Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-03-08 / 1153. szám
>> oldal BÉRMUNKÁS 1941 március 8. AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL CS O MEGJEGYZÉSEI MIT KÍVÁN HORTHY? A teremtés leg kétlakibb emlősei, az amerikai magyar “vezérek”, papok és szerkesztők. Ezek az urak azok, ak.k nagyon gyakran használják velünk szemben a hazaáruló megjegyzéseket. Ők azok, ak_k minden lehető és lehetetlen alkalommal féltéglával verik a mellüket, hogy ők milyen hűséges polgáraik a fogadott hazának. Viszont ők azok, akik a magyar tömegek felé éppen olyan nagy magyar hazafiak, kik egyforma lelkesedéssel ajálnak fel mind a két hazának életet, vért, természetesen a magyar tömegek életét és vérét. Most, amikor a Magyar Szövetség egész és fél fasizta urai újra tetetik le velünk a polgár esküdt, amikor" tépik a szájukat a demokráciáért, nem lényegtelen az, hogy időközönként rámutassunk a kétszínűségükre, amely nemcsak abból áll például, hogy a szegény szerkesztő ur, aki mint az amerikai Hazafy Veray János, versben írja meg hétről-hétre a demokrácia dicsőségét, de a lapja, az “Interest”, a legodaadóbb hive Birinyi nácizmusának, aki — Ottó és a Habsburgok dicsőségét hirdeti. Nemcsak abból, hogy a magyar lapok szoros összeköttetésben állnak a magyar kormány amerikai propaganda hivatalával, a Magyar Távirati Irodával, amelynek minden Teleki cikkét dicsőítő közleményt leközölnek, de ott tűnik ki a hazug, kétszinüségük, amikor a dicső és bölcs kormányzó urat Horthyt üdvözplgetik. így legutóbb, Erdély “vissza foglalásával” (micsoda szemtelen hazugság, ezt Hitler adta vissza, persze cserébe meg kapta egész Magyarországot) küldözgették a hódoló távirataikat Horthy- nak, úgy a Szövetség, mint más “hazafias” szervezetek. Most érkeztek mega válaázok a hódolatra, de úgy látszik a megújított hüségeskü után nem merik leközölni azt a vezér urak, mert azokból is kitűnik, hogy a dupla eskü dacára is árulói ennek az országnak. . A választ “őfőméltósága” nevében Vitéz Koos tábornok irta alá, amelyben Hitler méltó cimborája Horthy a következő utasítást küldi az amerikai magyar születésű polgároknak: “ hogy Hazájuktól távol, továbbra is tartsák meg hazafias magyar érzésüket és gyermeküket a Magyar Haza iránti hűségre és szeretetre neveljék.” Horthynak ez az utasítása, amelyet se leközölni, se visszautasítani nem mertek a vezér urak, dacára, hogy az egyenesen árulásra hívja fel az amerikai magyarságot. Mutassa azt, hogy mennyire hazug az ő hűségük ehez az országhoz. Ez is igazolja azt, hogy ezekkel az urakkal egy tálból nem cse- resznyézhetünk és hogy ezek a “fél fasizták, nem fél demokraták” mint, ahogy róluk jóhiszemű liberális magyarok hiszik. Viszont eljöhet nagyon hamar az idő, amikor az ilyen utasításoknak nagyon súlyos következményei lehetnek az amerikai magyarságra:. Mert nem igen fogják elhinni azoknak, k.knek Horthy ilyen utasítást küld, hogy azok loyális polgárai ennek az országnak. A DENUNCIÁNS A new yorki “Egyleti Élet” szerkesztője, két oldalon keresztül védekezik a denunciálás vádjával szemben. Ez a “védekezés”, amelynek minden egyes szavát a csatorna váladékba forgatta meg a szerkesztő ur, kökéletesen beigazolja azt, hogy Szerényi Simon denunciáíást végzett és végez a most megjelent cikkében is. Nem-e az legutolsó, hisvány denunciálás az, hogy egy okmányt, amely azt igazolja, hogy valaki a magyar forradalomban aktiv részt vett, (amit az illető sohasem tagadott) lefotog- rafáltat, közjegyzővel