Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)

1942-08-01 / 1226. szám

8 oidai BÉRMUNKÁS 1942 augusztus 1. Roosevelt elnök nyilatkozata|az idegenek megkülönbözte­tése ellen WASHINGTON — Egy uj irányelv lefektetésével kapcso­latban — amelynek célja véget vetni az idegenekkel szemben alkalmazott megkülönböztetés­nek a munka-alkalmak terén — Roosevelt elnök julius 12-én nyilatkozott és hangsúlyozta, hogy ezentúl senkitől sem ta­gadják meg az állást csupán azért, mert az illető idegenben született. Az elnök igazságtalannak mérlegelte bármely csoport elí­télését sőt ez a háborús szolgá­latokat veszélyezteti. Mr. Roosevelt rámutatott, hogy az idegenek alkalmazását illetőleg nincsenek törvényes korlátozások, eltekintve olyan kormánymunkáktdl, amelyek titkosak, vagy bizalmi termé­szetűek és igy korlátozottak s ez esetben a hadsereg, vagy a tengerészet engedélyét^ kell ki­kérni. “Nincs semmiféle más szö­vetségi törvény, amely az ide­genek alkalmazását a privát kézben levő nemzeti hadi-ipar­ban eltiltaná”, hangsúlyozta az elnök. “Nincsenek szövetsé­gi törvények, arpelyek az ide­gent bárhol is született, eltil­taná a munkától.” Mr. Roosevelt megmagyaráz­ta, hogy az idegen, aki titkos, vagy korlátozott természetű iparban keres alkalmazást, adja be kérvényét az United States Employment Service-hez, amely segíteni fog neki az űrlap egyik oldalát kitölteni. A másik ol­dalt a munkaadónak kell kitöl­teni s azt a megfelelő hivatal­hoz beküldeni. Többnyire 48 óra alatt döntenek az ilyen ügyek­ben és a döntést meg lehet fo­lyamodni. Idegénektől eredő panaszo­kat a Committee on Fair Em­ployment Practices hivatalához kell beküldeni, Washington, D. C.-be. Ezt a rendszert Roosevelt el­nök kívánságára Attorney Ge­neral Biddle, Stimson, hadügy­miniszter, Knox, tengerésztet- ügyi miniszter és Malcolm MacLean, a Committee on Fair Employment Practices elnöke dolgozták ki. President Roosevelt külön felkérte az érdekelt osztályo­kat, hogy a folyamodványok mérlegelésekor “speciális és gyors lefolyású” figyelmet for­dítsanak az Egyesült Nemze­tek oly állampolgárai ügyeire, a baráti viszonyban álló Latin­amerikai államok polgáraira és ellenséges idegenekre is, akik a következőt kategóriák alá es­nek: A) Idegenek, akik az Egye­sült Államok hadseregében, vagy tengerészetében szolgál­tak és onnan szabályosan elbö- csáttattak. B) Idegenek, akiknek köz­vetlen családtagjai szolgálnak, vagy szolgáltak az Egyesült Államok hadseregeiben. C) Idegenek, akik 1916 óta megszakítás nélkül éltek az Egyesült Államokban, anélkül, hogy eredeti hazájukba az utób­bi 10 éven belül vissza-tértek volna. D) Idegenek, akik házassá­got kötöttek egyénekkel, akik a házasságkötés idejében az Egyesült Államok polgárai vol­tak s akik 1924 óta állandóan az Egyesült Államokban lak­nak, anélkül, hogy az elmúlt 10 év alatt eredeti hazájukba vissza tértek volna. E) Idegenek, akik az Egye­sült Államok állampolgári jo­gai elnyerése érdekében 1941 december 7. előtt folyamodtak első papírjukért. • Common Council Az állandó napsugár mindenre jó Van aki nem bírja a napot. Ezek — nagyon helytelenül — rendszeresen ruhástól, kalappal a fejükön, kesztyűvel próbál­ják ki — a napkurát. A hőség, továbbá a fény azonban tűrhe­tetlen, rossz érzést kelt ben­nük.... De vájjon lehetséges-e igy, ennek ,a hatalmas természetes gyqgytényezjőnek a hatását