Bérmunkás, 1941. július-december (29. évfolyam, 1170-1195. szám)
1941-07-12 / 1171. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1941 julius 12. A munkabérrendszer fejlődése ii. Az előző cikkben ismertetett munkabérrendszerek inkább csak kísérletek voltak. Egyik rendszer sem volt hosszuéletü, egyik sem elégítette ki a fejlődő kapitalizmus igényeit. Amerika és Anglia nagy ipartelepein, de Németországban is, tovább folytak a kísérletek és vizsgálódások. A kapitalizmus “agytrösztje” tovább építette azlt a rendszert, amely a munkás fizikumának tökéletes kiaknázását célozta. Nem volt megállás addig, amig el nem érték, hogy a test minden mozdulata, az izmok minden akciója, az idegek minden rezgése, a szem minden pillantása, az agy megfeszített figyelme a termelést szolgálja. Frederick Winslow Taylor amerikai mérnök a 90-es évek végén két elméleti munkával “a tudományos üzemevezetés alapelvei’ és “üzemvezetés” címen ajándékozta meg a kapitalizmust. De csakhamar a gyakorlat terén is megjelent Tay- Ior.l901-ben átszervezte a Bethlehem Steel Works acélgyárat, ahol sikerült is a munkalétszámot lenyomnia és a produkciót — természetesen a hasznot is— emelnie. Körülbelül egy évtizedig tartott, amig Taylor rendszere az iparilag fejlett államokban, elsősorban Amerikában elterjedt. A taylorizálás 1910-től rohamosan hóditott. A “hatásfokmérnökök” ellepték a gyárakat s bár a munkások keményen ellenállottak, a kegyetlen és kíméletlen rendszer mégis meghonosodott. Taylor rendszere rövidesen összefoglalva a következő: a legjobb munkás munkáját megfigyelik, az egyes mozdulatok időtartamát stopperóra segítségével lemérik. A fölösleges mozdulatokat kiküszöbölik és megállapítják, hogy bizonyos munkafolyamat, milyen legrövidebb idő alatt végezhető el. Ezt elnevezték minimális munkateljesítménynek s ennek elérésére tökéletesítették a gépeket és egyébb munkaeszközöket. A munkabért akkordban számítják. A minimális teljesítmény elérése, vagy azonfelül végzett teljesítmény esetén prémiumot adnak, ha azonban a minimális teljesítményt a munkás nem éri el, akkor csökkentik az akkordbért. A Taylor-rendszer tehát pré- miumos akkordbéren, standardidőn és munkamennyiségen épül föl. Igazságtalansága — amellett, hogy általánosságban is embertelen — az, hogy a legjobb munkás képességeit vizsgálja, vagyis a fizikai kiválóságot veszi alapul, a túlnyomórészt gyengébbeket pedig kétszeresen sulytja: a minimális teljesítmény alatt maradó munkás elveszít annyi akkordegységet, ahány darabbal kevesebbet produkált, azonkívül, a tényleg elvégzett darabok után kevesebb akkordbért kap. Prémiumról ezeknél természetesen szó sincs. Igaz, hogy Taylor kezére jár a munkásoknak tökéletes üzemszervezettel, megfelelő gépekkel anyaggal, szerszámmal, útmutató-, műszaki, adminisztratív-, vezeltő» és segédszemélyzettel, ez azonban, minthogy ahány ember, annyiféle szervezet és temperamentum, Taylor pedig mind egy kaptafára huzza őket, mitsem változtat ennek a rendszernek ridegségén s. embertelenségén. Géppé degradálja az embert, sújtja a gyengébbet s tág teret nyit a stréberkedésnek, éket ver a munkások közé, egymás ellenségeivé teszi őket. A munkásság ellenállása ezzel a rendszerrel szemben teljesen jogos és érthető. Amerikában még a Gompers féle Trade Unionok is lázadoztak Taylor rendszere ellen, aminek az volt a hatása, hogy bizonyos enyhítéseket vezettek be. Uj pótrendszerek is keletkeztek, amelyek közül említésre érdemes a Gant- féle rendszer. Ez napibérben díjazza a munkásokat, tehát bizonyos alapkeresetet biztosit nekik s az előirt standard élérése esetén külön díjazásban