Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-05-17 / 1163. szám
1941, május 17. BÉRMUNKÁS 3 oldal NON PLUS ULTRA (NE TOVÁBB) Emlékeim fájó bus tanyáján Sikolt, zokog a tépő fájdalom.... Milliók véres kálváriáján Felsír a szó remegő ajkamon: Mért vérzik el annyi ifjú élet? Mért szúrja keblük át éles szurony? Mért nem lázad fel bennük a lélek, Hogy megszűnjön a nyomor, siralom? Meddig tűröd, hogy családod kesereg, Nem ismerve örömet, kacajt? Te ősátokkal vert rabszolga sereg Miért tűröd az éhséget, kint, a jajt? * * * Mert gyáva vagy!.... Bár lázong lelkedbe Titkolt borzalmak, átkoknak éje ... Ne várj csodára, nézve az egekbe, Ébredj fel végre lelkemnek testvére! Ébredj végre bódult álmaidból! Gázolj le mindent, mi utadban áll!.... Elég volt már a könnyből, nyomorból, Ne tartson vissza millió halál!.... * * * S ha ledőlnek a bástyái a zsarnok önkénynek A Halált megvető proletárok harcán, Szálljon az egekbe a győzedelmes ének A szabad munkásság diadalmas ajkán! GLÜCK JENŐ német paktum azonban eldöntötte mindezen országok sorsát Hitler javára. A náci győzelem nem teljesen a fegyvereken múlott az elfoglalt országokban. A fegyveres hadsereget lóval megelőzte a propaganda hadsereg, amely előkészítette a talajt a bevonuló fegyveres erő részére. Ez a propaganda hadsereg a legtöbb országban oly sikeres munkát végzett, hogy a fegyveres haderő úgyszólván lövés nélkül vonulhatott be. így történt Ausztriában, Magyarországon, Bulgáriában, Norvégiában, Dániában, Hollandiában. Belgiumban, Franciaországban és Jugoszláviában ugyan volt ellent- állás, de a megerősödött náci propaganda ezt hamarosan megsemmisítette. A fent nevezett országok — Franciaország * kivételével — egyike sem elég erős a sikeres ellentállásra, még akkor sem, ha az összlakosság egységes lett volna és a fegyveres ellent- állás egyenes öngyilkosságot jelentett részükre. Bár a harc mindenesetre hosszabb ideig tartott volna, de a túlerő a végeredményben mégis győzött volna. Sikeres ellenállást mindezen országok csak együttesen tudtak volna kifejteni, ez azonban a nemzetiségi villongások következtében lehetettlennek bizonyult. Ezen nemzetiségi ellenszenv keltést nagyban elősegítették a náci ügynökök, akik ezrével lepték el ezen országokat és mindent elkövettek, hogy a lakosság között ellentéteket szítsanak. És e propaganda következménye, hogy ma egész Európa Hitler lábai előtt hever. Anglia csökönyös ellenszegülése sok álmatlan éjszakát szerzett Hitlernek és valószínű, hogy a “dicsőségen” esett csorba kiküszöbölésére más irányba veszi útját, még pedig Szovjet Oroszország irányába. Európában több lehengerelni való ország nincsen, Afrikát pedig viz választja el Európától, igy a legbiztosabb sikert Oroszország nyújtja. Mert dacára a két ország között fennálló “semlegességig’ szerződésnek, Hitler ennek dacára sem veszítette szem elől az ukrán búzatermő földeket, a kaukázusi olajat és a felmérhetetlen mennyiségű ércet, szenet és egyéb ásványokat amelyek az orosz hegyekben találhatók. A két ország között létrejött “barátsági” szerződés megkötése után a német nácik ezrei vagy talán százezrei előtt nyílt meg az ut Oroszország felé. És ezt az alkalmat nem szalasztották el a nácik. Az orosz iparokban, bányákban, olajforrásoknál és mindenhol, ahol a szükségleteket termelik, a náci mérnökök az irányítók és az alkalmas pillanatban hivatásuk magaslatára emelkednek. A náci propaganda meglehetősen be van fészkelődve Oroszországban és a döntő óra közeleg. Két eshetőség áll Oroszország részére; vagy szabad utat enged Hitlernek és ellentállás- nélkül náci vazulussá válik, vagy ha ellent áll a fegyveres erő kivülről, a propaganda hadsereg pedig belülről megy akcióba. Ez lesz az ára a Hitler- Sztalin paktumnak, amelyet sajnos az orosz munkásság fog vérrel fizetni. Százhúsz estendeje volt márciusban, hogy “hivatalosan” megindult a görög függetlenségi harc. “Hivatalosan”, mert a valóságban már jóval régebbiek voltak a görög függetlenségi törekvések és a függetlenségi harc kerek tizenegy esztendeig tartott, amig végül teljes sikert hozott. Maga a függetlenségi mozgalom már a 18. század közepén újjáéledő görög irodalommal párhuzamosan kezdett kibontakozni. A török uralom alatt élő görög lakosság különböző rétegeiben alakultak irodalmi körök, amelyekben nagy lelkesedéssel olvasták, adták elő az akkori uj görög költők, elsősorban Rhigas verseit, de tulajdonképpen főcéljuk nem az irodalmi tevékenység volt, hanem a függetlenségi törekvések élesztőse. Rövidesen azután az irodalmi körök mellett egyre nagyobb szerep jutott azoknak a nemzeti társaságoknak, amelyek illegálisan működ tek ugyan, de a legkisebb titkot sem csinálták abból, hogy céljuk Görögország fölszabadítása a török uralom alól. A leghíresebb társaság a Hetairia-szer- vezet volt, amelyet a külföldön élő görögök is támogattak. Ez a