Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)

1940-03-02 / 1100. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1940 március 2. SZEMLE Irta: Vizer Ferenc A Bérmunkás január 27-iki számában Kovács Ernő mun­kástárs bírálatot mond egy Magyarországról irt cikk felett, ugyan csak Vaszkó György munkástárs feb. 17-iki számban kritikát mond ennek az írónak egy másik cikkéhez. Mindkét válaszra engedtessék meg, hogy nekem is legyen egy néhány megjegyzésem. Nem akarom magamat ellen­séges hanglatban éreztetni mert igy vélekedek, ahogy alább azt kifejtem, de bizonyság, hogy a világ eseményeket más és más üvegen keresztül látjuk. De nem árt, ha nézeteinket kifejt­jük a tudásunk csiszolására sem. Kovács munkástárs “Jó, hogy megszűnnek a határok . . . ” cimü cikkében arra utal, hogy nem volna jó ha Európában megszűnnének a határok- Sze­rinte csak azoknak lehet az jó, akiknek az elvi meggyőződése nincs megfelelő tudással alátá­masztva. Hát itt már lehetne vitatkozni, azonban ez az irás nem annyira vita akar lenni, mint a tények megállapítása. Ha cs . . . ő . .. . analízise nem volna olyan tágértelmü, egysze­rűen napirendre térhettünk vol­na felette­ön arra utal többek között, hogy a határmegszüntetés nem­zeti elnyomatást jelentene az erősebb jogán. Például kinevel­né az erősebbek jogán az orosz, német, olasz, vagy francia mun­kásság fölényérzetét a bekebe­lezett kis nemzetek fölött? Ez a föltevés csapnivalóan rossz. Annyira ellenkezik a tudomá­nyossággal, hogy még csak vi­tát sem képezhet. Ön nem volna hive egy olyan egyesülésnek, amelyből nem zárhatnánk ki a tagokat? Mert Európából csak nem deportálnák ide a magya­rokat, avagy Hajmáskértől, Szi­bériától, a német koncentrációs táboroktól félti munkástárs az európai proletáriátust ? Az erő­sebb jogáni fölény érzet és nemzeti elnyomás, amire ön utal, meg van itt Amerikában is. Nem hiszem, hogy ön még ezt nem vette észre. Igaz, hogy itt vagy egy tucat nyelvvel töb­bet beszélnek és vagy egy tucat nemzettel több érzi, ki a hátán, ki meg a szivében azt az ön ál­tal feltételezett nemzeti elnyo­mást és fölényérzetet. De azért nem hagyjuk itt — ugylátszik ön sem — az országot. Végkövetkeztetésében arra utal ön, hogy ha az európai ön­tudatos munkásság nagytöbb­sége egy meggyőződésű volna, akkor üdvözölhetnénk a határ­döntést. Hát itt sem egymeg- győződésüek a népek, azért csak megvagyunk az országban, hát akkor azok oda át miért nem lehetnének meg egy Egye­sült Európában? Avagy Sztálin­tól, Mussolinitól, Hitlertől, akik Chamberlaint Benes sorsára akarják juttatni, félti ön az európai proletáriátust? Hol van ebben a feltevésben a biztosíték arra, hogy mire a jelen konflik­tus véget ér, mind azok nem-e fognak Benes sorsára jutni? Hogy most kik ők, az más lap­ra tartozik- Amikor George Washington a brittekkel szem­ben a függetlenségi harcot vív­ta, kortársai kérdezték tőle, hogy milyen kormányformát akar? Washington azt felelte: verjük meg előbb a britteket. Az európaiak is jogosak lehet­nek ilyen válaszra. Nos, hogy is állunk azokkal a “sáros és véres csizmákkal”? Ezen eszmefuttatás már annyi dögönyözésen ment keresztül, hogy az IWW, One Big Union keretein kívüli csatangolás kár- hozatos, rossz és hogy a küz­delmes élet útja csak egy vona­lú, amelyen nem lehet vissza menni és a bajokat kikorigálni. Ezért igyekszünk a proletáriá- tus zavaros látását kristályoz- ni, bíráló képességüket növelni, csiszolni. A múltak hibáira rá kell — sőt a jelenre is — mu­tatni. Ha ez volt a célja Vasz­kó munkástárs írásának, akkor O. K. De egy kicsit mintha at­tól többnek látszana a megálla­pítások terén. Viszont mintha egy kicsit kevesebbnek látszana a Marxizmus egyenes megálla­pításaiban. Az egyszerű föltevéseknél, azért utaljuk többnek, mert minden korlát nélkül állítja azo­kat be- A Sztálin atrocitások százpercentesen igazoltak ná­la. Ellenben ide nikkel-oda nik­kelbánya — amire a jelzett magyarországi cikk is utal — és amelynek hallatára Vaszkó munkástárs egy kicsit — vagy ha úgy tetszik nagyot hallott. Amikor azt mondja, hogy a fin­neket az oroszok úgy halomra bombázzák — ez igazán ször­nyű és elitélendő dolog minden jobb érzésű embernél. De, ahogy a reakciós sajtó írja, a finnek sem igen jobbak a deák- né vásznánál. Továbbá azt mondja Vaszkó munkástárs “csak azért mert nem hajlan­dók országukat, nikkeljüket oda adni Sztálinnak, akik nem vágynak az orosz mennyország­ba”. Ezeket a feltevéseket le­gyen szabad nekem is megkriti­zálnom, mert az a valóságban félrevezető. Hol van ebben az illúzióban a helyes és tisztán látási bírálat ? Lehetne ezen egyveleget is a “legújabb elmé­letek” közzé sorolni, amivel