Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)
1940-05-25 / 1112. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1940 március 25. LEBUNKÓZÁS? (Folytatás a 2-ik oldalról) — azaz magán — tőke ellen harcol’. Tény az, hogy finnek is harcoltak még pedig elsősorokban Mannerheimék ellen. Ezt maga a Mannerheim féle vezérkar harctéri jelentése is hivatalosan jelentette. Már most, hogy esetleg az orosz államkapitalizmus milyen célból ejtette el Finnország teljes beolvasztását mint egy újabb államát, ezt majd a közeli jövő igazolja. Mi ezeket az ofosz segítséggel harcoló finneket — akik jórészben Mannerheiméktől szöktek át — neveztük finn proletároknak A Mannerheimék belső rendőrségi szolgálata viszont gondoskodott, hogy megmozdulás ne történhessék s ha igen, úgy elrettentő példával letörjék. A harctérre vitt proletárok mögött pedig miként a mi hátunkban ott volt Mannerheimék tábori csendőrség féle intézménye is. Aki az 1914-18-as háborúba itt részt vett, jól tudja ez az intézmény mit jelentett. Mi nem hívtunk fegyverbe senkit, de ha az orosz proletariátust külső intervenció révén a cári hívek visszakarnák az állati sorba taszítani, hát ebbe részt nem veszünk ez a tény. Ko- zsány munkástárs világosan látja azt, amint a magánkapitalizmus nem életképes saját határain belül, azonmód fokozottabb mértékben áll ez a tétel fenn az államkapitalizmusra. Hát ez az és ami most történik ezért történik. A sokat legyalázott októberi magyar forradalom és a tanácsköztársaság elbukott és a egyes forradalmi alkotásai ma is élnek amik nélküle ma is vágya lett volna a magyarnak. Jelentéktelenek az igaz, de mégis annak eredményei. így vagyunk valahogy az államkapitalizmus előőretörésével is. Nem fontos az, hogy az úgynevezett magánkapitalizmus nyom vagy zsákmányol ki minket. A tény az, hogy a proletariátus el van ban, tehát megteremtette a legelső és legjobb föltételt az unió megalakítására, bár idáig még sikerült azt megakadályozni a besugásnak, a fekete lisztának és a legbrutálisabb erőszaknak a “szabad” alkalmazásával. Igénybe vette a rendőrséget, a bírákat, szóval az állam beavatkozását. És tegyük fel, hogy amire e sorok nyomda festéket látnak a japánok elfogják vágni a guminak a kutforrásától Amerikát, akkor Ford, ha nem nyíltan, de valahogyan és hatásosan fogja a háborút követelni Japán ellen. A “szabadság” és a “béke” érdekében? Vagy pe dig Ford érdekében? Az olvasóra bízom a választ. Ez a példa csak azt bizonyítja, hogy a gazdasági érdekek és körülmények (kevés kivétellel) még ott is győznek, ahol a gondolkodásmódot nem tudták magukhoz idomítani. De a nagy általánosságban magát az ideológiát is átformálják előbb vagy utóbb. Sajnálatos tény az, hogy inkább utóbb és igy sok munkásnak még mindég kispolgári és nem proletár öntudata van, ámbár a ^kapitalista rendnyomva és kivan zsákmányolva. Ugyanígy nem fontos, hogy a magánkapitalizmus — ami retteg tőle — vagy az államkapitalizmus töri-e az országhatárokat, fő az, hogy összetörjék, amire mi proletárok ismerjük el képtelenek vagyunk. Ha mindennek csak egyetlen maradandó emléke marad fönn az Európai Egyesült Államok az már méreteiben igenis gigászi eredménye Európa népeinek. Semmi sem nagy ár ezért. A mi kötelességünk rávezetni a proletariátust az osztályharc azon útjára, amelynek végcélja nem a kövérre hizlalt bérrabszolgák társadalmának megvalósítása, hanem a kollektiv társadalmi rendszer. Ezt, nyugodjunk meg, sem Hitler, sem Sztálin, sem Mussolini, sem Chamberlain, de Roosevelt sem, sőt az államkapitalizmus vagy magánkapitalizmus