Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-04-12 / 1158. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1941 április 12 Magyarországi Tükör Az IWW Hírszolgálati irodájától Budapest. JÖNNEK a székely cselédlányok címen már beszámoltunk a magyar burzsuá nők örömujjongásáról, hogy “mégolcsóbb” munkaerőhöz, juthatnak mint eddig. A “hölgyek” vérmes reményeit azonban lelohasztották a mindenféle vallási és nacionalista trükkökkel átbolonditott székely cselédlányok megjelenése. Eddig minden erőfeszítésük dacára romániából csak mintegy 800 székely cselédlány volt hajlandó pesti “nagyságák”- hoz kerülni. Bár mint a 8-órai újságból olvassuk: “a pesti nagyságák nagy szeretettel fogadják a székely lányokat.” “A baj, legfeljebb ott van, hogy Bukarestben szokatlanul ma- feas munkabérhez szoktak hozzá ezek a lányok (havi 60—80 pengő nem volt ritkaság), amit a szegényebb magyar viszonyok között nem kaphatnak meg.” “Igen eleven, szemrevaló teremtések ezek a székely lányok. Gondviselőik (ej ha a munkáltató burzsuá hölgyből igy ütnek a sajtóprostituáltak Gondviselőt?) mondják, hogy nehéz dolog vigyázni rájuk itt, a pesti utcán. De minden tekintetbén szigorú kezek között vannak” Hát ezt elhisszük. A pesti “nagyságák” hírhedt és embertelen kizsákmányoló kezeik között lenni még a magyarországi csiszoltabb táztartási munkásnők számára is pokol volt az DIALÓGUS II Irta: KÁLLAI GYULA Ketten ültünk a gyorsvonat egyik fülkéjében, egy vidékemről való és én. Szemben ülünk egymással, tarkóinkat a pam- lag párnájához szorítjuk, fürkésző pillantásokat vetünk egymásra s a kocsi ütemes ringá- sában nagyokat hallgatunk. Mellettünk villámgyorsan fut el a táj. Falvak, tanyák, fasorok, tócsák, szelíd lankák és végtelen egyenességek. A vonat, ez a fújtató acélgyik, községről községre ugrik, ráhorkan a házakra, nagyot fuj, majd karmaival maga mögé rugdalja a házakat. Félórája jövünk, de a látvány csak nem szűnik. Ellenkezőleg. A községek és tanyák szaporodnak és egymásután ugranak e dohogó szörnyeteg útjába, mint ha valami láthatatlan cél érdekében fel akarnák áldozni magukat. Uj falvak rohannak utunkba, sőt azok is, amelyeket elhagytunk, versenyre kelnek velünk, ott futnak a kocsinkkal párhuzamosan. A düledező tanyák úgy rohannak, hogy a félrebillent szalmatető majd leesik a fejükről. A fák még a lombjukat is levetették, hogy ne fékezze mozgásukat. Futnak a sárba fulladt szekerek, messzire fröcskölik a péppé hígult tele vényt s öreg tengelyük majd kigyullad. Emberek futnak, roggyanttérdü öregek, egyenes- szárú fiatalok, vastagcombu asszonyok és pókhasu gyermekek. Futnak községeken, tanyákon, pocsolyákon keresztül. És viz és viz mindenfelé! Az őselem már nem fut, ő mindenüt élet. Hát a jóhiszemű székely lányoké milyen akkor elképzelhetjük. Ha azután tudjuk, hogy a pesti “nagyságák” havi 15— 20 pengőket fizetnek s igy 2, 3 sőt 4 hónapig is gürcölhet az a szegény lány, míg annyit keres mint Bukarestben egy hónapi munkájáért fizettek az olcsóbb árak mellett, akkor elmondhatják a “fölszabadulásra” ők is a többiekkel “eben gubát, még pedig silányabb gubát cseréltek.” Ezt nem üti helyre az úgynevezett burzsuánőkből álló “Egyesült Női Tábor” minden hó utolsó vasárnapján megrendezett “műsoros” délutánja, nehogy szabadnapjukat a székely lányok tetszésük szerint bírják fölhasználni. Igazi rabszolgák ők, csak az a kérdés, meddig fogják tűrni az úgynevezett “szigorú kezek” zsarnokságát fölöttük ? BIRKAVIRSLI és lószalámi. A magyar Horthy féle fasizmus mely jöttekor büszkén hirdette “nem lesz