Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-04-26 / 1160. szám
8 oldai BÉRMUNKÁS 1941 április 26. ben. Észlelhető minden más ipari küzdelemben is. Mindez onnan ered, hogy dacára a nagy tömegek összeverődésének, mégis külöh-kiilön bocsátkoznak j harcba, mert szervezetük kere- j te másféle megmozdulást nem enged. A szervezetek nem helyezkedtek a központosított ipari termelés alapjaira. A bányászoknak is azért kell szembenézni a társulatok zsoldosainak kihívó magatartásával, mert nincsennek iparilag szervezkedve. Nemcsak a bányászattal kapcsolatos iparokkal hiányzik a kapcsolatuk, de magában a bányászatban is felaprózva vannak. Jelenleg a puhaszénbányászok állnak harcban munkáltatóikkal. Ebben a harcban is csak azok a bányászok, akik Lewisnak engedelmeskednek, Illetve vannak szervezetit puhaszén vidékek, ahol nincsen sztrájk. Ott vannak a keményszén bányászok is. Nézik valamennyien a mostani nagy harcot és munkájukkal segítik letörni testvéreik küzdelmét. Nincsennek tudatában, hogy egy iparban dolgoznak, tehát legyen egy a szervezet is. Nem ismerték fel, hogy a harcolókkal együtt, egy osztályhoz tartoznak, a munkásosztályhoz. Tehát, midőn osztályuknak valamely csoportja harcba kényszerül, ugyanakkor együttvéve a munkásosztály érdekeire kiható küzdelmet folytat. Osztályharcot, amelynek vereségében, de ugyanolyan értelemben a győzelem gyümölcsében is részesednek. Ezért tehát nagyon fontos a munkások harcainak sikerére, hogy kellő felkészültséggel, helyes alapokon épült szervezettel induljon nyílt harcba. Ha leteszi a szerszámot egy munkahelyen, akkor szüntesse be a munkát az egész iparban és ha az sem elégséges harcának sikeréhez, szüntesse be a munkát a kapcsolatos iparokban is, vagy valamennyi iparban egyszerre. Ezzel elejét veszi annak, hogy a munkáltatók zsoldosai rajta üthessenek, megakadályozza munkáltatóinak huzamos ellenállását és biz- tasitja a maga részére az általános győzelmet. A helyes ut az IWW-hoz vezet A mostani bányász harc tanulságai, ismételten figyelmeztetnek, hogy a helytelen szervezkedés miátt újból le kell nyelni a keserű pirulát. Végre világosan látható és érezhető, hogy a törvényes kereteken belül csak éhenhalásra van joguk, vagy a társulatok profitjának növelésére. Mindegyre megy, hogy a zöld asztalnál milyen megegyezés történik, a tény az marad, hogy maguknak kellett élesharcot és folytonos támadást intézniük, hogy szervezkedési szabadságukban ne korlátozzák, hogy emberségesebb viszonyok közé kerüljenek, hogy a folytonos sanyargatástól kimeneküljenek. Nem Lewis érdeme ha sikerül eredményekhez jutniok. Az érdem, a tárnák előtt felsorakozó harcosoké. Az érdem azokait illeti, akik fogcsikorgatva és ökölbeszorult kézzel kénytelenek eltűrni a társulatok fegyveres zsoldosai gúnyolódásait, durva szitkozó- dásait, fegyvereik kihívó fitog- tatásait és mindazt a leírhatatlan szenvedést, amelyet átszenvednek a piket vonalban és ANTALKA Irta: BELLA SÁNDOR Antal parasztfiu. Amolyan cseléd, pásztor, mindenes, akivel akkor ismerkedtünk meg, amikor rázogattuk magunkról a porit a soktemplomu érseki várostól tiz kilóméternyire lévő falu kocsmájában. Hárman indultunk el jó két órával azelőtt a városból és a júliusi délutánon tűző nap alaposan meg- izzasztott bennünket, no meg a mészkőből készült ut pora is ránkrakódott. Hárman indultunk útnak, hogy együtt töltsük néhány napunkat a hegyek és erdők között, én meg két barátom, a kereskedő, aki inkább színész lehetett volna, mert mindig komédiázott és a színész, aki viszont kereskedőnek született, mert folytonosan