Bérmunkás, 1941. július-december (29. évfolyam, 1170-1195. szám)
1941-12-27 / 1195. szám
2 oldai BÉRMUNKÁS 1,941. december 27. SZOCIÁLDEMOKRATA EMBERFEJEK--------------------—írja: VINCE SÁNDOR-----------------------Szociáldemokrata? .... Hogyan? . . . Hát még le lehet írni ezt a szót pirulás és szégyenérzet nélkül? Hát akad még valaki ebben a világban, akiben van bátorság magát szociáldemokratának vallani, az utolsó negyedszázad szörnyűségei után? Hát a tévedések, botlások, csalódások, csalások üldözések, rágalmak, az egymást marcangoló vád és őrjöngő testvérgyil- kolások pusztításai után is, lehet még ezt az — újabban már csak megbélyegzésre alkalmas — elnevezést vállalni és magunkat vele azonosítani? Hát a kétségbeejtő összeomlás után, a munkásmozgalom minden ragyogó épületét poz- dorjává zúzó európai földrengés után, amikor tfszkös romokban hever száz esztendő minden értékes eredménye és amikor uj élet sarjadásához látszólag olyan kevés a remény, — le- het-e, szabad-e, célirányos-e, hogy a romokban a magunk igazát és igazolását keressük? Hiszen most már úgyis mindegy és a romokon célt se szolgál, nem is hasznos, nem is fontos annak a megállapítása, hogy kinek volt igaza! De fontos és a jövendő történetírójának tájékoztatása okán hasznos is, mindent feljegyezni e vajúdó kor embereiről, intézményeiről és eseményeiről. Számot kell adnunk, amig emlékezni tudunk, az emberekről akiken keresztül e vajúdások szóhoz jutottak és az intézményekről, . amelyekben a kor küzdelmei testet öltöttek. A nehezebbik oldalán kezdjük el a munkát: az emberek-' ről fogunk szólni először, akiknek leirt és elmondott szavain lelkesedtünk és lendültünk cselekvő részeivé a nagy egésznek, a munkásmozgalomnak. Tudnánk ezekről az emberekről, hibáikról, tévedéseikről, jó és rósz tulajdonságairól egészen egyéni és bizonyára érdekes dolgokat megírni — hiszen a közvetlen környezetükben éltünk két évtizeden keresztül! De nem ezt tartjuk fontosnak! Az osztály és később az ország sorsát nem egyéni tulajdonságaik, hanem képességeik okán formálták. Nem azért lettek a nagy küzdelem vezetői, mert jók, vagy rosszak, szépek vagy csúnyák, önzők, vagy önzetlenek voltak, — hanem, mert bennük és általuk jutott legtehetségesebb kifejezésre az osztályban szunnyadó erő és cselekvésre szomjas akarat. Azokat a szociáldemokrata emberfejeket fogjuk legjobb tudásunk szerint megrajzolni, akiket a század első évtizedében a feltörekvő, bátor szociáldemokrata pártban találtunk, amikor forró lelkesedéssel e párt — tehát a munkásosztály — ügyének szolgálatába szegődtünk. Emlékezni rájuk nemcsak kötelesség, de szivünk szerinti kedves feladatunk is, mert harcos ifjúságunk minden üde színét, izét, illatát hozza vissza hozzánk az elillant évekbe való visszaballagás. Azokról a szociáldemokrata vezető emberekről fogunk szólni, akik megteremtették és dicsőséges, áldozatos harcok árán a magyar élet lendítő erejévé- szervezték a rombahullt magyar munkásmozgalmat. Rombahullt ?! Dehogy is hullt romba! Kívülről és a távolból könnyű és gyorsan sikló a szó, meggondolatlan a bírálat és főleg igen nagyon igényes az ember! Ez persze nem akar védelme lenni a tengernyi hibának, bűnnek, tévedésnek amit azok el kellett kövessenek, akik a forradalom örökét átvették. Dehogy is hullt romba a magyar munkásmozgalom! Ma is ott áll a vártád! Persze megtörtén ! Sebzetten! Megtépázva! Megverten! Lerongyoltan. Éj- jes szörnyű gyászban! A száján lakat! A kezén, lábán bilincs ! Egykor magasan szárnyaló lelkén a cenzor, az