sem, hanem egyedül a proletariátus valósíthatja meg. Marx “dogmái” amint egyik munkástárs elég könnyelműen elkeresztelte, azt mondja: “A proletariátus fölszabadítása a proletariátus müve lehet.” Lehet, hogy Marx nem tudott semmit, mert máskülönben az egész osztályharcos és forradalmi munkásmozgalom alapjait képező marxizmust az illető munkástársam nem ‘“dogmati- zálta” volna le, amellyel saját maga alatt fűrészelte el a fát. A marxizmust nem kisebb emberek kontrázták meg, mint Lenin, Sztálin, Hitler és Mussolini. Ezért csúsztak le a proletár fölszabadulás útjáról. Mi legalább is magyarországiak ellentétben dogmatizáló munkástársai, mint IWW-isták építés helyett nem vagyunk hajlandók magunk alatt a fát elfürészelni, sem lecsúszni a fölszabadulás felé vezető osztály harc útjáról. Fishbein munkástársam írása 100 százalékig fedi a mi fölfogásunkat is. Hisz lényegileg szer már megszűnt szolgálni a társadalmi fejlődést. Valójában útjába áll annak a fejlődési folyamatnak, amit csak a köztulajdonon, a kooperativ munkán és a profit nélküli termelési rendszerben lehet tovább kifejteni. Marx és Engels nem elégedtek meg a polgári társadalom elemzésével. Elemzésük logikája elvezette őket a jövő társadalom elképzeléséhez és az átmeneti korszak megrajzolásához. Következő cikkünkben ez lesz a téma. (Jegyzet, A materializmus egyik — nem komoly — példája az a tény, hogy az iró valamit gondol, de vagy elírja magát vagy a szedő mást szed ki, mint ami Írva van. E cikk sorozatban volt egy néhány ilyen eset, de egyik sem volt olyan szégyenbehozó, mint az előző cikk második szakaszában, amelyikben a következőt láttuk: Az ősember aki ezelőtt — mondjuk — ötezer évvel élt” stb. stb. Én természetesen ötvenezer évet gondoltam és nem ötezret — By.) mi sem állítottunk és állítunk mást. Elfogulatlan és tiszta meglátásra vall. Nem úgy Vaszkó munkástársam 1940 március 16-iki sorai. Ne gondolja Vaszkó munkástársam azt, hogy mi nem tudunk semmit az államkapitalizmus vörös fellegvárában történtekről. P. Maximoff könyve amire hivatkozik nem mondhat újabbat. Talán mi ítéltük el legelső sorban a Sztalin-Hitler frigyet még pedig a legélesebben. Mi magyarok nem 5000 mért- földnyi távolságban élünk és vizsgáljuk az eseményeket. Itt vagyunk közvetlen szomszédságban. Ennélfogva az árnyoldalai mellett látjuk azt is, hogy a magyar paraszt és munkás az orosz paraszt és munkás életnívóján mélyen alatta, szinte baromi sorban él. Mi tudjuk, hogy a mesék birodalmába tartozik a 160 rubelos havi kereset és a 300 rubelos pár csizma. Mj tudjuk azt, hogy Oroszországban nem kommunizmus, de államkapitalizmus van és mégis ott a paraszt és munkás gyermeke előtt nyitva áll minden életpálya, tanulási lehetőség, itt nálunk már ott tartunk a paraszt gyermekből legföljebb hivatal- szolga lehet, persze ha a 4 polgárit kitudták jártán! szülei vele, ha volt rá pénzük, a munkás gyermekéből, lányából cselédnél több nem lehet. Sajnos Herman Rauschng (a rombolás szava) c. könyvéhez csak annyit fűzhetek hozzá, ez az ur, mint minden hasonló segít a diktátoroknak. Együtt roboltak tehát Hitlerrel, még pedig tökéletesen. Addig nem is volt kifogása ellene. De amint a kegyből kipottyant, rögtön alibinek, ártatlanságához könyvet irt. Persze nem azt írja munkásgyilkosok, rombolók VOLTUNK, hanem rákeni mindezt arra akinek kegyéből kiesett. Ez az igazság tehát. Nem mondom, hogy nem érdemes ilyen ur munkáját elolvasni, de kútfőnek, hitelesnek elfogadni — ugyan kérem! Nem Vaszkó munkástárs! Ali nem adtunk és nem adunk S.O.S. jeleket. Mi magyarországi