Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)
1939-11-11 / 1084. szám
ti old«! BÉRMUNKÁS 1939 november 11. AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÍÍL ____CS. . .0 MEGJEGYZÉSEI munázi bandának, hogy nekik valami közük is van a munkás- mozgalomhoz. SZÉGYENPADRA! Ha ma még kaloda volna akkor a clevelandi “Testvériség” zsidó egylet nőosztályának a vezetősége megérdemelné, hogy kalodába zárva a piac közepére tegyék a spiritual rectorukkal a varangy szerkesztővel együtt. Magyarországon a napokban rendelte el a kormány a zsidó- törvény végrehajtását, amelynek alapján a családtagjaikkal együtt, közel félmillió zsidó került az uccára, szembe nézve az éhhalállal. A visszakerült felvidéken és Ruszinszkóban most fejezték be az ipar igazolványok “revízióját”. Amelynek alapján egyetlen egy zsidó kereskedőnek, vagy iparosnak sem újították meg az iparengedélyét. Meg azt a kérésüket is elutasították, hogy a meglevő áruikat kiárusíthassák. A magyar parlament most tárgyalja a “föld reformot” amely szerint minden földet ami zsidó kézben van, elvesz a kormány. Ma amikor a magyar zsidóknak elvettek a polgárjogát a megélhetését, amikor üldözött páriákká süllyesztették le őket, akkor jut eszébe ennek a zsidó egyletnek az, hogy magyar zászlót szenteljen és ott mondotta el a zászlóanya azt a beszédet, amelyet a varangy szerkesztő csinált, amely szerint nekik csak egy kívánságuk van, hogy minél előbb visszaálljon a Nagy-Magyarország. Erdély, Bánát, Bácska. Igen, hogy onnan is visszakerüljenek az ott élő zsidók és tőlük is éppen úgy elvegyék a polgári, emberi jogaikat, a megélhetésüket, mint csonkaországban és a “felszabadított” területeken. Szégyene nem a zsidóságnak, hanem az emberiségnek, hogy a mocskos kis üzleteikért, egy papirozás, ruhafoltozás, vagy cipő eladásból származó profitért, ilyen gyalázatosán, nyalják meg azt a korbácsot amelyik véres csikókat hasit a faj és vérokonaik hátán. Ez az egész táraság megérdemli azt, hogy őket is “felszabadítsa” Horthy, hogy haza to- loncolják őket, hogy élvezhessék a Nagy-Magyarország gyönyöreit. MÁR MEGINT Az amerikai magyar kommunistáktól az utolsó 10 évben megszoktuk, hogy időközönként a megváltozott elvüket kiált ványban hozzák az olvasók tudomására. Kommunázikká való átalakulásuk óta, hebegtek, dadogtak, amit ma hirdettek holnap annak az ellenkezőjét állították. Ami ma forradalmi jelszó volt, az már holnapra ellen- forradalmi hazugság lett. Most már úgy látszik tisztázódott a helyzet, ma már talán megszokták már a híveik a kommunáziskodást és azért most egy ’’kiáltványba” szögezik le azt a “forradalmi” álláspontot, amelyet minden hithü kommunistának követelnie kll. Persze ez nem jelenti azt, hogy egy hónap múlva pont az ellenkezőit fogják kiáltozni. Kerek féltucat pontban foglalják össze az irányvonalat, amelynek az élén megint az alkotmány védelme áll, amely a kiáltvány szerint teljesen tökéletes és azon semmi változtatni való nincs. A második pont a “Dolgozó nép érdekeinek az elősegítése” amely szerintük úgy fog megtörténni, hogy “készséggel támogatják? a szakszervezeteket akár az AFL akár a CIO legyen az” csak — ezt nem merik leírni — ne igazi ipari unió legyen. Tehát bennünket nem fognak “támogatni”, amit mi ki