Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)
1940-02-17 / 1098. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1940 február 17. AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL ___CS...Ő MEGJEGYZÉSEI HAGYJÁK MÁR ABBA . . . Szinte hihetetlen az az ostobaság, amelyet a háborús uszítok elkövetnek az orosz-finn háborúval kapcsolatosan. Kétségtelen, hogy az egész világ prole- táriátusában megdöbbenést és undort váltott ki az, amikor az orosz kormány az imperialista hatalmak által megszokott ürüggyel megtámadta Finnországot. Ezt a visszatetszést nagyszerűen használta ki a reakciós sajtó, nemcsak a szovjet, de általában a munkásmozgalom ellen. A sikerhez hozzájárult az is, hogy a finn állások és a katonák kitűnő felszerelése és harcias szelleme és főleg az abnormálisán hideg időjárás megakadályozta az orosz hadsereg túlnyomó erejének az érvényesülését. A kétségtelenül jól felfújt vereséget, amelyet a reakció valósággal habzsolt annyira hálás téma lett, hogy heteken keresztül már csak tízezer számra ölette halálra az orosz vöröshadsereget úgy annyira, hogy ma már az orosz hadseregből csak Vorisolov, ha meg maradt volna, a többit mind halomra ölte a hős burzsoá sajtó, úgy annyira, hogy ma már a kutya sem hiszi el a tudósítók jelentéseit. Bizonyos, hogy a forradalom védelmére nevelt vöröshadsereg nem azzal a lelkesedéssel vesz részt az imperialisztikus támadásban, mint ahogy részt venne egy rendszer változtatás esetén, de éppen olyan bizonyos az is, hogy a tavasz elején meginduló orosz offenziva elfogja söpörni a finn hadsereget, amelyet az örökös készenlét és a hatalmas repülő támadás alaposan meg fog puhítani. A polgári lapok kulijai is jól tudják ezt, de a hadi ipar és a más hadi érdekeltségeknek szükségük van erre a hazugság tengerre, de butaságukban nem veszik észre azt, hogy ma már az olvasók csak mosolyognak a ’’hadi tudósítók” hőstettein és felsóhajtanak, hogy: Hagyják már abba a hazugságokat. MELLÉ ÁLLANAK Hoover fő szövetségi rendőr, időközönként egy-egy szenzációval, igyekszik igazolni azt, hogy ő és a legényei milyen lelkiismeretesen vigyáznak az ország biztonságára. Legújabban Coughlin páter 17 megkótyago- sodott hívét fogták le, akik ha Hoover védangyal idejekorán közbe nem lép, úgy a lefoglalt két tucat fegyverrel már elfoglalták volna a kormányhatalmat. Ezek a valószínűleg apró kis csirkefogók tulajdonképen csak megélhetést akartak maguknak teremteni. Ezt a fajta züllött egzisztenciákat, ott láthatjuk mindenütt, ahol pénzért a munkásmozgalom ellen kell harcolni. A gazdáikat, a nagy kutyákat Hoover urék nem igen merik megpiszkálni, mert félő, hogy a “demokrácia nagy oszlopait” találnánk meg a kis csirkefogók mögött. Jellemző azonban az, hogy a sajtó általában ellenük fordult és csak fehér hollóként akadt itt-ott amely nyilvánosan a Christian Front mellé állt. ezek közzé tartozik a bridgeporti “Egyetértés” Tukacs nevű csúnya múltú volt református papja, aki két és fél hasábon keresztül védi a gangétA védelem leghatásosabb érve az, hogy “Soha keresztények nem vállalkoztak még országfelforgató feladatokra . . . papok legyilkolásába, templomok felégetésébe . . .” Én úgy hiszem, hogy Tukacs ur mikor pap lett, tanult valamit a reformáció történetéből, a szent inkvizícióról, amely tízezrével égette meg az “eretnekeket”. Valamit kellene