Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)
1940-07-06 / 1118. szám
1940 julius 6. BÉRMUNKÁS 3 oldal EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. A FELTARTÓZTATHATATLAN LAVINA A háború borzalmai minden nappal nagyobb súllyal nehezedik a föld népére. A német lavina feltartózhatatlanul rohan a lejtőn, magával ragadva mindent ami útjába kerül. Francia- ország leigázásával az ellenfél utolsó állásai — Anglia — ellen indították a halálszóró gyilkos eszközök minden fajtáját. Az eddig elfoglalat országokban a nácik aránylag kevés el- lentállással találkoztak. Franciaország kivételével egyetlen ország sem arányos ellenfél, sőt az összes országok együttvéve, még ha fel lettek volna készülve a háborúra, akkor sem képviseltek olyan erőt, amelyet ésszerű lett volna összemérni a német nácik mindent felfaló mi- litarizmusával. A tény az, hogy ezen kis nemzetek sem a német nácikkal, sem a szövetségesekkel nem óhajtottak háborúba keveredni. Ami elléntállást kifejtettek a német térhódítással szemben, azt a szövetségesek biztatására tették abban a reményben, hogy megfelelő segítséget kapnak megtámadás esetén. Ez a segítség azonban minden esetben elmaradt. És igy misem volt észszerűbb, mint feladni területeiket — ami úgy is német fennhatóság alá került volna, de sokkal nagyobb véráldozattal. A francia-német front összeomlása általános meglepetést váltott ki minden oldalon. Sen- kisem tételezte fel, hogy a franciák szabad utat nyitnak Hitler hordáinak és úgyszólván minden számottevő ellentállás nélkül engedik a nácik bevonulását egész Franciaország területére. Ami tegnap még lehetetlennek látszott, ma valóra vált. Franciaország egész területén német nácik uralkodnak és ami területet meghagytak a francia kormány részére az is csak látszólagos, mert ott is minden náci előírás szerint kell történjen. Franciaország elesésével, Németország közvetlen Angliával került szembe. A két ország légi flottája kölcsönösen szórja a halált úgy a német, mint angol területeken. Az angol repülőgépek a bombák százait szórják le naponta a német városokra és a németek viszont az angol városokra. A kiadott jelentések megbízhatatlansága dacára is elképzelhető, hogy mily borzai más pusztítást végeznek a lakosság között mindkét országban, azok között, akik nem idézték fel ezt az embertelen tö megmészárlást, hanem csak tehetetlen bámulói az eseményeknek. A német előnyomulás gyorsasága eddig minden képzeletet felülmúlt két okból: 1. a né met kátonai felkészültség; 2. a német propaganda kiterjesztése minden országra. Az utóbbi évtizedben Németország lakosságának alárendelt rétegei az élet legelemibb szükségleteit is nélkülözte és az életszükségleteket mind a telhetetlen milita- rizmusba tömték. A dolgozó lakosság élet standardját elképzelhetetlen alacsony nívóra szállították le; a munka kényszer volt, felülről megszabott bérekért, amely ellen nem volt apellálás. Mindez nem az “ország talpraállitásáért”, mint ahogy elakarták hitetni a világgal, hanem, hogy megszámlálhatatlan mennyiségű repülőgépeket, tankokat és egyéb gyilkoló eszközöket gyártsanak. Mindez, nem az alárendelt lakosság hozzájárulásával történt, hanem a kérlelhetetlen terror alkalmazásával. Amit a német lakosság millióitól elvontak, azon gyilkoló eszközöket gyártottak a föld többi részeinek leigázására. Ugyanakkor a germanizmus mindenekfelett valósággal fanatizálták a német lakosság jelentős százalékát és ily propaganda terjesztésére ügynökeik a föld minden részét — de különösen az euró- pan országokat — elárasztották. Amig kívülről a náci katonaság a legmodernebb gyilkoló eszközökkel támadott, bent a megtámadott országokban a germán kémek ezrei léptek akcióba és ez okozta a gyors hódítást. Bár a német vassarok uralom alá került országok lakossága cétségtelenül és aránytalanul rosszabb helyzetbe került, mint volt az előző kormányrendszer alatt, osztály szemszögből bírálva a dolgokat, nem Ítélhetjük el azon országok lakosságát, amelyek nem fejtettek ki a végsőkig való ellentállást a náci lordáknak. Ha elitélés illeti minden ország munkásságát, az azért jár ki, amit a múltban elmulasztottak, amikor még volt idő, hogy megfelelő védelmi gátat építsenek fel minden országban. Természetesen, nem a “Siegfried” vagy “Maginot” vonalakra gondolunk, hanem a viszonyoknak megfelelő forradalmi gazdasági szervezetekre, amelyek egyedül alkalmasak a mindenféle “izmusoknak” útját állni. Ily szervezetek elejét vették volna, a fasizmus-nácizmus és tommunizmus kifejlődésének, mert átvették volna a termelés és szétosztás eszközeit akkor, amikor már a magánkapitalizmus betöltötte hivatását. Ezt elmulasztotta a világ munkássága és ma már az események bői ítélve még akkor sem lesz képes feltartóztatani a lavinát, ha gyilkos fegyverekkel a kezében áldozza életét a magánkapitalizmus védelmében. A múltak mulasztásaiért bor zasztóan nagy árat fizet a világ munkássága. A