Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)
1939-07-08 / 1066. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1939 julius 8. A NEMZETKÖZI VERSENY ESZKÖZEI Az a harc, amely a imperialista államok között a nyers- anyagforrsásokért és felvevő piacokért folyik, minden országtól súlyos áldozatokat követel. Millió és millió emberéletet áldoztak fel azért, hogy az arany, olaj, szén, vas és a többi nyersanyaglelőhelyeket egy- egy érdekcsoport részére megszerezzék. Dél-Afrikában ép- ugy, mint Mexikóban,. Iránban vagy Elszász-Lotharingiában is ezért ontották vérüket az elmúlt háborúk áldozatai. Piacok miatt halnak meg a japán-kinai “beavatkozás” szerenesétlenei és ma már senki sem tagadja, hogy a világháború oka sem “világnézeti ellentét”, hanem a piac és nyersanyag miatt való harc volt. Kell a nyersanyag, hogy a termelés folyamatosságát és olcsóságát ellenséges erő ne tudja befolyásolni. Kell a minél nagyobb piac, mert az lehetővé teszi az üzemek kihasználását, a befektetett tőke kamatozását és a munkásság foglalkoztatását is. Ez utóbbi is fontos szempont, mert ha a verseny nem túl éles, úgy a nagy piac és a nyersanyaggazdagság — amint ezt Anglia példája is bizonyítja — módot nyújt a tőkés és munkás közötti szociális ellentét csökkentésére. Az imperializmus célja tehát nyersanyag és emberben gazdag országok, sőt földrészek gyarmatosítása, hogy kizárólagos joggal rendelkezzék az élő és holt gazdagság felett. Harc a nyersanyagért Japán vastermelése nem fedezi a szükséges mennyiség ti- zedrészét sem. A hiányt a múltban Kina vasbányáiból pótolta. Németország vasércszükségletének jelentékeny részét Franciaországtól vásárolja. Tehát Elzász-Lotharingia vasércterméséért fizet óriási összegeket Franciaországnak. Ezek a tények azután uj szempontból világítják meg és egyben meg is magyarázzák a japán-kinai ellenségeskedést és a német-francia ellentétet. Paraguay és Bolivia békében élt egymással mindaddig, amig fel nem fedezték Gran Chaco olajforrásait. Mexico sűrűn simétlődő forradalmait azok az engedélyek idézték elő, amelyek hol az amerikai Standard, hol az angol Shell-érdekeltségnek adtak jogot olajkutatásra. Mezopotámián végigszántott a háborúk és forradalmak tömege. Már a világháború előtt is az érdeklődés középpontjában állott, mert a berlin-bagdadi vasút és a moszuli olajterületen vállalt érdekeltsége révén itt akarta Németország megszerezni azt az olajmennyiséget, mely függetleníthette volna Anglia és Amerika olajától. A világháború után Mezopotámiát több részre osztották és az “önálló” államocskák felett Anglia meg Franciaország gyakorol fennhatóságot. A forrásterület Irak néven önálló, de az olajat elve^ zető csatorna Haifánál, Palesz tinában éri el a tengert. Ez a magyarázata annak, hogy miért életveszélyes Irakban politikusnak, Palesztinában pedig kenyérkereső dolgozónak lenni. Kongó 20 milliónyi négere boldogan, de legalábbis nyugodtan élt, amig a belga A.I.C. társaság Stanley vezetésével meg nem hódította és be nem állította őket a kaucsuktermelés kul- turaterjesztő munkájába. Rövid néhány év alatt ez a munka — háború vagy hadüzenet nélkül 9 millióval csökkentette a négerek számát. Az 1861-es amerikai polgárháború elvágta Anglia gyapotforrásait. Uj és biztosabb gyapottermelő területről kellett gondoskodni. Több-kevesebb vér és aranyáldozat árán az angol ipar megkapta a szükséges területet, de Egyiptom elveszítette függetlenségét, Szudán pedig gyarmati sorba süllyedt. A piac szerepe a versenyben A világhatalomra törekvő államok egymásnak kölcsönösen felhánytorgatják az erőszakot, amit azonban valamennyien mindig elkövetnek, valahányszor szükségét érzik az előretörésnek. Véres a harc, folyik a piacokért. India, Dél-Amerika, Korea és Mandzsukuo lakosságát háborúval kényszeritették arra, hogy csak egy államtól engedjék magukat pőrére vetköztet- ni. Piacért folyik a harc a kulisszák mögött. Egy-egy kormányrendszer vagy államférfi hatalomrajutása többször jelentett lényeges változást a kivitel és behozatal alakulásában, mint a politikai rendszeren, a világnézetben. Sok politikus erőszakos halálát vagy száműzetését a kereskedelmi forgalom olyan alakulása eredményezte, amely- lyel valamelyik nagyhatalom nem volt megelégedve. Háború, pusztulás, halál jelzi a kapitalizmus útját, amelyet a nyersanyagforrás és a piac megszerzéséért tesz meg. Női és gyermekmunka A verseny a piacokért folyik. Nincsenek tekintettel különleges szociális szempontokra. A cél az, hogy minden terméket akadályok ellenére is olcsóbban tudjanak a külföldi piacon felajánlani, mint a versenytárs. Különösen nehéz a helyzete a szociális problémákkal szemben annak