Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)

1939-07-29 / 1069. szám

1939. julius 29. BÉRMUNKÁS 3 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNELKÜL ___CS...Ő MEGJEGYZÉSEI utasításai mellett gerincesen kitartanak, akkor a Verhovay Egylet nem lesz tovább az áme- rikai magyar nácik szemét­lerakodó helye. ÉN NEM MEGYEK . . . A brideporti náci lapban, az “Egyetértés”-ben egy cik jelent meg, amelyet bizonyos Makfal- vi V. György irt. Azt Írja az a Makfaívi, hogy üzent a magyar rádió, amely arról szólt, hogy az óhazának szüksége van az amerikai magyarokra. “Nem mondotta; de ő” meg­értette, hogy az oláhok elleni háborúról van szó, hogy “fel­szabadítsuk’’ a bocskor alatt szenvedő testvéreinket. Ezért kell az amerikai magyar élete és a pénze. Kijelenti, hogy ő megy. Hát kedves Tökfalvi én nem megyek! Pedig én is végig verekedtem az előző világhábo­rút, én is kaptam sebet és ki­tüntetést is bőven és én sem kaptam meg soha az utána já­ró havi 45 pengőt éppen úgy mint maga kedves Tökfalvi ba­rátom, pedig a “szegény szülő­hazánk’’ évente milliókat fizet ki nyugdíjként a mindég hátul lebzselő, mulató tábornokok és volt miniszterek ezreinek. Ad­dig a 100 százalékos rokkantak annyit sem kapnak, amennyiből egy rendes ebédet ehetnének. Nem megyek, mert a “felsza­badított” felvidékiek, ma visz- sza sírják a “cseh elnyomókat” ahol sokkal emberibb életet él­tek, sokkal több szabadságot kaptak mint amit a felszabadí­tó magyar urak adnak nekik. A borzalmasan éhbéren tengődő csendőr és katonai uralom alatt nyögő magyar népnek, ez a há­ború nem jobb életet, nem több szabadságot, hanem még na­gyobb nyomort és szolgaságot fog hozni, de én hiszem, hogy ha a magyar sezgénység még egyszer fegyvert fog a kezébe kapni, akkor nem az “oláhok” hanem az oláh és a magyar urak ellen fogja használni és akkor, de csakis akkor, én is megyek. De helyeslem a cikk alábbi részét és én magam is szeretet­tel búcsúztatom őket, hogy csak menjenek, legalább annyi haszna legyen az amerikai ma­gyarságnak, hogy megszabadul ezektől az élősdiektől. “Az amerikai magyarok kö­zül pedig jöjjenek velem azok, akik a múlt háborúban puska­port nem szagoltak ugyan, de a háború után az itteni ma­gyarság vezetőinek csaptak fel! Jöjjenek azok ,akik magyar ju­talmakat, magyar ösztöndíjakat kapnak! Jöjjön a bátor “ma­gyar” lapszerkesztő, Pelényi követ barátja, aki az oláh Goga miniszterelnöknek oly gyönyö­rűen meg irta, hogy “Erdély a magyaroké!” Jöjjenek a ma­gyar gyűlések szónokai! Jöjje­nek a nagykövetségnek, konzu­látusnak, külkereskedelmi hiva­talnak busásan fizetett alkalma­zottjai, mind! . . . Jöjjenek mindazok, akik a magyarokból élnek s magyar pénzt fizetésül elfogadtak! Gyertek, vitéz népszónokok, bátor pennaforgatók! Mutassá­tok meg, hogy ki a jó magyar! Mutassátok meg, hogy Ti nem­csak élősködni tudtok a ma­gyarságon, hanem életeteket is tudjátok adni szülőhazátokért . . . Gyertek! . . . Most nem Be- nesről és Németországról lesz szó, hanem a székelyekért fog folyni a harc! Most Erdély lesz a tét, nem Csehország!” De én ismerem ám ezeket a hazáért bömbölő és abból élő Csongrádiak, Birinyiek, Tarcai- ak és Ladányiak én tudom jól, hogy hiába “izén nekik a haza” ezek nem mennek. Ezek a ma­gyar nép véréből, szenvedéséből megint csak üzletet fognak csi­nálni. Megint lesz aranyat vasért megint lesz hűség liga, minden amin keresni lehet. Még ne menjen