Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)
1942-10-03 / 1235. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1942. október 3. A HÉT (A washingtoni háborús információs iroda ebben a rovatban hétről-hétre közli a fontosabb eseményeket, amelyek az országban és az egyes frontokon történtek. A közleményt az iroda juttatja lapunkhoz) LEND-LEASE AKCIÓ Roosevelt elnök értesítette a kongresszust, hogy a Lend-Lease szállítások az utolsó 18 hónap alatt $5,129,000.00-et értek el. Az augusztusi szállítások ugyan 50 millió dollárral kevesebbre rúgtak, mint a júliusi 600 millió dollárnyi rekordösz- szeg, mégis tény, hogy a Lend- Lease egyre növekvő mértékben segíti szövetségeseinket. Az Elnök szerint — “az Egyesült Államok alig felét állítják elő maximális had-termelőképességüknek. A rendelkezésre álló forrásokhoz viszonyítva, Anglia és Oroszország több fegyvert állítottak elő, mint Amerika, jóllehet az első az offenzivák kiindulópontja, a másik pedig valósággal csatamező. A polgári gazdasági életnek csontig ható megszorításokat kell elszenvednie, hogy Amerika és az Egyesült Nemzetek hadserege megkaphassa a sokkal nagyobb mennyiségű hadiszert, amelyre okvetlenül szükségük van, hogy a háború árját visszafordítsák. IDEGENEK ALKALMAZÁSA Idegenek, akik annak idején törvényes utón érkeztek Ameriában, mint látogatók, vagy tanulók, de akik a háború kitörése miatt nem hagyhatták el az országot, ezentúl állást vállalhatnak, vagy üzleteket köthetnek, anélkül, hogy a kormány engedélyét kikérnék — Biddle igazságügymínisz tér rendelete szerint. Ilyen esetben azelőtt arra volt szükség, hogy a Bevándorlási és Állampolgá- rositó Hivatal adjon erre engedélyt. De Harrison bevándorlási é"s állampolgárositó biztos szerint, a benyújtott kérvények majdnem mindig jogosultak voltak. Az általános engedély enyhíteni fogja a kritikus munkáshiányt, mely az ország több részében mutatkozik, viszont az amerikai munkások alkalmaztatását semmi esetre sem fogja károsan befolyásolni. TÖMEGES VIZREBOCSÁTÁSOK A hajóépitések eddigi rekordjait olyan sürü egymásután törik meg az amerikai hajógyárak, hogy a legtöbbjéről meg sem emlékezhetünk. Az a tény, hogy Labor Day napján 174 uj hajót bocsátottak vízre és 49-nek a vázát fektették le, mégis megérdemli a különös megemlékezést. Soha ehhez fogható nem történt meg a ha- jóépités terén, az utolsó háborút követő leglázasabb építés idején sem. A részleteket nem közölték hivatalosan, de bizonyos, hogy olyan hajók siklottak a vízre, amilyenekre a legnagyobb szükség van: teherha- jók, rombolóhajók, buvárhajó- üzők, motoros torpedó-csónakok, aknaseprők és ezekhez hasonlók. King admirális csak a múlt héten hangsúlyozta a kisebb hadihajók szükségességét, az elsüllyeztések pedig a tengerhaj ók utánpótlását teszik szükségessé. Valószínű, hogy soha többé nem lesz alkalom ily csodálatos méretű hajótömeg vizrebocsá- tásra. De nem is lesz szükség rá, ameddig fenn tudjuk tartani az iramot, amely a Tengerészeti Bizottság által kitűzött célhoz vezet: a napi 3 hajó elkészítéséhez. Pedig ehhez — a nehézségek dacára — biztosan közeledünk és ez bizony lesújtó hir a Tengelyre nézve. FRANCIAORSZÁG IGAZI HANGJA öregen és megalázottan Henri Petain marshal ma már csak hitvány báb — Hitler kezében. A rendeleteket, amelyeket többé vagy kevésbbé vonakodva lát el nevével, Pierre Laval készíti el, de Hitler Adolf diktálja. Cselekvési vagy mozgási szabadsága csak addig