Bérmunkás, 1939. január-június (27. évfolyam, 1040-1064. szám)
1939-04-01 / 1052. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1939 április 1. NYILATKOZAT Hamilton, Ont., 1939 március 13. BÉRMUNKÁS, P. 0. Box 3912 S. S. Sta. Cleveland, Ohio Tisztelt Wiener mtárs! Mint az utóbbi félórában láttam — ön a személyem ellen (a részemre egy megnemküldött Bérmunkás számban) egy megbokrosodott kommunista izü támadást intézett. Ezen támadás után önt sem mentegetődzésre, sem védekezésre, de még ezen pár sorra is csak azért érdemesítem, hogy az IWW szervezet és a Bérmunkással fennálló és megdönthetetlen rokonszenvem kötelez és ezen kötelezettségből^---------------------------------------kijelentem, hogy a nevezett lapnak sem szerkesztéséhez, sem pedig annak kiadásához nekem személyesen semmi közöm. A tény az, hogy annak a leszakadt bizonyos demokratikus bizottságnak az első gyűlésén jelen voltam s azon mind tájékozatlan, tehát ismeretlen — csak annyit mondottam — amennyit a lapban bennfoglalt jegyzőkönyv magában foglal és az alapításhoz, nem tudom miért? de $2.00-vel hozzájárultam, de azon a gyűlésen csak egy kiáltvány kiadásáról volt szó és magam is csak akkor röstel- kedtem el, amikor ez a kiáltvány lapformájában megjelent s ehez én egy árva szót sem Írtam és voltaképpen ez volt az oka annak, hogy abból a lappéldányból önnek nem küldöttem, a barátságunknak azonban ön alighanem pontot tett a végére, de ezek mellett a “Bérmun- kás”-sal fennálló kötelezettségemet mindenek fölött rendezni fogom s az első dolgom a naptár árának a bekolektálása és beküldése lesz. Tisztelettel, Sebestyén Wiener mtárs azonban ha ily felelőtlenül megtámadott, adjon nekem magyarázatot arra, hogy mit vétettem én az IWW és a Bérmunkás ellen? — és milyen címen támadta meg személyemet . . . ? Hisz voltaképpen akár milyen is az a Kiáltvány — az egyik minőségben sem volt sem önre, sem pedig az IWW szervezetnek, sem pedig a Bérmunkásnak útjában! Szekesztői megjegyzések: Elsősorban korrigálnunk kell a zárjelben tett kijelentését (vagy bejelentését), mintha mi nem küldtünk volna azon lapszámból, melyben a szóbanforgó cikket közöltük. IGENIS KÜLDTÜNK és meg is kellett, hogy kapja Sebestyén Dénes. Ellenben a csomagos lapok küldését beszüntettük. De ha nem küldtünk volna? Akkor is igazságosan jártunk volna el, mert a lapot boritó lejárati szám, az azonnali beszüntetést is igazolttá tette részünkre, amidőn a “Magyarság” nyugtázási rovatában 2 dollár erejéig mint adakozó szerepel. Mert elvégre akármilyen mostoha is a sorsa Sebestyén munkástársnak, ha módjában van hozzájárulni egy “uj” lapalapitáshoz ? Hát minket sem a gólya költött! Elvártuk volna és joggal, hogy legalább egy esztendőt letörültessen velünk is a lejáratról. De nem ezért van a harag és a cikk sem ezért íródott. A hangunk sem emiatt, szigorú és marad is az, miután nem tudunk felmelegedni és — hogy ugy mondjuk — a nyilatkozat sem bir bennünket felolvasztani. “Röstelkedni” alkalma és ideje volt Sebestyén munkástársnak, még a cikk megjelenése előtt is. Nem ő irt és nem ő nyilatkozott sem Hamiltonból de Kanadából sem először és nem is ő küldte be hozzánk azt a sajttakarót, melyben az általa felvett jegyzőkönyv is szerepel. S ha az alakulat nem elégítette ki. Ha “röstelkedni” kell amiatt, amit ott cikkek és nyilatkozatok formájában elkövetnek ? Sebestyén kötelessége volt azonnal lépéseket tenni és magáról minden felelőséget elhárítani ! Ha Hamiltonban mások megkapták a “Magyarság”-ot és Torontóból is érdemesnek tartották beküldeni? Mi sem természetesebb annál, hogy egykét példányt eljuttatnak ahoz a JEGYZŐHÖZ, aki két dollárral TÁRCA i -- ..... ■■ MENEKÜLÉS Irta: VÉSZI ENDRE Már eltelt néhány hónap és Antal még mindig a kórházban volt. Gyorsan lábbadozott, bár ez a lábbadozás csak látszólagos lehetett. Testében úgy érezte, hogy sohasem heveri ki betegségét.