Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)

1940-09-28 / 1130. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1940 szeptember 28.

KULACSOSOK

(B-y) A diplomatának legalább két kulacsának kell lenni. A modern esőköpenyeg és felöltő kombináció föltalálása előtt már régen olyan köpenyege volt, amelyik vemhes vagy nem vemhes volt a helyzet szerint.

Az angol diplomaták, nem külömben a náci diplomaták jól értik a köpönyegforgatást és a kétkulacsosságot. De ezen a téren a Sztálin diplomácia sokkal szerencsésebb helyzetben van és igy ügyesebbnek látszik, mint bármelyik a kettő közül.

AZ ANGOL KAPITALISTA DIPLOMÁCIA VAGY CHAMBERLAIN ÉS CHURCHILL

A kapitalista diplomáciát leg- tökéletebben az angol államférfiak képviselték. Amig csak kapitalista államokkal szemben kellett folytatni a ravasz diplomáciát, addig aránylag véve elég egyszerű volt a dolguk.

Azonban az orosz szovjet állam és azután az olasz és a német fasizta államok kialakulása nagyon bonyolulttá tette a helyzetet.

Nemcsak nemzeti érdekek, hanem bizonyos mértékben osztályérdekek is összeütköztek és a kettőt nem mindég lehetett különválasztani az utóbbi években. Enélfogva a hires és hírhedt angol diplomácia kellemetlen kutyaszorítóba került.

A sok nemzetközi tényezők közül kettő volt a legfontosabb: Oroszország és Németország. Oroszországban a bolsevik forradalom eltörölte a kapitalizmust és igy a külföldi befektetések lehetőségét. Ez a tény nagy rést ütött a világkapitalizmusban. Ez a sztálini paktumok dacára, még ma is rés marad. Igaz, hogy a Lenin-Trotsky nemzetközi forradalmi harcát a Sztálini nemzeti államszocializmus váltotta föl, de viszont veszélyt jelentene Oroszország, mint egyszerű imperialista tőkés állam is, akárcsak Japán vagy Németország. Tehát Angliának és a diplomatáinak készülni kellett eme dupla veszélynek a letörésére úgy nemzeti, mint osztályszempontból.

Németország — Anglia legveszélyesebb vetélytársa — le volt verve, tönkre volt téve. Azonban épp ezért a proletárforradalom veszélye fenyegette a német kapitalizmust és következésképpen az angol kapitalizmust is. Tehát ezt meg kell akadályozni. Erre a legmegfelelőbb eszköznek egy német fasizta mozgalom győzelmét tartották. Természetes volt, hogy a német tőkéseket segítették egy ilyen mozgalom megteremtésében. A helyzet megtalálta a maga emberét: Hitlert.

Hitler és pártja győzött azzal a jelszóval, hogy a marxizmus Németországban és a bolsevik Oroszország a nemzetközi arénán a világ legnagyobb átka és ellensége. Ezt a kettőt össze kell törni. És valóban a német munkásszervezeteket — a nem marxistákat csak úgy, mint a marxistákat — összetörte.

(Közbevetőleg jegyezzük azt meg, hogy minden komolyabb ellentállás nélkül törte össze, ami miatt jogosan vonhatjuk kétségbe a marxi voltjukat

úgy a kommunista mint a szociáldemokrata pártnak.)

Németországban uralomra jutva a tőkések aktív segítségével és “marxisták” összetörését tényleg elvégezve német alapossággal, tovább haladt és külföldi segítséget keresett állítólag az orosz bolsevik veszély ellen. Mi sem természetesebb, hogy az angol uralkodó osztály diplomatái, Chamberlain vezetése alatt hathatós segítséget adott Hitlernek. Óriási összegeket fektettek be a német iparba az angol tőkések. Magától értetődik, hogy a diplomatáik megengedték az angol tőke “pártnersége” alatt a német ipar ujáépitését, sőt a háborús ipar kifejlesztését is. Tovább mentek, a hitlerék kezére játszották Ausztriát és Csehországot is. Mindezt abban a reményben tették, hogy Hitler nemcsak a német munkásmozgalmat, hanem majd hasonló módon Oroszországot is össze fogja törni.

Azonban Hitler sokkal élesebb szemű volt, mint Chamberlain, akit erős osztályérdeke elvakitott. Hitlernek tudomásul adták Sztalinék és Hitler helyesen látta, hogy ők hajlandók józan realpolitikát játszani a német kommunisták lemé- szárlójával, ha viszont Hitlerék szíveskednek abbahagyni a támadást Oroszország ellen.

