Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)
1939-09-16 / 1076. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1939 szeptember 16. MERRE SZTÁLIN ÉS MEDDIG? Az alant közölt cikk, az amerikai-magyar munkásmozgalom történetébe, egy tiz esztendős visszatekintés. A tavaly elhunyt, Basky Lajos szerkesztésében megjelent “Proletár” cimü Trotzky- ista ellenzéki lapban, 1929 februárban látott nyomdafestéket. Baskynál számottevőbb magyar ellenfele az IWW mozgalomnak nem volt Amerikában. Sok elkeseredett harcot vívott ellenünk és elvi álláspontját, Trotzkyista minőségben is állandóan ostoroztuk. Ez azonban nem áll útjában annak, hogy brilliáns cikkét most a nyilvánosság elé tárjuk, amelyben tiz évvel ezelőtt már pontosan megjelölte azt a utat, melyen haladva, Oroszország a nemzetközi forradalom elárulására lépett. Mint befejezésében mondja: “A kérdés már nem annyira az, merre? hanem hogy meddig? Ezt is megfogjuk látni.” Hát Basky Lajos nem látta meg! Azonban mi akik élünk, pontos feletetet kaptunk — Hitlerig sőt Hitleren is túl! Az egész világ munkássága és burzsoáziája feszült idegekkel figyelte a harcot a Sztálin csoport és az ellenzék között.1 Amikor Sztalinéknak sikerült az ellenzéket elnyomni, egyeseket börtönbe vetni, másokat száműzetni, akkor a világon mindenütt félreérthetetlenül a megelégedettség hangján nyilatkozott a polgári sajtó afölött, hogy a Sztalin-csoport győzött. A New York Times majdnem ugyanazon szavakkal fejezte ki megelégedését, mint az angolországi Manchester Union és a németországi Kölnische Zeitung. Egy és ugyanazon következtetésre és megállapításra jutottak: “Győzött a józanabb elem, mellyel lehet okosan beszélni, győzött a jobbszárny.” Az Uj Előrének nem tetszik ez a megállapitás — érthető okoknál fogva. Ugyanis a pártlapoknak a felsőbb utasítások szerint az a kötelességük, hogy a Sztálin csoportot tüntessék föl a párt balszárnyának és az ellenzéket pedig menseviki jobbszárnynak. A február 22-iki számában az “így látjuk mi ... ” cimü rovatában ezt írja egyik szerkesztője : “A N. Y. Times nagy tőkés lap, amely egyben nyíltabban és szemérmetlenebbül reakciós, szintén ezt találgatta a napokban. És az egyik cikkében jobbra, a másikban balra menesztette a Szovjet Uniót. Az egyik cikkében kitűzte a közel jövő dátumát, amikor a Szovjet Unió egészen átalakul kapitalista állammá. A másikban pedig azt állítja, hogy Sztálin még veszedelmesebb baloldali kommunista rezsimet képvisel, mint Zi- novj ev-Trotzky.” Elsősorban a N. Y. Times nem azt irta, hogy Sztálin még veszedelmesebb kommunista mint Trotzky. A Times következetesen azt irta, hogy a jobb- szárnycsoport győzött, hogy a jobbszárnyi vezetők nem fanatikus forradalmárok, hogy Szta- linék józanabb politikát fognak követni, de egyelőre nem jöhetnek ki nyiltan, mert akkor igazolnák Trtozky vádjait és végül azt írja, hogy Sztálinnál még megalkuvóbb Kalinin és Rykov, akik a szélső jobbszárnyat képviselik. Eme állításunk bizonyítására szolgáljanak a következő idézetek a N. Y. Times-ből: December 20-án, Trotzkynak kizárása után vezércikkben ezt irta: “A külső világ szempontjából — amelyet a bolsevik kísérletezés érdekel — Sztálin győzelme az ellenzék felett egyszersmind nyereség és veszteség. A veszteség abban van, hogy a Trotzky követelésében észlelhető demokráciának halvány szikráját is