Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)
1940-05-11 / 1110. szám
1940 május 11. BÉRMUNKÁS 3 oldal Elmondja: Z. J. VÉGET ÉRT EGY 17 HÓNAPOS SZTRÁJK E hasábokon ismételten beszámoltunk a chicagói Hearst lapoknál folyamatban levő sztrájkról. A sztrájkban résztvevő — úgynevezett fehér galléros — munkások a nevezett lapok szerkesztőségében és kiadó hivatalában voltak foglalkoztatva a sztrájk előtt, amely 17 hónappal ezelőtt vette kez- deztét. A sztrájkot a “Chicago Newspaper Guild” — amely szerves része az “American Newspaper Guild”-nak, amely viszont a CIO kötelékébe tartozik, — vezette. A hosszú sztrájk folyamata változatos volt. A munkáltatók gunmenjei és a rendőrség gondoskodott arról, hogy a sztrájkoknál oly előszeretettel alkalmazott terror itt sem hiányozzon. A sztráj kólóknak gyakran volt részük a fejbeverésben és a propaganda leghatásosabb eszközét a hangszóróval ellátott kocsikat a laptulajdonos bérencei gyakran hatályon kivül helyezték. A sztrájkot két alkalmazott elbocsátása indította meg, akiket a szervezkedés érdekében kifejtett tevékenységükért bocsátottak el. Mint ismeretes, a Hearst nyomdában alkalmazott munkások már előbb is szervezve voltak az AFL kötelékébe tartozó International Typographical Unióba, de a szerkesztőségben és kiadóhivatalban foglalkoztatott ' alkalmazottak a sztrájk kitöréséig szervezetlenek voltak. Nagy hátrányára volt a sztráj kólóknak, hogy nemcsak a laptulajdonos ellen kellett vívni harcukat, hanem sajnos a nyomdában alkalmazott munkások is ellenük voltak és közvetve és közvetlenül a munkáltatót erősítették. Nemcsak azáltal ártottak a sztrájkoló munkásoknak, hogy megtagadták a szolidaritást velük és nap-nap után minden arcpirulás nélkül sétáltak át a picketvonalon, hanem mindent elkövettek, hogy a sztrájkolok által kifejtett propagandát ellensúlyozzák. A sztrájkolok eredményes propagandát fejtettek ki röplapokkal és hangszóróval ellátott kocsikkal, amelyek az üzlet negyedeket cirkálták és felszólították a lakosságot, hogy ne vásárolják a Hearst lapokat, valamint figyelmeztették az üzletembereket, hogy ezen lapoknál sztrájk van és ne támogassák azokat hirdetéseikkel. Ezzel szemben a Hearst lapokat szállító kocsik állandóan nagy feliratokkal voltak feldíszítve, amelyek arról igyekeztek meggyőzni a közönséget és üzletembereket, hogy ezeket a lapokat “union munkások” készítik és kérték a támogatást. A feliratok alatt az AFL központi fő-elnökének — William Green- nek — a neve ékeskedett, akiről mint ismeretes, minden aljasságra hajlandó, hogy tönkre tegye a CIO-t. Bár azon sen- kisem csodálkozik, hogy Green ur igy viselkedett, a nyomdász uniótól azonban többet lehetett volna várni. A sztrájk azonban minden elkövetett aljasság és gáncsolás dacára igen érzékenyen sújtotta Hearst zsebét. Nagyrész- ben a sztrájk következménye, hogy a két Hearst lap közül az egyik a sztrájk folyamán megszűnt létezni. A sztrájk előtt a “Herald-Examiner” volt a reggeli és vasárnapi kiadás, mig az “Evening American” a délutáni. Körülbelül a sztrájk félidejében az olvasó közönség ig- norálása és az üzleti hirdetések elmaradása az egyik lapot megszüntette és azóta Hearstnek csak egy lapja jelenik meg “Herald-American” címmel. A sztrájk befejzéséről kiadott jelentésből megtudjuk azt, hogy a megegyezés értelmében a 167 sztrájkoló közül 115 ismét felveszi a munkát ott ahol 17 hónappal ezelőtt abba