alkudott. Pihenni tértünk be a kocsmába, amelynek tulajdonosa egyben fűszeres, hentes és valószínűleg tímár is, mert az udvaron mintegy nyol-tiz különböző állati bőr volt száradásra kiterítve tízmilliónyi légy örömére. A pihenésből nem lett semmi. A sokfoglalkozásu kocsmáros udvariasan adta tudtunkra, hogy jó lesz minél előbb távoznunk, mert a faluban búcsú van és a legények nem szeretik az idegeneket. A kocsma ivója már is igen hangos volt, a legények borízű hangon énekelték a nótákat s furcsa szemmel néztek bennünket. Gyorsan leráztuk a port és indultunk. Nagy ut állott még előttünk. Az erdőben mélyen bent lévő vadászházba igyekeztünk, amelynek lakója régi isazonkivül családjaikkal egyetemben. Ezeket a névtelen hősöket illeti az érdem. S mivel úgyis önmaguk küzdenek megélhetésük lehetőségeiért, szervezkedésük szabadságáért, miért ne tehetnék ugyanazt sokkal hatásosabban egy oszitályharc alapjára helyezkedett, vezérektől mentes szervezetben? Rúgják feneken a szószátyárkodó vezéreket és térjenek az iparok egységén épülő osztályszervezkedés útjára. Szervezkedniük kell egy szervezetben és egységesen harcolniok.Ne hagyják magukat továbbra is tévhitben ringatni, mert osztály^ részük az örökös küzdelem, amig a mai kizsákmányolási rendszer létezik. A folytonos harc viszont mindig elkeseredettebb lesz, mert amint kitűnt a mostani küzdelem tüzé- ben, nem is annyira a mindennapi kenyérért folyik az, hanem a kenyér biztosításáért és efhberi mivoltunk elismeréséért. Rátérve az IWW által kijelölt ultra és szervezkedve az IWW-ban, sikeresen elérhetjük vágyaink teljesülését, ami abban nyilvánul meg elsősorban, hogy mi is, mint sok,más iparok munkásai szabadabban mozoghassunk és részesüljünk a természetadta szépségekben, ne megrokkant és vénülő korban, hanem mindenkor családjainkkal együtt. Egy öreg bányász merősünk. Minden évben felke ressük, elbeszélgetünk a furcsrí világról. Párszáz méternyi ul után egy tízévesnek látszó fii szegődött mellénk és megkérdezte utunk irányát. Mikoi megtudta, örömmel mondta hagy ő is oda tartana, mert cseléd, pásztor, mindenes a gazdánál. Együtt tapostuk az országút porát, később pedig az érseki iparvasut töltését. A hosszú utat beszéddel próbáltuk rövidíteni és kiderült, hogy az ember néha téved. Ér, tízévesnek néztem uj utitársun- kat, a kereskedő tizenegynek, a színész pedig kilencnek, valójában tizenöt. Ezt ő mondta és elhittük neki. Megmondotta a nevét is: Antal; és aZt is, hogj mennyi bért kap és mit kel. dolgoznia. A színész szerint a bér kevés, a kereskedő szerint a munka sok. Antal úgy találta, hogy mindkettőnek igaza lehet. Főleg azonban az érdekelte, hogy milyen világ van a városban. Tizkilóméternyire lakik a soktemplomu várostól és ő már tizenötéves, de a városban még sohasem volt. Hallani már sokat hallott a városról, egy nagybátyja Amerikát is megjárta és az sok mindent beszélt. Mások beszéde szerint úgy képzeli el a várost, hogy ott jobb az élet. A munkáért többett fizetnek, a szabadidő is több, mert lám, ő szívesen maradt volna a búcsúban, de estére a gazdánál kell lennie, hogy megetess^ a teheneket. Elmondta még, hogy jövőre már nem akar cseléd lenni, hanem városba megy, gyárban fog dolgozni, mert úgy tudja, hogy a gyárimunkások tisztább lakásokban laknak és jobb ruhákban járnak, mint a cselédek. ő ugyan nem igen panaszkodhat, a gazda jól bánik vele, pofon is ritkán adódik, de azért a város, a gyár mégis más... A közel háromórás utat a tízévesnek látszó, de valójában tizenötéves Antal beszélte csaknem végig. Igaz, nem ilyen szépen, rangosán, hanem