Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)
1939-11-18 / 1085. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1939 november 18. Zárt miihely rendszert teremt az IWW a clevelandi Globe Steel Barel Companynál (Folytatás az 1-ső oldalról) Steel gyár munkásai között vagy féltucatnyi olyan gerinctelen rabszolga, akik bármelyike egy kis válveregetésért tüzbe menne kény éradó gazdájáért. S ha ilyesmiért még egy kis külön javadalom, vagy ajándék is kijár, bizony nehéz szerephez jut az a gyári munkás vagy szervező, akinek az ilyen alakoknak a meggyőzése jut ki egy-egy napra. Van egy munkás a Globe Steelnél, aki állandóan ujjat húzott a közelmúltig a szervezettel. Aki kijelentette, hogy “majd akkor lépek be, ha muszáj lesz”. Hát ez a MUSZÁJ már elérkezett. De nem az ököl használata mellett, hanem azon egyszerű oknál fogva, hogy a Globe Steel Barel Company telepén dolgozó munkások óriási többségi arányban, csupán öt gyászalak kivételével a Labor Board által ellenőrzött szavazásnál, az IWW-t, mint az őket kizárólagosan képviselő szervezetet választották. Ezután természetesen jön a MUSZÁJ. Mert most már a Globe Steel munkásai csupán két választást engednek a super kedvenceinek. Vagy belépnek a szervezetbe és a gyárban maradnak: vagy nem lépnek be és a gyárból kirepülnek. Úgy néz ki, hogy a munkások e kemény és rideg elhatározásra jutottak nyomban a szavazás után és ettől el nem térnek. Tanulnak a munkások Nem lesz érdemtelen, ha itt felemlítjük azt, hogy az elmúlt évek során sokat tanultak a Globe Steel Company telepén dolgozó munkások. Kemény dió volt ez a gyártelep, még az IWW-nak is a meghódításra. A gyár munkásai között olyan “fiuk” vannak, akik csoportban, hogy úgy mondjuk veszedelmesek. Az úgynevezett “Mayfield boys”-ok, akik nem egy rema- zurit rendeztek már a városban és szó se róla nem kezes bárány- kák. Ezeket dédelgette Mr. Saunders a super. Ezeket tartogatta készenlétben orvosságnak, az IWW és a sztrájkok ellem Bizony sajnálattal kellett látnunk, hogy a bikanyaku, ke- ményöklü munkások, a gyáros oldalán tartanak és vérfürdőre való elkészülés nélkül a sztrájktörésről őket “lebeszélni” nem lehet. Hosszú, több éves munkába tellett, mire a Mayfield Fiukból, rendes szervezett munkásokat neveltünk, a legnagyobb elővigyázatossággal és körültekintéssel. Ez a kulcsa annak a rejtélynek is, amelyet a Labor Boarddal akart Mr. Saunders megfejtetni. A Mayfield Gang ugyanis nem gang többé, hála a nevelésnek. Az IWW szépen kinevelte őket a kapitalista sztrájktörő óvodából és az október 25-iki sztrájkvizsgánál, kitűnő eredmények között bizonyították be, hogy méltóak lettek az IWW vörös tagsági kártya zsebbenhordására. Őszintén bevalljuk, hogy ezeknek a fiuknak lecsatlakozása a szervezethez, legalább is annyira bosszantja a társulati supert, mint amennyire, minket kielégít. És mert mostanában azzal vagyunk elfoglalva, hogy a már kiforrott Draper hordógyári munkásokkal őket közelebb hozzuk és a két ugyanazon munkát végző csoporotot egymással megismertessük, nincsen időnk azon sajnálkozni, hogy a Globe Steel super ja őrülési rohamokat kap, a “gang” elvesztése, a forradalmi ipari szervezkedés “rossz útjára” térése miatt. “Dead End Fiuk az IWW-ban” A Seal Brick gyár vezetősége is panasszal fordult az IWW ellen a Labor Boardhoz Clevelan- don. Szó se róla, panaszra van Mr. Kiefer managernek elég oka. Amióta munkásai az IWW- ban szervezkedtek, kétszer kellett felemelni a