Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)
1942-09-05 / 1231. szám
1942. szeptember 5. BÉRMUNKÁS 7 oldal Abszolutizmus vagy demokrácia? Annyit irtunk és beszéltünk demokráciáról és irtunk az alkotmányosságról és az úgynevezett jogokról, hogy nem csak már irnivalónk nincs mert már agyon irtuk és agyon dicsértük, ha nem is egészen, de hellyel-közzel a múlté lett. így erről a tárgyról a vitát bezárjuk és írunk és beszélünk arról, ami nem éppen, hogy már van, de el kell, hogy készülve legyünk, mert meg lesz. Ami jönni fog az az uj jogi forma, az aszolutizmus vagy álalkotmány. És mivel nekünk amerikai munkásoknak ez ismeretlen valami, próbálok egy kis ismertetést adni. A látszatalkotmányosság tehát — jegyezzük meg nem a nép vívmánya, hanem az abszolutizmusé, tehát éppen az ellenkezője, amit a nép akar. És mivel, az abszolutizmus vívmánya és nem a népé, ennél az oknál fogva nem lesz a népnek és elsősorban a munkásnépnek előnyére, hanem magának, annak az osztálynak, amely osztály valamely oknál fogva a hatalmát félti. Ez pedig a gazdasági és politikai hatalmat gyakorló osztály. Mi a lényege a látszat alkotmánynak? Mondjuk, hogy lényegében az, hogy a kormány vagy ha úgy tetszik maguk a gazdasági hatalmat bitorlók, elhitetni akarják -azokat a dolgokat ami nincs. Vagy pedig alkotmányosságnak nevezni azt ami valóságban abszolutizmus. Ha az abszolutizmusnak sikerül a látszatalkotmányosság formájába átszervezkedni, ez nagy előnyhöz juttatja, mert életét bizonytalan időre meghosszabbította az abszolutizmusnak. De ha az abszolutizmus leplezetlen alakban akarna uralkodni, bizony nem számíthatna hosszú életre, mert közte és a társadalmi állapotok között ellentmondást szülne és ami nyílt elismerést erőszakolna ki és megbuktatná. Ha azonban az abszolutisztikus jogi formák üres látszatával veszi magát körül és ezeken a formákon belül folytatja az abszolutizmust, ezzel határozott nagy előnyre tett szert. Mert a túlsúlyban lévő erőket ellátja az a látszat, hogy szerencsésen eléretett a neki megfelelő jogi forma. Ez a csalódásba esés a küzdelmet az abszolutisztikus jogi forma ellen eltompitja és megbénítja. A munkást vagy általános néptömegeket részint megelégedésbe, részint közömbössőgbe ringatja. Ezen állítást a népek a jelen eseményekkel szembeni viselkedése igazolja. Bármi történjen, legyen az jogi vagy gazdasági cselekvés az uralmon levők részéről, minden de minden hidegen hagyja a népek többségét. A napi események bármily gyászosak legyenek is, nem kényszeríti az érintetteket egy elkeseredett tiltakozásba, se nevető vagy gúnyos helyeslésbe. Amint látszik sikerült az uralmon lévő osztálynak a látszat alkotmányosságra átszerveződni anélkül, hogy a néptömegekkel ellentétbe kerültek volna. A nép részéről nincsen- nek tiltakozások se helyeslések. A valamikor oly kedves téma, a politikusok tevékenységük, mondhatom, hogy teljesen megszűnt. Vagyis mindenről beszélnek csak a napi eseményekről nincs mit mondanivalója senkinek. Ez a jelenség nemcsak a polgári társadalmi körökben észlelhető, hanem a munkás körökben is. Vegyük például a szakszervezeteket AFL vagy CIO sztrájkot vezettek az utóbbi időben annyit, hogy nem győzték. A munkások legtöbb esetben ellettek árulva. Nem erről van szó itt, arról beszélünk, hogy sztrájkoltak, tiltakoztak a kizsákmányolás