Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)
1942-03-14 / 1206. szám
2 oiaai BÉRMUNKÁS 1942 március 14. HOZZÁSZÓLÁSOK ‘Van-e joga a vezetőnek nagy válság idején magukra hagyni a tömegeket?” volt az első kérdés, mely jogászoknak való vitát idéz elő és nagyon alkalmas ezt a kérdést örökös vitatárgynak beállítani. De még azok is, akik azt állítják, hogy nincs, beismerik, hogy igen is vannak válságos idők, amikor van joguk, sőt tanácsos nekik magukra hagyni a tömeget, elmenekülni külföldre, biztonságba. De a nagy kérdés még mindig fenn áll: Mikor tanácsos, vagy jogos ott hagyni a tömegeket? és hogy kik döntik el, hogy jogos? A vezérek maguk, vagy a tömeg?. Nem-e lett volna tanácsos ha a német vezérek magukra hagyták volna a tömegeket 1920—21-es években, amikor csakis mint fékezők szerepeltek a forradalmi megmozdulásokban ? Már csak azért sem lehet ezt a kérdést eldönteni, mert leginkább olyan vezérek vesznek részt az ily vitában, akik elmenekültek, otthagyták a töme- getés azok, akik úgy tartották, hogy nincs joguk ott hagyni a tömegeket, nem vita képesek többé, — mert halottak. De nem is az a baj, hogy a vezérek ott hagyták a tömegeket, sőt az a baj, hogy nem hagyták ott őket, nem hagyták a cselekvés terére lépni, mert féltették a pozíciójukat, amit nagy szeretettel “kivívott' eredményeknek” neveztek és rettegve gondoltak arra az eshetőségre, hogy egy sikertelen forradalom esetén kiesnek ezekből a “kivívott eredményekből.” A hivatásos vezéreknél vagyis legnagyobb részénél a veszteségi félelem sokkal erősebb, mint a győzelembe vetett hitt. Nekik sokkal több veszteni valójuk van, mint a tömegnek igy állandóan arra intik a tömegeket, hogy “elhamarkodott lépésre ne ragadtassa magát”, amint a második kérdés felteszi. Erre a legfényesebb példa Németország munkásmozgalmaA legnagyobb baj nem az, hogy a vezérek magukra hagyják a tömegeket, hanem az, hogy a tömeg úgy volt nevelve, szoktatva, hogy a vezérek nélkül fejetlen és amennyi vezért elismer, annyi feje van és a nagy válság idején annyi felé mennek, amennyi fejet elismernek. Csak a diktatúra vonja meg az egyének saját élete és sorsa feletti döntési jogot. A demokrácia, a szociáldemokrácia szerint is, az egyénnek joga van a közhivatalból vissza vonulni, amikor azt jónak látja. Vagy elismerjük ezt az emberi és demokratikus jogot mindenki, még a vezérek részére is, vagy elismerjük a diktatórikus elméletet, mely szerint nincs joga senkinek a saját élete és sorsa felett határozni, hanem a helyén kell maradni minden áron. Lapunk jövőheti számában fo'ytatjuk “SZOCIÁLDEMOKRATA EMBERFEJEK” rovatunk közlését, melynek Írója VINCE SÁNDOR. Én szerintem, (dehát én nem vagyok jogász) igen is van joga a vezérnek ott hagyni állását, amikor, úgy akarja és helyet a3ni olyannak, aki bízik a tömegben, a cselekvés, a harci akció sikerében és akinek nincs állása veszteni való, csak a rongyos élete. A másik kérdés: “joga van-e a tömegeknek olyan lépésre ragadtatni magát, aminek következtében esetleg romokba temetheti, évtizedek szorgos munkájának minden eredményét.” Igen, csakis a tömegeknek van joga harcra ragadtatni magát, csakis a tömeg tudja, hogy mire képes és a veszteségért is, csak a tömegnek kell a legnagyobb árat • fizetni. De ugyanakkor a nem cselekvés, a habozás, melynek irányadói a hivatásos vezérek állandóan, sokszor éppen olyan biztosan romba dönti minden munkánk eredményét, mint