Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)

1942-02-14 / 1202. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1942 február 14. SZOCIÁLDEMOKRATA EMBERFEJEK-írja: VINCE SÁNDOR­SOMOGYI BÉLA 1919 julius 31-én a magyar- országi proletárdiktatúra vörös hadserege az elszenvedett tiszai vereség után teljesen felbom­lott. Katonailag ez a csata sem­misítette meg a forradalmat. Pontosan hetven évvel előbb, 1849 julius 31-én az egyesült orosz-osztrák sereg Lüders ve­zetése alatt Segesvárnál meg­verte Bem seregét. Ez a csata meg a 48-as forradalmat sem­misítette meg. A vörös hadsereg proletár­katonái fegyvereiket elhányva özönlöttek Cegléd felé. Augusztus elsején a szovjet-1 kormány elhatározta, hogy le­mond és átadja helyét egy szak- szervezeti - vezetőkből alakítan­dó kormánynak. A lemondó kor­mány az uj kormány feladatá- j vá tette, hogy állapodjék meg! az ántánttal és hozza létre a bécsi tárgyalások alapján a ki­bontakozást. A bécsi tárgyalásokat Welt- ner Jakab, a Népszava szer­kesztője és Böhm Vilmos, a szovjetkormány bécsi követe folytatták a németausztriai kormánnyal, amely a lemondás ellenében biztositotta a népbiz­tosok számára a medékjogot. — A menedékjog biztosítása érde­kében az ántánt kormányok megbízottai is eljártak az oszt­rák kormánynál. De eljárt és nagyon sürgette a népbiztosok szabad és bántatlan elvonulá­sát Bethlen István gróf is, aki hónapok óta Bécsben várta a szovjet kormány bukását és örökösen koncentrációs kabinet alakításán buzgólkodott. A munkástanács utolsó ülé­sén tartott búcsúbeszédében Kun rámutatott az uj kormány­ra váró nagy nehézségekre. Ar­ra is kitért, hogy a burzsoázia kegyetlen diktatúrája követ­kezik. Kun tudta mit beszél, hiszen az orosz iskolából jött, ahol egy teljes esztendőn keresztül 1917 októberétől 1918. októberéig ak­tiv részt vett a forradalom és ellenforradalom csatáiban. A szakszervezeti kormányt, melynek semmi fegyveres ereje nem volt, a kalandor gépgyáros, Friedrich István egy szakasz rendőrrel és egy század köl­csönkért román katonával le­tartóztatta. Ez alkalommal el- lentállás nélkül jutott fel a Vár­ba a Lánchídon. A formális le­tartóztatás után kinevezte ön­magát miniszterelnöknek, Sör­ház uccai ébredő társait meg minisztereknek és ezzel az el­lenforradalom birtokba vette Magyarországot. A később önmagát vitézzé avató Horthy Miklós ugyanek­kor indult el Szegedről, a Du­nántúlon keresztül, zsidóölő és munkásgyilkoló kőrútjára. Pestre még nem vonulhatott be, mert ott még a román had­sereg büntette az ántánt aka­ratából a magyar népet, amiért fel mert lázadni a Vyx kapitány gonosz és ostoba területnyirbá- lása ellen. De Horthy és legjobb tisztjei már utón voltak Pest felé. A fegyveres ellenforradalom li- { hegve sietett, hogy rárontson a leteritett magyarországi pro- letáriátusra,. örök bűne és szé­gyene lesz a győztes ántántnak, hogy nemcsak eltűrte, hanem aktiv és passzív magatartásá­val elő is- segítette a szörnyű­ségeket, amiktől az egész világ megborzadt akkor.,.. A hatalomba került Friedrich kormány persze nem engedte megjelenni a proletárság lapját, a Népszavát. Azzal a hazugság­gal jött, hogy felszabadítja az országot és uralmát azzal a ga- ládsággal kezdte, hogy elrabol­ta a sajtószabadságot. A leteritett forradalom ájult tömegei közül először mégis csak a szociáldemokraták álltak talpra. Égy-kettőre megindult a munka a párttitkárságban. A szerkesztőség a Népszavát “Szociáldemokrata Röpiratok” cim alatt jelentette meg.A szer­kesztőségben a régi gárda em­berei dolgoztak a legrégibb