a börtönfalig ér, amelyet ő és vichyi cinkosai 1940-ben Franciaország köré emeltek. A börtön kulcsai természetesen Hitler derekán lógnak. Bizonyos ennélfogva, hogy az az ékesszóló tiltakozás, amelyet Eduard Herriot, a feloszlatott képviselőház elnöke és Jules Jeanneney, a szenátus elnöke Petainhez intéztek, süket fülekre találtak. E két férfi bátor támadása a vichyi politikai uralkodó eszméi ellen, méltán megérdemli a nagy feltűnést, amely e két írást a francia történelem legnevezetesebb írásai közé sorozza. Ezek e nagy nép szelemének hü kifejezői. EGYSÉGET TEREMTETTEK A JUGOSZLÁV MUNKÁSSÁG KÖZÖTT AMERIKÁBAN WASHINGTON, (ONA) Az amerikai kormánykörök megegyezést teremtettek a szerb, horvát és szolvén nemzetiségű amerikai munkásság körében, akik eddig keserű ellentétben voltak egymás között. Egy millió jugoszláv-amerikai dolgozik a hadiüzemekben és az ellentétek oly hevesek voltak, hogy Clevelandon, Pittsburghban és Detroitban már összeütközésekre is került sor a gyárakban. A. A. Berle külügyi államtitkár helyettes és Elmer Davis, a háborús információs iroda igazgatója tanácskoztak a jugoszláv-amerikai vezetőkkel. Az ellentéteket nem volt könnyű elhárítani. Némely szerb-amerikai azt állította, jhogy a jugoszláv nagykövetnek is az az álláspontja, ezután a háború után, szerbeknek nem lehet többé együtt élniök egy Jugoszláviában horvátokkal. Berle államtitkár arra hivatkozott, az Egyesült Államok a jugoszláv követséget nem valami nemzetiségi érdemére emelték nagykövetségé, hanem az egész jugoszláv nép hősies ellenállását kívánták elismerni általa, így aztán a megegyezés létrejött. Három jugoszláv-amerikai vezető azonban, egyik Gary- ból, kettő Pittsburghból, nem irta alá a megegyezést, elsősorban azzal érvelvén, hogy nem 1 tudnak semmiféle ellentétről. az utálat. Várta, hogy az ura mindjárt nyakon ragadja és úgy, amint van, kirúgja az uc- cára. Nem félt, örült is volna ennek és bántotta szinte, hogy nem igy történt. Az ura csöndben maradt, egy szavát nem hallotta többé és emiatt volt, hogy szidta magában, ocsmányságokat keresett a jellemzésére és valami hitványságot mormogott akkor is, amikor kimerülve a párnára hanyatlott és nagy erőlködéssel aludni próbált. Kora reggel a város határába indult az orvos. A Lázadás völgyének északi részében mély sáncokat ástak tegnap, oda rendelte ki az esti ezredparancs. Harcszerü lövészetet tartott aznap az ezred, efféle próbahábo- rut, az orvosnak ott kellett hát rostokolni a sáncban, hogy kéznél legyen, ha valami baleset történik a hevenyészve kiképzett ujonckatonák között. A kékre festett alakcéltáblákat nyöszörgő parasztszekéren vitték és ő a betegápoló katonával a szekér után ballagott. Egy csomó ananász-pálinka égett a gyomrában, a gyönge alkohol fölhuzódott a fejébe is. De nem volt bódult, csodálatosan tisztának látta maga körül a világot. A völgy lejtőin csillogott a dér és a fenekén lomhán mozgott az opálos ködtömeg. Meghatódva nézte a napot, amely az Istenhegy fölött világított és kévéit előreküldve a völgybe, mint egy széles lapát verte szét a ködöt. Az asszony most odahaza alszik vagy ébren van talán .. . és reá gondol . . . arra 1 a másikra. Olyan keserű lett a szája és úgy undorodott ettől az egész szennytől. Nyolc órára megérkezett a sánchoz Bolya is. Kezet szorított az orvossal és elrendelte a céltáblák fölállítását, ötven lépés szélességben ásták meg a sáncot és jó mély is volt, biztos védelmet