k. Tökfalvi, várja meg az ön által invitáltak jelentkezését, akik már dúdol­ják a régi dalt. “Várhatsz babám elvárhatsz, mig csak bele nem fáradsz”. A NÁCIZÁLÁS ELLEN A legnagyobb magyar beteg- segélyző egyletnek a Verhovay- nak, sok száz oly öntudatos munkástagja van kik a lapunk­nak olvasói, igy érthető, hogy fokozott figyelemmel kisérjük azt a Hitleri szellemben folyó munkát, amelyet a mai tisztikar élén Daragó főelnökkel folytat, a Verhovay egylet nácifikálásá- ra. A Verhovay Egyletnek az őszi konvenciót megelőző kerü­leti értekezletei mostanában folytak le, ezek a kerületi érte­kezletek válasszák meg a kon­venció delegátusait és lássák el őket megfelelő utasítással. Ezeknek a kerületi értekezletek­nek 75 százaléka határozottan állást foglalt a tisztikar reakci­ós politikája ellen, vagy 15 szá­zaléka semleges és 10 szyzaléka az amely helyesli a Hitleri irá­nyítást. Az értekezletek túlnyomó többsége a következő kérdések­ben foglalt el ellenzéki állás­pontot. 1. Tiltakozik az Ameri­kai Szövetség (Himler-Daragó alakulás a magyar kormány utasítására) mellé való csatla­kozás és a tagonként és havon­ta befizetett 1 cent adó ellen. 2. Tiltakoznak a Verhovay lap­ban megjelent reakciós náci irányzatú cikkek ellen. 3. Állást foglalnak a tagszerzési verseny olyan formája ellen, amelynek a nyertesei magyarországi uta­zást nyernek. 4. Állást foglal­nak a kerületi szervezők és az úgynevezett “önképző” gyűlé­sek ellen, mert költségesek és csak a főtisztviselők érdekeit szolgálják. 5. Tiltakoznak az ellen, hogy az alkalmazottak 2-3 állást is betöltsenek az Egyesületnél. 6. Végül tiszta elszámolást köve­telnek, a tisztikari, szervezői és utazási kiadásokról, nem úgy mint ma, amikor mindent egy kalap alá szorítanak és igy a tagság nincs tisztába a tényle­ges kiadásokkal. Ha a delegátusokat nem fog­ja lekenyerezni a tisztikar és a meghívott vendégek, szerkesz­tők, papok, hanem a tagság HÚSZ FILLÉR ÓRABÉR Az alábbi kis magyarországi korképet nem mi festettük oly sötétre. Himler Márton lap­jából vettük át, viszont ő a “Magyar Nemzet” cimü keresz­tényszocialista lapból vette át. Hely a Veszprém megyei Úr­kút bánya telep, amelynek a 300 bányásza hetek óta sztrájk­ba áll. A sztrájk vezetője a fa­lu katholikus plébánosa. A munkások napi 12 órát dol­goznak, 6 napon keresztül ami havonta kitesz körülbelül 300 munkaórát. A bánya tulajdono­sa a berlini Deutsche Bank vagyis a nácik a tulajdonosok. Az üzem mangán bánya ami ma Európában a legkeresettebb cik. A kibányászott mangánt Németországba szállítják. A gyárnak saját üzlete van, ahol ugyan nem kötelező a vá­sárlás, de miután a bányászok­nak pénzük soha sincs, igy ott kénytelenek a legrosszabb árut méregdrágán megvenni. Most nézzük a keresetet, amelyre vonatkozólag szósze- rint idézzük a kér. szoc. újság­írót: “A következő fizetési jegy­zéket egy beesett mellű, sovány ráncosarcu asszony mutatja. Illetmény 63.68 p Betegsegélyző 2.66 p Bányanyugbér 2.43 p Előző hátralék 9.33 p Konzum 69.11 p Marad tartozás 19.85 p Elsején tehát egy fillér fize­tést sem kaptak, de nemcsak most, hanem a múlt hónapban sem és azelőtt sem, amint mondja három esztendeje nem kapott készpénzt egy fillért sem.” A lakás viszonyok borzalma­it és az általános nyomorúságot is rábízzuk a kér. szocó újság­íróra : “Megnézem a lakásokat. Há­rom hosszú épület, valaha is­tállók voltak; alacsony vályog­házak. Kis konyha, valamivel