az exportáló államnak, amelyik nyersanyagokban szegény. Szükségletét idegenből, drágábban szerzi be, mint szerencsésebb versenytársa. A magas nyersanyagárakat tehát a termelés további folyamán, elsősorban a munkabéreknél kell behozni. Ilyen államnak fokoznia kell a termelés gépesítését, a gépek mellé pedig az olcsóbb női és egyermekmunkást is kénytelen beállítani. Érdekes a gyakorlatban ez a törvényszerűség. Itt ütközik össze a szociális elv és a verseny érdeke. A modern ipari államok egészségi, nemzeti és társadalmi szempontból is a férfimunkás fokozott foglalkoztatása és a női (gyermek) munka kikapcsolásának elvét hangoztatják. Ez a program ott végrehajtható és gyakorolható ahol a nyersanyaggazdagság lehetővé teszi a magas profit elérése mellett a munkásság érdekeinek a figyelembevételét is. Ahol azonban ilyen gazdagság nincs, ott a verseny szempontjai érvényesülnek kíméletlenül. A nőt elvonják az anyaság hivatásának teljesítésétől. Szervezetét pedig, amely nincs berendezve fizikai csúcsteljesítményekre, tönkreteszi a gyári munka. A női munka következtében kisebb a népszaporodás, nagyobb a halálozási arány. Ezenkívül a nő kiszorítja helyéről a férfit, ami az életnívó süllyedését eredményezi, mert a női munkaerő bére alacsonyabb, mint a férfié. Németországban például 17 iparág átlagát véve, a női munkaerő bére ugyanarra a munkakörre 52 százalékkal alacsonyabb, mint a férfié. Nem becsülhető le ennek a jelentősége a verseny szempontjából, hiszen a hivatalos német statisztika szerint 1936- ban a fémdolgozó iparban 41.7 százalék, villamosiparban 38.1 százalék, a papirfeldolgozóipar- ban 57.7 százalék volt a dolgozó nők aránya. A súlyosbodó versenyfeltételek, a termelési költségek csökkentésére a nők fokozott igénybevételét követelik. Ezt bizonyítja az a nem hivatalos statisztika, amely szerint 1938-ban a német iparban dolgozók 52 százaléka volt nő. Ugyanekkor Magyarországon az ipari munkásság 20 százaléka volt nő és ezek a szövő és ruházati és nyomdaiparban, tehát a viszonylag kisebb fizikai teljesítményt követelő iparágakban találtak elhelyezést. Az olcsóbb munkabérű nő kiszorítja helyéről a férfit. Ezt a tényt ugyancsak a német statisztikával bizonyítjuk. 1936 december hó 31-ével 2,520.499 munkanélkülit tartottak nyilván Németországban, Ebből 2,- 152.833 a férfi és csak 367.666 a nő. Felmerül tehát a nagy probléma, mi történjék a munkanélküli férfiakkal? A mai ipari államok nem helyezkedhetnek arra az álláspontra, hogy a munkához való jognál többet nem adhatnak. A nemzetközi verseny megkívánja, hogy az eladó a lehető legolcsbbban ajánlja fel áruját. Tehát a termelőt, a gyárost — ugyanakkor, amikor az imperialista politika fokozott fegyverkezést követel meg — nem lehet súlyos közterhekkel sújtani, mert ezek a terhek a kivitelre kerülő áru árában mint drágító tényezők jelentkeznek. Tehát a közterhek jelentékeny részét azokra a vállakra kell helyezni, akik csak a belső piac szempontjából jönnek számításba. Ezek a munkások, a kiseg- zisztenciák. Az államháztartás a takarékosság egy részét, igy útépítés, erődépités stb. azokkal a férfiakkal végezteti el inség- munka, munkatábor-rendszerek segítségével, akiket az olcsó munkaerők állásukból kiszorítottak. Ezek a munkanélküliséget visszatükröző kimutatásokban nem szereplnek, mert dolgoznak, viszont munkájukért csak természetbeni ellátást kapnak. A családból tehát kiesik a férfi, mint kereső. Az életnívó csökken és azoknak a száma, akik munkanélküliség, fizikai tulerőltetés, hiányos táplálkozás, egészségtelen életviszonyok miatt elpusztulnak vagy meg sem születnek, milliókra rúg. Feltolakszik a kérdés: miért? Miért folyik a harc Kínában? Irakban miért bizonytalan az élet? Miért fegyverkeznek a nagyhatalmak? A Gran Chacót miért borítják hullahegyek? Miért pusztult el Kongó 9 millió négere? Miért nem emelkedik a szociális jólét? Röviden, tömören mindent megmagyarázóan adja meg rá a választ egy mondat: a nemzetközi verseny érdekében. ELŐFIZETÉSEK junius 10-től julius 1-ig. A. Karácsonyi, Bridgeport .. 2 L. Rost, Phila ....................... 1 A. Kucher, Pittsburgh ......... 1 L. Bauer, Newark ................. 1 F. Szuch, So. Bend ............... 1 J. Kozsány, Saratoga Sp....... 2 A. Molnár, Clev...................... 3 B. Farkas, Clev....................... 2 J. Kollár, Clev.......................... 2 J. Szorg, Schenectady ......... 1 M. Fekete, Coraopolis ........... 2 G. Nagy, New York ............. 2 J. Szabados, Brooklyn ........... 1 J. Kancsár, Bay City ........... 1 ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépitett szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.