Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-03-01 / 1152. szám
BÉRMUNKÁS 1941 március 1. « oldai Egyszerű történet Irta PALOTAI BORIS A harmadik osztályú kocsiban az ablak mellett, naptól fe- ' ketére ppörkölt asszony ült.Zaj- dáját maga elé rakta; két lába közzé szorította, ujja hegyével végigtörölte a száját s oda szált a szomszádjának: — Ammán szent igaz, csúfosan becsaptak az urak engem, de úgy összetöröm a gépjüket, hogy reccsenni fog, a teremtisit neki! — Milyen gépe van magának Erzsi néne? — kérdezi tőle egy félig paraszt, félig urförmáju fiatalember, aki csempe körmeivel piszkálta pipájában a hamut. Erzsi néni rátette szemét a fiatal ember arcára, mintha vizsgálgatná, vájjon milyen szándékkal van irányában? Aztán megszólalt: — Rádióm van, ott égett volna el! — Rádió? Ugyan ne mondja! Oszt hogy jutott hozzá? — Úgy hogy vásároltam — felelte dohogó hangon az öreg asszony. — Behoztam minden hétfőn meg szerdán a tejfölt meg a tojást, kész helyekre vittem, nem kellett nekem piacpént fizetnem, mert a Vájszné nacs- csága már úgy várta a tejfelt, azt mondta, hogy... — És abból vette a rádiót? — Abból pápaszemet vettem magamnak a vásáron, mert hogy már nem vagyok menyecske, kell az okuláré. — Oszt lát rajta? — Hogyne látnék, hisz üvegből van, nem malterbül. Jól megnéztem a drótját, tart-e erősen, nem szeretem én madzaggal kötni a fülemhez. Hátratolta a kendőjét, hogy megmutassa a pápaszem drótját, majd sóhajtott: — No de a rádió’ elvitte a tehenemet, mert hogy azt adtam el érette a görcs fogja meg. — Hogy jutott eszébe rádiót venni? — kérdezte a fiatalember és nevetett, mert szeleit már a pipája. — 'A kisbirónak volt, aztán egész nap csak hallgatta a vizek állását, nem kellett neki karóval mérni, tudta ő azt úgyis, mert a rádió megmondta, ha a Duna kiöntött, tudta ő azt azon minutában. Meg aztán egyszer a saját fülivei hallgatta a lyányát, aki Miskolcon AZOK az olvasóink., akikhez lapkezelők nem kerülnek 35 centet küldjenek, lehet bélyegben is — és megküldjük a BÉRMUNKÁS NAPTÁRÁT P. O. Box 3912 Station S. S. Cleveland, Ohio énekelt a színházban. Nem kis- biró lyányához illő, ammán igaz! Egyszer csak azt mondja egy urféle, Szűcsi Mariska fog most énekelni, bár nem is kellett volna mondani, mert’ hogy a szülő anya úgyis megismeri a tulajdongyereke hangját. Oszt mindenki szaladott az ablakhoz hallgatni a Mariskát, mert a kisbiró azonmód kidobolta. No, mondok otthon az apjuknak, én is szeretném az Ilonyt hallani, a lyányomat, aki Kassára ment férjhez, krumplikapáláskor lesz két esztendeje. Azt mondja az apjuk: Ilona nem szók danolni. — Nem szók? — Hát majd irok neki, hogy danoljon. Be is mentem én rögtön a városba, oda, ahonnan a kisbiróék rádiója van, oszt meg kérdeztem, hallhatom-e a lyányomat, aki egy jóravaló borbélynál van férjnél Kassán. Ott azt mondták, még Amerikát is hallhatom, pedig az a tengeren is túl van! Gondoltam ha én csak Kassát akarom hallgatni, olcsóbbér’ is megkaphatom a gépet, de nem engedtek azok a gazemberek, azt mondták, hogy az egyre megy. Mond tam, adjanak valami szerezd- meget, valami kis srófot az unokámnak, vagy olyan kis ládafélét ami ott áll a pócon. Asse adták! Oszt velem jött egy ember, az ide-oda huzigált egy drótmadzagot a falon, mondtam is, jó lesz