Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)

1942-05-23 / 1216. szám

1942 május 23. BÉRMUNKÁS 7 oldal Az amerikai katona egyenruhája i. Az előző háborúban az ame­rikai katonáknak volt egy tré­fájuk a katonai ruházatról. “Csak kétféle mértéke van a ruháknak. Vagy tulbővek, vagy tulszükek.’’ A második világháborúban ez gyökeresen megváltozott. Az 1942-es modelü amerikai kato­na, a legjobb ruhát viseli, amit a hadsereg valaha is készített. Jól áll. Meleget tart télen, hű­vös nyáron át, esős időben víz­hatlan. Eltűntek a múlt háború félszeg lábszárvédői. Eltűnt a katonák szűk és. magas gallér­ja. Elmúltak az alaktalan lo­vagló nadrágok. Az uj előirásos kabát gallér­ja kihajtott, a nyakkendőt és az ing egy kis részét mutatja: a polgári ruházatnak katonai formába való átültetése. A ka­báthoz teljes hosszúságú nad­rágot viselnek, amely mindig frissen vasalt. A ruhákat hiva­tásos katonai szabók mértékre készítik és próba után olyan jól kell állniok, mint a mértékre készült polgári ruhának. Az egyenruha és a hozzá tar­tozó egyéb kellékek, egészben, vagy részben gyapjúból készül­nek. Akik ráértek, kiszámítot­ták, hogy egyetlen katona egy évi ruházatához 26 juh gyapjú­jára van szükség. És Uncle Sam elő is teremti a 26 juhot hozzá. Az átlagos katonai cipő, az átlagos civil cipőnél sokkal jobb. Egyes fegyvernemeknél nagyobb erőpróbát kell a cipő­nek kiállania, de általában' véve 4-től 6 hétig viselnek egy párat, mielőtt javításra szorulna; ez idő alatt 275 mérföldet kell a katonának gyalogolnia. A katonai cipőnek kényelme­sebbnek is kell lennie, mint a polgárinak. Van egy különös módszer arra, hogy a cipő biz­tosan kényelmes legyen. A ka­tona, amikor lábáról mértéket vesznek, rálép egy gépre és mindakét kezében egy egy 40 font súlyú homokzsákot tart. Felemeli a jobb lábát, úgy, hogy az egész súly a másik lábára nehezedik. Ugyenezt megismétli a ballal. A nagy teher kiterjesz­ti a lábfejet; az. erre készült cipő akkor sem lesz szűk, ha teljes felszereléssel, vagy nagy teherrel a hátán masírozik. Az egyenruhához hasonlóan, a cipő formája is korszerű át­alakításon ment keresztül. Az előző háború esetlen bakkan- csai, a múlt kellemetlen emlékei közé tartoznak. Még a minden­napi szolgálatra szánt, két -pár barna magas cipő is sokkal könnyebb, mint a régiek voltak. A kimenőre való félcipő orra sima, talpa egyetlen* erős bőrda­rabból készült és gumi sarka van. A több millióból álló hadse­regben mindig akad valaki, aki csak 19-es inggallérral érzi ma­gát kényelmesen, vagy egy má­sik, akinek nadrágja ugyan 41 inch a dereka körül, de csak 31 inch a hosszúsága. Fort Knoxban felfedeztek egy fiút, aki az egyik lábára 5-EE cipőt kért, a másikra 8-E-t. De az átlagos katona — ezer és ezer mérték összevetése alapján — 5 láb 8 inéh magas, 144 fontot nyom,.33 és egy negyed inch a mellbősége és 31 inch derékban. De ha pár hónapig szolgált, az “átlagos” katona 6 fonttal töb­bet nyom, egy fél számmal na­gyobb cipőre van szüksége és a mellbősége is kiterjedt. A katona ruhatárának egy fontos darabja a tábori köpe- nyeg, amely most nemcsak víz­hatlan, de a gyűrődéstől is mentes marad. Ügy szabták, hogy kellő mozgási szabadsá­got engedjen. Gyakorlatokat le­het benne végezni, anélkül, hogy egy öltés is megmozdulna. A katonai öltözékek újra tervezé­sénél, a krumpli hámozáshoz és egyéb konyhai munkákhoz szük­séges kosztümökről sem feled­keztek meg. Az 1918-as kék kartont száműzték és ujdivatu konyhakötényekkel helyettesí­tették. Még a keztyük is lényeges