többé itt gersli korszak” ime a birkavirsli és lószalámiig már eljutott, most már germán módszer hiányzik hozzá a zippzáras virsli és ló- szaláipira, hogy átalakítsák. Gerslikorszak valóban nem lesz, mert gerslit* kapni nem l^het. SZENDY Károly, Budapest polgármestere egy interpellációra a következőket válaszolta: “Elismerem, hogy a közszabadjelen van, betölt minden mélyedést, csak meztelen testét mozgatja ütemesen, mint egy ős- termékenységü asszony. * Többször megdörzsöljük szemünket s a fülünket is megpiszkáljuk. Képek, hangok. Egyik sem idegen, sokszor láttuk' és hallottuk már őket, szinte ezek neveltek emberré és most mégis valami lesulytó káprázat erejével hatnak. Szokatlanok. Egymásra nézünk és keressük a szavakat. Utitársam megszólal: — Ilyen a nép lelke is. Elomló, vizenyős, szervezhetetlen. Én egy életet áldoztam rá, hogy kihúzzam őket a pocsolyából, hogy alakot adjak a szétfolyó testnek, hitet, akaratot és emberi öntudatot lehelljek belé s huszévi áldozatkész munka után úgy érzem, távolabb vagyok célomtól, mint mikor el- indultarm Ezt a népet csak a nagy történelmi pillanatok tudják megszervezni, de akkor is, ha eléri pillanatnyi céljait, megnyugszik, nekifesziti ekevasát keskeny parcellájának, ha pedig vereséget szenved, akkor magá- bavonul, dühét elfojtja, célját elteszi jobb időkre, de mint mozgalom — ha időlegesen is — megszűnik. Emlékszik mi volt itt még 8—10 évvel ezelőtt? Forrt az'egész vidék, az emberek lelkesedtek s mi azt hittük, magunk mögé állíthatjuk az egész népet. — Nép, népk — csapott ki belőlem indulatosan a szó. — önök minden jószándékuk ellenére áldozatai lettek egy szónak, amelyet Petőfi tett népszerűvé, de amelynek Petőfi- adta jelentését elfelejtették. Gondoljon csak “A nép” és “A ságok egy nép legnagyobb kincse, de van ennél nagyobb kincs, a rend.” Ezt a választ pedig adta egy olyan interpellációra, mely egy az ügyészség és a cenzúra által megengedett röp- iratnak a főváros területén való terjesztésének polgármester által való betiltásáról szólott. Igen a rend, az ő, a fasizták temetői rendje, ez számukra a legnagyobb kincs. Jól tudják, csak addig zsarnokoskodhatnak s uralkodhatnak a magyar né-' pen, amig itt temetői csendet és rendet bírnak velük tartatni. De aztán, ha ez felbomlik...., hej akkor!.... a kárpátaljai ruszinok megbízásából és nevében Ho- micsko Vladimir ‘behívott’ képviselő a magyar parlamentben hangoztatta, hogy “a kárpáti oroszok — akik nem ruszinok, hanem oroszok — ” stb. majd egy másik visszautasította a kárpátalj a népe számára tervbe vett autonómiát. Ez utóbbi a terv szerint névleges lett volna úgyis. Az elsőt mindenki értse úgy, ahogy jónak látja. MÁR JELENTETTÜK, hogy M a g y a rország legmagasabb hegycsúcsának, a radnai havasokban levő Nagy Pietrosz-nak nevét egy türelmetlen magyari- záló Horthy-csucsra való átkeresztelését sürgette. Egyetlen ilyen ujságcikkecske elegendő volt ahhoz, hogy ez az átkeresztelés megtörténjék. Ahhoz már Horthy is hozzájárult. Meglepő, hogy néha milyen gyorsan tudnak intézkedni, mintha azt a cikket is saját maguknak írták volna. Bajnak nem baj az, hogy Erdélyben nincs ennivaló újabban. Fő az, hogy Horthy- csucs az van. Maga az elkeresztelt Nagy Pietrosz nem szólt semmit e cécóhoz. Legföljebb azt gondolta, ki fog emlékezni Horthy nevére, hogy ilyen valaki is létezett egykor (sajnos) amikor a Nagy Pietroszt még mindig annak fogja a nép hívni, mint évszázadok óta hívta ezt a hegyet. Hja, percemberkék s a nimandok korát éljük. EGY VÁRHATÓ HÍR Washingtonban, a Pennsylvania utón