IWW-isták nem szorultunk osztályharcunkban, de fizikai és elméleti harcunkban segítségre. Mi megbirkóztunk itt a fas- izta terrorral, a KMP lobogója alatt kalózkodó álkommunista gangszter társasággal. Mi harcolunk a szociáldemokrata munkásáruló, reformista klikk ellen. És ime itt vagyunk, ami bizonyítja IWW-ista tiszta elvi meggyőződésünket. Mi forradalmárok vagyunk izig-vérig. Pusztítjuk a magánkapitalizmust, de ugyanúgy az államkapitalizmus alapjait is fogjuk pusztítani. Mi harcolunk a bérrendszer eltörléséért és a proletariátus fölszabadításáért. Még pedig saját erőnkből. Nem lehetünk tehát csizmadiák és ezért sem Sztálin, sem Hitler csizmáit föl nem huztuk és nem hu- zattuk mással sem. Rajta tehát teljesítsék Hor- tyék régi vágyát. Ha nekik nem sikerült, sem Hitler, sem Sztálinnak a magyarországi IWW istákba belefojtani a szót Vaszkó siessen segítségükre. Igaza van. Mit “kukacoskodunk” mi a lap hasábjain. Miért hallja szavunkat U.S.A.-n keresztül a magyar és más nációhoz tartozó proletariátus. Igen lebunkóz- ni bennünket Vaszkó testvér! Megrendelésre se lehetne jobban malmukra hajtani a vizet. Ami nem sikerült Horthyék- nak, a nyilasoknak és KMP.-is- táknak azt hiszi Vaszkó testvér neki sikerül? Nem fog sikerülni! Legföljebb elnémíthatják szavainkat, de egyrészt akkor ne beszéljünk szólás szabadságról, másrészt IWW-ista szolidaritásról. Nézzünk szembe a dolgokkal, hogy a harcban mindég akcióképesek legyünk. Ezzel befejezem részemről végleg a vitát, mert lapunk hasábjain először más hangon, mint ahogy egyesek részéről szokás írni, másrészt az események nem teszik lehetővé legalább is a mi számunkra nem azt, hogy aktuális dolgok helyett, ereszd el a hajamat, vagy üsd nem apád cirkuszi előadásban gyönyörködtessük ellenfeleinket. Harcban, háborúban a türelmetlenség, elfogultság rossz tanácsadó, még IWW-istának is. Nekünk drótkötél idegeinknek kell, hogy legyen. Vagy tévedtünk? Budapest 1940 április hó Földváry Mihály. Közel három évtizede, hogy a Bérmunkás hasábjai a legszélesebb szólásszabadsággal állanak rendelkezésére nemcsak a lap olvasóinak, de azoknak is, akik a polgári rendszer eseményeinek félrevezető tendenciája ellen a Bérmunkáson keresztül kívántak szólni az amerikai és másföldrész magyarságához. A Bérmunkás olvasóit, de különösen a magyar nyelvű IWW- istákat sohasem féltettük, hogy a lapban közölt egyéni véleményekkel szemben, nem tudják a helyes IWW tanítást megállapítani, ha a magyarázók más utakon jártak. Ha az amerikai födrészen élő IWW-istáknak más a véleményük az európai eseményekről, ezt nem csupán az az 5000 mértföld különbözet adja, de elsősorban az a látókör, amelyből ipari fejlettségünk folytán bírálhatjuk a történéseket. Az ipari társadalomban — amelyet mi akarunk létesíteni — sem lenne kívánatos, hogy minden ember egvforma temparamentummal bírjon, annál szükségesebb ma a bizonyos mértékű türelmetlenség, amig az a megértést keresi, különösen a munkásosztály részére. A külön vélemény nyilvános megvitatása az IWW-istáknál, megértést, tanulást szokott eredményezni. Röhej és frakcióharc nem a mi eszközeink közé tartoznak. A bonckés alá kerülő írásaikat sem Vaszkó, sem Kovács, sem Földváry és a többi írógárda tagjainak nem szabad zokon venni, még akkor sem, ha a bírálat hangja nem ment keresztül a szerkesztő fésűje alatt, amit a Bérmunkás összeállításánál csak személyes ügyekre szoktunk alkalmazni. Az irók és hozzászólók önmaguk legyenek figyelemmel a lap terjedelmére és mondanivalójuk egy cikkben ne legyen több két laphasábnál. * Szerk.