a tizenötéves cselédfiuk módján, akik havi tizenkét pengőért, nyári és téli rend ruháért dolgozzák végig az évet, vagy talán az egész életet. Meglepetve nézzük a tizenötéves Antalt, aki minden erejével menekülni akar a faluból, a tanyáról. A népszínművekből ismert falusi vasárnap és a falukutatók által “felfedezett” népdalok őt nem kötik, nem húzzák a faluhoz, a tanyához, ő csak a dolgos, verejtékes hétköznapokat éli és látja azokat a dolgos hétköznapokat, amelyek az ünnepre, a vasárnapra is átterjednek. Jó lett volna neki is ottmaradni a búcsún, viháncolni és játszani úgy, ahogy a hozzá hasonló többiek teszik, de az ünnepi délután kellős közepén kellett tizenötkilóméteres útnak neki indulnia, hogy alkonyatra a tehenekhez érjen. Ám a városból sem a szórakozás érdekli, nem a vasárnap-délutánok olcsó örömei felől érdeklődik, ha- nejm a munka és a kereset felől. Másnap délelőtt Antal elém- állt s hivott, hogy menjek vele, mert ő megy az őzek és szarvasok által összeturt szénaboglyákat rendbehozni. Vele mentem és hallgattam szavait életéről és vágyairól, hallgattam álmodozásait a városról, ahol hatalmas házak és gyárak vannak s ahol — úgy gondolta — boldogok a dolgozók. Azután felszólított, hogy beszéljek már én is, úgy mint tette azit Amerikát járt nagybátyja. Közben hozzánk vetődött a színész meg a kereskedő is és hárman alig bírtuk Antalt meggyőzni, hogy bár a város sorsa mégsem az, ami az ilyen természetes koponyákban igazságnak , formálódik. A városi népnek is meg kell birkóznia, ha boldogulni akar.... Még nem állt delelőn a nap, amikor elbúcsúztunk, de Antal megígérte, hogyha lejár az esztendő, eljön a városba és megkeres bennünket meg az igazságot __ HAZUDNI azt azonban tudnak. Bartha Károly m. kir. honvédelmi miniszter (ki tudja, meddig) a képviselőház ülésén a következő kijelentést tette: “Büntető és zsidó munkásszázadok nincsennek.” Ugyanezen az ülésen közvetlenül a miniszter után Pándy Antal (nyilas) képviselő pedig ezeket mondotta: “a zsidók a munkatiáborok- ban fényképfölvételeket készítenek. Valószínű, hogy ezekkel a fényképekkel nemsokára a nagy angol és amerikai illusztrált lapok hasábjain találkozunk majd.” Tegyük hozzá, hogy birtokunkban is van néhány tucat “zsidó munkásszá- zad”-bóli “Tábori Posta” bélyegzőjével, tehát postán továbbított “Tábori Levelezőlap” mit az ott fegyencmunkát végző munkástársaink intéztek “rózsanyelven” hozzánk s a miniszter ur egyszerűen letagadja ezek létezését. Formálisan hazudik, mint ahogy a Horthy rendszer hazugságokon és gazságokon épült föl s nyugszik 21 év óta mai napig is. VARGA kereskedelemügyi miniszter a pesti parlamentben bejelentette, hogy “szabványosított” minőségű szöveteket és kész ruhákat hoznak szabott áron forgalomba.” Tehát már idáig a 20 évi Horthy féle fasizta paradicsomban szerencsésen, hogy azt ne mondjuk Isten segítségével a magyarok eljutottak.... Hir szerint a ruhajegyek behozatala is germán mintára küszöbön áll.... De persze ez is csak a proli számára. A SZOCIÁLDEMOKRATÁK A SZOVJET HAZUG JÁTÉKA ELLEN A “New York Times” közli, hogy az amerikai Szociáldemokrata Szövetség new yorki konvencióján egyhangúlag elfogadtak egy határozati javaslatot, mely elitéli “azt a hazug játékot melyet Sztálin és a szovjet folytat.” Csúnya képmutatásnak mondják azt is, hogy Sztálin, mig együtt működik Hitlerrel és lepaktált Japánnal, különféle biztató szerződéseket kötött Jugoszláviával és Törökországgal, majd pedig “farizeus módon megintette Bulgáriát és Magyarországot.” A konvención közel kétszáz delegátus volt jelen.