megítélni? — Ugyanolyan vol­na, mintha valaki úgy, ahogy van, ruhástól, kalappal a fején öntené le magát vízzel és igy ítélné meg — a vizkurát.... — Nem bírom a napot! •— nyögi keservesen a neuraszté- niás, elcsigázott városi falan­szter-ember.... Riadtan mene­kül az árnyékba, mint a pince­bogár szédül, szívdobogást kap és főleg fáj a feje!.... Az a sze­rencsétlen, elcsigázott, beteg idegállomány egészen oda van! És valahogy úgy van, hogy ezeknek van a legnagyobb szűk ségük a napfürdőre. Még pedig szakszerű és fokozatos-gyó­gyító napra! Mert jegyezzük meg jól, hogy a napfürdő nem olyan egyszerű tudomány. Van ennek a hatalmas, erőteljes gyógytényezőnek ezer forté­lya. Nem lehet ezt a test, az élet, az egészség, nagyobb ká­ra nélkül mellőzni. ' Délelőtt 9 óra táján a leg­érzékenyebb is tud venni nap­fürdőt, kellepiesen, üditőleg hat ilyenkor a nap. A napfény­iszonyban szenvedőknek lassan, fokozatosan kell hozzászokniok a napfürdőhöz. Eleinte a reg­geli órákban kezdjék el a nap­fürdőzést s arcukat, a szemü­ket óvják nedves ruhával, s fokozatosan kezdjék el aztán a déli órákban a napfürdőket. Az ilyenekből sokszor a legfana­tikusabb napfürdőzők válnak. Reumánál, borba jóknál, ve- sebántalmaknál, angolkórnál nagy reménységgel veszik ma a napfürdőket, ellenben érelme­szesedésnél, . vérnyomásnál a beteget az orvosok eddig óvják a naptól.... Odaát Magyaror­szágon azonban az orvosok ma már az érelmeszesedésnél sem j riadnak vissza a napkurától. A nap mindenre jó s igy ennél a közismert betegségnél is ered- I ményt lehet elérni, de csakis akkor, ha lassan, fokozatosan próbálja meg, — orvosi ellen­érzés mellett; — a beteg a napfürdőket. Ma, midőn a hormonok és vitaminok rejtélye az orvostu­dományt kezdi egészen uj ala­pokra fektetni, a napfürdőzést is-egészen más szemüvegen át vizsgálják. Orvosaink kimutatták ugyan is, hogy a vérnyomást a mel­lékvese is csinálja, továbbá rá­jöttek arra, hogy az úgyneve­zett “adisonkór”, mely a bőr­nek bronz-szint ad, akárcsak a buzgó napfürdőzőnek a nap, a mellék vese megbetegedése. Kitűnt az is, hogy egy másik mirigy, a pajzsmirigy, az em­beri szervezetnek a jódgyára. A szervezet rejtett misztériu­mai a tulomány látcsövében kezdtek kibontakozni s lassan rájöttek arra, hogy az áldó napsugár mindenre jó.... Jó öre­geknek, jó a fiataloknak, de talán a legjobb a mirigyes, sá­padt, tüdővészre hajlamos, vá- nyadt, sápadt testű gyermeke­ket és felnőtteket a napfény sugarainak kitenni.... (Verhovayak Lapja) Black nem tehetett. Azt a szi­takötőt azonban, némi üldözés után elkapta és összerágta. Én szerencsésebb voltam s fölvertem egy nyulat.- Éppen lőni akartam már rá, mikor puskacsövem s a nyúl közt meg­jelent Black rohanó -alakja. Black tudta, hogy ő nem agár, hanem vizsla s épp azért nem fogta el a nyulat. Hogy vizsla létére mégis miért futott vele versenyt, azt nem tudom. De bizonyos, hogy jobban futott mint a nyúl, mert nemsokára ő vezetett. Áz álnok nyúl ezt észre vevén, jobbra lekanyaro­dott és eltűnt. Black még fu­tott előre egy jó darabig, az­tán megállt. Méltatlankodva fordult vissza s kereste a nyu­lat. Mert sehol sem látta, visz- sza jött hozzám s okos szemeit kérdőleg szögezte rám. Én per­sze, vállat vontam. Később, mialatt ő-egy fogoly csapat meghajtásában és leu- gatásában fáradt, én tőle telje­sen függetlenül lőttem egy sül­dőt. Mire való a