Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)
1942-10-03 / 1235. szám
1942. október 3. BÉRMUNKÁS 5 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL ___CS...Ő MEGJEGYZÉSEI INVÁZIÓ Az ember úgy általában nem gyugszik bele a sorsába, változásra, javulásra törekszik. A mindenkori uralkodó osztályok ezt a törekvést nem csak rendőrrel, törvényekkel igyekeztek korlátozni, hanem vallással is, amely a földi szenvedésekben való megnyugvást hirdeti és ennek meg jutalmazásáért a másvilági boldogságot ígéri meg. De amig a híveknek a halál utáni jólétet hirdeti, addig a vallások managerei a papok, a földi javakat habzsolják. így nagyon sok a csalódás, a vallásba való megingás, amelyet úgy ellensúlyoznak, hogy a régi egyházak mellé újabb és újabb vallásokat állítanak fel, amelyek sokkal többet Ígérnek a másvilágból, mint a régiek és a gondolkodásra képtelen tömegek között minden zavaros fejű, vagy ravasz csaló tud magának uj híveket szerezni, mennél fantasztikusabb, mennél ostobább egy ilyen szekta, annál több áldozatot tud találni. Az uralkodó osztály szívesen segíti ezeket az uj alakulásokat, amelyek ha konkurensei is a régi isten kereskedőknek, de nagyon alkalmasak arra, hogy a gondolkodni nem tudók elégedetlenségét levezessék. Ilyen szekta az, amely a Jehova tanúinak nevezi magát, amely nagyszerűen betöltötte a szerepét ezideig, mert ellenez minden harcot, tehát az osztályharcot is, de ez tantétele ma — tekintettel a háborúra — ellentétbe került az állam érdekeivel, mert a hívei, vallási meggyőződésükre hivatkozva, megtagadják a katonai szolgálatot, amely köré most odacsoportosultak azok is, akik ezek propagandáját jónak találják arra, hogy a nácizmust segítse, igy bizonyos fokú nyomásnak vannak kitéve. Ez a szekta tartotta most Clevelandon a konvencióját és valósággal ellepték a várost. Minden sarkon vagy egy féltucat asszony, gyerek és férfi állt, nagy plakátokkal felaggatva elől-hátul, amelyek békét hirdetnek, a járó-kelőknek röpcédulákat osztogatüa. Munka után egy munkástársammal megálltam a gyári negyedben egy forgalmas sarkon, figyelve a fanatikus hívők agi- tációját. Jól eső érzés volt az, hogy dacára a mindenki által vágyott béke plakátoknak, az emberek tisztában vannak a mivoltukkal és átlag csak minden tizedik ember ha elfogadta a kínált röpiratokat. Legtöbb egy kéz legyintéssel utasította vissza, de nagyon gyakori volt az, amikor meg is indokolták a felkínált röpirat visszautasítását, nem ritkán nem éppen szalonképes kifejezésekkel és amelyek után a hívők csak hápogni tudtak. Pár ilyen csoportot megfigyelve, a következőket állapíthattuk meg, sajnos az agitátorok tulynyomó többsége a munkásosztályból került ki, de majdnem kivétel nélkül lesirt róluk a tudatlanság, az elmezavar tünetei, akik a vezéreknek kitűnő fejőstehenei. Csak egy szabad és felvilágosult társadalmi rendszer nevelése fogja eltüntetni ezeket a társadalom ellenes szektákat a nagy egyházakkal együtt. FELELŐSEK-E? Göndör Ferenc az Egyetértés bukásával kapcsolatosan, megvédi azokat a részvényeseket, akiknek a nevei most a bukással felszínre kerültek, arra hivatkozva, hogy a lap akkor amikor ezek a részvényeket vásárolták még nem volt reakciós. Először is ez tévedés, mert már 20 évvel ezelőtt is szélső reakciós volt az Egyetértés és teljesen a Horthyizmus szolgálatában állt. Amikor Dezső János és a zsidó részvényesek a pénzüket oda adták akkor ugyan még nem volt a hatalmon Hitler, tehát azt nem szolgálhatta, de akkor ugyan azt jelentette Horthy és ha a Horthy féle fehér terror igazolására pénzelték Csongrádit semmivel sem jelentett