Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)
1940-01-13 / 1093. szám
1940 január 13. BÉRMUNKÁS 3 oldal Magyarországi Tükör Az IWW Hírszolgálati irodájától Budapest. — PESTI RIPORT — Ez a bérkaszárnya, amely itt húzódik meg a Gubacsi ut és Illatosuti oldalon, szinte szégyene a mai modern építő kultúrának. Ez a bérkaszámya mintha csak magán akarná viselni a dantei mondást: Akik ide beléptek, hagyjatok fel mincUsn reménnyel.” Mert ezeknek az épületeknek nincsen semmi csinossága, semmi ami otthonossá tenné lakói számára az ottlakást. De nem is lakások ezek. Semmi mások ezek, mint felhúzott falak, amelyek megvédik a bentlakókat a hidegtől, a széltől és az idő egyéb viszontagságai elől. Szoba-konyhás lakásokn a k építették ezeket a lakásokat, de a konyhát misem választja el a szobától. Legfeljebb egy függöny. A falak vizesek, penészesek, ugyannyira, hogy lakás céljaira már egészségügyi nézőpontból sem megfelelőek. KÉT ÁGYBAN TIZEN Benyitok egy ilyen vizes, penészes lakásba, egy segédmunkás lakik itt tizedmagával. Hogy mint élnek? — érdeklődöm. Lassan megered a nyelve, de közben legyint a kezével ^ mondja: uram, megpróbáltunk mi már mindent, de minden hiába, nincs semmi értelme az egésznek. — Hetibére 2.60 pengő voln; ennek a lakásnak, mert heten- kint kellene fizetni, de nem fizetjük, mert nem tudjuk fizet ni. Alkalmi munkákból tengődöm családommal 15—16 pengőt keresek kéthetenként. Az egyik gyerek 13, a másik 11, a harmadik 6, aztán 4, 3, é 2 évesek. Ruha alig van rajtuk. Az egyiken is egy darab rongy, a másikon egy darab gönc, rongyos, szakadozott, inkább kilátszik belőle a teste mint be van takarva. Nézem a szoba berendezését, de bizony alig látok valamit. Egy ócska asztal, két szék, két ócska ágy, de bizony szalmazsák nincs benne, csak néhány vékony rongydarab. Ebben a két ágyban alszik a tíztagú család. Hogyan étkeznek? — kérdem. Azt mondja az apa: — A kisebb gyerekek, azok kapnak ebédet az iskolában, meg néhány kiló kenyeret és egy félliter tejet kapunk jegyre. A nagyobbak pedig, meg én és a feleségem, pár fillérért hozunk lefölözött tejet, azt esz- szük kenyérrel, ebédre, vagy vacsorára, vagy ahogy éppen éhesek vagyunk. Nem számit itt az idő, este vagy dél, ha van valami, akkor eszünk, ha meg nincs, egyszerűen nem eszünk. Hol ebédet eszünk, hol vacsorát, hol reggelit, ahogy éppen jön. Naponta átlag egyszer- kétszer eszünk. Egy pékmunkással beszéltem, elmondja, hogy 36 pengőt keresett, de később elbocsátották és azóta nem tud elhelyezkedni. — Most még nehezebb a helyzetem, mint azelőtt — mondja — mert nemigen tudok munka után járni, villamosra nem telik és gyalog kell járnom munka után. A lábam meg már fáj a sok, hosszú úttól. Arra a kérdésemre, miből élnek, elmondja, hogy a három gyermek egy kis kávét evett ma, ők meg semmit, ötödmagával él ebben a lakásban, két hétre kapnak hat kilő kenyeret, naponta félliter tejet, hárman alszanak egy ágyban, hármán pedig a földön. Egy kis unokájuk van náluk, azért kapnak pengőt hetenkint, de ezt már előre megeszik. Egy nagy, kétliteres üveget mutat, amely tele van fölözött tejjel, mutatja, hogy ez lesz vacsorára. Október óta 6 pengő segélyt kaptak a várostól, az egyik gyereket elütötte az autó, még most is látszik a seb helye. ITT NINCS EGYKE . . . Másik kép. Egy család tizen- harmadmagával