Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)

1942-07-11 / 1223. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1942 julius 11.

név alatt ismeretes. Ennek a szernek most már 90 százaléka a japánok birtokában van. Először a németek csinálták, már régen, sokkal Hitler uralomra jutása előtt. A német I. G. Farben cég tulajdonát képezte a patent és amerikai gyártását, mint monopóliumot a Sterling Companynak adta át.

A japánok előre nyomulása után az amerikai hatóságok követelték a Sterling cégtől, hogy vagy gyártson elegendő orvosságot, vagy adja át a patent titkot és a quininet valójában a Merck and Co. cég gyártja. Az említett lap állítása szerint a Sterling Co. huz- za-halasztja a dolgot, amit csak két okból tehet. Vagy több pénzt akar kicsikarni a patentért, vagy pedig az eredeti német cég rendeletének engedelmeskedik, vagyis még most is náci érdekeket szolgál.

Ezzel kapcsolatban megemlítésre méltó, hogy ez a patent, mint sok más idegen birtok az “Alien Property Custodian’’ iroda hatáskörébe tartozik. így ezen irodának a directora, Mr. Crowley kontrolja alá kerültek a Sterling Co. részvényei is. Crowley azonban állítólag ragaszkodik ahhoz, hogy a reá bízott idegen birtokok hiány nélkül kerüljenek vissza a “jogos” tulajdonosaik kezébe. Vagyis az amerikai és a szövetséges katonákat pusztíthatja malária ,de a nácik “jogos” profitjához nem szabad nyúlni.

Listerine szájvíz és egyéb Lis- terin gyártmányok készítőit is, amelyeket szintén a Bristol- Meyer hirdetési ügynökség hirdetett a Young and Rubican patent orvosságot gyártó cég részére.

A LaFollett szenátusi vizsgáló bizottság jelentése szerint Raymond Rubican, Robert Lund, a Listerine egyik tulajdonosa találkoztak a gyárosok országos szövetségének zsold- ján lévő George Sokolsky újságíró lakásán a Dies bizottság főügynökével, Dr. J. B. Matthews-sal és ennek tanácsára elhatározták, hogy a fogyasztók érdekeit védő ligákat és liberális organizációkat lehetetlenné teszik, úgy, hogy rájuk ütik a “vörös” bélyeget. Ebben természetesen az összes lapok segítettek nekik, de különösen elöljártak a Hearst újságok és a Hearst magazine (folyóirat) amely ellen a Federal Trade Commission szintén “fraud1” rendeletet adott ki.

Lassanként tehát igy jön napvilágra, hogy az amerikai kapzsi tőkések és prostituált sajtójuk évek óta milyen merényleteket követtek el az amerikai nép érdekei ellen.

Az egységfront határai

Mióta az Egyesült Államok hivatalosan is tudomásul vette a Horthy kormány hadüzenetét és Magyarországgal is hadiállapotot jelentett ki, az amerikai magyar vezérek, akik eddig mindig csak a magyar kormányt mentegették, most egyre sűrűbben követelik, hogy az amerikai magyarok EGYSÉGFRONTOT ALKOSSANAK, — mint ők mondják, a háború sikere érdekében.

Egységfront kiabálásukkal olyan zajt csapnak, hogy a velük szembenálló, valóban antifasiszta magyarok is meghallották. Az egységfront kérdésével foglalkozó cikkhalmazból leközöljük Dr. Jászi Oszkár cikkét, mint a legtárgyilagosabbat és legrészletesebbet. Ennek alapján aztán megtehetjük megjegyzéseinket a kérdés további ismertetése nélkül is, mert azt Jászi cikkében megtaláljuk.

