Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-03-15 / 1154. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1941 március 15. Válasz a gyakorlatról való elmélkedésre — A BÁZIS DÖNGETÉSE — (B-y) K-y-nak egyik legtet- 'szetősebb érve az, hogy elég az uralkodó osztály hatalmának az alapját megtámadni. Miután az az alap gazdasági — és ezt én is elismerem — tehát azt kell megtámadni. Szerinte erre elég a bérharc és a gazdasági szervezet. Kétszeresen hamis a megállapítás. Elsősorban, nem okvetlenül és önmagától értetődik, hogy valamit csak hasonló valamivel lehet megtámadni. Másodszor, úgy lehet, hogy az alapot védő eszközöket kell először megtámadni és megsemmisíteni, hogy az alap támadáshoz juthassunk. Például, egy várnak a megtámadása folyhat az alapja ellen és elismerjük, hogy a sziklák és konkrét falak az alap, sőt azt is tudjuk, hogy ha azt megdönt- jük, akkor a torony összeomlik és a benne levő ágyuk és gépfegyverek a porba hullanak. De ebből nem következik szükség- szerüleg, hogy kizárólag csak az alapot támadjuk és pláne csak csákányokkal és fészitőva- sakkal. És hogy a felülépit- ményt, annak összes fegyvereivel együtt figyelmen kívül lehetne hagynunk. Ellenkezőleg, ugylehet, hogy először is az alapot védő f ölülépitmény ellen kell harcolnunk. Vagy legalább is egyidejűleg, ha nem először. így ahogy ma áll a helyzet és nem ahogy szeretnénk, hogy álljon, azaz a munkások szervezet- lenek egyrészt, másrészt helytelenül vannak szervezve, egymás ellen harcolnak, osztálytudatlanok, viszont a tőkések úgy gazdaságilag, mint politikailag jól szervezettek — tehát az államhatalmat kezükben tartják, — igy a tőkések gazdasági ereje nagyobb, mint a munkásoké. Csak akkor lenne a munkások gazdasági ereje nagyobb, ha szervezettek lennének, helyes alapon és helyes célokért, helyes eszközökkel harcolnának. Ehhez először, legeslegelő- ször tanítás és nevelés kell. De ezt, hogy sikeresen tehessük, politikai szabadság kell. Mind a két dolog a társadalom fölül- épitményében van. Ezt nem lehet azzal letagadni, hogy a “fö- lülépitménynek van alapja”. A tény az, hogy a tőkés osztály a politikai eszközökkel sikeresen védte a gazdasági alapját. Persze, hogy használta a gazdasági eszközöket is, de ha csak azt használta volna, akkor az IWW már régen olyan hatalom lenne, amely az uj társadalmat megtudná teremteni. Az IWW története a legjobb gyakorlati bizonyíték K-y elméletének a helytelenségére. Még úgy is, ahogy K-y írja azt, pedig az messze van az igazi tények megállapításától. Az V. és VI. cikkében foglalkozik az IWW történetével az elméletének a bizonyítására. K-y tizenkét cikkben iparkodik bizonyítani, hogy az IWW taktikája gyakorlatilag bevált; hogy a taktikájának az a része, amely szerint a politikai akciót mellőzte, különösen helyes; hogy nincsen valódi államhatalom; hogy az IWW a tőkés osztály alapját alapjában döngette 35 éven keresztül olyan hősiesen, amihez hasonló hősiességet és föláldozást egy szervezet sem mutat föl az egész világon; és hogy nagy sikert ért el. Ezek közül én a következőket ismerem el: Az IWW szervezeti formája és a gazdasági harcaiban alkalmazott gazdasági eszközei kitűnőek, a legjobbak. A tőkés osztály hatalmát döngette — erejéhez képest. Hősies és önfeláldozó tagsága volt és van. Nem ismerem el a következőket: Hogy az IWW helyesen cselekedett, amikor