Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)
1940-01-13 / 1093. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1940 január 13. EGYRŐL-MÁSRÓL (Folytatás a 3-ik oldalról) bántak a lakossággal. A zsoldos katonáik a csecsemőket bajo- nettra tűzdelve hordozták körül. Felgyújtották a szegények hajlékait és annak lakóit a tűzbe dobálták. Az ilyen gyöngéd kedvteléseket űzték nem is olyan régen a “feketék és barnák” 1919-1922-ben. Az angol népet nem lehet ezekért az atrocitásokért okolni. Az angol munkásnépnek is, mint más országok dolgozó népének megvannak az érdemei. Nem hasonlíthatjuk őket össze az imperialista angol uralkodó osztállyal, amely majd a félvilágot hódította meg kalóz rab- lási eszközzel és még ma is ugyanazt teszi. Hát hol szerezhetett volna gyakorlatot az angol imperializmus más nemzetek elnyomatására, ha nem Írországban? Hiszen ottan volt a kezdet erőpróbája, ahol első kézből begyakorolhatták a furfang minden fajtáját az Íreken próbálták ki először és csak azon keresztül sikerült az angol imperializmusnak lábát megvetni. AZ URALKODÓ OSZTÁLY ESZKÖZEI Az 1846-47-ben beállott éhínség eléggé példázza, hogy miilyen eszközökre vetemedtek a hatalmon levők, hogy uralmukat fenntarthassák. (Mi magyarok is eléggé ismerjük a történelemből, hogy miként pusztították ki a vérmagyar jobbágyokat tűzzel vassal, mert azok elégedetlenkedtek a reájuk ruházott elviselhetetlen terhek miatt. A magyar történésekben azonban legszomorubb az, hogy leggyakrabban a vérmagyar úri osztály pusztította saját jobbágyait és nem minden esetben idegenek. Hiszen ismerjük, hogy a török hódoltságban a jobbágyokat jobban megbecsülték, mint a magyarokhoz hűen maradt területeken — Fordító.) Eléggé ismert tény ugyanis, hogy Írország azokban az esztendőkben annyi gabonát termelt, hogy lakosságának háromszorosát is képes lett volna ellátni elégséges élelemmel, azonban az adózás akkori rendszere alapján a bérlők kénytelenek voltak a gabonát Angliában piacra vinni, hogy pénzzé tegyék, amiből a bérletet kifizethessék. Egyedül a krumpli termésre voltak utalva, ami várakozáson alul maradt, melynek következtében majdcsak az egész nemzet éhen pusztult. Még a mai napig is az akkori napokra vissza vezethető öröklési tudőbajban szenvednek sokan. SZÉTTAGOLTAKON URALKODHATNAK Azokban az esztendőkben egy titkos szövetség alakult, melyet “Fenian testvériségnek” neveztek. Az volt a célja, hogy megakadályozza a termés kiszállítását az országból, felkelés utján. Akik a szövetséghez tartoztak, tudatában voltak, hogy ha kiszállítják a termést az országból, annak nyomán éhínség következik. Igyekezetük nem sikerült ugyan ,azonban a történelem igazolja, hogy helyesen látták a következményeket, mert tényleg beigazolódott jóslásuk. A nép azonban másoknak a tanácsát követte és küzdelem nélkül éhen pusztult. Ebből a modern Sinn Fein értékes leckét tanultak: sohse add meg magad küzdelem nélkül. Úgy sem vár más mint éhhalál reájuk, harc nélkül, tehát inkább a küzdelemben pusztuljanak el egy jobb jövő reményében. Most aztán térjünk a jelenre. A Sinn Fein szövetség kitartó küzdelmének tulajdonítható, hogy Írország ma bizonyos mértékig független köztársaság. Azonban hat megyéjét kiszakították kebeléből és mint külön államot állították fel. Itt is az annyira bevált metódust foganatosították, mely szerint széttagolni és úgy uralkodni. John Bull bérencei, akik egyébként alig képeznek valamelyes