ellen. Nézzük csak most, mennyire lettek az abszolutizmusnak va- zalusai. Mennyire sikerült az uralmon levőknek a látszat alkotmányosság átszerv e zé s e. Nincsenek sztrájktilalmi törvények és meg vannak a gazdasági ellentétek, de sztrájkok nincsenek. Most vegyük a politikai párt tevékenységeket, bármely pártat, mondjuk a polgári demokrata vagy republikánusokat. Nincsenek nagy lármázó, semmit mondó kampány beszédek mert tudják, hogy a nép tömegeknél nincsen érdeklődés, nem talál ott már semmi se meghallgatásra oly erős lett a közömbösség. Itt is győzött a látszatalkotmányosság. Vegyük a munkás pártokat amelyek még halottra kerülhettek a polgári pártok minden cselekvését erős kritika alá vették, polgári jogi állapotok teljes megszüntetéséért küzdöttek. És most, hogy törvényteleneknek lettek minősítve, lekerültek a halottról. Minden rendjén van a polgári berkekben, nincsenek hangos lármás tiltakozások, nem peti- cióznak, ők is szépen bedőltek, a látszatalkotmányosság itt is győzött. Munkástársak, a közömbösség és nemtörődömség súlyos vádjával kellene itt az írásomba önöket megvádolnom, de a megértés kedvéért amennyire csak lehet elhallgatom azokat. Mert tudom, hogy a mulasztást TÁRCA | KESEJ . . . Volt egyszer egy szép hegy, úgy hívták, hogy Bá- bonyi-bérc. Ennek a szép hegynek meg a kemény derekü, mo- hotkás kérgü öreg bükkfáinak volt két igen jó kenyeres pajtása, az egyik bizonyos Mező Gábor nevezetű miskolczi fuvaros, a másik meg egy Kesej nevű, pókoslábu, rendszerint beteg öreg ló. Mező Gábor minden hajnalon kiment zörgős ta- lyigáján az erdőbe s kopott nyelű szekercéjével levágván a száraz, karvastagságu gályákat, vitte be őket világot látni a városba. Gábor, Kesej meg a Bábonyi-bérc, ime tehát, mindennap találkoztak, novembertől márciusig mindennap együtt voltak, nyelték a ködöt és itták beteg testükkel a szakadó vagy enyelegve permetező havas esőt. Szerették egymást. Any- nyira szerették, hogy ezen a délelőttön — igen előttön, — a Bábonyi-bérc még komorabb volt, még barátságtalanabbul behúzódott fekete ködöknek a gyászfüggönye mögé és Gábor, szegény Mező Gábor, keserves nagy bujában igazi könnyeket hullajtott. Gyászolták mindketten Kesej t, Kesej két, aki ezen a napon — eltűnődvén tízesztendős életének nyomorúságos, robotos során — a város felé hajló sártengeres talyigau- ton, éppen a Nagylány-temető mellett, lefeküdt az agyagos habarékba és meghalt. — Megdöglött! — mondta Mező Gábor fölszakadó rémülettel, miután szeretetteljes aggódással oldalba rúgta Kesej t és az meg se moccant. — No, ne tréfálj, Kesej, — mondta azután nagy szorongással, mert nem volt valami köny- nyü dolog csakúgy mindjárt hitelt adni Kesej komoly kimúlásának. 4 Leakasztotta a lőcs kampójáról a zsiros-piszkos abrakostarisznyát és jóféle za- bocskát rázogatott benne a Kesej orra előtt. Ám mindhiába, Kesej nem mozdult, az orrát már nem csiklandozta a finom zabpecsenye . . . Kesej igen jól meg volt halva . . . Mező Gábor ráült a Kesej bordájára, amit Kesej már öt év óta igen indiszkréten mutogatott a világnak, hogy menynyi van neki. Apró, bővérű kis erecskék lüktettek a fejében, a lóhalál bizonyosságának a tisztább megértésével fokozódó egyre gyorsabb kalapálással. Ez is nagyon bántotta és erre még egy keserves kérdés is nyomta a homlokát: “Na, most már mi lesz?’’ Befészkelte magát oda, megnőtt, megnehezedett és kövér könnycseppeket tolt ki Mező Gábor szeméből, ő meg csak nézett, oldalra, ahol az Istenhegy komorkodott, meg előre, ahol a ködbe takaródzott városból keresztes meg kakasos tornyok nyúltak az ég felé .— Ugyan, no, hát most már mi lesz? — A kérdés megnyúlt, leereszkedett a homloka alól és a bizonytalanság öklével döngette belülről a mellét. Döngette meg összemarkolta keskeny öblébe a tödőt és a tűnődése végén reszelve szalajtotta ki-torkán a levegőt: — No, hát mi lesz? ... — Ott van a város előtte és az integetett, hogy aszondja, Gábor, megint idejössz, veszel fűrészt, uj sze- kercét meg bakot és ha hord- tad ide a sok fát, most föl fogod aprózni . . . harminc krajcár napszám, meg koszt, vékonyka leves ,meg sok dolog, látástól vakulásig ... A város! Mező Gábor megrezzent, loholni akart a kaján gondolatok elől de azok megfogták az eszét és visszavitték a kövek közé, a jóvá lehet és lesz is téve. Ha egy kicsit késő is de az nem jelenti, hogy soha. Tehát kérlelhetetlenebből kell vigyáznunk arra ezek után, hogy a jelen súlyos güzdelmekben ne lehessen az uralmon levőknek a népjogokat hazug bujkálás politikájával teljesen kisemmiz- ni. Csak akkor leszünk abban a helyzetben, hogy mint győzők szabhassuk meg a föltételeket. És csak akkor leszünk abban a helyzetben, hogy követelhessük a nép jogok teljes visszaállítását, ha szervezkedünk az egyedüli osztályharc alapján álló szervezetben az IWW-ban. Bischof REMÉLJÜK CSAK HELYCSERE TÖRTÉNT. Több mint két évtizede élt az Alakszay család Akron, Ohio- ban, ahol mozgalmunk és a Bérmunkásnak egyik aktiv tagjai voltak. Úgy Alakszay Sándort mint nejét, mint meggyő- ződéses IWW-istákat ismerte és tisztelte Akron magyar kolóniája. Ennek kifejezést is adtak az augusztus 14-én a Ma-- gyár Ház nagytermében megrendezett búcsú estélyen, ahol sok őszinte szó hangzott el a család Californiába való távozása fölött. Mi hisszük, hogy a mozgalom és az Alakszay család életében csak helycsere történik és hogy ott is értékes munkát fognak végezni. Az IWW vas és fémipari szervezetének (I.U. 440) clevelandi osztálya rendes havi tagsági gyűlését szeptember 11-én, pénteken este 8 órai kezdettel tartja 1426 W. 3rd St. (Black- stone Bldg., Room 311). A szervezet magyar tagjait ezúton is meghívja a titkár. szűk uccákra, az éneklő zsibon- gásba: keresztény talyigások meg zsidó szenzálok tömegébe. Ezek közül szabadult úgy öthat éve nagy örömrivalgással, ezek között volt a tanyája egy Szinva-parti csárda előtt és ott babusgatott merész álmokat egy lóról meg egy talyigáról. A Bábonyi-bércről jött akkor és odahuzta vissza mindig a betek vágyakozása, a komisz vásárból a nagy csöndességbe. Kesej elment . . . ő meg mehet megint a városba. Hirtelen azt gondolta, hogy megy bizony az isten, — lenézett Kesej re: — inkább utána- döglök, — de erről nyomban letett. Egy érzése kiterebélyesedve, növekedve uszította a város ellen, amely hívta, levetvén ködruháját, csillogva, röhögve hívogatta. Egy gyerek jött az utón. Megismerte és messziről rákiáltott. — Hidd anyádat . . . Tudta, hogy ilyenkor délfelé már otthon van az asszony. Az is csak vendégeskedni járt a városba, ha kőport vitt a gazdag házakhoz. — Kapával gyöjjön . . . A gyerek megállóit egy kicsit. Megismerte ő is, onnan a párán keresztül, az apját. Az-