átalakuláson mentek keresztül. Vannak olyanok, amelyeken há­rom ujj van, vannak két ujja­sok. Vannak kettős bélésüek, úgy hogy az egyiket le lehet vetni. Sokféle célra készülnek, gyapjúból és bőrből. A műhe­lyekben most terveztek ki egy uj karmantyút, amelyet a mo- tor-ciklik hajtó fogantyújához erősítenek. A biciklista becsusz- tathatja kezét a kesztyűbe és onnan irányíthatja a~ gépet. Rövid Hírek Washingtonból Henderson, áradminisztrátor, általános árszabályozó rendele­tet adott ki, amellyel szigorú ellenőrzés alá helyezi a kis és nagykereskedelmi árakat — a háború tartamára. Május 11-től kezdve, nagyke­reskedő, vagy gyáros nem kér­het többet, mint az ő 1942 már­ciusi legmagasabb ára és május 18-tól kezdve, a kiskereskedők sem kérhetnek többet. Julius 1-től kezdve pedig, az áru ela­dásával kapcsolatos, kiskeres­kedelmi szolgálatokért sem le­het többet felszámítani, a már­ciusi legmagasabb árnál. Gyáro­sok, kis- és nagykereskedők kö­telesek a márciusi eladásaikra vonatkozó feljegyzéseiket az árak igazolása céljából meg­őrizni. A kiskereskedők május 18-tól kezdve, kötelesek a “köz­szükségleti” cikkek legmaga­sabb árait üzletükben kifüg­geszteni. A gazdasági termelvények ki­vétetnek e rendelkezések alól. Egyéb áruk, amelyek nem es­nek az Árszabályozási Törvény “kereskedelmi áru” meghatáro­zása alá, szintén kivétetnek. Negyvenhat állam és Puerto Rico 300 körzetében, 76 millió ember házbérét is szabályozták. A házbérek négyötöd részét az 1942 március 1-i színvonalon állandósították, a többit az 1941. év első felében érvényben volt színvonalon. Adagolás. Az Árvizsgáló Bi­zottság 1—14 között 17 keleti államban és Washington város­ban 5 féle gazolin jegyet fog ki­bocsátani. Egyet ezekből ma­gáncélra adnak, a többit a köz­célok fontosságának fokozatai szerint fogják kiosztani. A ga­zolin kereskedelmi fogyasztói és a kormányhivatalok kocsi­jai kivétetnek; ezek nem tar­toznak regisztrálni, de szembe­ötlő jelzéseket kell alkalmaz- niok. Hadsereg és sorozások. A hadügyminisztérium egy keleti katonai körzetet létesített, mely az egész atlanti partot magába foglalja. Stimson miniszter sze­rint, polgárok tömeges kiüríté­sét nem tervezik, de a fonto­sabb vidékeket őrizet alá helye­zik, nehogy veszedelmes elemek férkőzhessenek be. A fontosabb amerikai tengeri kikötőkben, kikötő-hivatalokat állítanak fel, hogy az Egyesült Nemzetek ré­szére a hadiszerek szállítását egyöntetűen és rövidebb idő alatt végezhessék el. A Távol- Keleten fogságban lévő ameri­kai katonák részvére a Vörös Kereszt utján portomentesen lehet postát küldeni. A győző diadala (Elbeszéli egy nyugalmazott kollégiumi regisztrátor.) Farsang közepén elmentünk mind blinit enni Alekszej Iva- novics Kozulinhez. Kozulint ön talán nem ismeri — önnek lehet persze, hogy semmi Kozulin, nulla — a magunkfajta testvér­nek, akinek koronája nem ér föl az égig, nagy ember Kozulin, mindenható, csodabölcs. Elmen­tünk hozzá mind, aki csak alája tartozott — az alápzata, hogy úgy mondjam. Mentem én is a papámmal. A blini olyan nagyszerű volt, hogy én azt önnek elmondani nem tudom, mélyen tisztelt uram, puha, meg omlós, meg barnapiros. Vett egyet az em­ber a szájába — a fene tudja — megmártja a forró vajban — eszi — a másik már magától kívánkozik a szájába. Detail, ornamentika. Kommentár volt hozzá: tejfel, zsíros kaviár, la­zacpástétom, reszelt sajt. Bor­ból, vodkából egész tenger. Bli­ni után hal; utána fogolypecse­nye, mártással. Olyan komplet­ten beettünk, hogy a papám ti­tokban fölgombolta a mellényét