nagyobb szoba. A falak piszko­sak. A régi házakban vannak úgy­nevezett legénységi szobák is, itt laknak a nőtlen, fiatal mun­kások. A legénységi szoba hosz- sza 5 méter, szélessége 3 méter magassága körülbelül ugyan­ennyi. A lakók száma 8—10. Egymás fölött elmés vasszerke­zet segítségével helyezkednek el az “ágyak”. Nehezen nevez­hető ugyanis ágynak az a né­hány deszkából összerótt tákol­mány, amelyben egy zsíros, piszkos, nedves szalmával tele­tömött szalmazsák van. “A legénységi szobában egy fiatal munkás tartózkodott, a többiek délelőtti munkán vol­tak. Éppen ebédet főzött. Fur­csa sötétszürke lisztből galus­kát csinált zsir nélkül és tojás nélkül. A galuskák összeragad­tak a vízben és egységes töm­böt képeztek. “Nyolc ember ebédje egy tál­ban itt áll az asztal közepén és várja hazatérő munkásokat. A világosszürke massza a tálban oly reménytelen kép, mint min­den itt köröskörül: az alacsony piszkos vályogházak, a hulló vakolat, a mocskos, sáros udva^- rok, nedves szalmazsákok, vi- lágossárga, csenevész gyermek­arcocskák, beesett mellű, so­vány nők és sötét nézésű férfi­ak.” Nincs a világon még egy or­szág, ahol a nyomor, az elnyo­matás ehhez hasonló lehetne. Ezt a rendszert, minden jóérzé- sü embernek gyűlölni és meg­vetni kell. A szégyen pírja bo­rítja el az arcunkat, hogy mi is abból az országból szárma­zunk, ahol abányász órabére 20 fillér és egy kiló kenyér 45 fil­lér. PROFESSZOR YORGA A románoknak is meg van a meguk fajelméleti tudósa Yor- ga professzor, aki már a Hitler fajelméletet megelőzve hirdet­te azt ,hogy az Erdélyben élő magyarok és székelyek tulaj­donképpen elmagyarositott ro­mánok, kiket a román bojár kormánynak minden eszközzel vissza kell románositani. Ez a “tudós” professzor most Hitlert utánozva, ki akar irtani mindenkit aki nem román. Ez nemcsak az erdélyi magyarokra vonatkozik, hanem a zsidókra is, természetesen leakar tiporni minden munkás szervezetet is, amit még a mai román dikta­túra megtűrt. Nem érdektelen az, hogy ez az ur pár évvel ezelőtt Ameri­kában volt propaganda utón, hogy meggyőzze az amerikai közvéleményt a román fasizmus érdekébe és a magyar revíziós törekvések ellen. Nem nagy si­kert ért el a kőrútjával. Az amerikai közvélemény az akkor még uj fajelméletet egyszerűen kinevette. A legnagyobb sikere Clevelandon volt, ahol a cleve­landi magyarok élősdije, most nagy revizionista magyar Tár­cái Lajos üdvözölte egy pár be­ugratott magyarnak az élén, mint a “liberalizmus” bajnokát. Hogy az itteni román konzul­nak mennyi köze volt ehhez a “magyar delegációhoz” azt csak sejtjük, de azt tudjuk, hogy most ezzel a Yorga professzor­ral nem nagyon dicsekszik el ez a 6 százalékos magyar varangy. MIKE LINDWAY KISZABA­DÍTÁSÁÉRT Az Egyetemes Védelmi Bi­zottság, kérvénnyel fordult Amerika szabadságszerető dol­gozóihoz, amelyben anyagi se­gítséget kér Mike Lindwaynek, a clevellandi srófgyári sztrájk­ban fram-upolt és huszeszten- dőre elitéit proletár kiszabadí­tására. Azon magyar munkások, kik a Bérmunkás olvasói, jól van­nak tájékoztatva a Lindway ügyről. És amit mi itt tehetünk egyenlőre az nem más, mint felszólítjuk mindazokat, akik még képesek anyagi áldozatra, hogy az Egyetemes Védelem ezen akcióját támogassák. Adományaikat küldjék 2422 N. Halsted St., Chicagóba, vagy a lapbizottság utján mi is szi- vesen közreműködünk továbbí­tásában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom