Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)
1942-10-31 / 1239. szám
BÉRMUNKÁS 5 oldal 1942 október 31. AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL ____CS...Ő MEGJEGYZÉSEI CSAK NYÍLTAN Egy munkásmozgalmi csoportnak, bámily kicsike is az, az életrevalóságát az őszinteségét igazolja az, ha a felmerült problémák elől nem tér ki és nyíltan megtárgyalja azt, még akkor is ha az ellenfél azután kárörvendve mutat rá, hogy lám nem egységesek, olyan ellentétek vannak köztük. Nézet- eltérések, csak olyan mozgalomban nincsennek, amelyek a vezéri tekintélyen épülnek fel, ahol a tagság úgy van nevelve, hogy gondolkodás nélkül fogadja el a fizetett bürokratáinak a kinyilatkoztatását mint az egyedüli üdvözítőt. Miként csalhatatlan a pápa a katolikus dogma szerint, aként csalhatatlan például Stalin a kommunisták, vagy Peterson az SLP szerint, az utóbbiak még a kommunistáknál is bigottabbak, náluk elvi vagy taktikai nézet- különbség nem létezik, ezt mutatják a különböző konvenciók is, amelyeken nem vita, hanem egy pár nagyfejü bürokratának a szónoklatai töltik ki az időt, mig a küldöttek fejbólogatással bizonyítják, hogy ők hisznek és nem gondolkoznak. Az IWW amelyet az amerikai ipari fejlődés hozott létre, harcában, taktikájában mindenkor alkalmazkodott ehhez az ipari fejlődéshez — amikor ezt nem tette, hanem makacsul a múltba tekintett vissza, mindig a szervezeti erejével fizette meg — volt bátorsága hozzá, hogy ezt nyíltan megtárgyalja, még akkor is, ha évtizedes gyakorlat feladásáról is volt szó, mint a közel múltban a kollektív szerződés kérdésében. Hasonló nyíltsággal és bátorsággal száll szembe a magyar mozgalom egyik veterán harcosa Pika munkástárs a Bérmunkás hasábjain a ma súlyos problémáit illetőleg, ez annál is fontosabb, mert a közel multbani kényszerű hallgatását úgy igyekeztek beállítani bizonyos elemek, mintha a Bérmunkás irányvonala volna az, amely a hallgatásra késztette. Nyíltan, minden köntörfalazás nélkül nem csak helyesli, a nácizmus, a háború és a magyar kérdésben való állásfoglalását a lapunknak, hanem nagyszerű, világos érveivel azokat alá is támassza. Ennek a háborús komplexumnak van egy másik hajtása, amelyet a kritizálóink erősen kifogásolnak, az, hogy mi a legnagyobb szimpátiával nézzük az orosz nép küzdelmét a betolakodott nácikkal szemben. Szívesen állítják szembe ezekkel az írásainkkal azokat amelyeket a múltban közöltünk, nem az orosz nép, hanem a vezérei ellen. A vakságuknak, vagy a rosszakaratuknak kell betudni azt, hogy nem látják meg azt, hogy itt nem a mi irányvonalunk, hanem a Szovjetek taktikája változott meg. A Bérmunkás a náci veszély akuttá növekedése óta élesen harcolt nem csak a nácizmus, hanem annak a segítői ellen is, akár aktivan, akár pedig passzívan segítették azt elő. Mikor Sta- linék paktumot kötöttek Hitlerrel, mi élesen helytelenítettük ezt és kihangsúlyoztuk, hogy a munkásosztály elárulá- nak tartjuk és hogy ezt a paktumot maga az orosz munkás- osztály fogja keservesen megfizetni, mert Hiter az első kedvező alkalommal hátba fogja támadni. Ez bekövetkezett és minálunk erősebb és őszintébb volt a náci gyűlölet, mintsem, hogy kárörvendően mutassunk rá a múlt hibáira, látva azt az egységes hatalmas ellentállást amit az orosz nép az intézményei, a kínos küzdelemmel felépített gyárai védelmezésére kifejt kötelességünknek tartottuk a múlt felhánytorgatása helyett a teljes erőnkből való melléjük állást. Hogy ez a helyes és teljesen megfelel az IWW irányvonalának, csak arra szabadjon rámutatni, hogy mi komoly szent kötelességünknek tartót tűk mindég a proletárszolidaritást, még olyan esetben is ha az az AFL sztrájkról vagy más hasonló megnyilatkozásról is volt szó, ha a munkás egy nagyobb darab kenyérért, vagy nagyobb vagy akár a meglevő jogaiért szállt is harcba, az IWW mindég ott volt az oldalukon. Már pedig az kétségtelen, hogy az orosz proletáriátus a föld egy hatod részén elpusztította a kapitalizmust, igyekezett felépíteni a jövő társadalmát, ha az útja nem is volt egyenes, ha kifogásolni valókat találunk is, ha tudjuk is, hogy a zavaros taktikájuk mennyit ártott a világ munkásmozgalmának, de az kétségtelen, hogy most a nyakára a cárizmusnál is rettenetesebb, soha nem ismert elnyomatást akarnak rávinni és ez ellen olyan küzdelmet folytat, amilyent a világtörténelem még nem ismert, akkor nekünk legelemibb munkás kötelességünk az orosz néppel való szolidaritásunk kifejezése, de ez kötelességünk a saját szabadságunk, a jövőnk érdekében is, mert mennél erősebb az orosz ellentállás, annál kétségtelenebb a náci dögvész kipusztitá- sa. Mi nyíltan a testvéri szolidaritás kimutatásával álltunk a Loyalisták mögé a spanyol polgárháborúban, éppen úgy kell ma is minden olyan erőt támogatni, amely a fasizmus ellen van. Ott se a munkásosztály felszabadításáért folyt a harc, mint ahogy ma sem az dől el csatatereken, de ahogy hittünk abba, hogy a spanyol fasizmus leverése közelebb viszi a spanyol testvéreinket a felszabaduláshoz, éppen úgy nem hisz- szük hanem tudjuk, hogy a nácizmus eltörlése előfeltétele a proletáriátus felszabadulásá- nek. Már ezért is szolidaritással vagyunk a nácizmus legkér- lelhetlenebb pusztítójával az orosz néppel és aggódó szeretettel, kimondhatatlan büszkeséggel nézzük azt a hősi küzdelmet, amelyet már két hónapja vív Stalingrád népe a náci hordákkal, amelynek az ostroma közel egy millió Hitlerista pusztulásába vagy sebesülésébe került és a jövő munkás társadalma, mint a felszabadulási harcának egyik legékesebb fényére mutat rá Stalingrád hős proletáriátusára. PROHIBICIó Az italtilalom kérdése újra napirendre kezd kerülni. A jó templomos nénikék, papok, volt bootlegerek a háborút alkalmasnak találják arra, hogy uj; ra megpróbáják az italtilalmat keresztül vinni a háború tartamára legalább. Az elmúlt pro- hibiciós idők igazolták azt, hogy a mai társadalmi rendszerben nem oldható meg az alkoholizmus kérdése. Tudjuk jól, hogy az italtilalom idején sem ittak kevesebbet az emberek, mint ma, a különbség csak az volt, hogy a munkásosztály rosszabb, sokszor életveszélyes moslékért fizetett többet mint ma a kormányzat által kontrolált italért. Tudjuk azt is, hogy a hivatalos korrupció soha oly hatalmassá nem fejlődött ki mint éppen a prohibició idején, amikor minden hivatalos közeg a hatalmas bootleger rin- gektől függött, de tudjuk azt is, hogy a prohibició csak a munkásosztályt sújtotta, mert a gazdagok akkor is — ha drágán is — de tiszta külföldi italokat ittak. Csak a munkásosztály volt az, amely a pincékben, vagy a Kentucky hegyekben készült moslékot volt kénytelen inni. Nem vagyunk hipokraták, tudjuk jól, hogy az alkohol ártalmas, hogy egy egészséges nemzedék előfeltétele az, hogy az alkohollal való visszaélés megszűnjön, de tudjuk azt is, hogy ez csak úgy fog megtörténni, ha maga a társadalmi rendszer megváltozik, ha a nép nevelése olyan irányú lesz, amely egy szebb és nemesebb szórakozásra irányítja rá a társadalom figyelmét. Amelyben nem lesznek alkohol érdekeltségek, amelyben az alkohol fogyasztás nem lesz az állam egy tekintélyes bevételi forrása, ahol a munkás nem dolgozik végkimerülésig, amikor úgy érzi, hogy az aránylag olcsón megszerzett alkohol ad neki egy kis üdülést. Az alkoholizmus is egyik nyavalyája a mai profitrendszernek, amely nem választható el magától a rendszertől, amely csak a rendszer pusztulásával fog megszűnni társadalmi veszély lenni. Éppen ezért mi bármily kedvező is a beállítása az újbóli prohibiciónak mi nem lelkesedünk érte, már azért sem, mert ez a részlet- probléma csak elterelné a munkásság figyelmét a nagy és fő kérdésről, a munkásosztály fel- szabadulásáról, azért mi azt mondjuk, hogy aki felismeri az alkoholizmusnak a társadalmi veszélyét, az vizsgálja az előidéző okokat is és ne a baj hanem az okozóját a profitrendszer ellen folytasson küzdelmet. LINCSELÉS Amint a lapok megírták, Mississipi államban egy hét alatt négy négert lincseltek meg, köztük két 14 éves fiút, természetesen a lincselő bandák közül egyet sem tudtak — mert nem is akartak — elfogni. Amerikai most azért harcol I hogy megmentse az emberi egyenlőséget, az emberi jogokat Hitler banditáitól és ugyan akkor hónapokig tartó vita folyik afelett, hogy eltörölj ék-e a déli államokban divó választási adót, amelynek a célja az volt, hogy megakadályozzák a négereket abban, hogy a szavazati jogaikkal élhessenek. Ugyan akkor egy hét alatt négy “bűnös” négert lincseltek meg egy hét alatt egyetlen államban. Ugyan akkor azt olvassuk, hogy Portlandban levő hajógyárban az AFL unió ellenzi azt, hogy néger munkásokat alkalmazzanak. így lehetne tovább folytatni és igazolni azt a megállapításunkat, hogy a nácizmus elleni kérlelhetetlen harcunk között sem szabad egy pillanatig figyelmen kívül hagyni azt, hogy itt ebben az országban is vannak náci hajlandóságú elemek bőven, a néger ellenes képviselők és szenátorok, a lincse- lésnek szemet hunyó hatóságok éppen úgy, mint a négerrel dolgozni nem hajlandó unió tagok, ha féltéglával verik is a mellüket, hogy ők milyen jó, őszinte demokraták, valójában nem mások mint nácik, kik ma a néger, holnap a bevándorlók, utána a zsidók ellen fognak uszítani, hogy eltereljék a . tömegek figyelmét arról, hogy a bajainak az okai nem a néger, olasz vagy a zsidó munkás, hanem a gazdasági rendszer és nekünk soha egy pillanatra sem szabad a Hitler banditiz- mus elleni küzdelemmel együttesen rámutatni, hogy ha a munkásosztály nem vigyáz, ha nem készül fel, akkor hiába veri le Hitlert, mert itthon fog támadni utódja, amely éppen olyan veszedelmes mint a külföldi Hitler. Harc a nácizmus minden megnyilvánulása ellen, mindenütt az egész világon, ez lehet egy öntudatos munkás jelszava a mai időkben. ÍGY NEM LEHET A balesetek ijesztő mértékben való szaporodása megmozdította az úgynevezett “illetékes” köröket is és nagy kampányt kezdtek az ipari balesetek számának a levágására. Az elmúlt évben több mint száz-* ezer ember pusztult el baleset folytán és 3 millió 750 ezer sérült meg. Ezt a számot csak az teszi mégdöbbentővé, hogy ebben az évben több mint 20 százalékos emelkedés mutatkozik a balesetek vesztesség listáján, amit azonban nem lehet levágni azzal a módszerrel, amelyet az “illetékes” faktorok kezdeményeztek, már annál az oknál fogva sem, mert az úgynevezett illetékesek erre egyáltalán nem illetékesek, mert ők az előidézői, de nem a meg- szüntetői lehetnek az ipari baleseteknek. Hogy ez a most kezdeményezett akció mennyire nem célravezető azt legjobban igazolja az a bizottság amely a clevelandi ipari körzetben volna hivatva a balesetek számát csökkenteni. A 43 tagú bizottságnak a tagjai igy oszlanak meg, 2 szerkesztő, egy biró, egy ügyvéd és 39 vállalati igazgató, vagy elnök és egyet-