kiölték, bár ő csak a kommunista uralkodó-osztályra akarta azt kiterjeszteni. Ha ezt megadták volna, akkor idővel talán a kommunista párton kívül is gyakorolható lett volna a megvetett “burzsoá” szólásjog. A nyereség abban áll, hogy Sztálin politikája Oroszországon kívül nagyobb mértékletességet jelent és a külső világgal hamarabb jöhet az összeegyeztetés. Egy ideig ez talán nem lesz nyilvánvaló. Az ellenzék ama vádjával szemben, hogy Szta- linék, elárulták a szent ügyet. Sztálin igyekezni fog megmutatni, hogy ő van olyan vörös, mint a legvörösebb. De a távoli jövőben kevés kétség férhet ahhoz, hogy a Sztálin diktatúra Oroszországot az elmélettől eltéríti a tényekre.” Január 20-án ezt írja: “Bármennyire is hajlandó a bolsevizmus kompromisszumot kötni a kapitalista Mamonnal (amint ezt már egyházak is megcsinálták), mégis sok volna azt elvárni, hogy a propaganda szerveiket teljesen redukálják. De ez nem jelenti azt, hogy a propaganda tevékenységeket ne fékezzék a nemzeti érdekek szerint a százszázalékos fanatikusok időközönkénti kitörése dacára is.” “A szovjet vezérek, szemben- állva a nemzet gyakorlati problémáival kevésbé lesznek fanatikusok.” Február 7-én ezt Írja: “ . . . avagy — amint ezt az ellenzék állítja — tényleg van valami burkolt, de erős áramlat, ami őket (Sztálinékat) az akaratuk ellenére is eltávolítja a forradalmi elvektől egy nemzeti cél felé, hogy a Szovjet Unió újra egyike legyen a nagy államoknak ?” Feb. 15-én vezércikkben írja a következőket: “A párisi Temps-hez küldött moszkvai sürgöny szerint a szovjet kormányban a külföldi kereskedelem kérdése körül egy valamilyen jobbszárny alakul ki. Trotzky már régen azzal vádolta Sztálint, hogy a kereskedelmi monopóliumot is hajlandó feladni, mint egy másik lépést téve a forradalom “elárulása” felé. Ez-e a célja Sztálinnak vagy nem, de a Temps sürgönye szerint erre szorítja őt Kalinin elnök és Rykov miniszterelnök”. Ezek volnának a parasztságnak a szószólói, akiket nem tudnak ipari cikkekkel ellátni és ez a legfőbb kérdés most Oroszországban. Ha igy áll a helyzet, ... akkor Sztálin középutat foglal el a harcos balszárny — amely elsősorban a kommunista tanokra gondol — és a paraszt jobbszárny között, amely először a nemzeti szükségletre gondol. Idáig a politikája inkább a jobboldalra hajlott, de egyelőre óvatosságot követel a helyzet. Nem igazolhatja Trotzky támadását az “árulása” ellen. De a kereskedelmi monopólium körül folytatott vitát jellemző állhatatosság azt jelzi, hogy a szovjet gazdasági rendszernek még eme alapköve sem megtámad- hatatlan.” I Ezek az idézetek és az általunk kiemelt részek azt bizonyítják, hogy a N. Y. Times következetesen azt állapítja meg hogy a Sztalin-többség a megalkuvásra hajlandó, a nem “fanatikus” jobbszárnyat a kizárt ellenzék pedig a fanatikus ultra-radikális balszárnyat képviseli. Ugyanezt az angolországi Manchester Union két mondatban foglalja össze: “Ha Trotzky és Sztálin közül egyiknek Szibériába kell menni, úgy a világ számára jobb, hogy Trotzky menjen. Sztálin a konzervatív kommunista, a megalkuvó, — Trotzky a meg nem alkuvó ultra-radikális.” E polgári lapok “világának” a számára jobb, hogy Trotzkyt száműzzék Szibériába. De nem nekünk, a proletároknak. Azok örülhetnek rajta, de munkások nem. Sztalinék egyelőre összetörték a kapitalisták által ultraradikálisnak jelzett balszárnyat. Szabadon mehet a jobbszárny jobbra. A kérdés már nem annyira az “merre?”, hanem, hogy “meddig?!”