Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)
1940-12-16 / 1141. szám
1940 december 14. BÉRMUNKÁS 3 oldal EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. AZ OSZTÁLYHARC FOGLYAI ÉS A MUNKÁSSÁG A gazdasági egyenlőtlenség a társadalmat alkotó emberiséget osztályokra tagolja. Az egyik társadalmi osztályhoz tartoznak a társadalom azon elemei, akik birtokolják a földet, ipartelepeket és a termelés és szétosztás eszközeit, a másik osztályhoz pedig a termelők, akik megmunkálják a földet, üzembe tartják a termelés eszközeit és munkájukért bért kapnak, melyből tengetik életüket. Ennek a két társadalmi osztálynak érdekei egymással ellentétesek és ez a gazdasági ellentét harcot idéz elő a két osztály között, mely harcot “osztályharc” elnevezés alatt ismerünk. Az osztályharc nem uj keletű, hanem az olyan régi, mint a kizsákmányolás. Amióta elnyomók és elnyomottak vannak az osztályharc folyamatban van. Az osztályharc nem volt mindig céltudatos, de alapját mindenkor a gazdasági egyenlőtlenség képezte. Céltudatos irányt vett fel az osztályharc akkor, amikor az elnyomottak szervezetekbe kezdtek tömörülni és a harcot tervszerűen vívták nem egy kisebb élszigetelt csoport, hanem az összes elnyomottak érdekében. Sokan még ma is, dacára annak, hogy gazdasági helyzetüknél fogva az elnyomottak osztályához tartoznak, tagadják ezt a tényt és nemhogy elősegítenék az osztályharcot irányitó munkásszervezeteket, hanem azoknak ellenségei és minden időben hajlandók a kizsákmányoló osztályt segíteni a munkásszervezetek elleni akciókban. Ez bár megnehezíti az osztályharcos munkásság harcát, de nem változtat azon a tényen, hogy az osztályharc minden elnyomott érdekét szolgálja, még azokét is, akik annak tudatlanságból ellenségei. Az osztályharc sok áldozatot követel a munkásosztálytól és az áldozatöt azok hozzák, akik aktivan résztvesznek a harcban. Sztrájkmozgalmak résztvevői, munkásszervezetek aktiv tagjai, tisztviselői és agitátorai a legjobban kivannak téve a kizsákmányoló osztály minden alkalmat megragad, hogy a harc első soraiban küzdőket eltegye lábalól. Sokan életüket áldozzák, mások szabadságukat és családjaik biztonságát. Az osztályharc történelmében számos lapot foglal el azoknak a névsora, akik életüket áldozták a munkásosztály felszabadításáé r t. Még többet azoké, akiket a kapitalista osztály “igazságszolgáltatása” börtönökbe zárt, amiért harcbaszálltak a kizsákmányolás ellen, hogy ezzel elrettentő példát állítsanak a munkástömegek elé; hogy megfélemlítsék azokat. Azonban, minden üldözés, terror sem képes az osztályharcot megsemmisíteni. Amig gazdasági egyenlőtlenség van; amig elnyomottak vannak, addig ez a harc folyni fog és mennél többen ismerik fel az elnyomottak ezen harc igazságát, annál ke-' vesebb áldozatot kell hozni azoknak, akik ezen harcban résztvesznek. A jelenben azonban az osztályharc aktiv résztvevői közül sokan vannak a kapitalista osztály börtöneiben. Külömböző vádak alapján ítélték el őket, de valamennyinek egy bűne van, hogy harcoltak a munkásosztály felszabadításáért. A kapitalista osztály nem válogatós az áldozatok kiválasztásában és igy az osztályharc minden frontjáról szedi azokat. A kikötőkben dolgozó munkások éppen oly alkalmasak, mint a hajókon dolgozók, vagy az acéltelepek munkásai; az autótelepeken dolgozókat éppen úgy üldözik, mint a