Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)
1940-08-17 / 1124. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1940 augusztus 17. | TÁRCA [ A KOLDUS Irta: Csehov Antal (Folytatás) sze iroda, orosz énekkar, kávéházi markőrség, mihden amihez munka nem kell, csak a pénz után nyúlni. Fizikai munkával nem méltóztatna megpróbálni ? Persze, nem megy el háziszolgának, gyári munkásnak! Magának igényei vannak! — Hogy beszél, isten bizony —mondta a kéregető és keserűn nevetett. — Hol vegyem én a fizikai munkát? Kereskedősegédnek menni késő van, tanonc- ságon kell kezdeni, háziszolgá' nak senki nem fogad föl, nem mer tegezni; a gyárba is olyant vesznek csak, aki mesterséghez ért, én pedig semmihez se értek. — Ostobaság! Mindig talál mentséget mindenre! Fát vágni például nem méltóztatna? — Nagyon szívesen vágok fát, de most az igazi favágók is kenyér nélkül vannak. — Igen, minden igyenélő igy okoskodik. Munkát kínálnak neki, nem fogadja el. Nem parancsol itt, énnálam vágni fát? Kérem fölvágom . . . — Jól van, meglátjuk . . . Nagyon helyes . . . Meglátjuk! Szkvorcov sietett és nem minden káröröm nélkül dörzsölve a kezét, hívta be a konyháról a szakácsnét. — Te Olga — mondta neki —, vezesd ezt az urat a színbe, föl fogja vágni a fát . . . A csavargó vállat vont, mint aki nagyon furcsa helyzetbe került, bizonytalanul ment a szakácsnő után.^ A járásában látszott, hogy a favágást vállalja, nem azért mert éhes és mert munkát akar, hanem becsületből és szégyenből, egyszerűen mert szaván fogták. Az is látszott rajta, hogy erősen el- gyöngitette a pálinka, hogy beteg és hogy nincsen a legkisebb kedve sem a munkához. Szkvorcov besietett az ebédlőbe. Onnan az advarba nyíló ablakon, látható volt jól a fás- szin és minden ami az udvaron történik. Állt az ablaknál és látta, hogy a szakácsnő és a koldus kiérnek a hátsó lépcsőn az udvarra és mennek együtt a szennyes havon át a fáskamrák felé. Olga haragosan rázogatta a társát és mérgesen lökött jobbra-balra a könyökével, aztán kinyitotta a szint és mérgesen csapta ki messzire az ajtót. —Megzavartuk biztosan kávézás közben — gondolta magában Szkvorcov. — Ilyen gonosz teremtés. Aztán látta, hogy az áldiák és áltanitó leül egy tönkre, föltámasztja az öklével a piros arcát és valamin gondolkodik. Az asszony odadobta elé a baltát, nagy mérgesen kiköpött — és amennyire a szája mozgásáról ítélni lehetett, biztosan szitkozódott. A csavargó bizonytalanul húzott maga elé egy da- sáb fát, odaállította a lábai közé, és gyáván ütött hozzá a baltával. A hasáb megingott és eldőlt. Az ember megint odahuz- ta magához, belefujt a meggém- beredett tenyerébe és megint ütött a baltával; de olyan óvatosan, mintha félne, hogy az ütéssel a sárcipőjét vágja ketté vagy az ujjait faragja le. A hasáb megint eldőlt. Szkvorcov haragja már lecsillapult és most már egy kicsit fájt neki és egy kicsit már szé- gyelte, hogy a kényes részeg, talán beteg embert odaállította a nem nekivaló nehéz munkára, a hidegbe. N — Nem baj, jól van — gondolta —, amig ment az ebédlőből vissza a dolgozóba — Nem lesz kárára. Egy óra múlva megjelent Olga és jelentette, hogy a fa föl van vágva. — Jól van, adj neki fél rubelt — mondta Szkvorcov —. Ha akar, eljöhet minden elsején fát vágni. Vagy valamilyen munka mindig akad. Elsején pontosan megjelent a csavargó és megint keresett egy fél rubelt, ámbár alig állt a lábán. Ettől a naptól fogva gyakran beállított a