ruhát szárítani azon Azt mondta nem szabad. Mért nem szabadna, az én portámon azt csinálok, amit akarok, már megengedi az ur! Az apjuk rögtön megtanult kapcsolni, úgy kapcsolt, hogy még! Csak megbökte az ujjával és már szólt a masina. Az egész alvég ott bámészkodott, mint a kis borjú, oszt várta, mikor fog az Ilon danolni. De csak mindenféle ide gén kárált, pedig megírtam az Ilonának, azt danoljav amire a tanító ur tanította, amikor névnapja volt a főtisztelendő urnák Most zökkent egyet a vonat, az öregasszony elhallgatott. Várt egy kicsit, körülnézett és hogy látta, senki nem szól, sőt tisztességgel ránéznek, hogy csak meséljen tovább, megkö- szórülte a torkát, a tejeskanna fedelét levette, újra visszatette és megnyomta a hangját. — Haj, de kár volt az utért, amit egész Kassáig utaztam. Mert hogy csak nem jött' hozzánk az Ilon hangja, felszedelőz ködtem és mentem egymagám nógatni. Mondtam az apjuknak te csak szólj a sógoréknak, hogy háromfertály ötkor jöjjenek át ők is, mert hogy hogy a szám széd faluban laknak. Nohát én elmentem a lyányomhoz, danolt is az olyan szépen és olyan hangosan, hogy a, nyaka majd megrepedt bele. Kérdem otthon az apjukot: — No, mi volt? Azt mondja semmi se volt, csak csúfság, mert itt bambáskodott az egész falu, még a plébános ur is megtisztelt, de az Ilon azt se mondta nyekk! Na aztán nem sajnáltam én már a csirkéket, pedig még akkorkák voltak, mint a verebek, jó lett volna a búbos alatt tartani őket legalább tavaszig, de én már összekötöztem három párat oszt vittem be a városba. Tejfelem se igen vót, csak olyan két napos, vékonyka, de nékem be kellett menni, hogy megmondjam a botosnak: nem hallani az Ilon hangját a masinában! A szegény, embernek már az énekét is elnyomják?! Hát instá- lom, ott elkezdtek kacarászni, hogy igy meg úgy, nyugodjék meg nénike, nincs itt semmi svindli, csak hát a rádióban az énekelhet, akit erre felkérnek. De már instállom — mondottam — hisz kértem én a lyányomat, az apjuk is kérte, a férje is rimánkodott, a Sziicsi Marist se kérték különbül. De ők csak a maguk igazát hangoztatták, hogy aszongya, nem a szülőnek kell azt kérni, hanem másnak. De már az édes szülő csak előbbre való, szülő szavára kell a lyánynak hajolni! Nem használt ,ez semmit, kérem, csak tuszkoltak kifelé, hogy visszaköveteltem a pénzem. Aztán kiszállt és elveszett a kis állomás bakterháza mögött. Néhány napra rá ott kuksolt megint a kocsi sarkában. Ahogyan észrevett, csippentett a szemével, mint régi ismerőshöz illik. — Nem tetszik rám emlékezni? Én vagyok a rádiós asz- szony! És nevet, foghíjas ínyét mutogatva. — Hja, de jól kifogtam én a masinán! — Mit csinált vele néni? — Ki babráltam én az urakkal. Nem kell nekem az ő beszédjük. Inkább a háromhetes bor jut hallgatom, amék ott bőg az istállóban. — Hát széjjelszedtem én az egész rádiót. Azt a kerek tányért pedig, mert szép volt meg Tisztelt Munkástársak! Egy kis riportal jövök, mivel sok szó esik jelenleg a rossz szervezési formákról. Ez a lodii CIO is azokhoz a sok rosszhoz tartozik. A nagytömegű munka, hogy megindult, nem is akarják észre venni, pedig nem hogy nem jó, de túl rossz az. Itt sorolom fel a teljes valóságot, mert nem újságból olvasom, hanem szemünk előtt játszódik le. Eljött 1940 augusztus 15. az uj szerződés idejének az aláírása. A gyáros nem akarta meg újítani a régi formában. 