hagyta. A két elbocsátott alkalmazott, akinek elbocsátása robbantotta ki a sztrájkot a NLRB határozata értelmében, szintén visszahelyezendő a munkába, arról azonban nem szól a jelentés, hogy mi történik a többi 50 munkással, akik a sztrájk előtt alkalmazva voltak. Ugyancsak egyik pontja a megegyezésnek, hogy a vállalat 24.000 dollárt fizet a sztrájkolóknak, mely összeget felosztanak a sztrájk ideje alatt elveszített fizetésük fedezésére. A lapvállalat beleegyezett, hogy elismeri a szerkesztőségi és kiadóhivatali munkások szervezetét és a közeljövőben az érdekelt munkások szavazással fogják eldönteni, hogy mely szervezet képviselje a munkásokat. A szavazás a NLRB felügyelete alatt lesz végrehajtva. A megegyezés szerint a folyamatban levő porokét úgy a lapvállalat, mint a sztrájkolok visszavonják. Részben a szakszervezkedés, részben pedig az osztálytudat hiánya, hogy a sztrájk ily hosz- szu ideig kihúzódott. Hacsak egy parányi szolidaritás érzés lett volna a nyomdai munkásokban, aránylag nagyon rövid idő úgyszólván órák, vagy legrosz- szabb esetben napok alatt térdre kényszeritették volna a szervezett munkást gyűlölő dölyfös munkáltatót. Ez esetben n csak attól sem kellett tartani, hogy a lapvállalat más városba helyezi át az üzemet, mer Hearst bármely áldozatra hajlandó inkább, minthogy feladja Chicagót. Az elavult szervezkedési forma és az osztálytudat hiánya itt ismét alapos leckét nyújtott a munkásoknak, ami bői tanulhatnak. “MUNKÁS” BIZTOSÍTÁS A MUNKÁLTATÓK SZÁMÁRA Ma már számos gyártelepen bevezették a “csoport biztosítás” (group insurance) rendszert a munkáltatók azzal biztatva a munkásokat, hogy az az ő javukat szolgálja. Ezen csoport biztosításnak az a sajátossága, hogy csak addig van érvénye, amíg a munkás ugyan azon vállalatnál van alkalmazva és ha azt elhagyja a biztosítás megszűnik. Némely telepen a biztosítás költségeit kimondottan teljes egészében a munkál tató fedezi, más helyeken annak egy részét ilyen alapra a munkások béréből vonják le és kötelezővé teszik minden alkalmazott munkásra annak fizetését. Kétségtelen, hogy ezen az alapon sok üzérkedés folyik a munkások rovására, melyeket eddig titok takart, de egy ilyen eset a nyilvánosságra került és megörökítjük azt azok okulására, akik esetleg ily üzérkedés áldozatai. St. Louisban a Monsanto Chemical Co. telepén az utóbbi tiz évben érvényben volt egy ilyen csoport biztosítási rendszer, melyre minden alkalmazott munkás béréből bizonyos meghatározott összeget levontak. A legkisebb hávi levonás 1 dollár 25 cent volt, amelyet a havi 75 dollárnál kevesebbet kereső munkások béréből vontak le. A levonás a bérek magasságával emelkedett fel 1 dollár 95 centig. Ezen összeg lefizetése ellenében kaptak a munkások egy életbiztosítási kötvényt és betegség esetén valamelyes betegsegélyt. A vállalat igazgatósága sze- i’int a munkásoktól levont ösz- szeg csak egy bizonyos részé i képezi a biztositási fedezéknek és a többit a vállalat fizeti, de a munkások azon kérdésére, hogy milyen részt fizet a válla lat, mindig kitérő választ kap tak és azzal nyugtatták meg i kérdezőket, hogy “tekintélye, részt”. A bizalmatlanok azonban nem elégedtek meg a válasszal, hanem az Illinois State Federation utján az Illinois állami Insurance Departmenthez fordultak és vizsgálatot kértek a vállalat ellen. Az Illinois Állami Insurance Department jelentéséből megtudjuk, hogy a Monsanto