kutya, gondo­lám, ha nem arra, hogy appor­tírozzon ? Visszafütyöltem tehát Black et a fogolytól, s megkértem, hogy apportírozza a süldőt. Black el is ment a zsákmány­ért, el is hozta, csak ide adni nem akarta semmi áron. Végre is úgy vettem el tőle, mint a fogorvos szokta az odvas fogat. Néhány oldalba rúgást e köz­ben megengedtem magamnak Black ellenében, ő oly becsület­érző volt, hogy menten ott ha­gyott a faképnél s haza iramo­dott. Mire az elrongyolt süldő­vel hazaértem, Black már ré­gen otthon volt s panaszkodott rám a feleségemnek. — Úgy nyöszörög, szegény — mondá az asszony szemre- hányólag — bizonyosan bán­tottad. Kis gyermekeim pedig rész­véttel ölelgették s pityergő hangon ismételgették: “Sze­dény tisz Blett, apa bántotta.” Vadászni többé Black nem is jött el velem. Gorombának tartott. Ha puskát pillantott meg a vállamon, oda menekült feleségem és a gyermekek mö­gé s hátsó lábai közé vágott farkkal keservesen szűkült. Otthon mulatságos volt Black Mindent megevett, amit künn feledtek, még a mazsolás pud- dingot is. Ha ebédeltünk, ebéd­lőnk udvarra szolgáló ablakára kívülről első lábával felkapasz­kodott s bekiabált a gyerme­keknek. Ezek ilyenkor abba­hagyták az evést, s ha már ki­nem mehettek Blackhoz, az üvegen át csókolták. \ A szolgabiró Prill nevű vizs­lája, mely mindent megtett, amit ura parancsolt neki, s mely különben is igen tudós és korrekt kutya volt, a Black- korszak ótá egészen kiesett a gyermekek kegyeiből. A gyere­kek ugyanis azt mondták, hogy Prill mégsem tud olyan szépen benézni az ablakon, mint Black. Black néhány napra időnként eltűnt ugyan a háztól, de ki- mulátván magát, mindig ismét visszajött. Valóságos kisvárosi híresség lett belőle. Mindén is­merős hozott róla valami hirt. A város minden végén egyszer­re látták őt, mint valami Cag* liostrót. A korhely legényem­berek néha reggel újságolták nekem, hogy az éjjel Blackkel mulattak a kávéházban. Éjfél­kor vetődött be — mondták — Black.1 Kissé már kapatosnak látszott, mert félfülét felvág­ta, a másik fülét meg leeresz­tette. Megállt a billiárdnál, mintha egy karambol-pártnert keresne. Azután, udvarolt a pénztároshölgynek s végig po­tyázta az összes vendégeket. Az ilyen lumpolás után reg­gel Black nyomorultul gyáva volt, mikor haza jővén engem meglátott. El akart sülyedni a földbe s azért lehetőleg legug­golva csúszott és szükölt le- sulytó tekintetem előtt. Amint azonban a ház asszonyát és a gyereknépet megpillantotta, ismét hetyke lett és vidám. Mikor odahagytam a kisvá­rost, hogy a fővárosba tegyem át lakásomat, ''Blacket már nem hozhattam magammal. Odaajándékoztam tehát egy ko­csisnak, azzal a feltétellel, hogy tartozik Blacket rögtön eladni valakinek, aki megtudja be­csülni ezt a nemes állatot. A kocsis el is adta Blacket a kál­vinista püspök leányának, ab­ból indulván ki, hogy az a kis­asszonyka úgy sem vadászik. Már pedik Black a vadászaton kívül minden egyébre használ­ható, amit csak egy vizslától elvárnak. • Feleségem azt mondta, hogy Blacknek meg fog utánunk szakadni a szive, ő már olva­sott ilyesmit hü kutyáról. Én azonban a múltkoriban voltam lenn egykori ideiglenes hazámban s láttam Blacket. A püspök-kisasszonyt kisérte, de úgy meghízott, hogy már alig tudott vánszorogni. Azóta a gutaütéstől féltem. Annyi bizonyos, hogy nekem sohasem volt jobb vizslám, mint Black.

Next

/
Oldalképek
Tartalom