Bérmunkás, 1941. július-december (29. évfolyam, 1170-1195. szám)
1941-10-18 / 1185. szám
1941. október 18. BÉRMUNKÁS 3 oldal EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. A KAPITALIZMUS “DEMOKRÁCIÁJA” A kapitalista társadalomban a demokráciát mindig a kizsákmányoló osztály szemszögéből nézik. Ami az uralkodó osztálynak előnyös, az “demokratikus”, viszont, ami annak hátrányára van, — bármennyire szükségszerű is a nincstelenek szempontjából ----— a “demokrácia”' ellenes. Az 1929-ben reánk szakadt ipari pangás az amerikai munkásság millióit a legkegyetlenebb szenvedéseknek tette ki. A munkanélküliek száma évről- évre szaporodott úgy, hogy 1932-ben már közel járt a 20 millióhoz, azonban a társadalom bölcs intézői egyáltalán semmit sem tettek a terjedés megakadályozására. Az akkori emlékezetes Hoover kormány úgy vélekedett, hogy a pangás amint jött úgy el is fog múlni, csak türelmesen kell várni. Közmondássá vált abban az időben, hogy a “prosperitás, just around the corner” azonban hiába néztük, mert befordulni nem akart. Közben a munkanélküliek millióit az éhhalál tizedelte, de a kormány még mindig nem látta szükségét a beavatkozásra. Ez az álláspont természetesen következetes volt a kapitalista felfogáshoz, mert ha a kormány tiszteletben tartja a kapitalizmus “demokráciáját” akkor semmi oly intézkedést nem hozhatott, ami sértette az uralkodó osztály gazdasági érdekeit, mert az a “demokrácia” megsértése lett volna. Más ut pedig nem volt a profit rendszer keretein belül a rendkívül nyomasztó viszonyokon változtatni, mint a kapitalizmus korlátlan uralkodását bizonyos korlátok közé szorítani. A “New Deal”-isták győzelmét az 1932. évi választásoknál kétségtelenül az segítette elő, hogy az ipari pangás megszüntetését Ígérték a szavazóknak. 1933-ban, amikor a jelenlegi kormány átvette az ország kormányzását, ha a tett ígéretének bármily kis mértékben megakartak felelni, elkerülhetetlen volt, hogy a kapitalizmus korlátlan hatalmát valamelyes korlátok közé szorítsák, mert a kapitalizmus önmagától nem volt hajlandó egy lépést sem tenni. Első lépés volt a heti 50 vagy 60 órás munkaidőt leszállítani 35, vagy 40 órára, ami által néhány millió munkanélküli jutott munkához. Aztán közmunkákat kezdeményeztek és rendszeresítették a _közsegélyt, amelyek bármily nyomorúságos létezést biztosítottak is, mégis költségesek voltak és a költségek bizonyos százalékát a kapitalista osztálynak kellett viselni. A következő években még több oly törvényeket léptettek életbe, amelyek a munkásság védelmét célozzák és a kapitalizmus hatalmát korlátozzák. Ilyenek a munkaidő és munkabér törvény, a szervezkedési szabadság vélelmezése, az aggkori és munkanélküli biztosítás stb. melyeket a kapitalizmus a legvehemensebben ellenez, mert ez szerintük a “demokrácia” megsértése. Az amerikai munkásság bűnös nemtörődömségének a következménye, hogy mindezen életbevágóan fontos intézkedéseket a kormánynak kellett életbe léptetni és csak akkor, amikor már a munkásság milliói szenvedésekben oly rendkívül nagy árat fizettek. “Más kárán tanul az okos” mondja a magyar közmondás, az amerikai munkásság azonban még a saját kárán sem tanul, mert még a jelen vészes felhők láttára is oly közömbösen viselkedik, mintha nem az ő sorsáról volna szó. A kapitalizmus éppen ellenkezőleg cselekszik mint a munkásság. Lázasan készülődik, hogy a kényszer helyzetben adott engedményeket visszavegye és ennek érdekében minden követ megmozgat. A sajtó, rádió, a szószék, az iskola és minden más intézmények azt igyekeznek elhitetni a nincstelenekkel, hogy “hamisítatlan demok- ráci” csak az lehet, amely korlátlan szabadságot biztosit a kapitalizmusnak és minden oly törekvés, amely a profit rovására megy, “demokrácia” ellenes. NÁCI PROPAGANDA A szabadság fogalmával tisztában levő és azt értékelő ember előtt nem kétséges az, hogy a nácizmus a legborzalmasabb veszély, amely az emberiséget az utóbbi évszázadban fenyegette. A történelemből ismert rabszolga rendszer humánus szempontból előnyösebb a. nácizmusnak “forradalmi osztálytudatos” nak ‘forradalmi osztálytudatos” munkások, akik ezen végzetesen veszedelmes barbarizmus elleni harcot helytelenítik, sőt a munkásosztály forradalmi célja elárulásának minősitik. Ha a szemeink előtt lejátszódó tragériák ezrei nem bizonyítanák, a gondolkodni tudó ember akkor is meg kell lássa a veszélyt, amelyet a nácizmus győzelme jelent az emberiségre, a jelenben sajnos azonban annyi szemléltető példa van előttünk, hogy behunyt szemmel sem térhetünk ki azok meglátása elől. Azok látása pedig lehetetlen, hogy fel ne háborítsa, hogy a nácizmus elleni harcra ne ösztökélje mindazokat .akikben a hunamizmusnak csak egy parányi szikrája él. A német munkásság nem ismerte a nácizmus gyakorlati működését mielőtt az rájuk szakadt és nem lehet azon csodálkozni, ha bedültek a szépen hangzó jelszavaknak és amikor -már hatalomra került első dolga volt, hogy megsemmisítse mindazon eszközöket, amelyeket a munkásság igénybe vehetne annak megdöntésére. A francia, és többi letiport országok munkássága azonban már látta a végzetes veszélyt, amelyet a nácizmus jelent a munkásosztályra, de amig vol tidő semmit nem tettek annak megakadályozására. Most, amikor a saját hátukon érzik a nácizmus kegyetlen korbácsütéseit, most lázadnak, amikor a nácizmus a legkegyetlenebb megtorló eszközökkel nyomja el a lázadást. Ami megtörtént Franciaországban, Belgiumban és a többi letiport országokban a nácizmus utjának egyengetésére, ugyan az a folyamat most Amerikában is előtérbe került. A náci propaganda itt is eredményesen dolgozik, hogy Amerika támogatását megvonják azon országoktól, amelyek a náci banditák ellen harcolnak. És, hogy ez a propaganda mennél eredményesebb legyen Anglia ellen az “imperialista” a Szovjet Unió ellen pedig a “kommunista” mivoltukat hangoztatják és a tudatlan csőcselék torkaszakadva éljenzi a náci propagandistákat. “Amerika lakosságának 80 százaléka ellene van a háborúnak” mondják a náci propagandisták. De azért ez a 80 százalék hajlandó naponta 20 órát is (U. A.) Az Egyesült Államokban elköltenek egybillió (1,000,000.000) dollárt havonta háborusvédelmi felszerelésekre. Egybilliót, melynek nagyobb része kölcsönzött pénz. Az utolsó kincstári évben, 1941 jun. 30-ig a kormány, adókból kol- lektált 7,607,000.000 dollárt, ezzel szemben 12,710,000.000 dollárt költött a védelmi iparokban el. így szaporodik fel az adósságaink is gépies iramban a háborúk csinálta iparokban, ahol is a védelmi és támadói hadifelszereléseket gyártják “whole- saleban”. Szeptember 4-én az adósságunk már 50,920,960,231 volt. Amint a politikusaink szeretik becézni eme folyamatot: az “Arsenal of Democracy”, csak úgy önti ki magából a temérdek hajót, ágyút, repülőgépet, tanket, fegyvereket és a többit. Úgy, hogy ha mindennel készen tudunk lenni, ebben az évben, hát elfogja érni az adósságunk a 100,000,000,000 