a politikai harcot mellőzte; hogy a tőkés osztály hatalmát sikeresen döngette; "hogy más szervezetnek nem volt olyan hősies tagsága; és hogy az IWW sikert ért el. A valóság az, hogy az IWW ma kevesebb tagsággal rendelkezik, mint 35 évvel ezelőtt; a valóság az, hogy ma kevesebb sztrájkot, kevesebb sztrájkotokat vezet, mint 20—35 évvel ezelőtt, tehát az “EGYEDÜLI HELYES” akciója gyöngébb; a valóság az, hogy a hősiesség DACÁRA a tőkés osztály politikai hatalma lehetetlenné tette az IWW-t; a valóság az, hogy az IWW inkább propaganda munkát végez, (vagyis “nem gazdasági” akciót) mint gazdasági harcot. És a valóság az, hogy ismerek egy másik munkásszervezetet, amelyik legalább olyan hősiesen és önfelál- dozóan küzdött, mint az IWW, de sokkal több tagja lett száműzve, börtönbe dobva és megölve az osztályharcban, mint az IWW-é. Ez a szervezet egy politikai párt volt. Ez a politikai párt nemcsak “döngette” az uralkodó osztályának a bázisát és mindenét, hanem sikeresen meg is döntötte. Ez pedig a marxizmus alapján álló Orosz kommunista párt volt. Ezt a történelmi tényt, nem lehet sikeresen letagadni, mint K-y próbálja a következőkben a sztrájkokról beszélve: “Ezek a szórványos küzdelmek, mind részei annak a nagy harcnak, amelyet a munkásosztály döntő győzelemre kell, hogy vigyen. Párt programmal, vagy vezéri vezénylettel ezt a harcot nem lehet győzelmesen befejezni.” A kapitalista osztálynak és a feudalizmus maradványainak sikeres megdöntését “kudarcnak” állítani, ezzel szemben az IWW kudarcát “sikernek” állítani — bajos dolog. K-y beismeri és őt idézem: “Tagszaporulatban ugyan nem mutat nagy eredményt, (az IWW) azonban eszméje felismerhető más alakulatokban, mint pl. a CIO, vagy algamated mozgalmakban.” Én mondhatnám joggal, hogy ez eredmény, de K-y, aki az elméletet lekicsinyelte, aki végig azt mondta, hogy csak az IWW-ban lehet győzelmes a gyakorlat, — hogy mondhatja ezt K-y? Hogy mondhatja továbbá azt, hogy “Az említett korcsalakulatok eltértek az osztály harcos harciasságtól.”? Ha ezek “korcsalakulatok” akkor miféle eredmény ezeknek a megalakulása?! Ha másban jók, csak abban rosszak, hogy eltértek az osztályharc elméletétől, miért van oka K-nak ezen panaszkodni, mindaddig, amíg ezek a “korcsalakulatok bérharcot” folytatnak, amelyek K-y szerint a tőkés osztály bázisát döngetik?! K-y a tanítást és a propagandát és az ehhez szükséges politikai jogokat szükségesnek tartja — sőt ezeket a bázisdön- getésnek előföltételeinek elismeri egyik cikkében, de tagadja a másikban. Ez nem az én ellentmondásom, hanem az övé. Mindezekben a tevékenységekben—tanítás, agitáció, szervezkedés és a politikai szabadság kivívása — az IWW, a tőkész osztály fölülépitményeibe ütközött gyakorlatilag K-y ama elmélete dacára, hogy a fölül- épitmények nem valódi erők és, hogy csak az alapot kell döngetni és csak bérharcokkal lehet ezt sikeresen döngetni. A VI. cikkében helyesen állapítja meg, hogy az uralkodó osztály a hatalmában levő erőszak eszközeit nem merte használni, mig a közvéleményt meg nem nyerte a “sajtója, klérusa és politikusai” által. Leírja a történethez híven, hogy az IWW-t hogyan üldözték “minden rendelkezésükre álló eszközökkel”, amelyek között ott volt a börtön és lincselés. De a történethez nem híven állítja, hogy: “Gyakorlati tevékenységét elnyomni igyekeztek, “de mindhiába.” Vagy