Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)

1942-04-25 / 1212. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS ’1942 április 25. kár-pénztáros k i j e 1 e n tette: “Nyilvánvaló, hogy a társulat, szándéka az ügyet kihúzni,ab- j han reménykedve, hagy ezáltal az IWW iránti lelkesedés lelo­had és összeomlik a folytonos zaklatások miatt.” “Nem az első eset ugyanis, hogy nagy társulatok megkí­sérlik különbpző kifogásokkal elkerülni a szervezet elismeré­sét. Ebben az esetben például, a választás száz százalékban az IWW javára esik és a társulat a tények tudatában igyekezik azt megakadályozni. Hiszen em­lékszünk, — folytatta Westman — hogy Tom Girdler kijelen­tette, hogy előbb megy almát szedni inkább, mint mielőtt a szervezettel tárgyal. Lehetséges hogy a Vanadium társulatnak is'az a szándéka, hogy ügyvéd­jeit felküldi a hegyekbe tung- stent bányászni, minthogy el­ismerje a szervezetet és ebben az esetben az IWW-t. Mi azon­ban határozottan megvagyunk győződve, hogy szervezetünk mostantól ott helyben marad. Midőn ezt kijelentjük, csak megismételjük, amit a legjobb munkások mondanak ott a mun­kán. Lehetséges, hogy a társulat new yorki ügyvivői csak időt nyerni remélnek az akadékos­kodással, hogy valamilyen ál­munkás szervezetet ültessenek a telepre. A helyi munkavezetők azonban jobban ismerik a hely­zetet és embereiket, ami kitűnt az IWW bizottságával történt működésűkből, mielőtt a new yorki nagyfej üek az ügybe kon- tárkodtak.” NEM ELLENKEZTEK Azon a nevezetes kihallgatá­son, amely az NLRB reprezen­tánsa vezetésével lezajlott már­cius 12-én, Pat. O’Brien mun­kástárs felolvasta a formai nyilatkozatot, mint vallomásá­nak kiegészítő részét és ame­lyet egyébként is az NLRB egyik küldöttje készített el. A nyilatkozat a következő­ket tartalmazta: “A Fémbányá­szok 210. számú Ipari Szerve­zete évekkel ezelőtt és a jelen­ben is munkás szervezet és szerves részét képezi az Indus- triál Workers of the World-nak azon célból, hogy a munkálta­tókkal, beleértve az United States Vanadium korporációt is tárgyaljon sérelmekre vonat­kozólag, munkás ellentétekről, munkabérről, bérrátáról, a mun­kaidő terjedelméről és általában a munkaviszonyokról. Én teljesen elismerem a szer­vezetet és ismeretem eredmé­nyeként megvagyok győződve, hogy az valóban munkás szer­vezet, a National Labor Rela­tions Act második szakaszá­nak ötödik pontja értelmében. Felveszi tagjai sorába az US Vanadium társulat alkalmazot­tait, a Pine Creek Bánya tele­pén Inyo County California.” A társulat sanfranciscoi jog­tanácsosa Mr. Oddie jelen volt a kihallgatáson és semmi ellen­vetést sem tett a nyilatkozat ellen. Most aztán, a kihallgatás után több mint két hétre, a new yorki ügyvédek akarnak aka­dályokat emelni a szervezet el­ismerése elé, nevetségesen azt hangoztatva, hogy a szavazás­ért folyamodó szervezet nem munkás szervezet, illetve nem igazolta elégségesen munkás mivoltát. Ugyanaz a társulat vonja kétségbe szervezetünk munkás jellegét, amelyet a zNLRB kény szeritett, hogy Dahl munkás­társat munkájára vissza he­lyezze és bérét visszamenőleg kifizesse. Ugylátszik, hogy a társulat távoli urainak nem na­gyon tetszik ha munkásaiknak valamivel könnyebb a soruk. Eddig a munkások és a helyi igazgató elég jól megegyeztek és a kielégítő helyzetet távak­cióval akarják feldúlni. Nem elégszenek meg a nagy­arányú haszonnal, hanem rá­adásul rósz szemmel nézik ha a munka rabjai valamelyes intel­ligenciát mutatnak. Az NLRB a munkások követelésére elég simán levezette az ügyeket ed­dig, mig aztán a társulat méreg keverői Pearl Harbor szerű ak­ciót indítottak. Akárcsak a