Bérmunkás, 1939. január-június (27. évfolyam, 1040-1064. szám)
1939-03-11 / 1049. szám
1939 március 11. É R M t v K A S 7 oldal IPARI DEMOKRÁCIA IPARI SZABADSÁGOT JELENT Az Ipari Szabadság záloga a bérrendszer megszüntetése GEORGES BERNANOS: NAGY TEMETŐK A HOLDFÉNYBEN — A Spanyolországban tobzódó fasizmus minden képzeletet felülmúló rémségeit leplezi le a kitűnő francia iró és publicista müve, melyből az alábbi részleteket közöljük. Az olvasónak tudnia kell, hogy Bernanos nem forradalmár, nem radikális, nem balodali- Ellenkezőleg: royalista, legitimista, a jobboldali “felvilágosodott” reakció embere. De mert tisztességes ember és hazáját igazán szerető francia, nem tudja elhallgatni az igazságot. Bernanos eszme-menete tele van világnézete hibáival, de a spanyol rémségek kinyitották a szemét: a francia álarc mögött világosan látja a kapitalista osztálytársadalom gyilkos vigyorgását. — A szerkesztőség. Bár e községi alkalmazott^ egyetlen fiát a katonák megölték, egy jószivü kocsmáros mégis megengedte neki, hogy istállójában aludjon, furcsa ála- ta mellett. Kis lányom, Dominika, nagyon szerette mind a kettőjüket. Husvét reggelén öreg barátját — szekérkéje és szamara között — felakasztva találta: husvét reggelén, mikor a part tele volt fehér sirállyal . . Volt ott a faluban egy nagy vidám lány is, akit mindenki úgy kedvelt s aki minden vasárnap mellettem áldozott. És ime egy szép napon ügyetlenül szétnyílt blúza alatt, valaki meglátta rajta a rendőrség piákétj ét — a piákét egészen uj volt . . . Hadd beszélek a szakácsnőmről is, aki szintén a gyerekeim egyik kedvence volt, s akit egy reggel azzal ébresztett fel egy rosszképi! rendőr, aki engem mindig föl- dighajolva köszöntött: “öltözzön fel. Délután négykor eljövök magáért.” Szegényke, magára húzta a kiszükült fekete ruháját, mely repedezett már a varrásokban, fejére kötötte kendőjét s egész nap, az egész végtelen hosszú napon át zokogva sirt. Találkoztam vele az utón, amint a rendőr után topogott és engem a fasizta üdvözléssel köszöntött . . . Iszonyú . . iszonyú . . ! Emlékszem .... Emlékszem ... De mindegy. Csak azt tessék megérteni, hogy ezek a falusiak, ha nem is voltak vidámak, idejük az volt elég. S akkor leültek a viz partjára, a papák szívták a pipájukat. A partnak ezt a részét nem igen látogatják a kirándulók, jobb szeretik az előkelő Terre- not. A falusiak csodálkozva látták egy szép napon, hogy egy tucat balilla — szervezett fasizta gyerek — fürödni jön ide. De persze, egy szóval sem mondták, hogy csodálkoznak. A kölykök egyike egész pucéran fürdött. A palmaiak szemérmesek — függetlenül attól, hogy republikánusok vagy nemrepublikánusok, — s egy vénasszony a falusi nézők között szabadjára eresztette a nyelvét és azt mondta a kölyköknek, hogy szemtelen. A balillavezető erre sípolt, rendőrök jöttek, akik — ha nem is nagyon lelkesen — de letartóztatták a szentségtörőt. A többi asszony tiltakozott, a férfiak félrehuzódtak, bámultak ki a tengerre, de a pipájuk kialudt. A kölyökrendőrök erre elhatározták, hogy gumi-botta? megtisztítják a terepet. Tessék elképzelni a jelenetet: az öreg parasztok, haragtól vörösen, futnak a fattyuk elől, s aztán, nehogy az