tudni a gályarabokról, a protestáns magyar templomok felégetéséről, elfoglalásáról stb. Azt is tudnia kellene, hogy ezt mind az egyház nevében, a pápa őszentsége áldásával cselekedték. Ezt tudni kellene ennek a Tu- kacsnak, de úgy látszik amikor az általa meggyalázott palástot letépték róla, elfelejtette azt is, amit azideig tanult, vagy a “cél szentesíti az eszközt” jelszó alatt tudatosan hazudik, ferdít a néhai csuhásVAKULJ MUNKÁS! Amint a lapok megírták az International Harvester Company ez a hatalmas kizsákmányoló társaság elhatározta, hogy “nyereség részesedéshez” juttatja a munkásait. Ezt a nemes elhatározást Mr. Ablester company elnök hozta a munkások tudomására ezeket Írva: “Az a bizonytalanság, mely a mai üzleti életben megnyilvánul, megnehezeti, hogy jóslásokba bocsátkozhassunk, de ígérhetem, ha az üzleti év olyan jó lesz, mint reméljük, a munkások részesedni fognak az üzleti haszonból. Ez a várható nyereség azonban megkívánja, hogy minden alkalmazott az 1940-es évben kifejtse a legjobbat a munkája végzésében.” Nem kedves egy bejelentés ez? A százezres fizetést huzó elnök ur semmit sem igér, csak ha az “üzleti év olyan jó lesz” mint az elnök ur reméli, akkor a “munkások részesedni fognak a haszonból”, de ennek a nagyon is bizonytalan ígéretnek a fejében az elnök ur a munkásoktól már kézzel foghatóbb reális ellenszolgáltatást kiván, nevezetesen, hogy egész évben “kifejtsék a legjobbat a munkájuk végzésében”. Magyarul ez a humbug anyait jelent, hogy a munkás szakadjon meg, termeljen még többet, növelje az elnök ur és az élősdi részvényesek profitját a lehető legmagasabbra és ha az elnök ur kegyes lesz, akkor az igy kisajtolt profit többletből majd egy kis morzsát juttatt- nak a robotosoknak is alamizsna képen. Már itt volna az ideje, hogy a munkások átlássanak ezeken a kis trükkökön és megtalálják a helyes szervezkedés útját, amely alamizsna helyett, a termelt értéket juttatná el a termelőhöz, a munkásosztályhoz. “AL CAPONE KINT — BROWDER BENT” A fenti megállapítás a “Magyar Jövő” vezércikkének a címe, amely azon siránkozik, hogy amig A1 Caponet a büntetése betöltése után kieresztettek, addig Browdert meg bazárják. Hát “elvtársak” ez a polgári “demokrácia” morálja, amelyért még pár hónap előtt az életét akarta feláldozni a vezércikk iró. Erre gondol a proli, amikor nem nagyon izgatja az, hogy A1 vagy Earl kint vagy bent vavn-e a dutyiba- Mert szerintünk A1 a polgári demokrácia, Earl meg az Ipari Demokrácia első számú közellensége. NÉPSZERŰ GAZDASÁGTAN Irta: MARY E. MARCY Fordította: GOLDBERGER L. A füzet megjelent a Bérmunkás kiadásában. Ára 10c. (Folytatás) Más szavakkal, egy napi munkaerő, ruhában, élelemben és lakásban foglalt két órai munkának felel meg, éppen úgy, mint a négy dolláros arany is két órai szükséges munkát képvisel. A munakerő egyenlő értékű a négy dolláros arannyal. A munkás az értékén adta el a munkaerejétA munkás eleget kap, hogy egyen, igyon, ruházkodjon — eleget ahoz, hogy több munkaerőt termeljen. A munkaereje értékét kapja meg. De a bérmunkások egy napra vagy hétre adják el a munkaerejüket a munkáltatónak naponta végzendő bizonyos órákra. A kapitalista megveszi az árut (a munkaerőt) és megfizeti az értékét. A bányász bérmunkás két óra alatt annyi szenet fog kibányászni, amennyi egyenlő értékű a napi négy dollárnyi