így lett Sztalinék politikájában a köpönyeg fordítás és a fasizmus, amit odáig nagyobb veszélynek tartottak, mint a kapitalizmust maga, egyszerre csak “ízlés dolga” lett. Erről bővebben lesz szó későbben. Mostan térjünk vissza az angol diplomáciára. A Sztalin-Hitler paktum nyilvánvalóan váratlanul találta őket. Elkábultan kérdezték egymástól az angol politikusok, hqgy lehetséges-e ez a kettős Pálfordulás. Lehetséges-e ilyen hálátlanság? Szóval, lehetséges-e, hogy ezek a nem született diplomaták nagyobb képmutatók és merészebb hazugok mint ők, a képzett diplomaták?

Idáig csak a hivatásos diplomaták voltak kétkulacsosok. Hát most már mindenki az ? Hol az igazság?

Ám nem adta meg magát az angol diplomácia. Fölkötötte a gatyáját, azaz megerősítette a kamasliját. Majd meglátni, hogy ki a jobb diplomata. És az egyik kulacsot hátrább tették a homályba és a másikat vették elő. Chamberlaint, a Hitler- épitőt a háttérbe szorították, esetleges későbbi használatra és elővették Churchillt a “demokrácia bajnokát”. Ezt a kulacsot fölcifrázták a Labor Party szal- laggal, hogy még tetszetősebb legyen. És ebből a kulacsból itatgatják a világot, és főleg az angol munkásokat.

Amig a német náci mozgalom a német munkások szabadságát “demokráciáját” és szervezeteit pusztította el és Oroszország ellen készült, addig az angol kapitalizmusnak jó volt Chamberlain. Sajnos a munkások nagy többségének is.

Most, hogy Hitler a német tőkések lábára is lép és az angol befektetéseket sem tartja sérthetetlennek, sőt magát az angol uralkodó osztály hatalmát is veszélyezteti, most egyszerre rájöttek, hogy Hitler a “demokrácia” ellensége.

Lehet-e bízni azokban, akik

úgy Chamberlain mint Church- hill háta mögött vannak. Ki nem látja az angol diplomácia kétkulacsosságát ?

A NÁCI DIPLOMÁCIA VAGY HITLER ÉS HITLER

Hitler egy uj fajta diplomáciát teremtett meg. Neki nincs szüksége két kulacsra, ő egy kulacsból tud akár bort, akár vizet önteni. Csak egyet csavar a fején. És miután ő a feje, ez könnyen megy. Hitler igy is, meg úgy is. A hazugságot nyíltan erénynek vallja. Fölfrissi- tő őszinteséggel hazudik. Az ember bizhat benne, amennyiben tudhatja, hogy hazudik. És igy nem lepődik meg az ember, ha ma a “kapitalizmus védelmére a marxi bolsevik veszélyt” támadja, viszont holnap a “nemzeti szocializmus érdekében a plutokratikus kapitalizmust” döngeti.

Egy kulacsos ő, csak amint mondtuk, nagyobb művész, az egy kulacsból két féle italt tud önteni. Tehát nem bizhat benne az angol diplomácia. De nem bizhat benne az orosz diplomácia sem. És igy a németekkel szemben az angol politika jelszava az volt, hogy “üsd agyon, de ne nagyon”. Az orosz politika jelszava pedig az, hogy “támogasd, de ne nagyon”.

Szóval Hitler diplomáciájában, kevesebb a képmutatás, nyíltabb a hazugság. Nem habozik például azt mondani, hogy ezt vagy azt a területet nem akarja elfoglalni, de nyíltan mondja, hogy csak hülyék hihetik el. És el nem titkolt megvetéssel viseltetik a hiszékeny vagy gyáva ellenfeleivel.

Nem vallja a polgári vagy a proletár demokrácia elvét, hanem nyíltan a “nagy ember” diktatúráját dicsőíti. Erőszak, kíméletlenség stb. a dicső fegyverek.

Mindezt nyíltan hirdette a győzelme előtt és gyakorolta is. A külföldi hóditó politikáját sem tartotta véka alatt. Csak éppen a napi taktikáját nem árulta el.

Amint az angol diplomácia a német népet forradalomra biztatja, a “demokrácia és a szabadság” visszaállítására, épp úgy a Hitler diplomácia forradalomra hívja az angol népet, hogy az “arany és a plutokrá- cia” uralma helyett a “nemzeti szocializmust” teremtse meg.