Chemical Co. által befizetett “tekintélyes rész” mindössze 20 százalék volt és a többi 80 százalékot a munkások béréből vonták le. Ennek ellenében a vállalat valóban tekintélyes hasznot csinált ezen biztositási üzérkedéssel, melyet a biztositási társaság osztalék fejében fizetett ki évente. így pl. 1937- 38 és 1939 évre a Monsanto Co. 70.419 dollárt zsebelt be, mint osztalékot. Ezen összegből azonban egy centet sem kaptak a biztosítottak. A jelentés szerint 1938 évben az insurance társaság 116 ezer 334 dollárt vett fel a Monsanto Co.-tól, mely összegre a vállalat csak 28 ezer 970 dollárt fizetett a többit pedig a munkások béréből vonták le. Ezzel szemben 1938-ban a Monsanto Co. osztalék fejében 40 ezer 323 dollárt vett fel a biztositó társaságtól és igy 11 ezer 353 dollár tiszta hasznot csinált az üzleten. Ezek után nem nehéz megérteni, hogy miért szorgalmazzák a munkáltatók a csoport biztosítást. Először, mert lekötik vele a munkásokat a szabad mozgástól; másodszor, amikor a munkások bérköveteléssel állnak elő, arra hivatkoznak, hogy mennyit költenek évente a munkások biztosítására; és harmadszor — és ez a legfonotosabb — mert ez tekintélyes profitot biztosit a vállalatnak. NÉPSZERŰ GAZDASÁGTAN Irta: MARY E. MARCY Fordította: GOLDBERGER L. A füzet megjelent a Bérmunkás kiadásában. Ára 10c. (Folytatás) m Nemcsak szükséges, de rendkívül kívánatos, hogy állandóan igyekezzünk ellentállni és fejleszteni a mindennapi küzdelmünket a kapitalista osztállyal szemben. Mert a jelenlegi vereségekből és győzelmekből tanuljuk meg az erőnket és gyengeségünket. Harcolva tanulunk meg harcolni. Teljesen eredménytelennek látszó küzdelmekben uj taktikákat sajátítunk el. És az osztályszolidaritás szelleme erősödik, ellentállhatatlan fegyverré válik, ha a lehetőségekhez képest, mint osztály harcolunk és cselekszünk. Még a csoportok összetartása is — a szakszervezeteknek a munkáltatók ellen folytatott különálló harcai eredményes tanulságokat nyújt az osztályszolidaritásból. Mert a szakmai harcok mindinkább eredménytelenek és élénken mutatnak a forradalmi ipari szervezetek szükségességére. Éppen a jelenben is, az egész föld munkássága, ahol az arany szerepel, mint az érték kifejezője, általánosan követelnek és a legtöbb esetben biztosítják is maguknak a magasabb munkabéreket. Ez annak tudható be, hogy az arany értéke általánosan csökkent és az óriási mennyiségben nyomtatott papírpénz ma sokkal kevesebb áruval cserélhető be, mint azelőtt. Ez maga után vonta az áruk árának az emelését. Ezen munkások azzal nyerték meg a munkáltató osztálytól a magasabb munkabért, mert többe kerül a fentartásuk, amint a ló tulajdonosa is többet fizet a drágábbá vált szénáért, ha meg akarja a lovát tartani. Nem osztálytudatos törekvéssel nyerik meg a magasabb munkabért, annak dacára, hogy minden küzdelem bizonyos mértékig osztályjellegü. A fejlődő gépezet mindig gyorsabban szorítja ki a szakképzett munkásokat. A gyakorlott munkások a gyakorlatlanok soraiba dobatnak s a gyakorlatlanok a munkanélküliségbe. És természetszerűleg mindig több és több munkás kényszerül versengeni a munkaalkalmakért. Semmi sem gátolja meg a modern gépezet fejlődését — minden idők legnagyobb emberi találmányát —annak a gépezetnek, amely egy napon arra van hivatva, hogy megszabadítsa a munkásokat a szakadatlan nyomorúságtól és kínok sorozatától. (Befejező rész a jövő számban) Mtti