De amig Jászi cikke tartalmilag igen logikus, a végkonklu- ziója annál inkább logika ellenes. Úgy látszik, hogy Jászi még mindig nem ismeri azon embereket, akikhöz a cikkben szól és akikről azt hiszi, hogy velük “igenis lehet tisztességes hangon és becsületes érvekkel vitatkozni.” Dr. Jászi cikke a következő:

HIVATALOS CSALÓK

A MAGYAR EGYSÉGFRONT

Noha ez igazán elég botrányos dolog, az összes nagy lapok elhallgatták. Elhallgatták azért, mert a Sterling cég érdekkörébe tartozó patent me- decinák óriási hirdetéseket adnak a lapoknak. Ezen hirdetéseket az ország legnagyobb hirdetési ügynöksége, Rristol- Meyers Company kezeli. Ennek a hirdető ügynökségnek egyik tulajdonosá és alelnöke, William H. Bristol, szintén az egy dolláros tanácsadók között szerepel. Neki köszönhető, hogy még ebben az igazán kritikus időkben is sok szükséges orvosságot használnak fel haszontalan, sőt legtöbbször káros patent medecinák gyártására és ugyanakkor a szükséges orvos-szerekből hiány van.

Egy amerikai kormány közeg, a Federal Trade Commission állandóan figyelemmel kiséri a hirdetéseket és előbb meg inti, majd bünteti azokat, akik hazíug hirdetéseket tesznek közzé akár a lapokban, akár a rádióban. A Federal Trade Commission végső í esetben, úgynevezett “csaló” rendeletet ád ki azon cégek ellen, akiken nem fognak a kisebb fenyítések. Már számos ilyen “faud” ordert adott ki a Bristol-Meyer cég hirdetői ellen, amelyeket a nagy lapok mindig elhallgatnak.

Elhallgatják, noha a csalc( hirdetéssel nagy károkat okoznak olvasóiknak. így például a Federal Trade Commissionnak a 4197-es számú rendelete csalónak minősiti a Sterling Cég “Vita-Ray” név alatt forgalomba hozott kenőcs hirdetését. Ugyancsak ilyen “csaló” rendelettel sújtotta a kormány a

KERDESEHEZ

Igen sok változatban halljuk a magyar egységfront követelését. Olykor lelkes felhívásként, olykor szemrehányásként olykor fenyegetésként. Illő tehát egyszer megvizsgálni ezt a jelszót, értelmét és jelentőségét.

Egységfrontba t ö möriteni minden amerikai polgárt és minden ezen ország vendégszeretetét élvező idegent; az Egyesült Államok jogos kívánsága és követelése. Természetes és világos, hogy itt nem lehet hely senki számára, aki az amerikai nép élethalál harcát gátolni, meg nehezíteni, avagy elgáncsolni akarná. Ez a hazaárulás flagráns esete volna s mint ilyen torlandó meg. De ez a negatívum nem elég. Az Egyesült Államok joggal várja el polgáraitól s az itt élő idegenektől, (ha csak nem internált ellenségek, avagy conscientious objectorok.-. ebben a barbár, vérszagu világban igazán elképesztő az angolszász népek liberalizmusa az ellentétes vallási meggyőződésekkel szemben, még akkor is, ha azok érveinek a gyengesége s átnemgondoltsága a legtöbb esetben nyilvánvaló!), hogy a világszabadság érdekében minden lehető anyagi, szellemi, erkölcsi és véráldozatot meghozzanak.

Nyilvánvaló, hogy ebben az egységfrontban minden itt élő nemzetiség leszármazottjának teljes erővel és egyenlő mértékben kell résztvennie. Ezen a fronton nem lehet közöttünk semmiféle különbség. Mindnyájunknak őrködni kell, hogy sorainkba kémek vagy ötödik kolomnisták ne furakodhassa- nek be. Óvakodnunk kell ugyan minden hisztériától, de komoly tények birtokában nem szabad haboznunk azokat a rendőrségnek bejelenteni.

Van azonban az egységfrontnak egy olyan értelmezése is, mellyel a haladás ellenségei a torkunkba akarják szorítani a szót, mely nem tetszik nekik, vagy veszélyes számukra. A sokszor elhangzott érv igy szól: — Most, a végzetes harcban ne beszéljünk semmi olyan dologról, mely minket magyarokat elválaszt.... Hagyjuk az ellentétes véleményeket a háború utáni korszaknak. Most csak egyért szabad küzdenünk: a

háború megnyeréséért!