él ilyen lakásban. Az ajtó körül a fal letöredezett. Itt kivételesen, dolgozik az apa, 20 pengőt keres hetenként, nehéz fizikai munkával. A gyerekek 2, 4, ,8, 9, 11, 12, 13, 15, 16 évesek. — Igaz, keresek 20 pengőt, de ez még kosztra sem elég. Két ebédjegyet kapunk, 6 kiló kenyér kellene egy napra, reggelit, vacsorát hol eszünk, hol nem eszünk, én magam munkába sokszor kenyeret sem vihetek magammal. KÜLÖNBÖZŐ VÉLEMÉNYEK A Stalin-Hitler paktum és annak következményei még mindig élénk vita tárgyát képezi. Ezen nem is lehet csodálkozni, mert hiszen ez oly hord- erővel bir, amely mellett eltörpül az utóbbi évek minden eseménye. Pedig Oroszország nagyon gyakran volt a vádlottak padján az utóbbi években a forradalmi gondolkozásu osztálytudatos munkások előtt. Hogy Oroszországban nem volt minden rendben már a forradalmat közvetlen követő években sem, azt csak azok látták tisztán, akiket nem vakított el egyes emberek imádása és akik nem a látszatért lelkesedtek, hanem tisztában voltak azzal, hogy a társadalmi átalakuláshoz egészen más felkészültségre van a munkásságnak szüksége, mint amilyen Oroszországban volt. Az orosz munkásság egyáltalán nem volt felkészülve egy szociális forradalomra és bár évekkel ezelőtt kétkedve fogadták ilyen állításainkat, a mai napig lepergett események ezt száz százalékban igazolták. szék, de csak csúfolni lehet ezt a tákolmányt ágynak, mert bizony az ócskavasas is alig adna érte pár fillért. Legnagyobbrészt a földön alszanak. A 16 éves fiú reggel 5 órától déli 12 óráig tejet hord ki, ezzel keres 4 pengőt hetenként. Az egyik lány egy csokoládégyárban dolgozott, 6 pengőt keresett hetenkint, de most onnan is elküldték és nem tud munka után járni, mert nincs mit felvegyen magára. Ha munkát keresnek és azt mondják, hogy az Illatos utón laknak, akkor már fel sem veszik őket, nem tartják megbízhatónak ezeket a szerencsétleneket, mert rongyosak, mert nem mernek pénzt rájuk bízni. Beszéltem az egyik kereskedővel, de nem nagyon mert nyilatkozni, nem akart beszélni, csak annyit mondott: nézze végig uram a vásárlást, tej kenyér legnagyobb része jegyre megy. Kávé vagy más élelmiszer, fűszer, cukor, dekára megy, dolgozunk hárman egész nap, de este, amikor megnézzük a kasszát, bizony alig van benn pár pengő. És ebből kellene 50 pengő lakbért fizetni és ebből kellene még élnünk. Szomorú látvány terül reggelenként az erre járók szeme elé. Itt van a közelben a kén- uccai iskola, itt van a napközi otthon, idejárnak ezek az apró gyerekek ebédelni és itt kapják az anyák naponta a félliter tejet, amire még sokszor várakozni is kell. Hihetetlen, lehetetlen rongyokba, nagy ormótlan cipőkben jönnek ide az anyák és hordják a tejet már a kora reggeli órákban. Ez a kerület Budapest legszegényebb negyede, mintha csak szándékosan ide akartak volna minden bajt és bánatot összezsúfolni. A kiábrándulás a jóhiszemű, de gondolkozni lusta tömegek nél akkor kezdett kibontakozni, amikor Lenin halála után Stalin került Oroszország dik- tátori székébe. Ezzel egyidő- ben vette kezdetét a kommunisták üldözése is. Mert Stalinnak már uralkodása kezdetén sem volt szándéka Oroszországban kommunista rendszert felépíteni. Amit elődei feltételezhető- leg jószándékkal építettek, azt ő — Stalin — mind lerombol ta. Kommunizmus helyett ő “Stalinizmust” akart, amely