Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)
1942-12-05 / 1244. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1942 december 5. Osztott-e földet a Károlyi kormány? Ezt a kérdést vitatta egy rö- vidd megemlékezésben a Bérmunkás a közel hetekben. Ezen kérdést vitatják az emberek jól vagy rosszul. Mindezen okok teszik szükségessé, hogy foglalkozzunk vele és hiszem, hogy a Bérmunkás helyet ad soraimnak. Tán senkit sem lepett meg a dolgokkal ellentmondó közvélemény mint ezen sorok Íróját. Mint olyant kik minden energiánkat latbavetve készítettük elő a talajt a földosztásra. Alig estünk át az első nehéz heteken máris építettük a földosztó bizottságokat és megkezdtük az összeírást. Csak a megváltozott viszonyok akadályozták meg a földosztás technikai részét. A szóbanlévő cikk írója, ha esetleg otthon volt abban az időkben, látnia kellett azokat a rendelkezéseket amit a Károlyi kormány kibocsátott, amely minden föntartás nélkül a nép tulajdonává nyilvánította a földet minden tartozékával. Ha esetleg szóba jöhetett némi váltságdíj fizetés, azt a összeülő nemzetgyűlés lett volna hivatva eldönteni. Tehát, ez a kérdés nem akasztotta meg a földosztást, mintahogy a véleményező mondja. Még kiemeli a cikkíró azt a tényt, amikor megindult Somogybán a föld- foglalás. És azt iparkodik sejtetni, hogy annak kellett volna folytatódni. Nagyon téves fölfogás ez a forradalmi földfoglalásról. Már t. i. hogy és mi szükség van a foglalásra, amikor a latifundumok tulajdonosai de az állam sem védett semmit, mert ellenállás hiányában minden átment az uj rendszer birtokába. Vagy nem tett volna még nagyobb anarchiát fölidézni, mikor a háború eleget hagyott ránk? Tudni kell azt is, hogy a földfoglalás még nem befejezett tény, utána jöhet a polgárháború, vagy a legjobb esetben egy áthidalható anarchia, uj földosztással. Tehát a foglalás csak akkor veendő igénybe, mikor a gazdája védi. Tudjuk, hogy a vitézuraink ellilantak abban az időben, de — ha mégis látni akartunk közülök valakit azt az ágyaiul kellett kipiszkálni. Higyje el a cikkíró, jó kezekben volt annak a szent szörnynek a sarka, csak még egy rántás és máris kijött volna a gazdái lába alul amelyet mi földturók ivadékai ezerholdaknak nevezünk. Teljesen bízok a véleményező jóhiszeműségében. De — nem mulaszthatom el megjegyezni, hogy az ilyen felületes kritikák a reakciót segítik. A Horthy reakció évtizedekig a legaljasabb vádakkal illette a Károlyi kormányt, Károlyit személyében is. Várni lehet, hogy a Nadányi-Horthy banda' egy uj támadásra használ- j ja ki a helyzetet. Még napjainkban is azzal a taktikátlan megnyilvánulással kell szembe találkozni, ami valójában megölte a haladó frontot és lehetetlenné teszi az egységfrontra való tömörülést. Vegyünk példát a fasizta Horthyistáktól milyen jól megértik egymást a betyárbecsület összetartja őket. Eltekintve mindezektől, dicséret illeti a Bérmunkást, még ha hibával is, de — foglalkozott októberrel, létezik a fogalmában. Ellenben vannak kik nem veszik figyelembe a létezését, pedig van és lángolva közeledik. A lángok fénye uj elhatározásokra serkentik azokat is, kik a földet adták, azokat is, kik a földet kapták. Vass Károly MEGJEGYZÉS: A Bérmunkás minden esetben készséggel ad helyet az ellenvéleménynek, a kiritkának a lapunkban megjelent cikkeket illetőleg, sőt kérjük arra az olvasókat, de joggal elvárjuk azt, hogy