ma­gyarországi munkástársunkat megbélyegzi. Itt Amerikában az állami munkán dolgozó munkásoknak még van nikkeljük, de hogy a finn proletáriátusnak van-e nikkelje, országa bányája — ez már azok közzé a kefék közzé tartozik, amit most adnak a ke­resztény civilizációnak. Nem látja ön, hogy egy vaj judo, uj társadalom megszületését akar­ják keresztre feszíteni? Mrs. Countess Starre, sister of Finland’s Field Marshall Mannerheim- Ez a finn szárma­zású grófnő most érkezett az Egyesült Államokba. Nővére Mannerheimnak, a fehérterror­ista tábornoknak, akire a ma­gyarországi cikk hivatkozva megállapítja “a finn proletáriá- tus, még ha orosz segítséggel is, de a magánkapitalizmus pro­fitja és elnyomatása ellen fo­gott fegyvert és mi forradalmá­rok kell, hogy tudjuk helyünk, amely semmi esetre sem a Man­nerheim féle fehérterror uralmi rendszer oldalán van.” Vaszkó munkástárs nem lát mögéje az értelmes soroknak? “Még ha orosz segítséggel is” és ezt ál­lítja ön “sáros és véres csizmá­nak”. Kár. A marxista megálla­pítás azt sugalja, hogy itt va­lami nem jó. No de hát csak ennyi baj le­gyen. Mi igy is szeretjük egy­mást, mint felebaráti tisztelt munkástársak, még akkor is ha néha egy kis hibát követünk el a szegénység és a velejáró mi­zériák megszüntetésének nemes együtt munkálkodásában. Hogy az esetleges hibás nézeteket csi­szolnunk kell, mert ellen eset­ben az elhallgatás a dolgok mi­kénti beleegyezését jelentené. Végkövetkeztetésképpen a z volt tehát a célom, hogy a kon­fúziók hinarából kihalászni tud­juk a hasznosat. Ha ez csak egy kicsit is sikerült, akkor nem veszik kárba a toll felvevé- se, amellyel a babyloni helyzet­ben szórakoztam. Hogy is mondta Petőfi: “Nekünk most az isten kevés, Mert ő nem eléggé kemény. Hozzád folyamodunk pokol! A jelen kor idején -Öntsd szivünkbe minden dühödet, Hogy ne ismerjünk könyörü- letet, Mig a gazok közül a földön egy mozog!” NÉPSZERŰ GAZDASÁGTAN Irta: MARY E. MARCY Fordította: GOLDBERGER L. A füzet megjelent a Bérmunkás kiadásában. Ára 10c. (Folytatás) K. Feltéve, hogy a californiai szénbányában dolgozunk napi öt dollárért és a munkáltatónk el akar küldeni bennünket az alaskai bányájába dolgozni, ahol napi tiz dollárra van szükség az életszükségletek beszerzéséhez. Többet fogunk megtakarítani Alaskában a napi tiz dolláros fizetésből, mint Califomiában az öt dollárból? F. Nem takarítunk meg többet, mert Alaskában tiz dollár lesz a munkaerőnk értéke, amennyiben annyiért szerezhetjük be a munkaerőnk termelésére szükséges életszükségleti cikkeket (élelmet, ruhát, lakást). K. Ha az életszükségleti cikkek értéke emelkedik, ki fizeti a különbséget, a munkásosztály vagy a kapitalista osztály? F. A kapitalista osztály fizeti a különbséget, mert mindig annyit kell fizetnie, amennyi értéke van a mi munkaerőnknek, hogy azt újból előállíthassuk; hogy erőnk legyen a további mun- kárn> ALACSONY ÁRAK. Azt már tudjuk, hogy a munkánkra való erőnk, a munka­erőnk árut képez. Az áru értékét, az előállítására fordított szük­séges társadalmi munka szabja meg. Ha három órai társadalmi munka szükséges az egy napi életszükségleti cikkeink előáll)tására, akkor a munkaerőnk érté­ke, három órai szükséges társadalmi munka­Az alábbi példa a munkaerő értékét képviseli: mert három órai társadalmi munka fog­laltatik azon életszükségleti cikkekben, amelyek bennünket 1 napra táplálnak. A C. példa fogja képviselni az egy napi termelésünket. Ez kilenc órai munkát tartalmaz. A bennünket alkal­mazó kapitalista, vagy földműves, any- nyit kell, hogy adjon nekünk, amennyi­vel megfizethetünk az első (A) példá­ban foglalt életszükségleti cikkekért. A. B. kocka ugyanolyan nagyságú, mint az A. kocka, mert három órai mun­kát tartalmaz. Azt az értéket képviseli amelyet a munkáltatótól visszakapunk bér fejében. Tudjuk már, hogy az A- kocka egyenlő a B. kockával. Azt is tudjuk, hogy a C. kocka háromszor akkora, mint az A. vagy B. kocka. Azt is tud­juk, hogy a kapitalista állandóan törek­szik a C. kockát kihúzni tiz vagy ha lehet tizenegy órára és a munkabért minden esetben igyekszik kisebbíteni. Csak állandó küzdelemmel sikerül a munkásoknak megtartani ezt az arányt és egy átlagos bé,rjavitást és rövidebb munkaidőt elérni. Egy napi termelésünk­Kilenc órai munka A bér fejében visszatérített ^ érték. 3 órai munka Magától értetődik, hogyha több bért biztosítunk (B), ak­kor kevesebb értéke marad a termelésünknek (C) a bennünket alkalmazó kapitalistának, amint a bér redukálása több hasznot hagy meg neki. (Folytatjuk) A munkabér 3 órai munka B. arany vagy pénz A munkaerő értéke 3 órai munka A 1 napi életszükséglet

Next

/
Oldalképek
Tartalom