adott a puskagolyók ellen. Pár perc alatt széles raj vonalban állottak a céltáblák a sánc tetején, azután Bolya a sánc balsarkába rendelte a katonákat, maga pedig a jobb sarokba húzódott meg az orvossal együtt. Kicsit pihent a fegyvertiszt, közömbös dolgokról beszélt az orvossal, azután maga állította föl a széles tükröt, amelyben a völgy elején támadó rajvonal tüzének hatását figyelhette a sáncon álló katonák papirostestén. — Na ez is megvan, most már jöhetnek. Az orvos pálinkás üveget szedett elő a táskájából, teleöntött egy pohárkát és egy hajtással leöntötte torkán az édes, csiklandozó folyadékot. Bolyára meresztette a szemét és a torkából bugyborékolva jött a kínálás. — Iszol? — Adj eggyel. Igen szívesek voltak, a pálinkát egészségére kívánták egymásnak és nevetgélve beszélgettek valami távoli dologról, amin egyáltalán semmi nevetni való sem volt. Egyszerre elakadt köztük a szó és e pillanatban mindketten az asszonyra gondoltak. Bolya mosolyogva nézett egy csapat var jut, az orvos pedig a gyűrűjét forgatta az ujján. Egész percig sem tartott ez az állapot, feszengtek egy kicsit mind a ketten, azután elsápadva, mereven néztek egymásra. Mintha érezték volna, hogy közöttük valami leszámolásfélének jött el az ideje. Készültek is rá, az orvos valami támadó szóval, a tiszt egy megtorló ökölcsapással. Bősz indulat kavargóit az orvosban, a torkán súlyos szavak sokasága gyűlt össze és lüktető halántékkal hajolt előre. — Te . . . kérlek, hőhadnagy ur . . . A völgy elejéről harsány trombitahang száll el a sánc fölött és vezényszavak foszlányait visszhangoztak az istenhegyi erdők. Élesen, a levegőt hasítva, eldördült egy lövés és az orvos hirtelen lekapta a fejét. — Kérlek, főhadnagy ur . . . vigyázz! Kezdődik a játék. Valahol elől tömegben állt föl egy század és hatalmas csat- tanással össztüzet adott. Azután széles rajvonalra rebbent szét s ropogó vegyes tűzzel támadt a sáncra. A golyók zenélő, zengő szisszenéssel repültek el a sánc fölött és Bolya mereven nézte a tükröt, amelynek széles lapjában ingadoztak az átütött papirkatonák. A rajvonalat előrevetették, azután egy uj századot kergettek a vonal megerősítésére. A puskák lármája mind hangosabb lett és a völgy hullámzó bőgéssel adta vissza a pokoli zenebona hangját. Bolya ordítva szólt az orvoshoz. — A bundások egészen jól csinálják . . . biztos hetvenöt százalék . . . Az orvos visszaorditott. Nem a puskák hangját akarta tul- harsogni, a harag, a megalázott him fájdalma vágta ki melléből a szavakat. —Disznó! Az én feleségem kell neked ? Bolya hallgatott. Elsápadt és zavarában hirtelen cigarettára gyújtott. — ... az én feleségem? Talpra vetette az indulat és megragadta Bolya karján a köpönyeget. A tiszt is fölugrott és egy csapással leverte karjáról az orvos kezét. — Doktor . . . megbolondultál? Messze elhajintotta a cigarettáját és magára erőltetett nyugalommal visszaült a helyére. — Mi a bajod doktor? Szólj már, mi bajod? Gyöngéd volt a hangja és szelíd tekintettel nézet az orvos szemébe. Az pedig a sáncnak támaszkodott és csukott szájjal, szótlanul messze elnézett a derülő égre. Hát érdemes ez itt, ez a sok értelmetlenség? Nyomorult, beteg életét érdemes további vaskos értelmetlenséggel terhelni? Egy asszonyért? Egy utolsóért, egy hitvány senkiért? . . . Összegombolta mellén a köpenyeget és leült a földre. Háttal az ámuló tiszt felé, azon töprengve, hogy hogyan bosszulja meg a rajta esett szégyent.