részesíti őket. Egyébként a standard megállapítások a Taylor tudományos rendszere alapján — élettani, terméfszettani, lélektani és műszaki megfigyelések — történnek. Még továbbmegy a Taylor- rendszer enyhítésében Emerson aki szintén napibérben dijazza a munkásokat, de már a standard kétharmadának elérése esetén is biztosit külön díjazást, ahogy ő nevezi: jutalmat. Ez a külön díjazás fokozatosan emelkedik és a teljes standard elérése esetén az alapbér 20 százalékára rúg. Jellemző a kapitalista szellemre, hogy minél inkább fejlődik a géptechnika, annál inkább törekszik az emberi erő kihasználására. Ésszerű és igazságos ennek az ellenkezője volna, hiszen a géptechnika fejlődése mind több és több embert tesz fölöslegessé a termelésben, az ember hajszolása tehát szükségtelen és fölösleges. A világháború alatt fejlődött ki a már közismert Bedeaux- rendszer, köznyelven a “Bedó.” Ez nem tartozik a szigorúan vett tudományos üzemvezetés körébe, mert nem annyira a termelés racionalizálására, mint inkább egy uj akkordrendszer elérésére törekszik. Bedeaux mérnök az előbbi rendszerekből átvette a stopperórát, tehát az időméréslt, de ezenfelül méri a sebességet, foglalkozik a pihenési idővei a gyakorisági tényezővel és a módszerpótlékkal. A sebesség tékintetében egy normálisain haladó embert vesz alapul, aki 4200 méter utat tesz meg egy óra alatt. Ebből leszámítva a pihenési időt, igy jön ki az az egység, amelyből kiindul s amely szerinte, egyenlő azzal az óránkénti 60-as sebességgel, amit átvisz a kézre és a test összes tagjaira. Bedeaux a munka leértékesi- tését igy csoportosítja: 1. A munkás tanulási ideje. 2. A végzendő munka hatása a munkás idegeire s romboló hatása a testre. 3. A munka milyen mértékben idézhet elő betegségeket 4. A munkahely hőfoka. 5. A munkahely levegője. 6. Az elrontott munka értéke. 7. Milyen hatással van a 'munka a munkás kedélyére (unalmas-e a munka, vagy sem). És igy tovább.Prémiumos akkord rendszer egészíti ki a Bedeaux rendszerét. A prémium a 60 egységen felül jár a munkásnak, de a 60 egységen felül termelt egységek után csak 75 százalékot kap a munkás, a fennmaradó 25 százalékon osztozik az előmunkás, a művezető a mérnök stb. A 60 egységen alul termelő munkás, a bedó- mérnökök szerint és a követett gyakorlat alapján nem való a rendszerbe. A Bedeaux-rendszert igyekeznek a munkásokkal megked- veltetni. Pedig ennek a rendszernek csak az üzem látja hasz nát. Első és legnagyobb előnye az üzemre az, hogy ott is biztosítja a többtermelést, ahol vagy egyáltalában nem, vagy csak tökéletlenül rendezkedtek be a racionális termelésre, mig például a Toylor-rendszer tökéletes üzemszervezetet igényel. E:: természetesen csak a munkás fizikumának mértékén felül való kihasználásával lehetséges. Külömbség a két rendszer között az is, hogy a Taylor-rend- szernél a gép, az anyag, a technikai és adminisztratív készültség mellett a munkás másodrendű szerepet játszik, a Be- deaux-rendszernél ezzel ellentétben a fősuly a munkás fizikai kizsákmányolására irányú’. A Bedeaux-rendszer a munkásokat három csoportba osztja. Az első csoportba tartoznak a fiatal és gyakorlatlan munkások, akik nem képesek 60 egyA Szerkesztőség Figyelmeibe Engedje meg kérem, hogy becses lapja hasábjai utján kérjem olvasói közreműködését a harchoz, amely a nemzetiségi, faji, vagy vallási alapon történő megkülönböztetést igyekszik meggátolni. Az ilyen megkülönböztetés Amerika-ellenes, demokrácia ellenes. Más országokhoz arányitva, megállapít - hatjuk, hogy Amerika mentes volt ettől, mindamellett napjainkban éppen elég megkülönböztetés észlelhető arra, hogy