ügyész és az osztálybiróság hármasszövetségének szörnyű súlyán kívül ott nehezedik még a német zsoldon élő banditák serege is. És ott vannak saját soraiban belső ellenségei is! Ahogy jó Tompa Mihály irta a leteritett 48-ról “a levágott fában őrlő szu lakik!” A gyávák, a megalkuvók, a kisebb nagyobb darab kenyerükért aggódva remegő és a két forradalom füzében kezüket megégetett emberek is! De a mozgalom él! A Népszava mindennap sok ezer példányban viszi a biztatást a magyar elnyomottak, a magyar dolgo- 'zók közzé, hogy “máskép leszen holnap”. Persze dadogva beszél hasábjain az egykor harsogó szó! De beszél és ahol csak teheti aknát vet a banditák véres uralma alá! Rajta a keze az elnyomó hordának a sajtón is, a szervezeteken is! A mozgalom legjobbjai börtönökben, koncentrációs és munkatáborokban sínylődnek! Ezren és ezren száműzetésben, idegen országokban bujdosnak! De a munkásmozgalom a Du- na-Tisza közén ma is él! Vájjon hogyan maradhatott meg a magyar munkásmozgalom, amikor a körülötte lévő szomszédországok mozgalmait nyomtalanul felhengerelte a német barbárok sisera hada? Megmaradt, mert gyökerei mélyen nyomultak be a magyar nép lelkének, a magyar prole- táriátus idegzetének gazdag és buja talajába! Ebből a gazdag talajból nőttek ki hősei, mártírjai és névtelen magvetői is! 1 És várjunk csak, várjunk csak! Jöjjön csak egyszer megint a szabadító vihar; — a magyar munkásmozgalom lesz az első amelyik fel fog támadni és le fog számolni elnyomóival! Dózsa György lelke pihen most álmain, — de jaj és ezerszer jaj rabtartóinak, minden magyar tömlöcök minden őreinek, ha egyszer felébred, ha ráeszmélve történelmi hivatására, uj értelmet ad majd a magyar I igéknek! A magvetők és építők között ? első helyen áll a magyar munkásosztály leglángolóbb agitá- ! tora, az alvó magyar néptenger első költögetője, a mi életünk és korszakunk hőse: BOKÁNYI DEZSŐ Hol vegyük vájjon a szókat és a szók szárnyára a barikádokra is fellendítő, megejtően varázslatos színeket, amikor felakarjuk vázolni a szocialista agitációnak ezt a zenebonás poéta-agitárorát ?! Aki látta és hallotta az első világháború előtti kor nagy agitátorait a tudós orosz Plech- anovtól, a német Bebelen és a francia Jaurésen keresztül egészen az angol Hardyig — az akarva, nem akarva Bokányiban kellett lássa az igazi, a felülmúlhatatlan agitátort. Voltak Bokányinál képzettebb szónokai az európai szocialista szószékeknek — garmadával. Nekünk magyaroknak is voltak képzettebb, mélyebb és műveltebb vezetőink. De se Magyarországnak, se az Interna- cionálénak nem volt nála kü- lömb agitátora! Kunfi szebb, tömörebb, mélyebb gondolatokkal dús mondatokat tudott szerkeszteni. Ga- j rami beszédeiben több volt a szocialista tudomány és a megdönthetetlen \logika. Grossmann Miksa felszólalásaiban ott ragyogott a jövendő parlamenti debattere, egy majdani szocialista kormány méltóságteljes külügyminisztere. De a pesti tömegekből csak Bokányi tűn- i döklő mondatai tudták’ kiválta- j ni azt az egetverő lelkesedést' és forradalmi elszántságot,1 amely nem egyszer szalasztotta meg a lovas és gyalogos rendőr- I séget. Ha Bokányi beszélt, — nemcsak a rendőrségnek, — a helyőrségnek is készenlétben kellett állnia! A becstelen, hivatását sohase tudó magyar polgári sajtó a háromemeletes házairól, százezres jövedelmeiről irt bárgyú és hazug cikkeket. A tény az volt, hogy évtizedes munka után, a modern magyar mun- kásbiztositási szervezet megalakulásakor, aligazgatója lett a budapesti kerületi pénztárnak, ahol körülbelül