a hasán es hogy senki észre ne vegye a liberalizmust, betakar­ta a hasát, szalvétával. Alekszej Ivanovics, a főnök, az elöljáró, akinek minden szabad, a mellé­nyét, az ingét is végiggombol­ta. Ebéd után föl se keltünk az asztal mellől; rágyújtottunk — a kegyelmes ur megengedte — beszélgettünk. Már hogy: mi hallgattunk, a kegyelmes ur, Alekszej Ivanovics, beszélt. A témácskák többnyire humoros tartalmúak voltak, farsangi tar­talom. Nem tudom, volt-e ben­nük valami mulatságos, csak azt tudom, hogy a papám min­den pillanatban megbökte az oldalamat és odasugott: — Nevess! Én kitátottám jó szélesre a szám és nevettem. Egyszer még föl is visítottam a nevetéstől, úgy hogy az általános figyelem felém irányult. — Úgy, úgy — súgta a papa. —Helyes. Látod, most néz rád és nevet; nagyon helyes.... ta­lán még kineveztet segédköny­velőnek. — Hja, ja! — mondta a töb­bek közt Kozulin, a főnökünk és nagyott szuszogott és fújt. — Most bizony blinocskát eszünk, a legeslegfinomabb kaviárt használjuk, a szép, habosbőrü feleségünket öleljük.... A lány­káim is mind olyan szépség, hogy nemcsak itt a mi szegény kompániánk, de grófok, herce­gek nézik, oszt epekednek. És a lakásom! HeheRe! Az ám, az bizony. Ne zúgolódjatok, mo­rogjatok ti se — várjátok meg, mig eljuthattok a végire. Van ám minden sors, van ám min­denféle változás! Most mi vagy, teszem föl — semmi, nulla, szalmaszál, porszem — annál is kevesebb — ki tudja? Egyszer csak fordul egyet — fordul egyet a sors — akár a szeren­csét az üstökénél foghatod! Van ám minden sors. Alekszej Ivanovics hallga­tott, bólongatta a fejét, aztán folytatta: — De azelőtt, azelőtt, hogy mi volt! Mi? Uram Isten! Az ember ma már maga sem hiszi. Se cipő.... rongyos nadrág.... oszt mindenütt félelem, ijedt­ség ! Egy bankórifbelért, meg­esett, álló két hetet dolgoztál. Oszjt hogy adták a bankót.... nem adták.... á.... összegyűrték, oszt a pofádba vágták.... vidd! Mindenki csak taposhatott, pofozhatott, rúghatott. Minden­ki zavarba hozhatott. Mégy a jelentéssel, látod, kis kutya ül a szoba előtt. Oda kellett men­ni a kutyához: praclit! praclit! Bocsánat, hogy ha erre jártam, zavartam. Jó reggelt kivánok! A kis kutya meg vissza: rrrr. .. Hát a portás? Beléd a könyöké­vel; te meg.... jaj, bocsánat, nincs nálam apró.... Ivan Poto­pics.... bocsásson meg. De a leg­többet szenvedtem, a legtöbb nyuzást kiálltam éttől a füstölt heringtől, ettől a krokodiltól, ettől a derék, szelíd Kuricintől, ott ni. És Alekszej Ivanovics egy kis meggörbedt öreg emberre mu­tatott, aki ott ült pont a pa- pácskám mellett. A kis öreg sű­rűn pislogot a fáradt szemecs- kéivel, utálkozva szívta a szi­varját. Különben sohasem szitt; ezt a szivart a főnök kínálta, illetlen lett volna el nem fogad­ni. Látta, hogy a főnök ujjal mutatott rá, borzasztó zavarba jött, elkezdett fészkelődni a székén. — Hej, sokat eltűrtem a de­rék, békés kis öregtől — foly­tatta Kozulin. — Hozzá osz­tottak be először szolgálatra. Odavittek hozzá.... szürke, csön­des, semmi kis ember.... oszt oda az asztalához. Hát elkezdett nyúzni! Ami kimondott*, szó: csupa kés, ami pillantás: csupa golyó. Most olyan, mint a fér- gecske, _szeyény, alázatocska, de azelőtt, azelőtt mi volt! Poszei- don! Az ég is megrendült egy szavára. Sokáig kínozott! Má­soltam is neki, az uzsonnájáért futkostam, a tollát tartottam rendben, a vén anyósát velem kisértette a színházba. Csak­hogy a kedvibe járjak! Tubá- kot szívni megtanultam miatta! Az! Minden neki! Nem lehet....

Next

/
Oldalképek
Tartalom