Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)
1940-09-07 / 1127. szám
1940 szeptember 7. BÉRMUNKÁS 5 oldal Vissza Marxhoz! Tervek a fasizmus elkerülésére SZTÁLINIZMUS A Sztálini államforma tanulmányozásában szükséges az államnak marxi és engelsi ismertetésére utalnom előző cikkekben. Ezt követni kell a lenini szov- jetr államforma ismertetésével. Az elsőre vonatkozólag itt csak annyit lehet ismételni, hogy Marx szerint minden állam diktatúrát jelent, még a polgári demokrácia is. A polgári demokráciában a munkások nagy része ki van zárva a demokratikus jogok gyakorlásából. A tőkés osztály uralmát követő átmeneti korszakban még mindég szükség van államra, ami még mindég diktatúra, bár sokkal szélesebb alapon álló demokrácia mint a polgári demokrácia, amennyiben nem a munkások, hanem a nem dolgozók vannak kizárva a demokratikus jogok gyakorlásából. Viszont a társadalom célja az, hogy mindenki dolgozzon, tehát a demokratikus jogokat mindenki élvezheti, ha akar hasznos munkát csinálni. Ha mindenki munkás lesz, akkor fölösleges lesz az állam, amelynek a fő jellemző szervezetei a bürokrácia, a hadsereg és a policáj. Most pedig lássuk, hogy mit mondott Lenin az orosz forradalom előtt e kérdésben éppen Marx véleményét ismertetve a párisi kommünt illetőleg. Az “Állam és forradalom” c. könyvének moszkvai magyar kiadásából idézem a következőt (37 és 38 oldal) : “ . . . A szétrombolt állami gépezetet a kommün mintha “csak” nagyobb és teljesebb demokráciával helyettesítette volna: az állandó hadsereg megsemmisítésével, az összes alkalmazott személyek teljes választott t és fölváltható voltával. Tényleg azonban ez a “csak”, az egyik intézménynek elvileg teljesen más nemű intézményekkel való fölcserélését jelenti. Itt mutatkozik éppen egyike a ‘mennyiségben minőségi átváltozás’ eseteinek, . . . a burzsoádemokráciából proletárdemokráciát hozva létre, az államból (meghatározott osztály elnyomására való külön erőből) olyat alakítva, amely már nem is valóságos állam . . Elnyomó szervnek itt már a lakosság többsége mutatkozik és nem a kisebbség, mint ez mindig volt . . . Ámha a nép többsége maga nyomja el a kizsákmá- nyolóit, úgy ‘külön erő’ az elnyomásra nem szükséges. Ebben az értelemben az állam kezd elhalni. A kedvezményekkel fölruházott kisebbség külön intézményei helyett (a kedvezményekkel biró hivatalnoksereg, az állandó hadsereg pa rancsnoksága) maga a többség hajthat végre közvetlenül mindent, de minél jobban elnépiese- dik maguknak az állami hata lom teendőinek a végrehajtása annál kevesebb szüksége áll fenn ennek a hatalomnak.” “Különösen figyelemre méltók ebben a tekintetben a kom- münnek Marx által kiemelt in tézkedése” — folytatja Lenin — “Megszüntetése minden rep- rezentáltatási költségeknek, a hivatalnokok minden anyagi kedvezményének, a bevezetése annak, hogy minden állami al kalmazott egyenlően fizettessék a munkás bérének megfelelően.” Csak a helyszűke miatt nem idézem ezt a könyvet bővebben, Idéznem kell azonban Lenint a forradalom után irt kis füzetében (Soviet at Work): “A szovjet demokráciának a szocialista jellemvonása . . . először abból áll: a választók a munkásokból és az elnyomottak tömegéből áll, azaz a burzsoázia ki van zárva. “Másodszor: a bürokratikus formaságokat és megszorításokat eltöröltük, — a tömegek maguk döntik el, hogy mikor és milyen módon rendezzék a választást. Harmadszor: a munkások előcsapatának, az ipari munkásoknak a tömegszervezetét építjük, hogy az elnyomott tömegeket irányítsák, a poltikai életben való résztvételre bírják és azokat a saját tapasztalataik alapján politikailag neveljék, hogy igy az első Ízben megkezdődjön az egész lakosságnak a tanulása arra, hogy miként igazgasson. Ilyenek a fő jellemvonásai annak a demokráciának, amit