egyenlő a legbarbárabb uralom mai. Az átcsinálás természetesen nem ment simán. Az eredeti tervnek voltak hívei, akik Stalin uralomra jutásakor ellenzékbe mentek és kommunista elnevezés szerint “árulók” lettek. Az első és legnagyobb dolga volt tehát Stalinnak ezeket az “árulókat” eltisztitani az útból. Az első és legszámottevőbb ellenfél volt Leon Trotzky, akit nem végeztek ki, mint később társait, vagy követőit, hanem ráparancsoltak, hogy hagyja el az országot és aki azóta is a különböző országokban él — jelenleg Mexicoban. Trotzky menekülése után azonban mindig nagyobb számmal jelentkeztek az “árulók” és azokat már nem hagyták futni, hanem egyszerűen legyilkolták. A ismertebbekről, mint Kamenev, Zinoviev, Patek, Radek és néhány tucat másról megemlékezett a világ híradó, de ezeken kívül ezrek tűntek el nyomtalanul és százezrek börtönökben és internáló táborokban sínylődnek. A világ többi országaiban a jelek szerint fogalmuk sem volt a kommunistáknak, hogy mi megy végbe Oroszországban és az üldözések elől, mind Ororszországba igyekeztek menedéket találni. így Magyar, Osztrák, Német stb. országokból, ahol a fehér, sárga vagy más szinü terror felütöttet a fejét és üldözték a kapitalista rendszer ellenségeit, aki menekülni tudott az Oroszország felé vette útját. Az idő folyamán azonban kiderült, hogy ezek a menekültek Oroszországban va- mennyien “árulók” lettek, mert ők a kommunizmust másként értelmezték, mint Stalin és a sorsuk sajnos ugyanaz lett, mint akik nem tudtak elmenekülni és a fehér terror végzett velük. A magyar Tanácsköztársaság elittgárdája, akiknek sikerült Oroszországba menekülni és ott is aktiv harcosok voltak, csaknem valamennyien beleestek Stalin csapdájába és akiket nyilvánosan nem végeztek ki, azok a börtönökben pusztultak el. A meggyőződött kommunisták — akik a kommunismust komolyan hitték — kivégzése Oroszországban állandó folyamat és ezen csak azok botrán- koztak meg, akikben az osztály- tudat mélyebben hatolt a felületnél és akik megtudták különböztetni az osztályharcot a Sta- linizmustól. A stalinistákkal és a világ liberalistáival eltudták hitetni, hogy azok a forradalmárok “árulók” voltak; hogy “idegen hatalmakkal paktáltak Szovjet-Oroszország elárulására” és a vihar fellegek elmuló- nak látszottak Oroszország felett. A Stalin spanyolországi árulását is képesek voltak megfelelő módon leplezni úgy, hogy ez az árulás sem idézett fel ellenszenvet Oroszország ellen. Mindezek után a világ összes országaiban sok milliós tömegek ronkonszenveztek Oroszországgal, abban a tudatban, hogy Oroszország a szabadság és jog védbástyája és a fasizmus és nácizmus kérlelhetetlen ellensége. Amíg ez a tudat élt a milliós tömegekben, minden ország kormányának számolnia kellett ezzel és tartózkodtak Oroszország megtámadásától. Bátran állíthatjuk, hogy ha 1939 augusztusa előtt bármely ország megtámadta volna Oroszországot, annak nemcsak a belső lázadással kellett volna számolnia, hanem minden országban az Oroszországgal rokonszenvező milliók cselekvési készségével is. Oroszországot nemcsak saját hadereje védelmezte, hanem minden ország rokonszenvezőinek szolidaritása is. A Hitlerrel kötött paktum azonban mindezt a nimbuszt leromobolta. Lengyelország egy(Folytatás a 6-ik oldalon) Két ágy áll a szobában, két EGYRŐL-MÁSROL Elmondja: Z. J.