munkabérével. A kibányászott szén két órai munkát tartalmaz, éppúgy, mint a négy dollárnyi arany is két órai munkát tartalmaz, valamint az élet szükségletei, amelyekért becseréli a négy dollárját. Más szavakkal a bányász két óra alatt annyi értékű szenet fog kibányászni, amennyi megfelel a bére értékének (vagyis a munkaerejének). De egy napra vagy hétre adja el a munkaerejét és a munkáltató olyan hosszúra nyújtja a napi munkaórákat, amennyire csak lehetséges. A bányász két óra alatt annyi értéküt termelt, amennyivel kifizeti a saját bérét, de a munkáltató dolgoztathatja a napszámra megvásárolt munkaerőt esetleg napi tiz órán keresztül is. A bányásznak két órára van szüksége, hogy négy dollárnyit termeljen, a munkaerejét újra termelje. Amint Marx mondja: Négy dollárnyit kell naponta termelnie, amit két óra alatt tesz meg, hogy naponta újra termelje a munkaerejét. De amikor eladja a munkaerejét, akkor a munkáltató megkívánja a jogot, hogy egész napon — annyi órán használhassa azt ki, amennyit a munkás testi ereje feltételez. Ha a bányászt napi tiz órai munkára kényszeríti, akkor nyolc órával többet dolgozik a munkás, mint amennyi szükséges a bére megfizetésére (vagy a munkaereje értékénél). Ezen nyolc órai túlmunkába foglalatatik a tulhaszon vagy a túltermelés. A bányász két óra alatt annyi értékű szenet termel, ameny- nyivel megfizetheti a munkaerejét, de a következő 8 óra alatt 16 dollár értékű szenet termel, amelyet a kapitalista megtart magának teljes egészében. Miután a bányász eladta a munkaerejét a kapitalistának, a szén, vagy a bányász termelésének az értéke, a kapitalista tulajdonát képezi. így a kapitalista négy dollárt fordít naponta munkabérre (vagy napi két órai munkára és ezért kap 20 dollárnak megfelelő szenet vagy másárut). Innen származik a profit. Egyik évben a másik után a kapitalista munkaerőt vásárol és megfizeti az értékét (a bányász esetében négy dollárt). A kapitalista tulajdonát képezi a munkás termelvénye, ami tiz órai munkának felel meg- Kicserélnek egy árut (aranyat vagy pénzt), amely két órai munkának felel meg, munkaerővel (amely ismét két órai munkának felel meg, amelyet életszükségletek előállítására fordítanak). De mikor a bányász haza megy a kapitalista birtokában marad az általa kibányászott szén, amely tiz órai munkát tartalmaz. A szenet (amely tiz órai munkának felel meg) kicserélik arannyal (vagy pénzzel), amely tiz óra munkának felel meg. (Ebben az esetben 20 dollárral) A bányász húsz dollárt érő szenet termelt. Kapott érte négy dollárt. A nyolc óra értéke, vagy a 16 dollár áru szén, amelyet a kapitalista megtart, az ő profitja, amelyért nem adott ellenértéket. A tőke és a munka között fennálló csere az az alap, amelyre a kapitalista termelés, vagy a bérrendszer van alapítva és amely állandóan kényszerül újra termelni a bérmunkást, mint bérmunkást és a kapitalistát, mint kapitalistát. “A fölös érték aránya at ól az aránytól van függővé téve, amennyit kitesz a munkaerő ;rtékének az újra termelésére fordított munkaidő az azon túli idő, vagy túlmunka között, amelyet a kapitalistának végzünk. Ennélfogva attól függ, hogy mennyivel nyújtják hosszabbra a munkaidőt, annál az időnél, amennyi szükséges a munkásnak a munkaereje értékének az újra termelésére, vagy a munkabére pótlására-” (Marx: “Érték, ár és haszon.”) (Folytatjuk)