a kritizáló vegyen magának annyi fáradtságot, hogy azt a cikket, amit megkritizál, figyelemmel olvassa el. Már pedig Vass munkástársam elmulasztotta ezt az elemi feltételt, mert ha figyelemmel elolvasta volna, akkor nem állítaná azt, hogy Októberről való megemlékezésem “felüleltes kritika, amely a reakciót segíti elő”. Nem tudom, hogy Vass munkástárs milyen aktiv részt olyan egyöntetűen a munkásellenes hadjáratokban. A Chicago Daily News másik tulajdonosa Frank Knox, tengerészeti miniszter. Valószínű hogy az ilyen összeköttetések bátorítják fel Avery t arra, hogy ellenálljon a War Labor Board intézkedésének. Sewell Avery munkásellenes reakciós volta közismert dolog, amennyiben egyik vezetője volt a hírhedt Liberty Leaguenek is, most pedig egyik legfőbb irányitója a Munkáltatók Országos Szövetségének. De ezeken kívül, már a LaFolette szenátor által vezetett szenátusi vizsgáló bizottság előtt is kiderült, hogy a Sewell Avery által irányított Montgomery Ward Co. Pinkerton munkás-kémeket alkalmazott a szervezkedés megakadályozására. Most azonban kitűnt még az is, hogy Avery nemcsak munkásellenes, de egyben antiszemita vizeken is hajózik. A közelmúltban a cég részére hat ellenőrt kerestek. A hirdetésben, amelyet Stephen G. Burke, Ass. Manager irt alá, ezt olvashatjuk: “30 és 45 év közötti keresztény amerikai polgárt keresünk . . .” Montgomery Ward vevőközönsége, — mint minden mailorder ház vevői, óriási többségben a munkásosztályból kerülnek ki. Ennek a vevőközönségnek kellene tudomást szerezni ezen cég tulajdonosainak munkásellenes, antiszemita, fasizta magatartásáról és tevékenységéről. vett a forradalomban, de azt tudom, hogy nem kellett a “talajt előkészíteni” a földosztásra, az benne élt a magyar földnélküli parasztságban. A baj az volt, hogy nagyon is soká történt ez a “talajkészités”, igen a kormányban levő föld- birtokosok, Búza Barna, gróf Battyányi Tivadar a bizottságokkal, összeirásokkal szabotálta a földosztást és ezért buktak ki a kormányból és ezért történtek “földfoglalások” Somogybán is és másutt is. Téved a kritizáló, mert a Károlyi kormány nem adott ki egy olyan rendeletet, amely a földet néptulajdonná nyilvánította volna, ezt a rendelkezést a Szovjet kormány adta ki. Ma már nemcsak e sorok írójának, hanem az Október nagyon kompetens vezetőinek is az a véleménye, hogy az Október bukását nem kis mértékben a földkérdés meg nem oldása okozta, ha a kormány tényleg köztulajdonná nyilvánította volna a nagy birtokokat és rendeletben hozta volna és abból minden földnélküli földműves és törpe birtokos részét záros határidőn belül megkapta volna, akkor a magyar földműves osztályt érdekelhetni lehetett volna a forradalomban. Forradalmi időkben, a főkérdésekben — már pedig a föld- ( osztás a legfőbb kérdés volt — nem lehet lassú bürokratikus ] utón intézkedni, ott gyorsan, ■ világosan és határozottan kell ■ dönteni, hogy a kérdés bizony-' tálán megoldása ne okozzon zavarokat. E sorok írója is aktiv volt Októberben és tudja, hogy ilyen gyors és alapos intézkedést az ellenforradalom sem tudott visszaszivni. Ilyen volt a Budapesti Közúti Villamos' vállalat és a temetkezési inté-' zetek köztulajdonná való nyíl-' vánitása, ezt nem tudták Hor-j thyék sem visszacsinálni, mint' ahogy nem tudták volna eltö- \ rolni a megtörtént földosztást sem. Csendőrrel kiverhették volna a parasztot a neki juttatott