bérüket. Ezt a bosszankodást viszont még jobban tetézte az is, hogy több ízben, ököllel fenyegették már meg a gyárban a “fiuk”. Brrr. Borzasztó is lehet az, amikor alig tizennyolc-husz év közötti fiatal munkások ilyen rakoncátlan viselkedést mutatnak egy manegerrel szemben. Igazán nem lehet hát haragudni Mr. Kieferre, hogy munkásait az IWW “Dead end kids”-einek csúfolja. A tenyérnek ökölbe szorulásához, viszont nem a béremelés szolgáltatta az indító okot, ami kitűnt a NAGYMOSÁSNÁL illetve a Board előtti kihallgatások alatt. A Sealbricknél (faházburko- lat anyag) beállott az uborka érés, a lassú szezon. A munkások számát igy redukálták. Ezt az alkalmat akarta arra felhasználni a gyárvezetőség, hogy a szervezettől megszabaduljon. Az egyik legelevenebb gyárbizalmit aljas spicli munkára próbálta rávenni Mr. Kiefer. Bő jutaihat ígért szolgálati dij fejében: ha neki elmondaná, hogy kiket kell elmozdítani az egységbontáshoz, kik a legaktívabb emberek a szervezetben és emellett segítene a kiválasztott bizalmi, az egyenetlenség, veszekedés megteremtésével a gyárat az IWW-től és az IWW-hoz ragaszkodó munkásoktól megszabadítani. A bizalmiban emberére talált a maneger. Az ajánlatról jelentést tett munkástársainak és a szervezetnek, amint megtették neki. Ezért szorultak a tenyerek ökölbe. Ezért veszélyes a supernak a munkások között járni és emiatt vitte az ügyet a Labor Boardhoz Mr. Kiefer. Mikor a Board előtt mindez az aljasság kisült, a super ösz- szetörten, hogy cégét és bőrét megmentse nagyobb kellemetlenségektől, írásban adott egy nyilatkozatot, hogy a jövőben az IWW-t, mint hivatalos szervezetet elismeri és a mühelybi- zalmi rendszert akceptálja. A Board előtti kihal'gatáson alkalmunk nyílt megmondan: Mr. Kiefernek, hogy valóban nagy szerencséjének tekintheti hogy fiatal munkásai még kezdő szervezett munkások és ráillik a Dead End Kid’s elnevezés. Mert több gyakorlati tapasztalattal rendelkező munkáscsoportnál, sokkal drágább és alaposabb leckét is kaphatott volna azért, amivel az egyik bizalmit megkömyékezte. Mosolyognunk kell a Seal- brick munkások gúnynevén és ha arra gondolunk, hogy ezek a rakoncátlan fiuk, hogyan leckéztették meg az eddig minden valószínűség szerint tapasztalataira és bölcsességére büszke supert. Szinte fülünkbe cseng a mi fekete bőrű keménykopo- nyáju Chapman munkástársunk, déli tájszólással többször ismételt mondókája. — Hívjon minket Mr. Kiefer aminek akar: szervezett munkások vagyunk, összetartunk és harcra készen állunk.” Hej bár csak volna az ilyen kamasz fiukból az IWW-nak vagy 50 ezer tagja. De miért ne lehetne? Adjatok ti ha akartok A Cochran Brass Company telepén dolgozó IWW-isták is gyors léptekkel haladnak a nagykorúság felé. A neveléssel párosuló szervezés haladásának egyik csalhatatlan jele mutatkozott legutóbb lezajlott gyári gyűlésükön. E gyárban, mint általánosságban, Cleveland minden üzemében azon a nyolcon kívül, amelyekben az IWW bírja a kontrolt, évente a szó szoros értelmében erőszakkal emelik ki a százezreket a munkások zsebéből adakozás címén. A Community Fund kapitalista farizeuskodás cimén rabolják a kiszolgáltatott munkásokat. Tudunk olyan esetről, hogy egy kórházi takarítónő, több- gyermekes munkásanyának heti 12 dolláros éhbérből hatot vontak le ezen a címen. Cochranéknál minden évben három dollárral vágták meg a munkásokat. Mi az, hogy megvágták? Ez nem is kifejezés A gyáros egyszerűen oda ígért annyi összeget, amennyit