. Ezt is meg fogjuk látni. Sikeres volt a new yorki Thompson gyűlés Habár csak egyetlen egyszer volt alkalmunk jelezni lapunkban, hogy Thompson munkástárs New Yorkban népgyülést tart, a magyar munkások körében és ezt a lapszámot is legtöbben csak néhány órával a gyűlés ideje előtt kapták kézhez mégis azt mondhatjuk, hogy elég szép számú közönség vett azon részt. Legtöbben persze olyan munkások közül, akik már régebbről ismerték Thompson munkástársat mint az IWW veterán hacosát és részükre esemény számba megy, ennek a kiváló agitátornak a meghallgatása Thompson munkástárs közel jár a 70 éves évkor határkövéhez, de szónoklata annyira fiatalos hévvel ismerteti az ipari unionizmus alapján épülő uj társadalmat, mintha csak ma nyert volna meggyőződést annak helyességéről. Még soha nem volt a történelemben még egy munkásszervezet, melyről annyi hazugságot terjesztettek volna, mondotta, mint a mi szervezetünk az IWW és mégis helyt állt a hazugságok viharának és ma sokkal inkább mutatja az ipari unionizmus alapján való szervezkedésnek a helyes útját mint bármikor ezelőtt. Elitéltek bennünket a parlamenti szocialisták, akik pl. szavazattal akarták meghódítani a német Reichstagot, de parlamentarizmusuk a palamenttel egyetemben fel lett égetve. • A kommunisták elitéltek bennünket, amiért nem követtük őket az általuk elnevezett proletár diktatúra követésében egy olyan államban ahol az ipari proletáriátus száma annyira elenyésző volt, hogy számításba alig volt vehető. A társadalmi fejlődést átugrani akarták és a következménye egy diktátori burzsoá állam felépítése lett a bérrendszer alapján. Az AFL ádáz harcot folytatott ellenünk, amiért a forradalmi ipari szervezkedés alapján arra oktattuk a munkástömegeket, hogy ne csináljanak külön időközökben, vagy kerületi beosztások szerint szerződéseket és azáltal ugyanazon iparban egymás ellen scabelje- nek, hanem olyan alapon szervezkedjenek, hogy egy és ugyanazon időben ugyanazon iparban vagy ha kell az összes iparokban megállítani képesek legyenek a termelés menetét céljaik elérése érdekében. A CIO nagy garral behirdetett “ipari unionizmusa” nem lett egyébb, mint “dues collecting agency-je” a vezérkarnak, akik irtóznak annak gondolatától, hogy a munkások egységesen cselekedjenek a tőkések elleni harcban. Az acél iparban pl. néhány száz külön időben lejáró szerződést kötöttek, lehetetlenné téve a munkások esetleges harcának egységes mozzanatát. Az Egy Nagy Szervezet eszméje, nem idejét múlt elmélet hanem az egyetlen kivezető ut, abból a káoszból, melybe a helytelen termelési módszer, a helytelen és hamis elméletek követése az egész világ emberiségét belesodorták. Nagy megpróbáltatások elé nézünk a jelen pillanatban fenyegető uj világháború idején és sokkal hathatósabban kell hirdessük az ipari unionizmus eszméjét mely az építő alapot jelenti az IWW naggyá építésénél. A jelenlevő munkások több mint 10 dollárt adtak össze a költségek fedezésére és azon óhajuknak adtak kifejezést, hogy gyakrabban szeretnék hallani Thompson munkástárs hasonló előadásait New Yorkban. Tudósitó. SZERKESZTŐI ÜZENET EURÓPAI LEVELEZŐNK: Soraid megkaptuk. Helyzeteteket megértjük. Jól esik tudnunk, hogy nem csüggedtek. Kitartás! Bátorság!