házba és mindig akadt neki valamilyen munka; hol a havat takarította az udvaron, hol a szint hozta rendbe, hol szőnyeget porolt vagy matracot. Mindig kapott a munkájáért 20—40 kopeket; egyszer kiküldtek neki egy vise- letes nadrágot. Mikor Szkvorcov más lakásba költözött, segített a pakolásnál, a bútorszállításnál. És egyszer a csavargó józan volt, mogorva, hallgatag; alig ért a bútorhoz; járt lehajtott fővel a butoroskocsi után; még csak meg se próbált munkásnak látszani, csak didergett a hidegben, tételenségén és a rongyos, úri külsején a kocsisok nevettek. A szállítás után Szkvorcov fölhivatta magához. — Na látom — mondta —, a szavaim hatottak. Itt van egy rubel ... a munkájáért. Látom, józan, szívesen dolgozik. Hogy hívják. — Luskovnak. — Nézze Luskov, most kínálhatok munkát, tisztábbat. Tud írni? — Tudok. — Akkor ezzel a levéllel holnap menjen el a helyettesemhez majd kap tőle másolniválót. Dolgozzék, ne igy ék; ne felejtse el, amit mondtam magának. Isten vele. Szkvorcov, elégedetten, hogy embert igy a jó útra téritett, megveregette a Luskov vállát y még kezet is adott neki, bucsu-v zóul. Luskov vette a levelet, ment, és többé a házba nem jött el munkáért. Elmúlt két év. Egyszer, hogy állt a színházi pénztárnál és fizette éppen a jegyét. Szkvorcov meglátott maga mellett egy kis alacsonytermetü embert, bárányos gallérral, viselte szőrmesapkáját. A kis ember félénken kérte a pénztárostól a jegyét; föl, a karzatra és rézkopekesek- kel fizetett. — Luskov, maga az? — szólította meg Szkvorcov, mert megismerte benne a régi favágóját. — No, hogy van, mint van, hogy él? — Köszönöm. Egy közjegyzőnél szolgálok; 35 rubel fizetésem van havonta. — Na hála istennek. Igazán nagyon jó. Nagyon örülök. Nagyon örülök Luskov. Valahogy mégis az én emberem. A jó útra én téritettem. Emlékszik, hogy leszidtam akkor ? Mi ? Majd a föld alá sülyedt szégyenében. No, hál isten, kedvesem, a szavaim nem felejtette el. — Köszönöm én is — mondta Luskov.,— Ha akkor önhöz be nem térek, talán ma is elcsaEGY NAGY SZERVEZET (ONE BIG UNION) A füzet megjelent a Bérmunkás kiadásában. Ára 15c. (Folytatás) hághat át az alkotó részek egyike sem anélkül, hogy meg ne sértené az egész organikus testületet. Még egy másik pontot is kell tisztáznunk: A termelés folyamata nem ér véget mig az elkészült termék a fogyasztóhoz nem jut. A szétosztás folyamatában vont valamennyi munkás ugyanazon ipari uniónak, vagy Department Szervezetnek tagja, melybe az árucikk készítői vannak szervezve. Természetesen a vasúti és vizi szállító munkások a Szállítási Departmentben lesznek, bár mondhatni hogy azok a szétosztás folyamatában is be vannak vonva. De itt a külömbség. Ezek csak más helyiségekben, országokbán szállítanak árukat, és a használatra szolgáló igazi szétosztási folyamat akkor megy végbe, miután a kész árucikkek a kereskedőhöz jutottak. Például: Egy cipőüzletbe.n alkalmazott elárusító vagy írnok azon szervezetnek, vagy szervezet egy branchének lenne tagja, melybe a cipőiparban foglalkoztatott valamennyi munkás van szervezve. Az a kocsis, aki húst, vagy más árukat szállít egy fűszeres boltból, azon szervezetben lenne, 'inelyben valamennyi élelmiszeripari munkás van szervezve. De egy társzekér hajtó, aki egy nagy rakomány, ruhákkal megrakott ládát vontat egyik raktártól a másikig s legközelebbi fordulóval egy rakomány szeget vontat továbbszállítás vagy szétosztás szolgálatára, a szállító munkás munkáját teljesiti s mint ilyen, ennek az iparnak szervezeteiben szervezkedik. E szükséges felvilágosítások segélyével könnyebben megérthető a szervezet alaprajza s az iparok csoportosítása a könyv elején mellékelt térképen. I. FÖLDMŰVELÉSI ÉS HALÁSZATI IPARI OSZTÁLY Ez a department négy osztályt foglal magában: A. Általános földművelési és állattenyésztési ipar Ez az osztály magában foglalja mind azon munkásokat, Kik az általános földművelésben és állattenyésztésben vannak alkalmazva. 