földről, de ez soha arról le nem mondott volna és csak az alkalomra várt volna, hogy azt visszavegye. . Most még egyet csak, a felületesség állíthatja azt, hogy a megemlékezéseim Károlyi vagy Október ellenes volt, nem hiszem, hogy az uj magyar forradalom Októbernél folytatódjon, az ma már idejét múlta és Károlyit azért tiszteli e sorok írója, mert nem akart megmaradni egy halott forradalom bálványának, hanem ' haladt, fejlődött és ma már messze mögötte van 1918 októbernek és azok is akik azt hiszik, hogy újra “összeíró és tanulmányozó bizottságok” fogják a magyar földkérdést megoldani. Földet csak Károlyi osztott, a sajátját, de ahogy azt végrele- hetett hajtani, úgy megtörténhetett volna az mindenütt. Egységfront: Kedves munkástársam, nagyon szép, üdvös és sürgős volna az előretörtető és jól szervezett reakcióval szemben, de nem úgy, hogy a munkások adják a “népet és katonaságot” és páholyban ülő urak — bármily becsületesek és jóakaratuak — dirigálják azt. A polgári forradalmakhoz FIGYELEM CHICAGO ÉS KÖRNYÉKE Az IWW chicagói Magyar Tagjai 1942 december 5-én szombaton este tartják szokásos évi “DISZNÓTOROS VACSORÁJUKAT” a Blue Hallban, 333 W. North Ave. a Sed- dewick St. sarkán. Kezdete este 7 órakor. Tánczenét Kardos Pista zenekara szolgáltatja. Belépti dij adóval együtt 25 cent. A chicagói magyarság körében általános az a felfogás, hogy a legizletesebb hurka-kolbászt az IWW magyar tagjai Disznótoros Vacsoráján lehet kapni. Győződjön meg Ön is erről december 5-én. Jöjjön korán, amennyiben vacsora már este 7 órakor lesz kapható. Hozza el ismerőseit is egy ízletes vacsorára és egy kellemes este eltöltésére. a múltban a proletáriátus adta a tömeget, helyesen mert ha nem is ő került uralomra, de a forradalom maga, haladás volt a munkások jogait bővitette, közelebb vitte őket a felszabaduláshoz. Ha a most folyó háború után, ha a nácizmus elpusztult, adva lesz úgy gazdasági, mint politikai helyzet arra, hogy az Októbernél sokkal messzebb menjünk. Októbert rosszul csináltuk, ha ezt megállapítjuk, azt azért tesszük, hogy a következőt jobban csináljuk meg. ZAVAROK ROMÁNIÁBAN. WASHINGTON, nov. (ONA) — Romániában a megszálló németeknek egyre inkább meggyűlik a bajuk a szabotáló és ellentálló népi elemekkel. Az Office of War Information-hoz érkezett európai hírek szerint román sajtó közleményeiből kiderül, hogy a román hadsereg külön parancsokat és utasításokat kapott a benső ellent- állás és nyugtalankodás féken- tartására. A ploesti olajtelepekre ilyen külön küldetésü csapatok érkeztek és azok vagy ezer embert tartóztattak le, munkásokat és technikai személyzetet. E híreken kívül még tekintetbe kell venni a Stockholm, svédországi “Ny Dag” genfi levelezőjének jelentését, aki & odaérkezett “Timpul” román lap egyik legutóbbi számában ezt olvasta: “ne szépítsük, még mindig akadnak köztünk elemek, akik veszélyesek nemzeti létünk számára. Ha azok, akikhez intő szavunk szól, nem értenék meg a figyelmeztetést, elvárhatják méltó büntetésüket.” A náci kézben lévő Vichy rádióban pedig a minap azt lehetett hallani, hogy “román felkelőket” ezután nem fogják többé bebörtönözni, hanem egyenesen az orosz frontra küldik őket. Ami ugy- látszik, még a román börtönnél is nagyobb büntetés. AKRON, 0. — A magyar nyelvű IWW-isták a hónap első vasárnapján, délelőtt tartják havigyülésüket a Thornton St.-en levő Magyar Házban.