asszonyok szemében elveszítsék tekintélyüket, ismét méltóságos tartást vesznek föl meglassítván lépteiket, s aztán újra szaladásra lendülnek, mikor a gumibot lecsap a hátukra. Némelyik sirt a dühtől. De a törvényeknek engedelmeskedni kell. Ismerek, nagyon jól ismerek egy francia fiút, aki a spanyol püspöki keresztes-hadjárat elején részt vett egy büntetőexpe- dicióban s magánkívül jött visz- sza, széttépte kék phalangista ingét s a visszafojtott sírástól szakadozó hangon ismételte, a régi hangján, a kisgyerek hangján: “A gazemberek megöltek két szegény pasit, két öreg parasztot, két egész vén parasztot, minimum ötven évesek voltak!’’ Magunk között szólva, ez nem nagyon hízelgő volt az ifjonc papájára, aki már egészer közel van ahhoz, hogy elérje azt a kort, amit fia a szenilitás végső állomásának tart ... A real izmus egy professzora bizonyára igy felelt volna az én francia ifjamnak: “Kedves fiatal barátom, az aktus, amely szemeid előtt lefolyt, elsőorban politikai aktus volt. Az említett két pasi más nézetet vallott, mint amiket az állam engedélyez. És, hogy öregek és szegények voltak, ez a tény inkább le kellene, hogy csendesítse aggályaidat, ha tudnál uralkodni érzékenységed vak reflexein. Először is, mert öreg ember értéke kisebb, mint a fiatalé. Másodszor, mert a szegények úgy se nagyon élvezik az élet örömeit, s ezért nem nagy kár elvenni tőlük valamit .amiből úgy sem húznak Van a népnek egy igen mé- lyen-szántó mondása, amikor szimpátiát akar kelteni valaki irányában. Azt mondja: “Képzeljük magunkat a helyébe”. De ha az illető nagyon mélyen alattunk van, vagy ha mi ezt hisszük, akkor a behelyettesítés nem lehetséges. A tizenhetedik század finom lelkei egyáltalában nem tudták magukat azoknak a négereknek a helyébe képzelni, akiknek vétele és eladása családuk gazdaságának alapját vetette meg. Vittorio Mussolini, a duce fia, irt egy könyvet abessziniai hadjáratáról : “Soha sem láttam nagy tűzvészt, írja ebben a könyvben bár gyakran követtem a tűzoltók autóit . . . Talán valaki hallott neveltetésem e hiányáról s ezért a tizennegyedik raj egy gépe parancsot kapott, hogy menjen ki az Adi-Albo zóna bombázására, kizárólag gyújtó- bombákkal. Tüzbe kellett borítanunk a fás dombokat ,a földeket s a kis falukat. Mindez nagyon mulatságos volt . . . Alig értek le a bombák a földre, már fehér füstbe robbantak s óriási lángoszlop csapott fel ott, ahol a száraz fü égni kezdett. Az állatokra gondoltam. Istenem, hogy száguldoztak! . . . Mikor a bombaszórók kiürültek, kézzel kezdtem dobálni a bombákat . . Ez is nagyon mulatságos volt. Egy nagy fákkal körülvett “za- ribát” nem volt könnyű eltalálni. Nagyon pontosan kellett célozni s csak harmadszorra sikerült. A szerencsétlenek, akik benne voltak, kiugráltak belőle s mikor látták, hogy a tető ég, szétszaladtak, mint a bolondok. De lángyürü vette őket körül, úgy, hogy négy öt ezer abesz- sziniai megfult a mérges gázokban. A poklot képzeli igy el az ember: a füst hihetetlen magasságig emelkedett s a lángok vörösre festették az egész fekete eget”. Világos, hogy Vittorio Mussolini sohasem gondolt arra, hogy az abessziniaiak helyébe képzelje magát. S ha majd egyszer kedves