is kérnénk magunknak. No. 3. A magyar nép szabadságának van szentelve. Mert Horthyék nem nagyon őrülnek a Szovjet szomszédságnak, megint támadják “Horthy kormány munkásgyilkos, zsidóirtó, parasztnyuzó politikáját”. Pedig az utóbbi hetekben, hónapokban nagyon szőrmentén kezelték Horthyt, a világért le nem Írtak volna ellenük egy szót sem. A negyedik pont a háború ellen szól, azonban nyilvánvaló, hogy az a Hitler-Sztalin szövetség támogatására Íródott és egész szemtelenül megállapítja, hogy ez a szövetség, illetve a szovjet, a háború ellen az azonnali béke mellett van. Ezt akkor írják le, amikor elfoglalták Lengyelországot, amikor megnyomorították a Baltic államokat, amikor ugyan ezt akarják tenni a kis Finnországgal is, amely ha nem paríroz, ahogy Molotov elvtárs mondotta Lengyelország sorsára fog jutni. 5 pontba, a kultúrát akarja terjeszteni és a “polgári kötelességeket fejleszteni” nem a jogokat, nem a kommunázik nem a jogokat, hanem a kötelességeket akarják kiterjeszteni a “tiszta erkölcs” alapján. Végül a 6-ik pontban “vallás, sajtó és polgári szabadság” védelmet igér, igy ahogy leírtam, első sorban a vallásszabadság védelme a fontos a kommuná- ziknak, csak azután következik a sajtó és gyülekezési szabadság, de amit ezen a téren követelnek a kommunázik, Amerikába és Magyarországon egy füst alatt követelhetnék. Sztálin atyától is követelhetnék, mert bizony az orosz pro- letáriátusra is ráférne egy kis sajtó és gyülekezési szabadság, legalább olyan mértékben mint itt Amerikába meg van. Nem kérem hetedik pont az nincs, itt vége van a kommunázik kiáltványának. Egyetlen betű sincs amely a kapitalizmus ellen szólna, amely a nemzetköziséget hangsúlyozná, amely a proletáriátus szabadságharcát hirdetné. Ez a kiáltvány méltó az uj szövetséghez Birinyi- ékhez, mert szinte szó szerint ezeket írják a magyar nácik is hétről-hétre, hogy ezzel leplezzék és támogassák itt Amerikában Hitler náci banditáinak és szövetségesének a rabló imperializmusát. Csak a vak, tudatlan munkás hiszi még ma is a kom[ TÁRCA 1 Lóvásár A vásár rendszerint két emberen áll. Az eladón és a vásárlón. Itt a Haller téri lóvásáron is ez a szabály. Az előadó dicséri, a vásárló bírálja az alku tárgyát. Rengeteg ló, sok kocsi ez a vásár külszíne. Sok mindenre kaphat az ember magyarázatot a lóvásáron. Például. Miért mondják: “Nagy a feje búsuljon a ló”, “Ha akarom, vemhes, ha akarom nem” végül hogy miért dicséri minden cigány a maga lovát. Mindent meg lehet tudni. Egy unatkozó emberre akadtam aki szivesen kalauzolt a vásárban. — Szóval nem akar lovat venni? — kérdezte. —Csak a vásárra vagyok kiváncsi — világosítottam fel. Elmosolyodva, majd igy felelt: — Én is nagyon szeretem nézni, ha nincs a szakmába munka, akkor mindig kint vagyok. Kovács a mesterségem. Nagyon érdekes hely ez kérem. Itt nincs okos ember. Mindenkit becsapnak, akárhogy is ért a lovakhoz. Közben mentünk előre, be a nagy ember-állatforgatagba. — Ezeregyszáz pengő! — csapott egymás tenyerébe két ember. Az egyik, a vevő, nap- szittaarcu, csontos férfi, mig az eladó egy sötétképü cigány- kupec. Aztán nincs semmi baja a két állatnak? — kérdi a vevő, a keze még mindig a cigány markában pihen. — Nizze meg, ha szeme van. Elhúzzák ezek még a hegyet