bányászokat, vagy erdőirtó- kat. Az ország külömböző börtöneiben számos foglya van az osztályharcnak, akik ugyan külömböző szerevezeteknek voltak tagjai, de egy cél érdekében: nagyobb darab kenyérért, a munkásság jobblétéért harcoltak. Amig egyes szervezetek, amelyeknél az osztálytudat, az osztályszolidaritás hiányzik elfelejtik vagy megtagadják azon tagjaikat, akiket a kapitalista osztály “igazságszolgáltatása” elitéit, addig az Industrial Workers of the World és az ezzel ko-operálva működő General Defense Committee nemcsak a saját tagjairól nem felejtkezik meg, hanem pártfogásba veszik mindazokat akiket az osztályharcból kifolyólag üldöz a kapitalista osztály, bármely szervezetnek voltak azok tagjai. Bár a General Defense Committee nem jótékonysági egyesület, hanem védelmi bizottság, melynek hivatása védelmet nyújtani azon munkásoknak, akiket a kapitalista osztály üldöz, azonban nem tér el hivatásától, amikor a börtönbüntetésre ítélt munkásokat és azok családjait időnként támogatásba részesíti. A lehetőséghez mérten ezt egész éven át gyakorolja, karácsonykor azonban szélesebb körű akciót indít, hogy mennél nagyobb térre terjeszthesse ki ezen nemes cselekedetet. Az évek folyamán szokássá vált a General Defense Commit- teenál, hogy karácsonykor nagyobb összeget küld az osztályharc foglyainak és azok családjainak, hogy legalább egyszer egy évben módjukban legyen beszerezni olyan dolgokat, amit egész éven át nélkülözni kénytelenek. Amerika osztály tudatos munkásai odaadó támogatásukkal erre felhatalmazta a General Defense Commiteet és mint a múltban, úgy ez évben is gyűjtő iveket bocsátott ki a védelmi bizottság és azokat szét- küldte a rendelkezésére álló címekre, többek között lapunk olvasóihoz is. Karácsony a szeretet ünnepe és ilyenkor nem felejtkezhetünk meg az osztályharc foglyairól sem. Az idő és mószer a legalkalmasabb, hogy bebizonyítsuk a börtönökben sínylődő munkástársainknak és azok családjainak, hogy nem felejtkeztünk el róluk. Keressük fel ismerőseinket a gyűjtő ivekkel és küldjük azokat a gyűjtött összeggel vissza minél előbb az adott címre. A MUNKÁSSÁG ÉS A FEGYVER A munkaidő és munkabér mindig vitás kérdés volt a munkásosztály és a munkáltató osztály között. A munkásság életszínvonala attól függ, hogy milyen magas béreket tud kiverekedni és a munkaidőt leszorítani, hogy az alvás és munkán kívül szórakozásra is legyen ideje, viszont a munkáltató osztályt ez sújtja legérzékenyebben, mert mennél rövidebb a munkaidő és mennél magasabb a munkabér, annál kevesebb a profit. És mivel a munkáltató osztálynak a profit mindenek felett való, természetszerűleg a munkásság minden ilyirányu követelése nagy ellenzést vált ki a munkáltatókból. Az utóbbi hónapokban a fegyverkezési felkészülés következtében fellendült iparokban a profit két-háromszáz százalékkal emelkedett és kedvezőbb alkalom alig kínálkozik az ott foglalkoztatott munkásoknak, hogy az éhbéreket az életstandardot megközelítő magaslatra emeljék. Dacára azonban a telepek horribilis jövedelmének, a munkásságnak a magasabb béreket most is csak munkabeszüntetéssel lehet kiharcolni. így történt ez az utóbbi hetekben több ipartelepen, ahol kormány rendeléseken dolgoznak és ezen munkabeszüntetéseket akarják most kihasználni a munkáltatók a munkásság vas- raverésére. A mindig szolgálatra kész reakciós politikusok már