papája elküldi a francia frontra, neveltetésének egy másik hiányát pótolni fogja. Meg fogja tanulni, mi az: férfinak lenni s akkor talán lábbal előre kerül haza kedves családjához. A politika apró újoncai gyűlöletessé teszik magát a szót is: szabadság. Ha egy ilyen fiata1 realista előtt kiejted e három szótagot, gégéje azonnal megnyílik s a Polichinelle hangján válaszol: “Szabadság, ilyesmi nincs. Csak szabadságokról tudunk.” Ilyen bölcsességeket szed százesztendős mesterei fog- husáról nagy ájtatossággal és soha fel nem veti magának a kérdést, mi az ördögre jók a szabadságok, ha eltűnt a szabadság szelleme, mely egyedü’ tette őket termékennyé? És ami az “igazság” cimü szót illeti, ha néha még meggondolatlanul kiejtem, hiába ejtem gazság-nak, azon féltemben, hogy a gyatra kis Machiavellik rámfogják, hogy nagy I-vel ejtettem, ha kiejtem: mindenki nevet rajta. Az igazság csak olyasféle trükk mint a Népszövetség: üres hólyag csupán. Szegény fiuk, ti, azt hiszitek, hogy ilyen módon csakugyan szabadszellemek lettetek. De a vén bírák sem hisznek az igazságban s a vén bankárok még kevésbé. A fenébe külditek az igazságot, fiaim? (folytatjuk) 3í) órás munkahétért New Yorkból jelentik, hogy az ottani nyomdászszervezet, mely a Tipographical Union legnagyobb localjaként ismert (Big 6) a hat órás munkanap és öt napos munkahét követelésével állott elő. A nyomdászati iparban, csak úgy mint mindenütt, nagy a munkanélküliség. Ezen ugv enyhített a szakszervezet, hogy hosszú évek óta, negyven órát dolgoztat tagjaival negyvennégy helyett s a félnapokat munkanélküli tagjai között osztja fel. A Big 6 naggyülésén megállapítást nyert, hogy a most követett metódussal, kizárólag a munkások viselik az iparban munkanélkülivé válltak terhét. Ezért határozták el, hogy hat órás munkanap, öt napos munkahét és a jelen bérek megtartásának követelésével, a vállalatokra is ruházzanak valamit a terhekből. Az uj követelésre, a new yor- ki nyomdatulajdonosok és lapvállalatok, még nem nyilatkoztak. Bár nem hisszük, hogy a 30 órás munkahét teljes megoldást jelent, vagy hoz a nyomdász iparban, de mindenesetre tízzel kevesebb mint negyven óra és serkentőleg hat általánosságban a többi szakszervezetekre is, melyekben hasonlók az állapotok. CHICAGÓI OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Az IWW chicagói magyar tagjai 1939 március 18-án szombat este 8 órai kezdettel Tánccal egybekötött Társas vacsorát rendeznek az “A Lejtőn” színdarab szereplőinek tiszteletére a Bérmunkás Otthonbaa, 2419 Lincoln Ave. Vacsorára elsőrendű szakácsnők által készített csir- kerpaprikás lesz, valamint finom házi sütemények. Vacsora után tánc. Belépti dij nincs. Vacsora jegy 65 cent. Egy kellemes este eltöltésére meghivja önt és családját a Rendezőség. ELSŐ AZ EGÉSZSÉG Ezt nyerheti nagyon köny- nyen egy jó kacagással ha elmegy a Bérmunkás Otthonba 1939 március 12-én. délután 2759 E. 79-ik uccában, ahol Macsánszky János és a Modern Színkör nagyszerű műkedvelő gárdája tartja az év legnagyobb kabaré délutánját tánccal és vacsorával egybekötve. Lesz minden ami vidám és nevettető. Sok-sok móka, ének és tánc. Okvetlen ide jöjjenek, ha sokat és jót akarnak mulatni.