hogy: “....a hatóságok kénytelenek voltak belátni, hogy a túlerővel szemben tehetetlenek és abba hagyták meddő erőlködésüket, az ifjú ipari szervezetet nem voltak képesek feltartóztatni hóditó útjában.” Hej, bárcsak én is tudnám magam ilyen bombasztikus mesével ámítani! Például, ha ezt tudnám mondani magamnak: “Az európai munkásosztály ellen fölhasználtak minden eszközt, de a hóditó hadjáratában nem tudták megállítani!” No de menjünk K-y cikkének ama részére, ahol beismeri, hogy a háborúban (1917—8) alkalmazott állami (és nemcsak lokális) politikai üldözésben az IWW “exponált képviselőit” (dehogy mondaná úgy, hogy “vezéreit”) letartóztatták és elitélték és hogy ezek önkéntes száműzetésbe mentek, mint például az orosz “politikusok” egy része. És elismeri, hogy ez a tény (K-y-t itt újra idézem) : “nagyban meggyengítette (az IWW) addigi haladását és kizárólag ennek tulajdonítható, hogy taglétszámban nem emelkedhetett arra a magaslatra, amelyen valamennyien látni i szeretnénk.” Továbbá elismeri, hogy “az ilyen és hasonló esetek mind hozzá járultak a szervezet meggyengítéséhez, azonban a szervezetet nem semmisítették meg.” (De azt sem mondja, hogy az IWW-nak bizonyos elvi meghátrálást kellett csinálni, hogy végleg meg ne semmisítsék.) Ha ezt csinálta az uralkodó osztály a múlt háborúban, talán tanult belőle K-y a jelenlegi háborúban alkalmazandó taktikára? Nem! Ahelyett megállapítja, hogy: “Azonban bizonyosak lehetünk abban, hogy a mai viszonyok között a kilen- dülések nem. lesznek olyan erőteljesek, mint voltak húsz esztendővel ezelőtt.” Micsoda végzetesen optimista “elmélet” 1 Nyilvánvaló, hogy az IWW “gyakorlati” tapasztalata semmi nyomot sem hagyott K-y “elméletére.” Ha nem is lennének a kilen- dülések olyan erőszakosak, mint voltak — miként harcolna K-y ellenük? Ugylátszik a régi “börtön megtöltési” taktikák, amely szerinte “sikeres” volt a múltban, annak dacára, hogy (ugyancsak szerinte) meggyengítette a szervezetet. Ám tegyük fel, hogy ez a legjobb fegyver, (én tagadom) nem gondolja K-y, hogy olyan politikai adminisztráció jobb volna, amely a polgári demokráciát őszintébben vallja és gyakorolja, mint egy másik adminisztráció, amelyik fasizta irányú ? Ha jobb volna, akkor talán még a két polgári párt — a liberálisabb és a reakciósabb — iránt sem lehetünk közömbösek ? * Valójában észre vettem a Bérmunkásban és az IWW tagok között, olyan tendenciát, , hogy jobb a New Deal adminisztráció, mint a reakciósabb republikánus párté. Logikus volna tehát a demokrata párt jelöltjeinek a támogatása. Talán támogatták is. Szóval arról az álláspontról, hogy még a legjobb, a legosz- tálytudatosabb szociálist^, párt is rossz, eljutottak oda* hogy elég jó a demokrata párt is. Ez a politikai gyakorlat abból a politikai elméletből származik, amit az IWW vallott. De a New Deal-nak és Roosevelt- nek a támogatása még K-y számára is logikus volna legalább egy szempontból és egy tény alapján. Ez a tény az, hogy a New Deal-féle munkástörvények megteremtése, legalább 99-szer jobban hozzájárultak a CIO sikeres kiépítéséhez és az AFL föllendüléséhez, mint az IWW tanítása. Ha K-y-nak elégséges a gazdasági szervezkedés és a bérharc az osztályharcban, mint a “gyakorlat”, ami a marxi elmélet fölé helyeződik, akkor K-y-nak több oka van a New Ne maradjon magyar ház Bérmunkás Naptár nélkül I