és legmegpróbáltabb emberek egyikének, Somogyi Bélának a vezetése alatt. Somogyi nem most került először a pártlap élére. Több mint húsz évvel előbb, 1898-ban már szerkesztője volt a heten­ként egyszer kiadott Népszavá­nak. Akkor is szörnyű nehézsé­gek és kíméletlen harcok között kellett a lapot előállítani. Ám akkor az ellenfelek, ha minden gazságra képes és lelkiismeret­len emberek is voltak, — nem voltak rablógyilkosok és bör­tönre érett gonosztevők. Horthy Miklós bevonulásakor ilyen elemekkel kellett a harcot felvenni. Somogyi Béla, — a bátor és becsületes, az önzetlen és tiszta ember, a kiváló iró és tudós, a nagyszerű pedagógus és ragyo­ményeket, különösen, ha figye­lembe vesszük azon javak érté­kének nagyságát, amit kiter­melnek a nekik juttatott mun­kabér fejében. Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a mai ipari fellendülésben sokkal több a munkanélküli, mint volt akko­riban. Tehát ezeknek figyelem­be vétele, teljesen megdönti azokat az állításokat, mely sze­rint a szervezkedés éppen olyan eredményt mutat hatásosságá­ban, mint taglétszám emelkedé­sében. Ne tévesszük szemelől, hogy a munkásoknak csak annyiban javul a helyzetük, amennyiben önmagukat ahoz segítik. Kivé­teles esetekben vannak ugyan jól fizetett csoportok, azonban azoknak a jólétét is befolyásol­ja osztályuk munkanélküli és alacsonyan fizetett tagjai. Tar­tós és mindenki által érezhető munkás jólét csak úgy valósul­hat meg, ha a dolgozók arra szervezkednek, hogy az összes­ség helyzete javuljon és nem pedig egy különálló csoporté. Ilyen szervezkedésre szólítja a dolgozókat az IWW. (Industrial Worker) gó tollú szerkesztő — vállalta a feladatot. Somogyi Béla nem volt kom­munista. A Károlyi kormány az oktatás és az egész magyar is­kolaügy reformtervezetének el­készítésével bízta meg és mint államtitkárt hívta meg a kor­mányzatban való részvételre. A nyilvánosság előtt keveset sze­repelt. Mire a márciusi forra­dalom kitört Somogyi éppen el­készült a történelmi jelentőségű reformtervezettel, — amit per­sze a diktatúra nem kívánt al­kalmazni. Somogyi erre félreállt és az egész diktatúra alatt alig is le­hetett hallani róla. Ám amikor az ellenforrada­lom beült a hatalomba és meg­jöttek a Horthy Miklós nemzeti hadseregének véres cselekede­teiről szóló hírek a Dunántúlról, Somogyi újra odaült régi Író­asztalához a Népszava szerkesz­tőségében és elkezdett hada­kozni. Nem félt a gyilkosoktól és mindenfajta cinkosaiktól. Aki nem élte át Magyarorszá­gon az ellenforradalom és a fe­hér terror szörnyű korszakát, az nem tudja, sohase is tudhat­ja értékelni és megérteni So­mogyi Béla vállalkozásának em­beri nagyságát és emberfeletti bátorságát. Merte és merhette vállalni a pártlap szerkesztését, mert hitt a maga igazában és mert nem hitte, hogy Európa közepén, a világhatalmak képviselőinek és fegyveres erejének jelenlétében egy elszánt és vad bünbanda visszahozhassa a legsötétebb középkort egy leigázott ország­ban. Somogyi joggal hihette, hogy mint ügyet szolgáló, önzetlen­harcos, aki mindig a tanító munka és az irótoll szolgálatá­ban állt, megváltotta a jogot arra, hogy az ország nagy poli­tikai, gazdasági, katonai és tár­sadalmi válsága idején hallassa szavát és védelmezhesse az ár­tatlanul üldözötteket. Tolla, egyénisége, múltja, je­lene, tiszta és sebezhetetlen volt, joggal hihette, hogy sért­hetetlen a személye is. A gyilkosok és parancsolóik másként vélekedtek. A gyilko­sok megindultak a magyar Ven- deé, a Dunántúl felől, hogy bosszút vegyenek mindenért, ami 1918 október óta