lgtartóztattak egy idősebb nőt, akinek valami “Daughter of the American Revolution” jelvénye volt. A titkos rendőrség vallatás alá fogta, meg akarják tudni, milyen forradalmi mozgalomnak a tagja? A National Park Service jelentése szerint, az esztendő folyamán közel háromnegyed millió acre-re terjedő csodaszép erdőségeket és történelmi és természeti értékekkel megáldott területeket csatoltak a szövetségi park-rendszerhez. Ily módon a szövetség „tulajdonát képezi ezidejüleg 21 és fél millió acre park-terület. Az uj területek között vannak hatalmas ligetek, hegyes-völgyes vidékek, kiránduló helyek, főként Cali- forniában, egy szigetcsoport a Lake Superiorban, és 200,000 ecret felölelő Olympic National Park, Washington államban. nép nevében” cimü versekre s belátja, van némi külömbség a 48-as és % mostani szóhasználat között, ön alakot akart adni a szétfolyó testnek, de nem vizsgálta meg, milyen szétágazó erők következtében mállik szét ez a test s nem kutatta a tömö- rités feltételeit. Ne felejtse, a falu nemcsak a várossal áll szemben, hanem tele van ellentétekkel önmagába is a parasztság különböző osztályai közöti lényegbevágó külömbségek vannak. Vagy talán csak nem hiszi, hogy a százholdas módos parasztok és a Földnélküli Jánosok gazdasági érdekei azonosak ? A vonatablak négyszögében hatalmas uradalmi épületek tűnnek fel. A vonat siklik, a táj gyorsan fordul, mint a forgó- szinpad. Az ablak balsarkában már szerény tanyaház szomorodik. — Ezt én is tudom — mondja rövid elmélázás után —, de azt hittem, neveléssel sikerül a bajokat megoldani. Hittem, hogy a középosztály felismeri a sorskérdéseket és küzdeni fog értük. — Ez volt a baj, ez a túlzott számítás! Most legalább tapasztalatból tudja, hogy a parasztságot osztályhelyzetének megfelelően lehet csak megszervezni, fölmerülő problémáikat a középosztály nem oldhatja meg. Dolgozhatnak értük, de helyettük sohasem. Minden felülről vagy oldalról jövő jószándéknak meg kell elégednie azzal a szerény, de nehéz feladattal, hogy a parasztság társadalmi tudatát igyekszik olyan magas fokra emelni, hogy az képes legyen a maga kérdéseinek tisztázására és önálló képviselésére. — Ez az, ami nem megy. Mutatja a mi esetünk is. — Látszólag önnek van igaza. A vidék halott. De csak látszólag. Egy pillanatra se felejtse, hogy az a parasztréteg, mely átvészelte a legvadabb válságot, kiheverte a szektákat, felszámolta a bőrére irányuló politikai spekulációt, ma sokkal egészségesebb és érettebb, mint valaha volt. Nem gondolja, hogy a mai nagy némaság a látszatnak pont az ellenkezőjét bizonyítja? Nem gondolja, hogy a mostani csend egy nagy erjedés korszaka, a számvetése és felkészülése ? Az alaktalanság is onnét van, hogy a parasztság nem akar újabb ugródeszka lenni senki politikai bukfencének, nem akar se falazni, sem statisztálni. Igen, a parasztság : látszólag magábazárkózott, de j ha betoppanunk egy gazdakörbe, láthatjuk, telt ház tapad szomjas fülekkel a rádiókészülékre s a világ események morzsáit is mohó éhséggel kapják el. Lehetséges, hogy ez a tömeg ! alaktalan maradjon, hogy ennek ne legyen jövője? * Nézünk egymásra hidegen, kissé értetlenül. Nincs köztünk két méter íávolság se, de gondolataink szörnyű távolságból rohamozzák egymást. A falvak, a tanyák a vadvizek még együtt rohannak velünk, együtt rohan az egész Alföld, mint e dübörgő masina farkához kötött széles uszály, ő azt sóhajtja: — Nincs segítség! Az én szemem már a ködből előtűnő hegyeket figyeli. Látom, hogy az iszapos fekete felhők mögött pompázó nap veri a tetőket.