dollárt, mint azt Bennett C. Clark, Missouri szenátor festette meg mint egy képet. Szép kis képecske any- nyit mondhatunk, hogy kik és mikor tudjuk ez óriási adósságot kifizetni, hát az unokáinknak az unokái is fizetgethetik majd. Ennyi pénzzel, oly csodásán és nagyszerűen, kényelmesen lehetne berendezni amerikai társadalmunkat, hogy valóban érdemes lenne, eme siralomvölgyben élni is az embernek. Ugyan mi lehet az az erő? szellem, atom, molecula, vagy csak levegő? ami uralja, igazgatja az ember énjét, agyát, hogy a jó helyett csak rosszat, a károsat tenyészti ki önmagából és a környezetéből? Elenyészően kicsiny azoknak a számuk, akik eddig is, ma is, csak a jót kultiválják és árasztják ki önmagukból, hogy az emberiség előre haladhasson, jobb, szebb dolgokat művelhessen önmaga és embertársai boldogulására és örömére. dolgozni, hogy mennél több gyilkoló eszközt gyártsanak. Ha ellene vannak a háborúnak, miért gyártják a gyilkoló eszközöket ? Természetesen mindenki ellene van a háborúnak, akinek a saját életét kell kockáztatni. Az embernek az önzés sokkal jobban kifejlődött tulajdonsága, mint a szolidaritás és a náci propagandisták ezt igyekeznek kihasználni. Az osztálytudatos munkások meggyőződésből ellenségei a háborúnak, de amikor jogainak kiharcolásáról van szó, vagy pláne, amikor a kivívott jogok megvédelmezéséről, akkor semmi áldozattól sem riadnak visz- sza. Az osztálytudatos munkásokban a szolidaritás érzése legyőzi az önzést és amikor osztálytársaik Európa földjén fegyvert kényszerültek fogni, hogy az eddig kivívott jogaikat megvédjék a rabló banditák ellen, a föld minden részén a legmesszebbmenő szolidaritást vál- lálják a harcolókkal. Osztálytudatos munkást a náci propaganda nem téveszthet meg. Egy Hitler (ez a kötözni való őrült a többivel) és hasonszőrű társai, akik földünk népeire a poklok összes ördögeit — azaz másszóval a mindenre hajlamos, szerencsétlen hülye embereket, öldöklő fenevadakká hipnotizálták, hogy ők a földnek kiválasztottjai? Rajta hát, üsd, vágd nem apád, pusztisd a másét ha nem akar szolgád lenni. Ilyen bölcselettel telitik meg hitlerék az ő üresfejü hívőiket, csakis igy lehetséges, hogy ez a bemákonyozott, elszéditett tömeg vakon követi a tanító mestereiket a halálba is. Csodálatos sorsa az emberiségnek, hogy mindig vezérekre várt, s vár ma is, aki majd mint valami vagy valaki Messiás kivezeti őket a rabszolgaságból. Mint Mózes kivezette az egyiptomi fogságból sorsosait a zsidóságot. A sok tévedés, becsapás nem volt elégséges ahoz, hogy tanuljon a múltakból és ne bízza sorsát másokra, akik nem jobbak, de rosszabbak nálánál. Jóhiszeműségét csak kihasználják, tőrbecsalják, kifosszák s otthagyják az utszé- len tehetetlenül, prédául másoknak is. Ember, ember! Mikor leszel már egész ember? Meddig kell még téged vezetni a náladnál rosszabbnak, csak azért, mert te lusta vagy a gondolkodásra is. Most, hogy világunk három sarka ég, megy az emberölés is, városok, vagyonok pusztulnak erőszakkal, hála Krisztus Jézus drága tanításának, melyet már közel kétévezred óta majmolunk, de soha nem cselekedjük. Hát most van munka, mostan sem mindenkinek ám. Mi lesz a ’háború után? Hát valahogy csak lesz! Mindig volt valahogy, a háború után is csak lesz valahogy? Hát nem igaz? Gondoljátok ti — már azok, akiknek hiába Írunk, hiába beszélünk a szervezkedés fontosságáról, szükségességéről, ők hallani sem akarják. (Folytatás a 8-ik oldalon) Az Egyesült Államok adóssága