többséget a nemzetiek felett, uralják ennek a kis szigetországnak még jobban elszigetelt kis részét és a hitleri zsidóságéhoz hasonló bánásmódban részesítik saját véreiket. Esztendőkön keresztül tes- sék-lássék népszavazást rendeztek, mellyel bizonyítani akarják, hogy a népesség többsége nem kívánja a függetleniekhez való csatlakozást. Ezen kivül még legjobb szórakozásuk, a nemzetiekét agyonrugdo s n i, vagy ami még megvetendőbb, hajlékába bombát hajítani, vagy azt feje felett felgyújtani. Ilyen eszközöket használnak a mai civilizáltnak nevezett korszakban. A KÖZTÁRSASÁGI HADSEREG Ismételten összeverődtek az ifjú emberek és szövetséget alkottak Irish Republican Army névvel, (ír Köztársasági Hadsereg) amelynek működése tiltva van, azonban mindennek ellenére viszi a küzdelmet. Felismerve, hogy elnyomatásuk irányítása Angolországból ered, tehát működésének terét oda helyezte át. Elhatározták, hogy kóstolót adnak az angol uralkodó osztálynak a saját orvosságából. Az eredményről már értesültünk a sajtó hírek nyomán. Miután Anglia háborús viszonyban van Németországgal jelenleg, az IRA küzdelme vala melyest elhomályosult. Azonban folyik ma is éppen olyan ádázul, mint régen. A régi közmondás beigazolódik, hogy Anglia baja, Írország java. Sokan az IRA tagjai közül angol börtönökben és mások ir börtönökben senyvednek. Nagyon különös, hogy DeVa- lera a szabad állam mai miniszterelnöke, aki maga is tagja volt a régi IRA-nak és harcolt az 1916-os húsvéti felkelésben, képes elvégezni Angliának a piszkos munkáját. Viselkedése természetesen azzal magyarázható, hogy ő az ir burzsoázú képviselője és dacára, hogy azon osztály is az angol uralkodók által van elnyomva, azokat szolgálja mégis, csakhogy megtűrt hatalmát a szabad állam területén gyakorolhassa. Ebből következik, hogy az írországi munkásosztály küzdelme, nemzeti jeleggel ugyan, de végeredményben nemzetk ö z i részének lefoglalása még jobban fokozta az ellenszenvet é: Finnország megtámadása pedig a tetőfokra emelte. A Hitlerrel való ölelkezést a Stalin követői úgy magyarázzák, hogy ez az ölelés fogja Hitlert leteriteni. Amint mondják: Stalin tudja mit csinál és szerintük Stalin minden vérontás nélkül győzi le Hitlert. Azonban ha az események mélyére hatolunk vizsgálódásainkkal, egészen mást fogunk felfedezni, mint amit a stalinisták remélnek. A “demokratikus” országok azt akarják elhitetni a világgal, hogy a jelen háború a nácizmus megfékezését szolgálja. A va lóság pedig az, hogy azoknál az országoknak, amelyek most háborúba állnak Németországgal semmi kifogásuk a nácizmus ellen és egyedül az fáj nekik, hogy Hitler a kis országok elfoglalásával olyan hatalomra tesz szert, amely komoly veszéllyel fenyegeti úgy az angol, mint a francia uralkodó osztály hatalmát. Nem félnek ők a nácizmustól. Hiszen ma már úgy Angliában, mint Franciaországban Hitler rendszere uralkodik. Attól félnek, hogy ha gátat nem vetnek Hitler terjeszkedésének, belátható időn belül Angliában nem VI. George és alantasa Chamberlain fog uralkodni, hanem Hitler. Egészen más szempontból ítélkeznek a “demokratikus” országok Oroszországgal szemben. A kettő közül minden alkalommal szívesebben támogatják Hitlert, mint Stalint. Ha módjukban lett volna, Oroszországot már régen megfojtották volna, ami eddig lehetetlen volt a fenti ekoknál fogva. A Stalin-Hitler paktum, valamint a Lengyel és Finnországok megtámadása azonban a jelek szerint