kipróbálunk Oroszországban és amelyik a demokráciának egy magasabb típusa, amelyik a burzsoa eltorzítástól eltér, és amelyik egy átmenet a szocialista demokráciára és olyan állapotokra, amelyben az állam elhalása meg fog kezdődni.” Milyen , alkotmányos törvényekkel vélték ezt az átmeneti demokráciát (amit proletárdiktatúrának is neveztek) megva lósitani ? Szeretném szószerint idézni az Alktomány 5. fejezet 9. pontját, amelyben ezt a átmeneti állapotot remélik hamarosan túlhaladni a “szocializmusba, ahol nem lesz osztálykülömbség, sem autokratikus állapot”. Vagy a 14. pontot, amelyben biztósitják a munkások számára a sajtószabadságot és a sajtótermékek szétosztását. (Trot- skyt tecnikailag azért száműzték, mert a K. párt határozata ellenére, kinyomatta és tér j esztette a sztálini program ellen irt kritikáját.) Vagy a 18. pontot, amely szerint mindenkinek kötelessége a munka. De különösen szeretném az alkotmány egyik részét (Lenin fogalmazása, saját aláírásával) teljes egészében idézni, amely a szovjet állam alapja: a választás és a képviseltetés iparok és üzemek alapján. Sajnos, meg kell elégednem ezeknek a puszta megemlítésével. De amitől a forradalom előtt félt, még jobban félt utána a bürokrácia kifejlődésétől. Úgy a hadsereget, mint a bürokráciát és a rendőrséget szükséges rossznak tartotta. Elvégre ez a három az “állam” és amint láttuk éppen az állam elhalását akarta lehetővé tenni a köznép nevelésével. Azt is nyilt sze mekkel látta, hogy a győzelmes forradalomra, hogyan tapadnak a pálya-haj hászók és hogy mi ként alakul ki egy uj osztály a társadalom fölé. A “Soviet at Work” c. füze tét 1918-ban irta és már olyan hamar a forradalom után ezt irta benne a “tulfizetett spéci alisták”-ról beszélve: “A magas fizetések korrumpáló hatása letagadhatatlan — úgy a tömegekre, mint a szovjetekre, annál is inkább, mert a forradalom gyorsasága lehetővé tette, hogy egy bizonyos számú tolvaj és kalandor csatakozott a szovjetekhez, akik bizonyos tehetetlen és becstelen komiszárokkal együtt szívesen lennének fő-‘grafter’-ek.” De minden becsületes s gondolkodó munkás és földműves egyetért velünk és belátja, hogy a kapitalizmus rossz örökségeitől nem lehet egyszerre megszabadulnunk, és csak úgy lehet megszabadulni, ha szervezkedünk, önfegyelmet gyakorolunk és kiirtjuk a naplopókat, parazitákat és a ‘graft’-előket.” Leninisták a specialisták magasabb fizetésére azt mondhatták volna, hogy “Lenin, a nagy géniusz egy újabb marxi taktikai húzással egészítette ki a ’orradalom győzelmét!” Vagy ha úgy akarták volna egyszerűen letagadták volna a tényt. De Lenin korában nem volt szabad a vereséget győzelemnek, a hibát erénynek és a bajt vívmánynak nevezni. Lenin maga volt az első, aki aeismerte, hogy ez vagy amaz, hiba, tévedés vagy baj és igy lehetővé tette annak mihamarabbi kiküszöbölését. Például a fönt említett dologról igy ir (miután megmagyarázta a szükségességét): Világos, hogy ez egy kompromisszum, a párisi kommün- nek és a proletár szabálynak a megsértése, amely szerint minden fizetést az átlagos munkás fizetésére kell redukálni, amely elv szerint a pálya hajszolást nemcsak szavakban, de tettekben is kell kiköszöbölni . . Persze a burzsoa szolgák, különösen a menshevikiek, kicsufol- nak ezért a gyöngeségünk beismeréséért. De nekünk nem szabad a nehéz utunkon a tévedéseinket és a gyöngeségeinket takargatni. A tömegektől eltakarni, hogy a burzsoa specialisták magas fizetése letérés a kommun elveiről azt jelentené, hogy a burzsoa politikusok színvonalára sülvedtünk, akik becsapással uralkodtak. Megmagyarázni nyíltan, hogy mikép és miért hátráltunk, és nyíltan firtatni fogyatékosságunkat, igy tanítjuk a tömegeket és tanulunk a tapasztalatokból velük együtt tanulva hogyan építsük a