komoly aggodalmat keltsen. Különösképpen veszélyes ez ma, amikor a nemzetvédelmi program minden egyes polgár és az Egyesült Államok minden lakójának közreműködését igériyeli és amidőn az Egyesült Államoknak példát kell adni, meg kell mutatnia, hogy szabadság és egyenlő életlehetőség terén mit is jelent a demokrácia. A privát iparban a jelenlegi törvények értelmében a kormány csak oly szakmákban korlátozza az idegenek alkalmazását, mint a repülőgépgyárak, repülőgép alkatrész telepek és más olyan munkáknál, amelyek “titkos természetűek, vagy szigorúan korlátozott kormány - szerződés mellett dolgoznak.” Dacára annak, hogy a korlátozás törvényesen igen kis területet ölel fel, igen sok idegen szakembertől tagadták meg a foglalkoztatást. Ám a megkülönböztetés gyakran honosított polgárokra és benszülött polgárokra is kiterjed. Különösen súlyosan érinti ez a németeket, olaszokat, vagy azok leszárma- zottait, zsidókat és négereke':. Igen sok embert elutasítanak, mert az illetőknek német, vagy séget produkálni. Ezek még nem alkalmasak a rendszerbe. A második csoportba tartoznak a legjobb gyakorlattal és tökéletes fizikummal rendelkező munkások, akik elérik óránként a 60 egységet. Ezek a termelés favoritjai. A korhatár, ha van választék, 30 év. A harmadik csoportba tartoznak azok a “kiöregedett” vagy gyenge testalkatú munkások, akik nem bírják a tempót. Ezek már nem alkalmasak a rendszerbe. Akik azt prédikálják a munkásságnak, hogy a Bedeaux- rendszer munkásérdek, azoknak figyelmébe ajánljuk egy német vállalkozói közlöny őszinte vallomását, amely igy szól: “Ott, ahol a termelés és fogyasztás a nyersanyagok hiánya miatt korlátozva van, a racionalizálás nem segít s igy kár gépekre sok pénzt költeni. De minthogy a jövedelem növelése céljából itt is intenzívvé kell tenni a termelést, szükségessé válik olyan kalkulációs rendszer alkalmazása, amely a munkásokat fokozottabb munkára serkenti.” Figyelmükbe ájánlhatjuk azt is hogy a szociálhigéniai vizsgálódások már észlelik, ha nem is hirdetik még széles körben, hogy a Bedeaux-rendszer mellett dolgozó munkások fizikuma idő előtt kimerül. Nem is szólva arról, hogy egyik rendszer sem ad annyi alkalmat a hajcsárkodásra, mint a Bedó. (P. S.) olasz hangzású neve van, de számos amerikaitól is megtagadják a kenyeret annak dacára, hogy az illetők itt születtek, sőf. a szüleik is bennszülött amerikaiak és ép annyira lojálisak és munkabírók, mint más amerikaiak. A megkülönböztetés ellen csak úgy harcolhatunk eredményesen, ha nem általánosítva, hanem specifikusan kezdjük ki. Arra kérem tehát az Ön olvasóit hogy minden megkülönböztetést, amit személyesen észlelnek, írjanak meg a Common Council for American Unity-nek Hogy megfelelő módon intézkedni lehessen, meg kell mindenek előtt tudni a megkülönböztetés természetét, az illető nevét és címét, akit a fentebbi módon megkülönböztettek, a munkaadó és más egyének nevét, akik az ügyben szerepeltek. A megkülönböztetés nemcsak azt érinti, akivel szemben történik, hanem mindannyiunkat. Mert az ideális állapotot és lehetőséget, amit gyermekeink és magunk számára kívánunk, csakis oly társadalomban érhetjük el, amely valamennyi fiát egyként befogadja, tekintet nélkül születésre, színre, vallásra. Remélem az ön olvasói kooperációt nyújtanak azzal, hogy annyi információit hoznak tudomásunkra, amennyivel csak rendelkeznek. A leveleket angol nyelven, vagy szükség esetén anyanyelven írhatják és címezzék igy: Common Council Committee on Discrimination, 222 Fourth Ave. New York City. READ LEWIS, a Common Council for American Unity, vezérigazgatója Levél a “Bérmunkás ához