elgörditette az akadályokat az útból. Ma már nem titok, hogy a “demokratikus” hatalmak tárgyalásokat folytatnak Hitlerrel Oroszország ellen. Ha már ? kettő között kell választani akkor százszor inkább szövetkeznek Hitlerrel, mint Stalin- nal. Bár kifelé Hitler még most is azt állítja, hogy Oroszország jogosan támadta meg Finnor szágot, más felől azonban hírek alapon igyekszik magát felszabadítani úgy az angol imperializmus, mint hazájának uralkodói járma alól. Mint minden más országban, úgy Írországban is fennáll a nemzeti jellegzetesség és csakis önmaga képes problémáinak megoldására. Természetesen ha nemzetközi kapcsolatok léteznének helyes irányú munkásmozgalmak között, a küzdelmen könnyíteni lehetne annyiban, hogy a nemzetközi uralkodó osztályra hatásosabban lehetne nyomást gyakorolni és végeredményben engedményre birni. A dolgozóknak ezt kell felismerni világszerte és azon az alapon szervezkedni az EGY NAGY SZERVEZETBEN. (Az Industrial Worker-ből Ky.) szivárognak ki, hogy Hitler is támogatja a finneket. Ugyan akkor a “demokratikus” országokkal szövik a hálót, melybe megfogják Stalint. A jelek azt mutatják, hogy a paktummal nem Stalin csalta tőrbe Hitlert, hanem megfordítva, Hitler Stalint. A kelepce Finnországban készül, amely megfogja az orosz medvét. És ha ez bekövetkezne, kétséges, hogy a világ munkássága Oroszország segítségére sietne, mint tette volna még hat hónappal ezelőtt, a Hitler-Stalin paktum megkötése előtt. ÉPÍTSÜK ki az írógárdát A Bérmunkás talán az egyetlen lap széles Amerikában, amely nem egyéni érdekeket, hanem a munkásság érdekét szolgálja. Következetesen, ha volt is idő, amikor volt e lapnak fizetett szerkesztője, annak ügyeit mindig egy hét vagy kilenc tagú lapbizottság intézte és szellemi részét a lap olvasói állították elő. így van ez a jelenben is, de még mindig nem elegendő számmal vesznek részt a lap olvasói az Írásban. Pedig van e lapnak sok olvasója — névszerint is megtudnánk néhány hasábra valót nevezni — akiknek ha fogalmazásuk nem is mentes a nyelvtani hibáktól, de sok értékes gondolatot tudnának papírra vetni. A helyi, országos és világesemények ma annyi anyagot szolgáltatnak, hogy csak egy kis akarat kell hozzá és a Bérmunkás lehet a legértékesebb szellemi fegyvere az amerikai magyar munkásságnak. A Bérmunkás sohasem alkalmazkodott a jelen társadalmi rendszer szellemi irányához. Nem alkalmazkodott sem a politikai pártokhoz, sem a szak- szervezetekhez, hogy azok kegyeit megnyerje, hanem egészen uj utat vágott és nagy áldozatok árán szolgálja megalkuvás nélkül a forradalmi Ipari Unionizmus eszméjét. Terjedelme meglehetősen kicsi ahhoz, hogy eredményesebben tudna harcolni a társadalmi posvány ellen, de teljesen az olvasóitól függ, hogy úgy terjedelemben, mint elterjedtségben első helyre kerüljön. Ennek egyik módja, hogy a lap szellemi része változatos és értékes legyen és ezért szükséges az írógárda kibővítése. Ezért minden osztálytudatos olvasója e lapnak fogjon tollat és vesse papírra gondolatát még akkor is, ha ez egy kis megerőltetést jelent. Ha ez megtörténik a lap terjesztése is megkönnyül, mert az olvasók indíttatva érzik magukat, hogy ilyen értékes lapot tovább adjanak ismerőseiknek, akik aztán rendszeres olvasóivá válnak a lapnak. A Bérmunkás az ön lapja és a Mi lapunk, valamennyiünké és minden egyes olvasójának erkölcsi kötelessége, hogy hozzájáruljon annak előállításához és terjesztéséhez.