egy bukott forradalom. Átnig az akció forradalom esetén sikertelen, az a megnyugvásunk lehet, mint a magyar forradalom esetén is, hogy megpróbáltuk a legjobbat. A német és az ^osztrák munkásság csak szégyennel gondolhat vissza arra a lehetőségre, hogy ha akkor ők is forradalmi akcióra ragadtatják el magukat, még a magyar forradalom sem igen bukott volna el és többett akkor sem vesz/thettek volna, miryt most, a nem cselekvés következtében vesztettek. De hát ott voltak a munkáspaloták, otthonok, biztositó intézmények és ezen intézmények jól táplált, gazdasági biztonságban élő tisztviselői, akik maguknak vindikálták azt, a jogot, hogy ők határozzanak, mikor és milyen lépésre határozhatják el magukat. És mégis elúsztak az otthonok Ausztriában. Dollfuss ágyujai vegyítették össze proletár vérrel a Munkás Otthonok malterjait. Németországban meg még simábban ment, át adták Hitlernek és sokan tovább a hivatalokban maradtak. Megalkudtak, árulókká lettek és azzal érveltek, hogy nekik nincs joguk magára hagyni a tömegeket. Most kérdés és vita tárgya lehet, hogy romokba dült-e volna a magyar forradalom, ha a német, osztrák hivatásos vezéreknek nerii sikerült volna megfékezni, a cselekvéstől elijeszteni a tömegeket? A forradalom sikertelensége feletti félelem a vezéreknél mindég nagyobb, mint a tömegnél, de a sikertelenségre való lehetőség mindég fenn áll és ha az eshetőségek felett fogunk vitatkozni a kritikus időkben, akkor soha nem lesz forradalom, mert ezt a vitát a mindenkori hivatásos vezérek vezették, ha csak el nem vesztették a tömegek feletti kontrolt. így elmulaszthatja a tömeg a legidőszerűbb alkalmat, lehetőséget a forradalomra, amint a német proletariátus is tetteEgy percre sem kell szem- elől téveszteni az IWW-nak azon sarkalatos tanítását, hogy legtöbb embernek a gazdasági érdeke szabja meg a cselekvési terét. így a vezéreknek is mentül jobb, biztosabb gazdasági helyzetük van, annál többett veszthetnek a változások esetén. Ezért a vezér minden erejével a változások ellen és leginkább olyan tömeg akciók ellen van, mely uj vezéreket, uj rendszert hozna akkor is, ha sikerülne. De veszélyt, börtönt akkor, ha nem sikerül. Amig a tömegnek nincs veszteni valója, csak láncai, a vezéreknek van, mert leginkább csak ők élvezik az “évtizedek kivívott eredményeit.” Mi csakis a tömegekben biA rendes katonaságot értem az “első hadsereg” alatt; a dolgozó munkásokat a “második hadsereg” alatt; a' munkanélkülieket a “harmadik hadsereg” alatt és elneveztem negyedik hadseregnek azbkat a ncJket, akiket most képeznek ki és részben már be is vontak a háborús ipari munkára. Nálunk az első szakasz a múlt héten érkezett be. Érdekes volt a férfimunkások véleményeit meghallgatni. Az első és komoly gondolat az volt, hogy a nők elveszik a férfiak munkáját. Tisztára egyéni szempontból vizsgálták a dolgot, de még ezt is eltemették a frivol gondolatok és beszélgetések alá- Többet lehetett hallani arról, hogy melyik nő milyen élőiről vagy hátulról, mint arról, hogy mi minden lehet az alkalmazásuk következménye. Például köztudomású az, hogy a munkára pályázó férfimunkások lisztáján ötezer van, tehát nincs munkás hiány. Tízezer alkalmazott mögött ott áll ötezer férfi munkás tartalékban. Ugylátszik, hogy a vállalat szerint a munkanélküliek hadse rege nem elég nagy. A női munkások hadseregét is fölépítik. A női munkás nem újdonság az iparokban, sőt még a háborús