kevesebbet, mintha akkor adták volna, amikor Hitlert szolgálta ki. Ha el is fogadjuk azt a védelmet, hogy a nácizmus csak Hitler óta számit, még akkor sem menthetők fel, mert egyetlen lépést sem tettek mint fő-részvényesek, hogy a lapjuk ne legyen tiszta náci lap, holott arra módjuk lett volna. Éppen azzal, hogy mint részvényesek a nevükkel fedezték ezt a ronda propagandát hosszú éveken keresztül, igazolják azok álláspontjának a helyességét, akik elitélik ezeket az urakat, kik úgy találják, hogy már ez maga is elegendő arra, hogy kiseperjék a magyar közéletből őket. Az azután a teteje, hogy még a fő-patrónusát Cserniczky plébánost is védi, mint liberálist, aki pedig annyira fontosnak tartotta Tatyu lápját, hogy nem tud belenyugodni az elmúlásában és mindent elkövet arra, hogy ezt a szemetet újra feltámassza. Kár kérem ez a védelem. Ma igazán nem olyan időket élünk, amikor a fél és ál fasiztákat, a profitért reszkedőj zsidó bur- zsoákat kelljen • megvédeni és őket a felszínen tartani kellene. A Verhovay igazgatósági gyűlés lefolyása igazolja, hogy ha lassan is, folyik a szemek fel- nyilása. Már akadt három igazgatósági tag, akik a Magyar Szövetségből való kiválást sürgették. Ha sikerült is most még lehengerelni a tisztán látókat, eljön az az idő, amikor a felelősségre vonás megtörténik és a fél fasizták és a Horthy legények kilesznek söpörve a többi náci szeméttel együtt az amerikai és az amerikai-magyar közéletből, minden baloldali védelem dacára is. IGY KELLETT VOLNA KEZDENI Amerika legnagyobb magyar egylete a Verhovay igazgatósá-1 ga gyülésezett az elmúlt héten, | amelynek a tárgyalásai joggal' felkelthetik, nem csak a tagság, de az egész amerikai magyarság érdeklődését, mert a rendes üzleti ügyeken kívül, oly ügyek is kerültek tárgyalás alá, amelyek messze túl mennek a Verhovay tagság érdekein. Amint már megírtuk, három igazgatósági tag azzal az indítvánnyal állt elő, hogy a Verhovay egylet lépjen ki az Amerikai Magyar Szövetségből. Az inditvány csak a spórolási lehetőség napirendjénél kerülhetett tárgyalásra, de a fő cél és indok nem az volt, hogy meg spórolják havonta azt a 400 dollárt, amellyel a Verhovay járul hozzá a Szövetség fenntartásához, hanem az, hogy a Magyar Szövetség nem fedi a Verhovay tagság álláspontját, a kétlaki politikája ártalmas nem csak a Verhovayakra, hanem az egész magyarságra is, amelynek a tisztviselői elszabotálják még az amúgy is vérszegény határozatok végrehajtását is. Az indítványt elvetették azzal az indokolással, hogy a csatlakozást a konvenció mondotta ki és csak az változtathatja azt meg. A Következő inditvány az volt, hogy intéztes- sék kérdés a Szövetség tisztviselőihez, hogy eljutatták-e Magyarországra azt a kiáltványt amlyet a Verhovay igazgatóság követelésére a Szövetség vezetősége elfogadott. Ez csak forma volt mert mindenki tisztában van azzal, hogy a kiáltvány csak a magyar és amerikai lapokhoz ment el, hogy ezzel fedezzék, felejtessék a nagyon is gyanús náci barátságukat, azért az igazgatóság most már nem bízik a Szövetség tisztviselőiben és most a maga nevében fordul a magyar néphez, egy olyan kiáltványban, amelyet nem heréitek ki a Szövetség “nem német ellenes” tisztviselői. A kiáltvány ellen semmi kifogásolni való nincs, nyílt, őszinte és határozott, nem szeretet adományt igér a magyar népnek a háború utánra, hanem kereken felszóllitja, hogy a szabadsága, a fennmaradása érdekében haladéktalanul lépjen akcióba. A “magyar kormányzatot” árulónak, náci bérencnek bélyegzi, felszólítást intéz a magyar katonákhoz, hogy ne lőjenek a Szovjet katonákra, dobják el a fegyvert