munkásainak három dolláros megadóztatása kitesz és azt a fizetésből leszokta vonni, hogy nagylelkűen, mint saját adományát könyveljék el. Most, hogy közeledünk a szokásos évi koldulási akcióhoz, a Cochran munkások felvetették gyűlésükön az ügyet. Úgy határoztak, hogy egy centet ?em engednek levonni adakozás cimén. De ha valaki mégis adni akar, az privát dóiga. Adjon, ha van neki miből . . . Adhat a gyáros is de ezentúl nem nyúlhat a munkások borítékjához. Számos más dönthetetlen tények mellett ez a határozat is azt bizonyítja, hogy a helyesen szervezett és forradalmi nevelésben részesített munkásság, rövid idő alatt nemcsak nagykorúságát éri el, de határozat képes é a műhely szervezetek egyöntetűen hozott határozatai megfellebbezhetetlenek. A zsidó-törvény háttere Magyarhonban MINT MÁR említettük a zsidótörvény kifundálói nem kis mértékben spekuláltak arra, hogy miként vághatnának eret a fél millió zsidón kívül a 9 és fél millió magyar zsebén is. Már szintén jelentettük, hogy nem a zsidóknak kell igazolniuk zsidó vallásfelekezethez való tarto- zandóságukat, hanem a keresztényeknek azt, hogy nem zsidó őseiktől származnak. Röhögni kellene azon, hogy miként kényszerítik a svábok itt felejtett és hivatalokat ellepett Bach korszak sok esetben zsidóval kevert beamterei a magyarokat arra, hogy fajtisztaságukat 100 évre vissza okiratokkal igazolják. A rablás tehát bélyeg és okiratok kiállítási dijjainak az ürügye alatt vígan folyik, nem beszélve a beszerzése után való mászkálásokkal járó időtöltésekről. Igen röhögni kellene azon, hogy Magyarországon a magyaroknak, parasztoknak, munkásoknak, kis-iparosoknak és kereskedőknek kell magyarságukat igazolni az osztrák elnyomás céljából, a nyakukra ültetett zsebrák had bevándorolt leszármazottai parancsára, ez dühösiti és vadítja most itt az embereket. A határoknál pedig már égőfélben van a világ és itt piszlicskároskodással töltik Horthyék az időt, mintha rendben volna szénájuk. A ZSIDÓTÖRVÉNYT annakidején olyféleképpen magyarázták, hogy csak az intellektueTis pályákról kívánják a százalék számuk arányába kiszorítani. Mi tegyük hozzá, azért, hogy a középosztály tehetségtelen, lecsúszott és egyébb foglalkozástól undorodó tagjai és csemetéi számára kaparintsák meg és biztosítsák a megélhetési területeket, ahonnét munkás és paraszt, vagy azok gyermekei ezután is ki lesznek közösítve. A fizikai munkássorsba azonban beilleszkedhetnek. így szólt a duma és mint rendesen az ígéretnek ellenkezője szokott Horthyék részéről valóra válni a gyakorlatban, úgy történt ezúttal is. A zsidó pincérmunkásokat főnökeikkel most szóratják ki munkahelyeikről az uccára. A közmunkák pályázatából és végzéséből pedig kirekesztik azokat a vál'alkozókat, akik zsidó munkásokat is foglalkoztatnak. A TEÁT 200 százalékos különadóval adóztatták meg. Az adóalapot a kicsinyben eladási árhoz vetették ki. A megadóztatás előtt a proli 20 fillérért vehetett 1 deka teát. Ma 60 fillért nem adhat érte, mert a munkabéreket ha 200 százalékkal kérnék fölemelni mindjárt fölakasztanák érte Horthyék. De azért az okosok most sütötték ki, tea nélkül a magyar mivel nem lehet lessz, a gerzemürze mintájára “magyar” tea is “gyógynövényekből” kilogrammonként uediglen 18 pengőért. Igaz a hársfa, kamilla, bodza stb. növényekből a tea kilója eddig kicsinyben 10 pengőért volt kapható. De ha Haynauék 200 százalékát adóztatnak a teán, miért ne keressenek 80 százalékot a magyar teán is.