történt. Ártatlan emberek kiöntött vére jelezte útjukat minden vá­rosban, minden faluban, ame­lyen szörnyű hordáik átvonul­tak. Somogyi Béla ott állt a vár­tán a Népszava pesti házában és megindította a hasábok ólom­betűinek erejét a fegyverek ólomgolyóinak ereje ellen. Az egész magyar históriában páratlan mérkőzés egy fejeze­tére egész különösen emléke­zünk. Somogyi Béla “Két hajó” cí­men irt egy ragyogóan szép, bölcs vezércikket, amely felkel­tette a Budapesti Hírlap öreg szerkesztőjének, Rákosi Jenő­nek a figyelmét. Rákosi vezér cikket irt a vezércikkről és bár egész életében a politikai és tár­sadalmi maradiságnak és a leg­sötétebb reakciónak az embere volt, — odaállt a fehér terror­isták elé és védte dühük elől a haladás embereit. Meg kell ezzel egyidejűleg említeni azt is, hogy a múlt kiváltságainak egy­kori védője, a háború alatt már választójogossá vált Apponyi Albert gróf is szembe szállt a fehér terror dühével! Ám mindez keveset használt. A fegyver a banditák kezében volt és a proletárok Szolnok fe­lett eldobálták fegyvereiket. Somogyi Béla a Szociálde­mokrata Röpiratok-ban és a megint megjelent Népszavában a betű, az értelem, a bölcsesség és az igazság erejét igyekezett szembe szegezni a terroristák vadságával. Egyben kíméletle­nül leleplezte a gyáva, szadista gazfickók gyilkosságait és rab­lásait, amiket ártatlan és főleg védtelen emberek ellen követ­tek el. Csak természetes, hogy So­mogyi bátor magatartása ma­gára vonta úgy a pesti ellenfor­radalmi kormány, mint a Pest felé vonuló hadsereg és a ten- gertelen admirális haragját. Horthy ki is adta a jelszót, hogy a Népszava szerkesztőjének — pusztulnia kell. A körülötte lézengő fiatal sza­dista tisztek értettek a szóból és Somogyi felé megindult a végzet. Már napok óta nem lakhatott a saját lakásában, amelybe a nemzeti hadsereg tisztjei köl­töztek be és családját terrori­zálták. A rengeteg fenyegető le­vél, amit kapott, óvatosságra kényszeritette. A szerkesztőségi munka , órái alatt kellő védelem alatt állt az épület. A szerkesztőségi órák után bujkálnia kellett Pesten a Népszava szerkesztőjének. Jó búvóhelynek ígérkezett Bacsó Béláék lakása. Bacsóék fiatal házasok voltak és laká­suk gyanútlan helyen a Rákóczi utón a Körút közelében, a Szö­vetkezet házában lévő szállodá­ban volt. Ott bujkáltak a rém- séges napokban Cservenka Mik­lós, Poósz Jenő és Vince Sán- dorné is. Közel is volt a szer­kesztőséghez és ezért lett ez a lakás a Somogyi búvóhelye. 1 Vince Sándomé kivételével, aki idejében talált más búvóhelyet, valamennyien a fehér terror ál­dozatai lettek, akik a Bacsó la­kásán bujkáltak. 1920 február 17-én este a szerkesztőségből gyanútlan ha­zasiető Bacsót és Somogyit, a nemzetihadsereg tisztjei kato­nai autóval elrabolták és a város határában a legszörnyübb ke­gyetlenséggel meggyilkolták. A kezeiket drótokkal kötötték össze. A lábaikra nagy köveket kötöztek. A drága, meleg, jósá­gos, jövőbe tekintő szemeiket kiszúrták. Aztán a Dunába ve­tették őket Horthy legjobb tisztjei! Aztán, hogy kitudódott a gyilkosság, megindult a nyomo­zás. A nyomozás nyomán kitu­dódtak a gyilkosok nevei. A gyilkosok nevei nyomán kitu­dódott, hogy Horthy környeze­téből való tisztek voltak. Az is kitudódott, hogy Horthy mond­tat— amit Garami is említ ró­la, hogy a Clark féle tárgyalá­sokon is egyre ismételte: fel- koncoltato m, felkoncolta- tom _) fel kell őket koncolni, végezni kell velük, akik a Nép­szavát írják.... Végeztek-e? A haláluk évfor- a ilAián moo- mí> i« 9.9. ps^tpridő

Next

/
Oldalképek
Tartalom