és menjenek át a oroszokhoz. A magyar munkásokat felhívja arra, hogy szabotáljanak, akasszák meg a termelést, siklassák ki a vonatokat, a földműveseket felhívja arra, hogy rejtsék el a termést és inkább gyújtsák fel, mintsem a nácikat segítsék vele. Egyben felhívást ad ki a magyar néphez, hogy alakítson szabadcsapatokat és fegyveres guerilla harcot folytasson a magyar kormányzat ellen. Ha az igazgatóság tényleg a tagság véleményét akarta volna kifejezni és nem a Himler—Eckhardt befolyás alatt cselekedett volna, ilyen módon kellett volna már régen fellépnie. A Verhovay igazgatóság ma közel 50.000 amerikai magyart képvisel, szívesen nyugtázzuk — mi, akik a kétkulacsosságu- kat élesen támadtuk — ezt a nyilt fellépésüket reméljük, hogy ez a kiáltvány tényleg el- | jut a magyar néphez és a Szov- I jet ellen harcoló magyar kato- ‘ nákhoz, amelynek a lehetősége meg van és annak az útját az igazgatóság éppen úgy tudja, mint mindenki a világon. Fontos volt ez a lépés azért is, mert most már nem a Szövetség szabotálóin keresztül, hanem önállóan lépett fel és aminek a természetes következménye kell, hogy legyen, ott hagyja a Magyar Szövetséget és nem a Verhovayak pénzén fognak eltartani egy társaságot, amely végtelenül sokat ártott az amerikai magyarságnak. NŐK A GYÁRAKBAN A háború magával hozta természetszerűleg azt, hogy nem csak egy 10 milliós hadsereg felállítása szükséges, hanem éppen olyan fontos az is, hogy ez a hadsereg el legyen látva hadianyaggal ,amely szükséglet uj és uj gyárak felépítését a meglevők megnagyobbitását és teljes üzembe való helyezését hozta magával. A hadsereg sorozása természetszerűleg a munkásosztályt érintette legsúlyosabban, a több millió munkaerőnek a gyárakból való elvonását most nőkkel kívánják pótolni, amely nagyon súlyos probléma, munkás és családi szempontokból is. Munkás szempontból azért fontos, mert a tőke természetesen ezt a maga profitjának a növelésére kívánja kihasználni, eleinte nagy cikkekben dicsérték a nők hozzáértését, ügyességét és szorgalmát, de ugyan akkor nem méltányolták azt a fizetési borítékokban, a szervezett munkásság észre vette azt, hogy-a nőket itt bérletörőknek akarják felhasználni és ezért nagyon helyesen, egyenlő munkáért, egyenlő béreket követelnek és nem mulasszák el azt sem, hogy a szervezetbe be vonják a nőket is. Nagyon fontos az, hogy a férfi munkások megvédjék a nő munkástársaik érdekeit, amely végeredményben a saját érdekeik is, még akkor is ha most a gyárosok fordítottak egyet a köpönyegen és most már kifogásokat emelnek a nők termelőképessége ellen, aminek az értelme az, hogy nem hajlandók az egyenlő munkateljesítményekért egyenlő béreket fizetni. A nők bevonulása az iparba, természetesen nem uj, a rendszer már ezelőtt is rengeteg munkásleányt és anyát, feleséget kényszeritett be a gyárakba, üzletekbe. Ez a tény bizony sok esetben zavarólag hatott a családi életre és főleg az anyai felügyelet nélkül maradt gyermekekre. Ez a probléma ma amikor az apa a gyárban, vagy a hadseregben van, amikor az anyák millióit kívánják az iparba bevonni, sokkal súlyosabb és sürgős megoldást kíván. Képtelenség az, hogy a mai módszer maradjon fenn, amikor az anya csak a nagyon kevés és rosszul felszerelt jótékonysági intézményekre bizhatja a gyermekeit, ahová már reggel hat óra után viszik a kis 2-6 éves gyermekeket, kizavarva a legjobb álmukból, ezt a kérdést az államnak kell megoldani (nem mint Himler gondolja az egyházaknak) oly módon, hogy megfelelő helyiségeket (klubok, magánpaloták) foglaljon le, megfelelően rendezze be, ahol hivatásos gondozók vigyázzanak a gyerme-