szocializmust.” (Hej, mennyivel jobban lehet bízni ilyen vezérben, mint olyanban, aki “soha sem téved” és aki száműzetéssel és kivégzéssel vet véget a kritikának és csak azokat tűri meg, akik állandóan dicshimnuszokat zengenek róla! De ez egy külön lapra tartozik.) Láttuk ime rövidre fogva Lenin fogalmát az államról; magát a szovjet államformát és elveit; Lenin reményét a haladásra a legigazibb demokrácia felé; a bürokrácia elleni harcából egy részletet mindjárt a forradalom után. Még később ezt a harcot élesebben folytatta, de a halál 1924-ben levágta. A halála előtt azt követelte, hogy Sztálint “aki már túl sok hatalmat összpontosított a kezébe” mozdítsák el. A figyelmeztetés későn jött. Sztálin győzött és jött a Sztálinizmus. Az államforma elvben megmaradt, sőt állítólag a demokráciát kiszélesítették. De az államhatalom képviselői: a bürokrácia, a titkos és más rendőrség és az állandó hadsereg erősen kifejlődött és az anyagi helyzetük lényegesen jobb, mint az átlagos munkásé. A proletárdiktatúra ahelyett, hogy népdemokráciává vált volna, először (és nyíltan) párt- diktaturává változott, amit fölváltott teljesen a burkolt egyéni diktatúra. Lenin idejében — a forradalom alatt és .közvetlenül utánna, amikor az ellenforradalom veszélye nagyobb volt a a szovjet állam gyengébb volt (vagy most gyengébb?!) állandóan volt ellenzék, amelyet Lenin nem golyókkal és börtönnel likvidált, hanem érveléssel. Lenin nagyon goromba volt az érveléseivel, de például Trotskyt a vöröshadsereg fejévé tették Lenin javaslatára azután, hogy a brest-litovski békekötés kérdésében élesen külömböztek egymással. Az ellenzék létezésének a kérdése egy végtelenül fontos kérdés. Az ellenzék tűrése az erősségnek a jele és nem a gyengeségnek. Ez áll a kapitalizmusra, fasizmusra és a kommunizmusra egyaránt. De minden esetre az ellenzék létezése egy okvetlenül nélkülözhetetlen kelléke a haladásnak. Ahol az uralkodó felfogással szemben nem tűrnek ellenzéket, ott a haladás meghalt, a békés fejlődés lehetősége ki van zárva. Elég sajnos, hogy Oroszországban a forradalom győzelme után huszonkét évvel még mindég kell félni egy burzsoa ellenzéktől, — de még szomorúbb, hogy szocialista ellenzéket sem mernek tűrni. r Ahelyett, hogy a hadsereg kisebb lenne, jóval nagyobb (ami önmagában bizonyíték arra, hogy a kapitalista világban nem lehet egy szocialista ország), de ami még nagyobb baj az az, hogy a hadsereg egyre jobban elvál a néptől szellemben és anyagi megkülömböz- tetésekben és a tisztek a közlegénység fölé vannak helyezve rangban és fizetésben, amit Le- ninék alkotmányilag eltöröltek 1918-ban. A bürokraták száma óriási módra megnövekedett és szintén elváltak a néptől szellemben, magatartásban, anyagi viszonyokban és hatalomban. A “Pravda” 1939 aug. 29-iki számában írja Zverev a pénzügyi népbiztos, az uj földművelő adó-törvényről: “A törvény a népbiztosoknak jogot ad arra, hogy a különböző földművelői osztályokra és termékekre különböző adót vessenek ki, azokat leszállítva vagy fölemelve 30 százalékig.” A cikkben olvassuk, hogy “a privát vállalatok jövedelmének 11-től 25 százalékig jár adó fejében.” Továbbá azt olvashatjuk, hogy nemcsak a jómódú parasztokat, hanem a földművelő munkásokat is megadóztatják. És Zverev beismeri a következőt: “Az adó alól mentesek a tanítók, a földművelő szakértők, az állattenyésztő szakértők, az állatorvosok, az orvosok, a mérnökök, a technikusok, a műhely és tracktor állomások főnökei és a KERÜLET VEZETŐ EMBEREI, akik száma nem lehet 30- nál több egy kerületben.” Szóval “a specialisták” és a bürokraták, akik amúgy is nagyobb jövedelmet húznak, mentesek az adótól. Lenin 22 évvel ezelőtt hátrálásnak nevezte ezeknek a magasabb jutalmazását és követelte, hogy a népből kerüljenek ki a