tízezer korona évi fizetése volt. Ennek nagy részét mindig könyvekre költötte. Egyetlen adoptált gyerekével egy kétszobás lakásban lakott az épitőmunkások házában. Szentesen voltunk egyszer kerületi értekezleten a rosszemlékű, árulóvá lett Csizmadia Sándorral, akihez az előadás után a következő kérdést intézte egy földmunkás: — Miféle szocializmus az, hogy én Kaposi András földmunkás évi 500 koronát keresek, Bokányi Dezső meg évi tízezer koronát kap? — Hallotta-e már elvtárs Bokányit beszélni — faggatta Csizmadia a kérdezőt.-— Bizony, hogy hallottam! — felelte Kaposi. — Hát tudna-e maga egy olyan beszédet tartani? — kérdezte Csizmadia. .— Hát azt már nem! — Hát ha tán tizen összeállnánk? ■— Hát bizony tizen se! — Hát ha százan? — Bizony még kétszázan se! — Na látja — fejezte be a vitát Csizmadia — pedig a’ már százezer korona. 1910-ben a portugál nép rátalált önmagára, felismerte sohase tudott erejét. Ennek a ténynek első következménye az volt, hogy kilibbentették trónjáról az uralkodót és elkergették a papokat és apácákat. Ap- ponyi Albert gróf a klerikális kultuszminiszter tárt karokkal fogadta a Magyarországba menekülő fekete sereget. Nosza egy kettőre talpon volt a fürge, bátor szociáldemokrata párt és népgyülést hivott egybe az épitőmunkások Aréna-uti székházának színháztermébe. Este 8- ra volt a gyűlés hirdetve, de 7-kor már nem lehetett a terembe bejutni. Bokányi volt a gyűlés előadója, aki — szokása szerint — késve érkezett a gyűlésre. (Az amerikai és a magyarországi munkásmozgalom között — sok egyéb mellett — az is egyik szembeötlő külömbség, hogy ott néha szónok, itt mindig a tömeg késik.) A tulfeszülten ideges tömeg már türelmetlenül zajongott, amikor Bokányi végre megjelent a színpadon az előadói asztalnál és szép fekete, szemébe hulló haját hátra dobva igy kezdett beszélni: “Elvtársak! Az ibériai félszigeten politikai földrengés van! Az ibériai félszigeten drága, a kenyér — és olcsó a napszám! Az ibériai félszigeten sok a templom — és nincsen iskola! Az ibériai félszigeten rengeteg a pap — és nincsen orvos! Az ibériai félszigeten gyerek a király — és férfi a nép! Add össze: ez a politikai forradalom ! Bokányi beszélt még tovább, de már csak a tömeg negyedrészének ! Háromnegyedrésze percek alatt künn volt a uccán, onnan a kőrútra ömölve összetört néhány ezer ablakot, felborította a villamosokat, kitörte a járdalámpákat s meggyuj- totta az égig lobogó gázt! A letartóztatottak száma 500 volt, sebesült rendőrök száma 200. így szólt másnap a rendőri sajtóiroda jelentése. Egy fiatal lelkes épitőmun- kás, Kovács János, a pártnak is aktiv, buzgó tagja, 33 éves korában, tüdővészben meghalt. Bokányi temette az épitómun- kások szövetsége nevében, igy: “Kovács János — élt 33 évet! Mint a Megváltó, — ő is 33 éves korában ért a végére a Golgotának! De a Megváltónak, —amig felért a Getsemánéra — a latrok háromszor is megengedték, hogy letegye a nehéz keresztet és megpihenjen. Kovács Jánosnál a kizsákmányolás latrai sohase engedték meg, hogy egy percre is letegye gyenge és beteg válláról a bérmunka nehéz keresztjét! Ezért megy időnap előtt a sírba, mint a 33 éves Megváltó! Ám húsvéti feltámadást ebből a sirből csak akkor várhattok élő Kovács /Jánosok, dolgozók, ha összefogtok és az együttes erő világokat romboló és teremtő hatalmával’ leveritek a munka bilincseit és megépítitek a szocializmus szabad és boldog világát.” Komolyan féltünk, hogy a gyászoló közönség otthagyja a koporsót, kimegy az uccára és betöri az ablakokat. (Folytatjuk)