törvényeket kovácsolnak a sztráj kok “törvénytelenitésére” és a munkaidőt szabályozó törvény hatályon kívül való helyezésére. Semmi kétség aziránt, hogy a jelen fegyverkezési felkészülés nagyon alkalmas a munkáltatóknak a munkásság leigázására. És ha ez a munkáltatók politikus lakájaitól függ, meg is fog történni. A “védelmi felkészülés” leple alatt mindazon “munkásvédelmi” törvényeket visszavonhatják, melyeket az utóbbi években hoztak, sőt oly törvényeket hozhatnak, melyek megtiltják a sztrájkot. A munkásságnak azonban van egy fegyvere, amely minden erőnél hatalmasabb és ez: a szervezett erő. A munkásság a termelés szinterén szervezkedve törvényt hozhat és törvényt dönthet meg. A munkaerő megfelelő forradalmi Ipari Szervezetbe tömörítve az egyetlen fegyver, amellyel nemcsak a kivívott előnyöket képes megtartani, hanem oly rendszert felépíteni, amelyben a munkásság élvezheti munkája teljes gyümölcsét. Csak a nép bolond itása A Sears and Roebuck üzletek elnöke R.E. Wood, aki jóljövedelmező állása mellett a Generális előnevet is kiérdemelte és viseli, azt a kijelentést tette, hogy ő elitéli azt a módot mely szerint a háborús kérdést a nép elé terjesztik. “Minket a háború felé terelnek anélkül, hogy a tömeg tudná” — mondotta Wood Rámutatott, hogy 1917-ben is csak azt állították, hogy csak anyaggal fogják ellátni a szövetségeseket, de amikor az anyagért már nem tudtak fizetni és a szállítás is nehezebbé vált, akkor teljesen és nyíltan belementek a háborúba. Wood azt is mondta, hogy Washingtonban nagyon sok ember van, akik tudják és mondják, hogy a választások után sokáig nem kell várni, hogy Amerika nyakig benne legyen a háborúban. Ezt mi régen tudtuk, megírtuk, most csak azért ismételjük Gen. Wood alapján, hogy azok is belássák, akik még jobban hisznek egy Generálisnak, mint nekünk, hogy bizony csúnya becsapás az egész háborús propaganda. Persze Gen. Wood nem ismerné el, hogy mindaddig amig, neki egy pár százezer dollárt fizetnek a Sears and Roebuck üzletektől, csak azért, hogy néha- néha egy-egy gyűlésen elnököl, mindig lesz háború. És hazug a háborús propaganda, melyet csak a társadalmi rendszer megváltoztatásával, a kiváltságos osztály elseprésével lehet lesz megszüntetni, ugyanakkor a Gen. Wood, Gen. Block, Gen. Blimp meg az elnök urak a nagy társaságokkal együtt a szemétkosárba kerülnek. Még azok a generálisok, lapok, szónokok is bolonditják a népet, akik ámbár elitélik a háborút, a háborús propagandát, de mentik azt a rendszert mely nemcsak szükségessé tette ezeket a rémes dolgokat, hanem amelyek nélkül nem is élhetnének tovább. A General Woodok is szüntessék be a népbolonditást, mondják meg az igazat, akkor is ha fájna nekik, mert ha lassan is, de a tömeg csak felébred és akkor jaj lesz a generálisoknak is pláne, ha még elnökei az olyan olcsó rabszolga rendszeren .alacsony munkabéreken nyugvó Department Storoknak is, mint a Sears and Roebuck. Vi. Ebben a gyors életű világban, leglassabban a részletfizetéseket csináljuk. Amikor a hős olasz katonák, a spanyol népet gyilkolták halomra, a pápának nem volt sürgős a béke, most, hogy a görögök abrichtolják az olaszokat — a pápa is békéért könyörög. AZOK az olvasóink, akikhez lapke- zelők nem kerülnek 35 centet küldjenek, lehet bélyegben is — és megküldjük a BÉRMUNKÁS NAPTÁRÁT P. O. Box 3912 Station S. S. Cleveland, Ohio