De vájjon ki nem látja, hogy Hitler milyen “szocializmust” akar megteremteni?

A SZTÁLIN DIPLOMÁCIA VAGY LITVINOFF, VAGY MOLOTOFF ÉS DIMITROFF

A három ember csak két dologban képvisel egyet és ugyanazt. Az első az, hogy mind a három egyformán Sztálin bábuja. A másik, hogy mindegyik neve “off”-fal végződik. Angolban az “off” azt jelenti, : hogy “el veié”. A Sztálini diplomácia nyelvén is azt jelenti, legalább e három embert illetőleg.

De gyerünk vissza a kulacsokra. Amig, az angol uralkodó osztálynak két kulacs kell, Hitlernek pedig elég egy — Sztálinnak három kell. Olyan szerencsés körülmények között van, hogy hármat használhat.

Litvinoff, Molotoff, Dimit- , roff.

Litvinoff volt az első kulacs, amiből Sztálin bőven öntötte az

áradózását a “nagy demokráciák” iránt. Anglia, Franciaország és Amerika — ha csak egyesülnének kereskedelmi és szövetséges alapon! Dehogy keverte volna ezt az áradozást, azzal a kíméletlen támadással ezeknek az imperializmusa ellen, amivel Lenin harcolt ellenük.

Oroszország belépett a Nemzetek Ligájába, amit Lenin a rablók szövetségének nevezett.

Politikai egyezséget kötött kapitalista országok kormányaival, a lenini osztályharc föladása árán.

Akik emlegetni merték, hogy elvégre Lenin ezeket az országokat imperialista államoknak tartotta, amelyek ellen harcolni kell, azokat “fasiztáknak” nevezték, mert — ahogy Litvinoff mondotta — “ma a kérdés nem a szocializmus és a kapitalizmus közötti harc, hanem a fasizmus és a demokrácia közötti küzdelem”. Ebben a helyzetben pedig Oroszországnak és híveinek a demokratikus nemzetek oldalán kell harcolni szoros szövetségben. Litvinoff ezt szorgalmazta. Ez volt Sztálin külügyi politikája. Ennek megfelelően a külömböző országok Sztálinistái félretették az osztályharcot és különösen a Le- nin-féle osztályharcot és osz- tályközötti működést végeztek a “Nép-front”-ban, amit ők szerveztek meg.

Ámde Sztálin a másik kulacsot sem hagyta egészen kiszáradni. Amig nyilvánosan és hangosan a fasizmus és különösen a német fajtája ellen harcolt, titokban, de annál szorgalmasabban kereste Hitler barátságát. Jobb szemű emberek látták ennek a jeleit és egyesek kielemezték, hogy egy Sztalin- Hitler fegyverszünet vagy talán barátság létrejöhet.

Ezeket a Sztálinisták megtámadták dühösen, mint Sztálinnak, Szovjet Oroszországnak és általában a Sztálinistáknak a becsületébe gázolókat. A szerencsétlen vakok még akkor sem látták a Pálfordulás közeiét, amikor Sztálin azt mondta, hogy “egyesek megakarják mérgezni a viszonyt Orosz és Németország között, amire pedig nincs ok”. Sőt még akkor sem látták, amikor Sztálin már kulacsot váltott, amikor Litvi- noffot elmozdította és helyébe Molotoffot állította külügyi biztosnak.

Sőt a pártvezérek, mint az angol Gallagher és a francia Thorez, még a paktum megkötése után sem látták vagy hitték, hogy Pálfordulás történt. Ezek a “nagy” marxisták és “kitűnő taktikusok”, a munkás- osztály elitgárdájának a vezérei még mindég a Litvinoff pártvonalát követték, amig utasítást nem kaptak Sztálintól vagy Molotofftól. Az utasítás után látták csak, hogy a “helyzet megváltozott”.

Szegény Browder és az amerikai Sztálinisták is izzadva igazgatták a pártvonalat az uj kulacs tartalma szerint. (Minderről bővebben lesz szó a pártlapokat idézve. Érdekes olvasmány lesz!)

Az uj kulacs tartalma pedig a következő: Miután Hitler egy tekintélyes összegű kölcsönt adott Sztalinéknak és Oroszországnak békét hagy tiz évig, viszont Sztalinék nem támadják meg Németországot tiz évig sőt a “demokráciák” elleni harcában a legszükségesebb anya-