ja- páni kis emberkék, egy oldalon hajlonganak, hogy “bocsánat kérem”, mig aztán egy szép csendes napon bombáikat zú­dítják reánk. Természetesen a szervezet sem fogja eltűrni az akna mun­kát, azonban a jelen esetben a törvényes szabályok keretében kényszerülünk az ügyet elin­tézni ha lehet. Ezért jogtaná­csosunk Mr. Henderson, bead­ványában követeli az NLRB hi­vatalától, hogy a szavazást mi­nél rövidebb időn belül rendel­je el. Rámutat egyben arra, hogy a munkásoknak törvényes joguk van arra, hogy megvá­lasszák és felállítsák a maguk szervezetét, amely érdekeiket a munkatelepen képviselje kol­lektiv egyezkedés alapján és jo­guk van a törvény előtt igazol­ni választás utján, hogy melyik szervezetet kívánják ügyük képviseletére a társulat előtt. Minden eshetőségre felké­szülten várjuk az újabb fejle­ményeket, amelynek sikeres le­bonyolításában nem kételke­dünk. Bármilyen eszközt is kényszerítenek reánk, érdeke­inket mindenesetre megvédel­mezzük. A munkásoknak szük­ségük van az IWW-ra és eme szükséglet következtében a szer­vezet a munkán marad, bár­mennyire is kapálódznak ellene a távlatban dőzsölő urak. Előkészületi harcban a Munkás Betegsegélyző konvenciója Hosszabb idő óta a Bérmun­kás egyáltalán nem foglalkozott a Munkás Betegsegélyző Szö­vetség ügyeivel. Amikor az 1938-as konvenció után a mun­kásosztály áruló reakciós ele­mei meghódították a Szövetség vezetését, csakis kizárólag a munkás tagság érdekében igye­keztünk azt a harcot segíteni, melyet az öntudatos kisebbség folytatott, hogy megmentsék az intézményt a munkás névhez méltóan az össztagságnak. Hogy ez a cél még eddig nem sikerült, nem azt jelenti, hogy ez a ve­zetőség a tagság érdekeit kép­viselné, csak annyit jelent, hogy a hatalom a kezűidben van. Hiszen jól tudjuk, ha a hit­leri uralom valóban jogot ad­na arra, hogy a nép döntsön a fölött, hogy akarják-e őket a nép nyakán a vezetésben, hát bizony máról holnapra úgy re­pülnének ki onnét, hogy lábuk helyett a fejük érné a földet. Ehhez hasonló helyzet van a Munkás Betegsegélyző Szövet­ségben. Csak a sápot huzó, ap­ró kis-akarnokok, akik a veze­tőség mellett vannak, a'többség gyűlöli őket, csak nincs erejük a kiseprési mozgalmat végre­hajtani. Ezért próbálnak most olyan alapszabályt a konven­ción “törvényesen” keresztül vinni, mellyel a bátor, harcos kisebbséget m e g f é 1 e m liteni vagy kizárni fogják tudni. Per­sze azt elfelejtik, hogy azok a munkás emberek, akik a kizá­rási terror dacára, még mindig bátran kimerik nyitni a száju­kat, nem olyan gyerkőcök, aki­ket már a nádpálca emeléssel hallgatásra lehet kényszeríteni. Az amerikai magyar sajtó, nem igen szólt bele ebbe a harc­ba a Himler féle lapok kivéte­lével. A hirdetési összegek fe­jében leközölték a hirdetést és a hozzá járó beharangozási cik­keket, melyeket Somló és Tár­sai cégtulajdonosok szerkesz­tettek. A lapoknak azonban nem volt külön véleményük a Mun­kás Betegsegélyző Szövetség ügyében. A “pénznek nincs szaga” erkölcsi é r tékméret alapján. Somlóék Írhattak amit akartak, csak fizetniök kellett érte. Ez az egyik magyarázata annak, hogy a konvenciós alap­jukra összegyűjtött hat eziei dollárnyi összegből, a konven­cióra már csak 170 dollár ma­radt a pénztárban. Erről irtunk a számtani bi­zonylatok alapján jelentést a magyar munkásokhoz, hogy lássák miként működik a:: agyondicsért vezetőség a mun­kásosztálytól eltérített munkás­intézményben. Nem tudjuk, hogy miért, de erős a gyanúnk, hogy még a 170 dollár megszag- lásáért, Himler Márton a Bá­nyász lapban egy nagyobb cik­ket közöl, melyben azt Írja, hogy a Bérmunkás cikkéből EGY SZÓ SEM IGAZ és a Munkás