1. A gabona és zöldség termelésben : minden mezőgazda- 1 sági munkást, u. m.: a szántó, vető, arató, termékenyítő műveletet végző munkásokat, természetesen a gépészekkel, fűtőkkel, kovácsokkal, javító munkásokkal, ácsokkal s általában a mezőgazdasági termékek előállításába vont munkásokkal együtt. Ebbe a csopotba tartoznak a gyapot- és cukorültetvényeken dolgozó munkások, valamint az öntözést végző munkások is, a gépészek pumpázók, zsilipmunkások, csővezetők javítók stb. (Folytatjuk) pott diák, tanító volnék. így, hálaistennek elkerültem a romlást. — Nagyon, nagyon örülök. — Köszönöm az akkori jó szavait, a segítségét. Nagyon szépeket mondott akkor. Hálás *s, vagyok Önnek is, a szakácsijának is — áldja meg az isten azt a derék, jóra való terem- ítést. Nagyon jókat mondott ön is akkor, nagyon hálás is vagyok, a halálomig az leszek, de az életemet azért mégis a szakácsnő mentette meg, az Olga. — Hogyan? Miképen? — Nagyon egyszerűen. Ha jöttem fát vágni önhöz, már fogadott: Mi, te szerencsétlen, átkozott részeges te! Hogy nem pusztulsz el igy a nyomorúságban! Aztán leül oda szembe velem, néz az arcomba, sir, “Hej szerencsétlen, mért születtél, élhetetlen, erre a világra, — nem itt, még a másvilágon is a pokolba fog égni a lelked, eliszod, elveszted aj, elátkozott te!” — Aztán csak ilyet mondott mindig. Mennyit bajlódott velem, mennyi könnyet öntött értem: a jó isten tudja. Ami a fő: fölvágta helyettem a fát. Mert én, uram, nem vágtam föl abból egy hasábot sem, mind ő vágta. Hogy mentett meg, hogy változtam meg, amiért néztem, hogy szűntem meg inni is: azt magam se tudom. Csak azt tudom, hogy a jó szavától, jó cselekedetétől énrám is rámjött a változás, megjavított, soha életemben el nem felejtem. Hanem úgy látom, menni kell, most volt a második csöngetés. És Luskov elköszönt, ment föl a karzati állóhelyre. Ismerik egymást Amikor Knox és Simson, hadi és háborús miniszterekké való kinevezése a szenátus elé került jóváhagyás miatt, szenátor Holt, Virginiából, felolvasta Knox által a Chicagói Daily Newsban közölt véleményét a minisztérium többi tagjairól, melyet persze akkor irt, mikor még ő nem volt köztük, mely igy szólt: “Államtitkár Hull: Becsületes, jóhiszemű, de gyenge, soha nem lesz a nagy államtitkárok közé sorozva. Pénzügyminiszter Morgen- thau: A mélységből került elő. Mezőgazdasági miniszter Wallace: Egy újságíró, megváltói beképzeléssel. Belügyminiszter Ickes: Egy reformátor ,aki az hiszi, hogy csak ő egyedül, aki még becsületes az egész világon. Postaügyiminiszter Farley: Egy lelkiismeretlen Tammany vezér. Munkaügyiminiszter Perkins: Egy jótékonysági munkás, aki elfogult az üzletemberek ellen. Keresekedelmi miniszter Hopkins : Egy társadalmi szellemidéző. Igazságügyi miniszter: Jack- son : Meg fog mindent, ami megfogható.” Szenátor Holt az idézetei után megjegyezte, hogy a miniszter urak elég jól kifognak jönni egymással, hiszen olyan jól ismerik egymást. Vi.