- Megint sötétültek a fák lombjai. Sürü vörösbe fulladtak a hosszú fasorok és a gesztenyefák erős illatot permeteztek szerteszét. Valamikor fanyar tealevélillat szállt a levegőben. A kórház parkjából egy víztornyot lehetett látni és távolabb, egész messze, hegyek kéklettek. Hosszú sétákat rótt a csöndes park utjain. Ezek a-séták mindig hosszabbak lettek. Elértek a kapuhoz, ahonnan a pestkörnyéki városka uccájára lehetett látni. A kőkerítés mellett düs fü nőtt. A fűnek még üde, zöld volt a színe. A levegő túléretten illatozott, tulgazdag, tulnehéz volt ez a pompás áradás. Antal titokban próbálgatta erejét és fájdalmas nosztalgiája támadt az egészség után. Ezek a vad, természetes őszök mindig fölkavarták. Ezek a füszagok és távoli horizontok eszébe juttatták a Rongyrétet, ahol úgyszólván az ifjúságát töltötte, a görcsös gyökereket és a végtelen szabadságot. Ott még nem érezte mellében a pusztulást. Ott még nem volt egyéb problémája, mint a védekezés a természet támadásai ellen. De most látta csak, milyen pompás, életető támadások voltak azok! Nem — nem tudja miért — de hozzájárult a megjelentetéséhez! Akik nekünk a nevezett lapot megküldték, nem járultak hozzá sem a megjelenéséhez, sem a konferenciákon részt nem vettek, de Sebestyénnek a szerepét elitélték. Szigorú bírálatukban nekik adunk igazat! Sebestyén munkástárs levele is minket igazol! Mi is “röstel- tük” annak a lapnak a megjelenését annál is inkább, mert olyasvalakinek a neve is szerepelt benne, aki velünk némi közösségben szerepelt. Enyhítő körülménynek elfogadni vagyunk hajlandók a fenti levél megindokolása alapján, hogy Sebestyén munkástárs, mint “tájékozatlan” szemlélő beleesett a dolgokba. De bizony, ha valaki igy beleesik, mint ő is — hát magára vessen, ha megüti magát! Mert nem volt az “megbokrosodott kommunista izü támadás” ami a Bérmunkásban megjelent. Hanem egy határozott nyilatkozat arról, hogy senkivel közösséget nem vállalunk, akik azzal a nyilatkozattal egyetértenek és a ‘“Magyarság” programját elfogadják, vagy terjesztik. “Felelőtlen”-nek sem mondhatja még Sebestyén munkástárs sem a támadást, mert bizony nagyon is felelőségünk tudatában irtuk azt. Mi is, ön is felelőséggel tartozunk azoknak a magyar munkásoknak, akik a mondhatta, hogy a kórházban rosszul tartják. De a többiek, akik itt szenvedtek, kiköhögték az életüket és folyton az eszébe juttatták a véget, ám legföljebb csak azt mutathatták amit ő is tudott. Nem is az ittlét fájt neki, hanem az elkövetkező távozás. Még nagyon is emlékezett arra a pillanatra, amikor elhagyta az előbbi kórházat, ahová először szállították. Még látta a portás szánalmát és bó- logatását: “Visszahoznak még téged! Ha nem ide, hát máshová, de visszahoznak”! Most mit olvas majd ki a portás tekintetéből? Talán ezt: “Te szerencsétlen! Ha mégegyszer visszajössz ide, innen már csak a faládában távozol.” Ezt a bucsuzkodást akarta elkerülni. Napról napra erősödött benne a vágy: megszökni innen. Már korán sötétedett. Hat órakor vacsoráztak, de utána tilos volt már a parkba menni. Antal felöltötte kabátját és egy földszinti kórterem ablakán kimászott a sötétbe. Betegtársainak azt mondta, hogy trafikba szökik, cigarettáért. "Néhányan megbízták, hogy hozzon nekik is. A park bokrain motozott az enyhe szél. Sietett a fákkal szegélyezett utón. Még nem voltak szárazak, inkább a szél és a derek verték le őket az ágakról. Antal elvesztette nyugalmát. Mögötte sötétlett a kórház piroskockás épülete. Az ablakok világosak voltak, szinte barátságosak. A magas fü közé ért. Kinyújtott kezével elérte a kőfalat. A kőfalon, mint a sebhelyes arcon a szakáll, rendszertelenül nőtt a moha. Hideg volt ez a fal, fagyos, pedig az éjszakák még elég szelíden ringatták ölükbe a levegőt. A kékes este forradalmi munkásmozgalom útját választották és az osztályharcot fel nem hajlandók cserélni olyan zagyvalékért, amit a nevezett lapban feltálaltak és K.M.D.F.-nek kereszteltek el. Hogy mit vétett az IWW és a Bérmunkás ellen. Sokat! Mert az IWW nem politikai párt ellenes alakulat és nem vezet keresztes hadjáratot Oroszország — egyetlen ország ellen sem. A kommunizmust viszont elválasztani bírjuk a KOMMUNISTA PÁRTOKTÓL, amire csalódások és pártaktivitásokon keresztül sem jutottak el a K.M.- D.F. megkótyagosodott vezér- nekjei. És a sok égbekiálltó marhaságok közül csak ezzel is rászolgáltak arra, hogy végig poskoljunk rajtuk és mindazokon, akik velük közösséget vállalnak. A helyzet tehát az és marad is, hogy ugyanaz a Sebestyén egy személyben nem lehet támogatója egy olyan kanadai alakulatnak, mint amilyennek a “Magyarság” a szócsöve és az IWW magyar nyelvű hivatalos lapjának a BÉRMUNKÁSNAK a képviselője egy időben. Ez pedig nem személyeskedés, mert akik a közelőtt szerepelnek, azoknak szereplésük közügy! AKRONBAN a magyar nyelvű IWW-isták a hónap első vasárnap délelőttjén tartják havi gyűlésüket a Magyar Házban. lassan szint változtatott és gyöngysorszinü lett, olyan fé- ligszürke és féligezüst. Tovább belerajzolódtak az ékszerfényü házak komor jelei. Az egész helyzet váratlanul hatott Antalra is, aki pedig napok óta készült erre a vakmerő távozásra. Mintha belevetette volna magát valamilyen tengerbe, valamilyen idegen, sós tömegbe. Még látta, ahogy fehér szárnyukkal legyezik a parkot a felhők. Hosszú, kalandos útnak tűnt fel most már az egész, kivihetetlen vállalkozásnak. Nyolcat harangoztak és Antal még mindig ott állt a kőfal előtt, amely elválasztotta akarata kivitelétől. A nyolcórai harangszó annyit jelentett, hogy itt az éjszaka. A harangozó fölszólította a betegeket, hogy térjenek illedelmesen ágyukba, rakják keresztbe mellükön a kezüket és aludjanak. Antal kinyújtotta vékony karját, megfogta a kőfal felső peremét és fölfelé vonta magát, néhány centimétert utazhatott igy, amikor teste elzsibbadt és újra leereszkedett a fűbe. Leért a már nedves sűrűségbe és már nem gondolt a szökésre. Elindult vissza, vissza a lehullott faleveleken, az épület felé, amelynek ablakai behunyódtak. Halkan kopogott a földszintes kórterem ablakán. Aztán belépett a sürülevegőjü terembe. Valaki meglökte: — Hozott cigarettát? Antal szégyenkezve dadogta: — Nem sikerült. Óvatosan megkereste ágyát, mint az álmos gyerekek. Valami nagy reménytelenség rakódott szemére és ekkor már sejteni kezdett valamit arról a, bezáruló kapuról, amelyet úgy hívnak: jövő.
