot tett az országnak. Ez a nagy szolgálat abban áll, hogy az automobil ipar fejlődésének kezdetén egy rosszabbat, de olcsóbbat dobott a piacra és ügyes hirdetésekkel képes volt megvetni a mai nagy Ford gyár alapjait. Senki sem meri állítani, hogy a “T” Ford, amelly milliókat szerzett, fejlődést jelentett az automobil ipar terén, amennyiben nemcsak olcsóbb, de sokkal rosszabb is volt minden más, akkor már nagyban is gyártott gépkocsinál. Más iparban is megkísérlik ezt a módszert, de a legtöbb esetben a jól megérdemelt korholást Írják az ily versenyzőről, Ford ellenben csak ma- gasztalást kapott és kap mind a mai napig. A nagy dicsérgetésnek két oka van. Az egyik az, hogy Ford az ország egyik legnagyobb hirdetője. És az amerikai újságok a nagy hirdetésekért képesek a hirdetőnek talpát is megnyalni. A másik ok, hogy az előzőleg liberális köpenybe burkolódzó Henry Ford, az amerikai reakció kimondott képviselője lett. A lapok igen nagy tekintélyt építettek fel számára és most aztán reakciós nyilatkozatait úgy közük, mintha azoknak igen nagy súlyúk volna csak azért ,mert azokat a “nagy” Henry Ford mondja. Jó ideig Ford mereven ellenállt a munkások szervezkedési törekvéseinek. Tőle, vagy a környezetéből indult ki a szervezkedés elleni azon érv, hogy a munkások szabadságát, a munkához való jogait kell megvédeni a unionok ellen. Vagyis a munkások szervezkedését úgy mutatták be, mintha az a munkások egyéni szabadságát venné el és igy érdekeik ellen szól. Természetesen a munkások nem hitték el ezt a badarságot és Fordék azt vették észre, hogy a Ford üzemek munkásai is szervezkednek. Erre a még Amerikában is alig ismert durva terror módszerrel igyekeztek a munkásokat megfélemlíteni. A terror azonban nem használt és egy szép napon Fordéknak is el kellett ismerni a szervezeteket. Ford akkor kijelentette, hogy miután aláírták a unionokkal a szerződéseket, azoknak szellemében járnak el és felhagynak a szervezkedés ellen irányuló propagandával. Mindezek dacára azonban a kuliszák mögött Fordék részéről soha sem szűnt meg a munkás jóléti intézmények elleni agitáció és erőszakoskodás. Ford és társainak évekkel ezelőtt óriási befolyása volt az államhatalomra is, amely azonban a Roosevelt adminisztráció alatt nagyon megcsappant, a japánok pearl harbori támadása idején csaknem semmire esett. Az utóbbi időben azonban Fordék csillaga megint magasra emelkedett és kezd tulfényesen ragyogni, ami természetesen jelenti a Ford által képviselt reakciós, munkásellenes álláspont érvényesülését is. A lapok a napokban adták hírül Ernest Kanzler kinevezését a War Production Board egyik legmagasabb állására. Kanzler eddig ennek az irodának a detroiti divízióját vezette. Tekintettel arra, hogy ez a legfontosabb ipari központ, ez a tisztsége már úgyis igen jelentős volt, az újabb állás azonban még nagyobb hatalmat ad a Kanzler kezébe. Ernest Kanzler hosszú időn át Henry Fordnak volt alkalmazottja még hozzá oly minőségben, amit a “jobb keze” jelzővel is illetnek. Egy ideig a “production manager” állást töltötte be, amit főhajcsár névvel is jelölhetünk. Aztán igazgatója ett a Ford banknak, ahol megszervezte a “Universal Credit Corporation” divíziót, amely pénzt kölcsönzött azoknak, akik Ford kocsikat vásároltak. Akik részletre vásároltak kocsikat nem a Ford Companynak fizettek, hanem ennek a pénzügyi vállalatnak. És méghozzá fizettek annyit, hogy az Egyesült Államok kormánya kénytelen volt beavatkozni, mert olyan nagy kamatokat szedtek, hogy azok messzire felülmúlták a