hitelesített, sokszorosittatt és terjeszt azzal a céllal, hogy azzal az amerikai hatóságokat ellene uszítsa? Nem-e a hitvány denunciálás az, hogy egy harcos újság irót. ki szintén aktiv szerepet vitt, akit ezért Horthyék elitéltek, kit a Szovjet csereakciója mentett ki Horthyék körmeiből, ki 20 évi üldözés után jött ebbe az országba, ki minden üldöztetés s szenvedés dacára ma is aktiv A harcos antifasizta, ezt az embert “börtön tölteléknek, ommunista sajtóterroristának, Kun Béla átkozott kommunizmusa itt élő képviselőjének” levez. De közben vehemensen védelmezi az IWO kommunis- áit. Jellemző ennek az alaknak xz aljasságára az, hogy a “véde- ezését” még a barátai, a Magyar Jövőék is vissza utasitot- ák. ők is kénytelenek voltak negállapitani, hogy a diszszó- xokuk, bizony denunciáns. Kíváncsian várjuk, hogy a new yorki egyletek kifogják-e vágni ezt a Scharf Móricot májuk közül a lapjával együtt, vagy pedig már annyira pat- onok lettek, hogy még ezt az Ijasságot is lenyelik. JJ MUNKATÁRSAK A mi lapunk a legváltozato- abb lap magyar Amerikában, melynek minden egyes cikkét, lás más munkástárs írja. Miu- án ezek a munkatársai a lap- ak egytől-egyig a gyárakban lolgoznak, nap-nap után együtt vannak az amerikai munkástömegekkel, közvetlenül látják neg a problémákat és nem elvont elméletekkel, hanem a va- ó élettel töltik meg a lapunkat. V szerkesztőnk (fizetésnélküli) xzintén robotos, cenzúrát nem- tlkalmaz, mert erre azért sincs szükség, mert ha egyik vagy ■lásik munkatárs elírja magát, vagy meglátása helytelen, úgy •ögtön akad egy kettő, aki lecsap a- “vétkesre” és helyre igazítja a nem helyes meglátást. Mi, minden uj munkatársat szeretettel fogadunk, a fenti okkal készséggel közöljük az írásaikat, ha nem is értünk velük mindenben egyet, vagy ha kritizálnak is bennünket, mint legutóbb Török Győző és Róbert Oszkár tették, akik azután meg is kapták rá a helyes és jóindulatú választ. Nem ismerem Török Győzőt, de annál inkább Róbert Oszkárt, akiről készséggel ismerem el, hogy jó tollú; harcos antifasizta, de ugyan az a hibája, mint Göndör Ferencnek, hogy a hangulatok embere, ki nagyon gyakran csapong át az ellenkező végletekbe, egészen odáig, hogy egy ízben a magyar dolgozók és emigránsok legfontosabb érdekének a revízióért való küzdelmet tartotta. Ma is az a hibája, hogy őszinte fasizmus elleni küzdelmében, hogy erre a célra megkapja a Magyar Szövetség kétes értékű segítségét, elfelejti a szocialista mivoltát, kritika nélkül követi Himlerék irányvonalát, amelynek a célja nem a fasizmus elleni küzdelem, hanem a mai-magyar kormányzat védelmié a majd elkövetkező, béke tárgyalásnál. (Lásd Himler válaszát Rettman Farkas cikkére) És csodálkozik Róbert és Török, hogy mi, minden invitálásuk dacára sem vagyunk hajlandók velük együtt menni. Pedig egy kis figyelmes tanulmányozása után lapunknak, rákellene jönniök arra, hogy mi vagyunk az igazi antifasizták, hogy a mi állásfoglalásunk a helyes a “függetlenségi” mozgalommal szemben és nem nekünk kellene hozzájuk csatlakozni, hanem nekik, hozzánk. Kedves Róbert-Török elvtársak én éppen úgy, mint önök, egy életen keresztül vettem részt a munkás politikai párták szélmalom harcában, amelynek ma a kézzel fogható eredménye, Hitler-Sztalin és Mussolini. Nehéz ut volt amig eljutottam a “Bérmunkás”-ig, de ma nemcsak hiszem,, hanem tudom is, hogy a fasizmus ellen csak az IWW-isták harcolnak megalkuvás nélkül és ha önök ismernék ennek a szervezetnek a küzdelmét a múlt imperialista háború ellen, ha ismernék a nagyszerű harcaikat a szólásszabadságért, akkor tudnák értékelni azt, hogy milyen őszinte az an- tifasizmusunk, amely elmegy odáig, hogy kimondja azt, hogy a jövő küzdelmeinek a biztosítására fontos az, hogy ez az ország támogassa minden anyagi eszközzel a Hitlerrel szemben álló Angliát. Tessék tanulmányozni a lapunkat, keressenek érintkezést a new yorki szervezetünkkel és addig is a kételyeiket írják meg a lapunkba, amely mindig szívesen áll a jóakaratu kritika rendelkezésére. A vita hevében Amint a háború hullámai mindinkább fokozódó erővel verdesik Amerika 'partjait a semlegesség vagy a csatlakozás ölötti vita is mind jobban kiélesedik. Egészen természetes, hogy a sorsdöntő kérdéssel sokat foglalkozunk a Bérmunkás lasábjain is. Minket természetesen első sorban is az érdekel, hogy mi, mint forradalmi ipari unionisták, milyen állást foglalunk el. Úgy a new yorki vitából, — melyet teljes egészében közlünk a lapban, valamint az írógárda többi tagjainak írásaiból is megállapíthatjuk, hogy az IWW magyar nyelvű tagjait nem vezetik félre a háborús jelszavak, nagyhangú szólamok. Mi jól tudjuk, hogy a munkásosztálynak úgy a Hitler által képviselt fasizmus, mint az angol tőkés termelési rendszer, egyformán ellenségei. Közöttünk legfeljebb arról lehet szó, hogy a két rossz között melyik a kevésbé rossz? A két gyűlölt ellenség közül, melyik pusztuljon előbb? Mindannyian megegyezünk Zára munkástársai, — aki különben a Hitler elleni kíméletlen harcot hirdeti, — midőn azt mondja, hogy Anglia győzelme még nem jelenti a hitlerizmus megsemmisítését, mert a kapitalizmus újra meg fogja azt teremteni más országokban is, tehát magát, a szülő kapitalizmust kell megdönteni. De erre csak a szervezett munkásság képes. És éppen azért ma sokkal fontosabbnak tartjuk, mint bármikor is a múltban, a munkásság tanítását és a forradalmi ipariszervezetekbe való bevonását, mert csak igy tudjuk megfékezni a fasizmust minden ország határain belül. Ebben Visi munkástárs is egyet ért velünk, mint soraiból láthatjuk és igy valóban nincs is közte és Zára munkástárs között olyan lényeges külömb- ség, mint azt a vita hevében látták. Éppen azért feltűnést okozott, hogy a Bérmunkás egyik állítólagos olvasója, valami Török Győző, éppen ezt a konklúziót kifogásolta. A Bérmunkás következő számában aztán ugyancsak ez a Töi'ök Győző, de most már Róbert Oszkár név alatt, megint levelet irt, kezdvén azt imigyen “Engedelmet kérek, hogy beleszólok abba a nagyfontosságu, lényegbevágó vitába,- mely Török Győző és a Bérmunkás között támadt. Teljesen azonosítom magam Török Győző felfogásával....” Reméljük, hogy a következő számban Horváth Kálmán (vagy más közismert egyén) fogja megírni, hogy teljesen azonosítja magát a Török Győző meg a Róbert Oszkár felfogásával, mutatva, hogy a Bérmunkás olvasói között milyen sokan ellenzik Zára állítását, vagyis ^ azt, hogy az ipariszervezkedés ma fontosabb, mint a múltban és igy azt még Hitler elleni küzdelem dacára sem szabad feladnunk. A levélírónak ezt a gyerekes, naiv trükkjét még elnézhetjük, mert feltételezzük, hogy a nácizmus elleni gyűlölet hevében teszi, gondolván, hogy igy támogatja a Hitler ellen felsorakozó erőket. Ez a cél, ha őszinte, dicséretre méltó és elnézünk a különös módszer fölött. De nem hagyhatjuk szó nélkül azt, hogy ez a levélíró igyekszik kioktatni bennünket arra, hogy mi az osztályharc? mi szolgálja a munkásság érdekeit? És ezekre nem érvekkel felel, hanem csak önmagára, — mint