iparban sem uj dolog. számuk lassan, de állandóan növekedett a géjJipar kifejlődésével párhuzamosan. A múlt világháború ezt a számot hirtelen magasra emelte. Ez a háború még jobban föl fogja emelni. Ennek a ténynek a gazdasági és társadalmi következményeit alig tárgyalják a munkások, mert talán alig is gondolnak rá, aminthogy magának a háborúnak társadalmi következményei nem érdeklik. Nincs szándékunkban mély értekezésbe merülni és azon spekulálni, hogy vájjon az anyajog kárára fog-e vezetni a női munkások nagy mérvű alkalmazása. Egész egyszerűen csak a nyilvánvaló tények megemlítésére és azoknak a közvetlen következményük megvilágítására szorítkozunk. Tekintetbe véve, hogy valóban nincs hiány a férfi munkásokban, az első meglátható tény az, hogy majdnem mindegyik női munkás egy-egy férfi munkást tesz feleslegessé. Ennek az egyenes következménye az, hogy a férfi nincs abban a helyzetben gazdaságilag, hogy megnősüljön és családot alapitson. Amennyiben a természetes nemiéletet egyik nem 'részéről sem lehet elfojtani és zunk, nekik kell megvívni a harcot, tehát ők határozhatnak, mikor lépjenek akcióba. És bizony én szerintem, hagyon is helyes volna, ha a hivatásos vezérek ott hagynák a tömegeket az ilyen kritikus időkben. Nem próbálnák őket fékezni, hanem engednének olyan elemeket az előtérbe, akiknek a győzelembe vetett hitük erősebb, mint a bukástól való félelem, a már meglévő pozíciók elvesztésének veszedelme. Vi. viszont annak kielégítését nem lehet a régi forma, — a család keretében, — gyakorolni, a két nem közötti viszony nagyjából úgy alakul ki, hogy szabad (vagy szabados) nemi életet élnek, óvatosan kerülve a nemzést, vagy pedig a nő kénytelen kelletlen a család fentartójává lesz. Ebben a “család”-ban szintén óvakodnak a nemzéstől és ha mégis megesik, úgy a férfi lesz a nevelő és a háztartó- Talán sok esetben inkább vállalná a szülést is, ha lehetne, semhogy a feleség elveszítse a munkáját vagy a keresetét. Nemzedékeken keresztül ez az állapot oly radikális fizikai és lélektani változást fqg jelenteni úgy a férfira, mint a nőre, hogy az önmagában véve forra- (ífelminak nevezhető. Természetesen úgy értendő ez, hogy ha a női munkások alkalmazása még nagyobb arányú lenne, mint most. Hogy milyen hatása lesz a nőknek a fizikumára az “ipari betegségek” nagy száma, azt nehéz elképzelni, de bizonyosra vehető, hogy satnyább nemzedéket fognak a világra hozni. Ami az úgynevezett “polgári erkölcs” szabályait illeti, azt már a múlt háború fölrúgta, amennyiben a két nem számbeli egyensúlyát fölborította és lehetetlenné tette a férfiaknak a családalapítást. A polgári társadalomnak pedig főoszlopai között a “család” és az “erkölcs” nagy szerepet játszott. Ezeknél ugyan sokkal fontosabb “oszlopok” düledezése fog a jelenlegi társadalmi formának a fölbomlására vezetni, de e cikkben említett tények szintén erősen hozzá fognak járulni a folyamatban levő társadalmi forradalomhoz. (—) OLVASÓINKHOZ! A Bérmunkásnak most nincs utazó lapkezelője, aki bejárjon a bánya és más kisebb plézekre. A nagyobb városokban levő lapkezelőink is legtöbb helyütt hat meg hét napokat dolgoznak, amely után fárasztó a lapolvasók megkeresése. Ezért arra kérjük olvasóinkat, hogy akinek előfizetése lejáratban van, azt most újítsák meg és az összeget küldjék be a BÉRMUNKÁS, P. 0. Box 3912 Sta. S. S., Cleveland, O. címre. A Lapbizottság Megérkezett a “negyedik hadsereg”