Betegsegélyző Szövet­ség a legszilárdabb vagyoni ala­pon áll. Eddig csak “elvi” ala­pon védelmezte Somló és Társai urakat és vezetésüket Himler Márton. Meg is irtuk róluk, hogy egymáshoz méltóan össze­találkoztak. Azt azonban nem mertük még csak gondolni sem, hogy Himler Márton elkölcsi bizonyítványára van szüksége a Munkás Betegsegélyző Szö­vetség vagyoni állásának. An­nak a Himler Mártonnak, aki a saját bányarészvényeiről is ha­sonló vagyoni szilárdságot bi­zonyított. A bányarész,Vények csődbement árusítója bizonyít­ja, hogy a Munkás Betegsegély­ző Szövetség azóta áll szikla- szilárdan, amióta az ellenzéki elemeket kizárták onnan. Most már nem lehet garantálni azt, hogy a konvencióra megmaradt 170 dollár a konvenció napjáig ■ott lesz a Munkás Betegsegély­ző Szövetség pénztárában. Mi az Összetartásban közölt hivatalos kimutatás alapján je­lentettük, hogy az olyan költe­kezés alapján a csőd felé irá­nyítják az intézményt. Mi a New York Állami Insurance Department hivatalos jelentése alapján jelentettük, hogy a Munkás Betegsegélyző Szövet­ség vagyoni állása nem elég erős arra, hogy az államban megtűrjék őket. Osztályaikat feloszlatták és kizavarták őket New York államból. Erre írja aztán a csődbement bányarész­vényes, hogy Egy Szó Sem Igaz. Tudjátok meg magyar munkások, hogy az Insurance Department hazudik, de Himler Márton igazat mond! Ugyanilyen igazat mond ak­kor is, amikor a Munkás Be­tegsegélyző Szövetség fejlődé­séről prédikál. Mert mi elővesz- szük az összetartás három év előtti számait és azt látjuk, hogy az ifjúsági osztályban nem kevesebb, mint 150 tagveszte­ségük van, amit ők saját ma­guk, vagyis Somló és Társai mutatnak ki. A felnőttek osz­tályában, hogy hány tényleges tagjuk van, azt csak ők tudják, mert ott a törléseket nem mu­tatják ki. Addig, mig az ifjú­sági osztályban a törölt tag egy két hónap alatt a törlési lisztára kerül, a felnőttek osz­tályában különféle manipulá­ciókkal takarják a tagveszte­ségüket. így pl. van nekik vagy 50—60 newyorki olyan tagjuk, akiknek paid up kötvényük van ezek többé soha egy centet sem fizetnek be, ellenben a haláluk után, a befizetett összegüket az örököseiknek ki kell fizeniük. Ezek is mint rendes tagok sze­repelnek náluk. Aztán van nekik néhány száz ugynevezet Extended lisztára helyezett tagjaik, akiknek két harmada többé nem fizet egy centet sem, de csak évek múlva kerülnek a törlési lisztára. Csak is a tagság ámítására tartják meg a taglétszámi kimutatást, .a valóságban az egész vonalon visszaesés van náluk, dacára annak, hogy többet fizetnek ki egy tag felvételére, mint bár­melyik más biztositó egyesület. Ezért irtuk mi azt, hogy az ügykezeléssel a csőd felé viszik az intézményt és mi igazán bárkitől elvárjuk, hogy esetleg azt mondja, hogy igazunk van, csak Somló Lipót és Himler Márton kebelbarátjától nem várjuk azt. A valóság mégis csak az, hogy a konvencióra nincs alap­juk és a biztosítási törvények megszegésével vesznek el pénzt a haláleseti alapból, ők, akik kizárási alapszabályt szerkesz­tenek a biztosítási törvények alapján, már a konvenció kez­detén megszegik a biztosítási törvényeket. Az ilyen cseleke­det a csőd felé vezet, mint aho­gyan láthatja a józan gondol­kozó tagság, hogy a konven­ciós alap elúszott a kizárási ügyvédi költségekre és ezenkí­vül még tetemes tagvesztesség lett az eredmény. Soha nem volt igazságosabb harc, a mun­kástagság érdekében, mint a jelenlegi kisebbségi harc a Munkás Betegsegélyző Szövet­ségben, mely oda irányul, hogy az ilyen tudatlan rosszakaratú és a biztosítási törvényt szegő vezetőség kezéből kivegyék az

Next

/
Oldalképek
Tartalom