tehetetlen és kegyetlen magánkapitalizmust a még sokkalta kegyetlenebb államkapitalizmus váltja fel, amely a munkásságot sokka kedvezőtlenebb felkészülési lehetőségek közé állítja és a munkásság felszabadulási harcát beláthatatlan időkre vissza löki. De, mindezen kedvezőtlen kilá tások dacára, más ut nincs a munkásosztály részére, mint szervezkedni a forradalmi Egy Nagy Szervezetbe a termelés szinterén és ezt a szervezett erőt szembeállítani az elnyomókkal. Szövetség hivatalos lapja, az “összetartás” májusi számában az Intéző Bizottság gyűléséről felvett jegyzőkönyvet olvasva, megütközik az ember, hogy egy több mint negyedszázadon át az amerikai magyar egyesületek között a legdemokratikusabb intézményt mennyire tönk- retehetnek egyes emberek. A M.B.Sz. több mint negyedszázadon át nemcsak azért foglalt el első helyet a magyar haladó egyesületek között, mert támogatta az osztályharcot, hanem mert magában a testületben a legmesszebbmenő demokrácia létezett. A testületet az osztályokon át a tagság irányította és az Intéző Bizottság a tagsággal ko-operálva dolgozott. Ez a demokrácia megszűnt a Szövetségben, amikor a központba diktátorságra hajlamos tisztviselők kerültek. Az utóbbi években a jogfosztások ezen jobbsorsra érdemes intézmény- aen úgy az egyes tagok, mint az osztályok ellen gyakran megismétlődnek és nemcsak a Szövetség jóhirnevét, hanem annak biztonságát is kockára teszik. A nyílt harc a Szövetségben az 1938 évi konvención tört ki, amkior nyilvánvalóvá vált, hogy tisztviselők, önző érdekből oly testületté akarják átformálni a Szövetséget, amelyre csak pirulva gondolhat Amerika osz- ;álytudatos magyar munkássága. Ezt természetesen nem tűrhették tétlenül a Szövetség osztálytudatos tagjai és erős kritika tárgyává tették a tisztviselők törekvéseit. A hatalomittas tisztviselők azonban nem hátráltak meg, hanem a tagság jelentős részének minden tiltakozása dacára kitartottak szándékaik mellett. Hogy ez a Szövetség tagságának már eddig is nehéz ezreseket emelt ki a zsebéből, mit törődnek ők azzal? Nekik a fő az, hogy a Szövetségben uralkodjanak. A múltban elkövetett jogfosztásokat, most újabbal növelte ez a hatalomittas diktatóri- um. A fent említett jegyzőkönyvben többek között a következőket olvastuk: “Felolvasva a 23-ik osztály által május 26-án N. S. Pittsburghban hivott értekezletről felvett és beküldött jegyzőkönyv. Int. Biz. megállapítja, az értekezletet egybehívó levélből és az értekezleten felvett jegyzőkönyvből, hogy ott nem a Szövetség mikénti építését, hanem a konvenció óta egy frakció kifogásait és egyeseknek a vezetőség elleni panaszát tárgyalták. Az alapszabály nem írja elő kerületi értekezletek tartást, ezért a központ megkerülésével egybehívott értekezleteken hozott határozatok hivatalosan nem vehetők tudomásul ...” Ennek alapján természetesen megtagadták a jegyzőkönyv közlését a hivatalos lapban. Amint a “Bérmunkás” június 22-iki dátummal megjelent számában olvassuk a jegyzőkönyvet, megtudjuk, hogy ezen értekezleten nemcsak a 23-ik osztály vett részt, hanem a 15, 23, 119 és 211 osztályok. Tehát a kerületben levő négy osztály, ez azonban nulla az Intézőség- nek. Szerintük az alapszabály nem írja elő kerületi értekezlet tartását és ezért nem veszik tudomásul az ott hozott határozatokat. Valóban nem Írja elő az alapszabály, hogy tartani kell ilyen kerületi értekezleteket, de viszont azt sem irja elő, hogy ilyenek nem tarthatók. Amint ugyancsak az “összetartás”-ból olvassuk más kerületekben is tartottak és fognak tartani kerületi értekezleteket és azokat tudomásul veszi az I. B. pedig azok részére sem irta elő az alapszabály. Hát az osztályoknak már annyi joguk sincs a M. B. Sz.-ben, hogy a szükség kívánalmainak megfelelően ösz- szejöjjenek az őiket érdeklő ügyek megbeszélésére és határozataikat leközölhessék a Szövetség hivatalos közlönyében ? Honnan veszi az I.B. azt a jogot, hogy az osztályok csak az ő beleegyezésükkel tarthatnak értekezleteket ? “Akiket az istenek elakarnak veszíteni, először az eszüket veszik el” mondja egy latin közmondás. Az I. B.-re ráillik az a közmondás. Vájjon meddig tűri a Szövetség tagsága ezt a jogtiprást, hogy az osztályoknak csak azt szabad csinálni ,amire ezek a hatalomittas diktátorok ráütik a gumibélyegzőt? Kik képezik tulajdonképpen a Szövetséget, az osztályok, vagy pedig a központ? Vagy talán a titkárság jobban tudja, hogy mit szabad és mit nem, mint a négy osztály néhány száz főnyi tagsága? ELVINYILATKOZAT JOGFOSZTÁS A SAJÁT TANYÁNKON A Munkás Betegsegélyző A immkasöszíaly es a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet beke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozo emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. .iák, akikből a munkáltató osztály all. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A RÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a réri társadalom keretein belük