1934— 1940-ig az összes departmentek- ben meg volt a munka szabálya legalább is, ha nem is valódi, de formálisan, ami azt jelentette, hogy ennél és ennél a gépnél ennyi és ennyi embert kell alkalmazni. Ezt valameny- nyire be is tartották. Pl.a festő departmentben, ahol én dolgozom az öt és fél yardos festésnél egy ember volt alkalmazva, a három yardosból két box voit egy embernek és igy tovább. A többi departmentek- ről nem tudok pontos adatokkat szolgálni. Az 1940-es szerződést e munka rend kidobásával íratta alá az unió. Ugyan gyűlés lett ösz- sze hijva, de nagyon visszájáról magyarázták meg, igy a meg nem értés hiányában, még meg is tapsolták, de mikor az uj szerződés dátuma elérkezett három nagy box 5 yardos festés került két embernek, kis boxból ötöt adtak két embernek. meg kell hagyni, elküldöttem a borbélyvőmnek, hogy tegye ki a boltja fölé. Ilyen nagy darab forgója úgy sincs senkinek, mer hogy a rézből való sokkal kicsinykébb — tetszik tudni, az a réztányér, ami ott fityeg! Ez meg becsalja a népeket, mer- hogy másmilyen, egész másmilyen. A ládát is szét vettem, ahonnon a hang jött, odaadtam a kis unokámnak, ő meg dudál bele, de olyan gyönyörűségesen, hogy a szivem majd megszakad. /Tud ő tenyérbe is dudálni, de hogy lássák az urak hogy minálunk hallgat a szülék szavára, azt mondtam én neki: Oda beszélj fiam, abba a masinába, úgy, hogy csak én halljam, meg az öregapád. A mi felkérésünkre ereszd ki a hangodat, lelkem. Aztán kiereszti. Hunyorog az öregasszony, úgy mondja tovább. — A drótot elvágtuk, mert a mi pénzünkért csak minékünk szabad azt a harmatos csirip- hangját hallani és hiába- forgatják az urak a gombokat, a mi rádiónk nem viszi el nekik az Andris énekét. Nem ám! Henry George: A civilizáció összmüködés — egység és szabadság az eredmény. Az indián filozófus: Régen kevés volt a kormány, sok a hal, most sok a kormány, és kevés a hal. A szabály hát-ugy van megcsinálva, hogy az csak a boso- kat szolgálja. A sokat panaszolt szellőztetés sem nyert elintézést, most is fullaszt ja az embert, mi lesz akkor a nagy nyári hőségben? Persze a business agent egy hónapban egyszer jön be a gyárba. Jólmenő stúdiója van Passaicon, igy a kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a levegőhaj tókat megcsináltassa a gyárossal, akivel szemben nem de velünk munkásokkal tud dik- tátoroskodni. Legutóbb is két spanyol munkás veszett össze egymással, hát három hétre fizetésnélküli vakációra küldte őket ez a Mr. Charles Serena union vezér. Még mondja valaki, hogy az IWW nem időszerű. Hiszen a természetes emberi ész könnyen megláthatja, hogy az ilyen szervezet csak a boszokat segíti. Az unió nem azon van, ha a munkástól több munkát akarnak, hát fizessenek is neki érte többett. Ha nem gondoskodik tiszta levegőről, akkor addig nem dolgozni, amíg ez a kívánság elintézve nincs. Ajánlom a CIO-ban szervezett munkástársaimnak, hogy ne bízzátok magatokat az ilyen kis diktátorokra. Most még van időnk megmenteni az uniónkon belül és kivül a szólás és gyülekezési jogunkat és mutassuk ™eg ezeknek a munkásokon élősködőknek, hogy mi a munkás union hivatása és kötelessége. MUNKÁS LEVELEK MIRŐL ÉS HOGYAN ÍRNAK A BÉRMUNKÁS OLVASÓI A. R.