Ez az érv nem állja ki a bírálatot. Ugyanis a háborús küzdelmet nem lehet elválasztani a háború céljától! Szabad emberek tudni akarják, hogy milyen célokért harcolnak és teszik kockára életüket. Itt nem vagyunk az “ó-hazában”, ahol szegény katonáinkat, mint ágyutölteléket hajtják ki a frontokra. Itt minden ember nek joga van, hogy tudja a küzdelem célját és jelentőségéi. Nem is lehet várni önfeláldozást — legfeljebb csak vad gyűlöletet és vérengzést — olyan katonáktól, akik csak ölni mennek a frontokra.

Ezért van, hogy a demokráciák kormányai nemcsak szabad teret nyitnak a háborús célok megvitatásának, hanem hogy egybegyüjtötték a legkiválóbb írókat és tudósokat, hogy igyekezzenek a legszerényebb emberek számára is meg festeni annak a jövő társadalomnak és nemzetközi rendnek a képét, melyet meg akarunk valósítani.

A dolog természeténél fogva ezen a béke-célfronton nem lehet olyan teljes az egység, mint a háborús fronton, mivel az emberek céljai és érték ítéletei sokban eltérők. Itt az ellentétek elkerülhetetlenek és mindnyájunk érdeke, hogy a nézeteltérések megvitattassa- nak s hogy azok lehetőleg egy magasabb egységben kiegyen- littessenek. És tényleg azt látjuk, hogy igazi amerikai hazafiak között is lényeges ellentétek mutatkoznak. így pl. sokan teljesen változatlanul akarják í'entartani az Egyesült Államok alkotmányát; mások a britt világbirodalommal akarnának fe- derálni; némelyek teljesen szabad kereskedelmi rendszerre szeretnének áttérni; mások viszont a mai védvámokat akarnák fentartani; ismét mások első sorban egy pánamerikás konstrukcióra gondolnak, mig ellenfeleik egy uj Népszövetségért kardoskodnak. Sokan a legitizmust szeretnék az uj európai rend alapjává tenni, mások nyiltan forradalomra serkentik a régi világ népeit. Sokan száz percentes New Deal- ért hevülnek, ellenfeleik egy megújult és megtisztított liberalizmusban hisznek...

És igy tovább.... De egyetlen komoly amerikai hang sem hangzott fel, hogy a kormány szüntesse be ezeket a vitákat, mivel a háborús frontot zavarhatnák. Ellenkezőleg, maga az Atlantic Charter is heves viták középpontjában állt és áll. Sőt a közvélemény megszervezése is meg van engedve egyes háborús célok érdekében. Ez a szabadság odáig megy, hogy még sztratégiai kérdésekben is .lehet vitatkozni. Vezető irók olykor az Elnököt és a kormányt szigorúan kritizálják.

Mégis ezen tények ellenére egy kis társaság el akarja hitetni velünk, hogy az egyetlen probléma, mely tabu: Magyar- ország jövendője. S minthogy a magyar problémát nem lehet elválasztani a dunai és középeurópai problémától, azt az ostobaságot imputálják nekünk, hogy mi szájkosárral fogunk járni csak azért, hogy a Horthy rendszer kiküldötteit és rejtőzködő híveit' ne ingereljük, bár ez a hallgatás annak az eltűrését jelentené, hogy az amerikai közvéleményt a lokális és személyi érdekek ágensei félrevezessék. Vagyis az amerikai magyaroktól ezek a száz percentes nacionalisták el akarják venni azt a jogot, hogy a régi hazában embertelen körülmények között élő véreik számára egy tisztességesebb élet lehetőségeit igyekezzenek a békeszerződésekben megteremteni.

Ezt a szájkosarat minden nyomatékkai nemcsak a szenvedő magyar nép érdekében kell visszautasítanunk, hanem az amerikai nép érdekében is. Mi vagyunk a tanúi annak, hogy a mai világégés felidézésében a magyar oligarchiának jelentős szerepe volt. S nekünk a népek itélőszéke előtt hango-