is. — Az égisz vásárban nem talál ilyet — kontrázott több cigány is. Valószínűleg létrejött a vásár, mert suttogva tárgyaltak, majd eltűntek a kantin irányába áldomást inni. Minden vásár után isznak. Emberem halkon kezdte magyarázni : — Két darab ezrest is megérne ez a két ló, ha . . . — Ha? A két ló ott állt előttük, egy gyerek tartotta a kötőféket. — Nézzen oda — mutatott az ember a ló patájára —, látja azt a hajszálvékony repedést? Ha ezt a lovat befogják, csakhamar lesántul. — De hiszen ez tisztára csalás! Miért nem világosítja fel azt a szerencsétlen embert? — botránkoztam meg. — Pszt, halkabban! — figyelmeztetett a kísérőm. — Nem csalás, mert a repedés nincs el- margirozva. Lehet látni, nincs bekenve semmivel. Figyelmeztetni meg a vevőt nem tanácsos, mert könnyen bicska szaladhat az ember bordájába. JSzegény lovak! Minden okuk megvan a busulásra. Itt mindenki üti őket, Bottal, ostorral, de ütik, hogy életet verjenek beléjük. Jobb napokat látott versenylovak állnak itt kocsik elé fogva, fáradtan letörve-. — Szilid ez, kirem, mint a ma sziletett bárány — dicséri egy cigány a lovát. — Mint a má sziletett bárány — veszi át a szót egy távolabb álló cigány. Nem az övé volt az szieladó ló, azért ő is dicsérte. Tehát nem áll az, hogy m nden cigánya maga lovát dicséri. A másét is szokta. Emberem elhúzott az alkudozó társaságtól s már magyarázta is: — Persze, hogy szelíd, mert berugatták. Beleöntöttek a lóba félliter pálinkát és olyan szelíd lett, mint egy tyuk. De ha kijózanodik. kirúgja a kocsis szemét. Arrébb egy jóállásu hasas lovat akartak eladni. — Higgye meg, nem drága, hisz nemsokára csikaja lesz — mutatott az eladó a ló hasára. A vevő, szegény, ott állt és nem tudja, mit tevő legyen, tetszett neki a ló, pláne az, hogy esetleg nemsokára kiscsikaja is lesz, de ki tudja? — Ha akarom vemhes, vagyis hasas, ha akarom, nem — suttog a kísérőm. —Hát nem az? — kérdem csudálkozva. — Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem — feleli. — Nem kell más csak jól megetetni az állatot szalmával, olyan hasa lesz, mint egy nagy dob. Csupa kiábrándulás egy ilyen vásár. Ajándéklónak ne nézd a fogát, jut eszembe ez a régi mondás, mert bizony itt körülöttem ugyancsak nézik a lovak fogait. Emberem már magyarázza is: — 6—8 éves lónak megvan a fekete pont a fogain. 10 éves lónak orvos még meg tudja állapítani a korát, de aztán már nem, mert eltűnnek a pontok. Azonkívül már nincs az a polgári ember, aki biztosat tudna a koráról mondani, mert lelkiismeretlen emberek tüzes vassal újabb pontot égetnek a ló fogára s igy lesz a 25 éves lóból ismét 8 éves. Mi mindent tudtam meg rövid idő alatt. Kehes ló, sánta ló, te jó ég! — Csak a szegényembert éri ilyen meglepetés — beszéli a kísérőm. — A jobbmódu ember a vásárban leginkább csak megbízható kereskedőtől vásárol, aki felel is az árujáért. Viszont a szegényember nem nézi az eladót, a hamis passzust s bizony gyakran pórul jár, aztán mehet a jó Istenhez panaszra. Folyik az alkudozás, áll a vásár. Itt lovakat futtatnak, ott kocsikerekeket kötnek el és a dombra huzatják a lovakkal a kocsit. Pattog az ostor, áldomásra ütődnek a tenyerek és közben rossz emberek úgy intézik a dolgot, hogy ha akarják, vemhes, ha akarják nem vemhes.