szervezet adta ki 1821 március 7-én a romániai Jassiban a görög függetlenségi nyilatkozatot. A kiáltvány kibocsátásával egyidőben megindult a felszabadító háború is. Ypsilanti Sándor, korábbi orosz tábornok vezetésével a görögök “szent csapata” betört Törökországba. A midössze 800 főből álló csapatot azonban a törökök könnyűszerrel szétverték, magának Ypsilantinak is menekülnie kellett. Magyarországra ment és ott a Metternich-rendszer Mun- I kács várába internáltatta. A vállalkozás tehát kudarcot vallott katonai szempontból, de teljes sikerrel járt abban a tekintetben, hogy megindította a görög szabadságharcot. Hiába akasztották a konstantinápolyi székesegyház kapujára a pátriárkát, hiába pusztították el szultáni parancsra Khiosz szigetét, a görögöket nem lehetett megfélemlíteni. A fölkelő görög csapatok kiverték a pelepo- nézoszi félszigetről a törököket és a piadai nemzetgyűlés 1822 újév napján ismét proklamálta Görögország függetlenségét. A küzdelem azonban ezzel korántsem dőlt el. Rendkívül hosszú harc kezdődött, amelyben törökök és görögök kölcsönösen szörnyű vérengzésekkel pusztították egymást. Az európai közvélemény mindenütt a görögöket támogatta, önkéntesek siettek a szabadságharcosok segítségére és a külföldi önkéntesek között olyan nevekkel is találkozunk, mint Byroné, aki ott is lelte halálát a küzdelemben. A kormányok azonban nem nyújtottak segítséget a görögöknek, noha azok nem egyszer kérték. Anglia és Franciaország Törökország szövetségese volt. Ausztria és Oroszország a Szent Szövetség politikáját folytatta, amely a legitimitás ellen elkövetett merényletnek tartotta a görög szabadságharcot. A reménytelennek látszó küzdelemben azonban a görögök mégsem adták föl a hitüket és kiderült, hogy nekik volt igazuk, mert sikerült addig foly- tatniok a küzdelmet, amig az európai nagyhatalmak politikája nem változott. I. Sándor cár utódja, II. Miklós ellen szőt dekabrista összeesküvés világot vetett arra, hogy milyen hatalmas forradalmi erők feszülnek Oroszországban és ezeknek az erőknek az ellensúlyozására a cár a vallásos és nacionalista imperializmus fölkeltését tartotta a legalkalmasabbnak. Ezért tehát szakított addigi balkáni politikájával és a görögök védelmezőjeként lépett föl. Anglia és Franciaország ebben azt a veszedelmet látta, hogy Oroszország tulnágy befolyásra tehet szert a Balkánon, ami mindenképpen ellenkezett a két nyugati nagyhatalom érdekeivel. Hasonló okból ellenkezett érdekükkel az is, hogy Törökország, amely akkoriban természetes ellensége volt Orosz országnak,túlságosan meggyengüljön Márpedig az egyre hosz- szabb ideig elhúzódó görög-török harcok feltétlenül ezt eredményezték volna. Anglia és Franciaország politikai vezető köreiben tehát végül is az a meggyőződés lett úrrá, hogy Törökország szempontjából is előnyösebb, ha bármilyen áron, de véget vet az állandó viszálykodásnak. így tehát az a különös, de a történelemben példátlan, eset adódott, hogy egyrészt Oroszország, másrészt Anglia és Franciaország két homlok- egyenest ellenkező cél érdekében azonos eszközökhöz folyamodott és együttesen sietett a görögök segítségére. Az egyesült francia-angol-orosz flotta Navarinónál elpusztította Ibrahimnak, az egyiptomi kedive fiának háromszor akkora flottáját, majd Oroszország szárazföldön is háborút indított Török ország ellen és az 1829 szeptember 14-én kötött drinápolyi béke kimondotta, hogy Görögországra vonatkozólag a nagyhatalmak határoznak majd. Ennek alapján a londoni jegyzőkönyv úgy döntött, hogy Görögország független királyság. (—n) A RENDSZER HALDOKLIK I ______ Ezt ugyan mi már számtalanszor megírtuk, de mostan csak azért elevenítjük fel, hogy azokat a lapolvasókat is meggyőzzük, akik nekünk ezt nem hitték még el. Közöljük, hogy bizony Washingtonban is nagyon sokan vannak és nagyon is fontos pozíciókban, akik ezt nemcsak meglátták, de nyíltan be is ismerik. Ezek között a Federal Reserv Bank egyik igazgatója tette azt a kijelentést, melyet kivételesen le is közöltek egy washingtoni lapban és amely igy hangzik “senki se engedje magát azon tévhitbe ringatni, hogy a régi ügyek rendszere, a régi keretek között fog vissza állni ebben az országban.” Persze ezt a figyelmeztetést, mint a többi ilyen beismerést, nem azért teszik a bankigazgatók, hogy a munkásokat ébresszék fel, hogy azok olyan rendszerre készüljenek fel, amilyet ők akarnak megteremteni maguknak, hanem a többi bankigazgatóknak szól, hogy azok legyenek készen a változásra, hogy az olyan legyen, mely az ilyen bankárok, igazgatók érdekeit fogja szolgálni. Mert ha már a változás kikerülhetetlen, miért ne ők irányítsák ezt a változást, hogy tovább is felül maradhassanak. Bár a munkásságnak volna olyan előrelátása és a változásra felkészülve, a saját érdekében irányítaná, vezetné azt. Százhúsz évvel ezelőtt tört ki a görög függetlenségi harc
