Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)

1938-09-24 / 1025. szám

1938 szeptember 24. BÉRMUNKÁS 3 oldal Ml Újság Magyarországon? — Az IWW budapesti Hírszolgálati Irodájától — 1938 augusztus 22-én, kor­mányintézkedésre azonnali ha­tályai megszüntették az igazol­ványok kiszolgáltatását Ma­gyarországon. Tudni kell azt, hogy itt kereskedést űzni, üzle­tet, műhelyt nyitni, vagy felek­től munkát vállalni önnálóan csakis úgy lehet, ha arra ipar­igazolványt adnak. Enélkül kon­tárkodásnak minősítik az ilyen szándékot s pénz valamint fog­házbüntetéssel sújtják. Már most utólag eme intézkedést az­zal próbálják —ez elég gyenge érvelés ugyan — megindokolni, hogy az utóbbi időben oly nagy­mértékben igénylik az ipariga­zolványokat ami az amugyis túlterhelt kereskedelem létét ve­szélyezteteti. A valóság pedig az ,hogy a zsidótörvény folytán állásaikból vallásuk miatt ki­haj igáit szerencsétlen egziszten­ciák, hogy kenyérkeresethez juthassanak üzletnyitásokkal próbálták s remélték ezt elérni. A 80.20 százalékos arányt kí­vánják itt érvényesíteni szin­tén, bár a zsidótörvény eme százalékos aránya a kereskede­lemre nem terjed ki, már az ön­állóságot illetőleg. Eddig is er­kölcsi bizonyítványhoz kötötték az iparigazolvány kiadását pár ével ezelőtt, ami a proletárok legértekesebbjét és intelligen­sebb rétegét (mozgalmi embe­reket) ütött el attól, hogy ön­állók lehessenek, hisz majd min­den ilyen proletárból “büntetett előéletűt” csináltak s most már a vallásnál tartanak. A Hitleri- Haynau szellem véglegesen ime germanizálja Magyarországot. Sport és Lövészegyleteket alakítanak minden községben, melyben a falu idősebb korosz­tálybeli férifai fogják ápolni — a bajtársias szellemet — Az if­júságot a már ismert Levente intézményben nevelik, katonás szellemben, ennek lejártakor jön a katonai szolgálat s ennek lejártakor a Lövészegyleti tag­ság — Szóval csecsemőkortól, agg korig fegyverforgatási kö­telezettség — A béke érdekében. Aug. 28. vasárnap. A vasár­napi lapokban ismét egy teljes oldalt vett igénybe a “katona­ság” intézményét, a militáriz- must dicsőítő két cikk. A Nép­szava 16-ik oldalát betöltő s parancsszóra leközölt két cikk cime: A repüplőgép Wright-ék- tól a 700 kilométeres hidroplán- ig és tovább ...” A légiháboru címét viseli 3 hasáb s “A hon­védség nyári ruhája” c. cikk 1 hasábot tesz ki. Az IWW. megelőzte, s a Bér­munkás hetekkel ezelőtt közöl­te le az u. n. 3-ik fogház és to- loncügyosztály Szolnokon léte­sül. Autentikus helyről kiszima­tolt hírünk s ez híranyagunk hitelességét igazolja, csak ma aug. 29-én robbant ki a buda­pesti sajtóban. A rendőrminisz- terium nyilatkozatot adott ki, hogy nincs szó internálótelep fölállításáról. De miként e mo­sakodó nyilatkozat — többek között — mondja “Tény az, hogy szükség van egy megfe­lelő toloncház létesítésére, mert az eddigi ideiglenes megoldások egyáltalában nem kielégítők. Az is tény, hogy szükség van egy munkáltatótelep felállításá­ra ahol. a csavargó munkanél­külieket, akiket az ország terü­letén összefogdosnak, megfele­lően foglalkoztatani lehetene. A belügyi kormányzat mosako­dó nyilatkozatában kijelenti, hogy nem ő, hanem a rendőrség részéről intéztek kérdést vidé­ki hatóságokhoz és az iránt ér­deklődtek, hogy egyes városok­ban van-e megoldási lehetőség Igen rendőrségi kényszermun­katelep, miként jelentettük, azok számára akik munkanél­küliek, azok számára akik a munkásmozgalomban aktiv sze­repet visznek, BIZONYTALAN ideig s minden BÍRÓI ÍTÉLET NÉLKÜL. Tudni kell azt akiket a bírósággal elitéltetni nem tud­nak, mert paragrafusokba ütkö­ző dolgot el nem követtek, azo­kat KÖZIGAZGATÁSI elbánás alá vonnak, s 10—20 fillérekért naponta kényszermunkára vet­nek. Rövidesen gyakorlatban láthatjuk majd, hogy egy-egy sztrájk stb. alkalmával a leg­képzettebb szakmunkások fog­nak egyik napról a másikra el­tűnni, szétszakítva és rombolva családjuktól és az emberi kö­zösségtől s tűnnek el talán ör­ökre a rendőrségi kényszermun­katelepeken nyomtalanul. Igen a nagykanizsai már jelentett 2. sz. telep zsúfolásig telve van, rövid idő alatt s a 3-ik is tele lessz. így szerelik le, illetve sze­retnék leszerelni a radikális munkásmozgalmat, s igy inté­zik el itt a munkanélküliség problémáját, igy tesznek hatal­mas vagyonra szert e munkate­lepek vállalkozói. Készen ház­hoz szállítva kapják a legjobb és legértékesebb munkaerőt, fil­lérekért. Kik durva bánásmód éheztetés, ruhátlanság — ruhá­zatot ezeknek nem adnak — stb. tizedeli meg soraikat. Ezt kellett volna a Magyarok Világ- kongresszusának tagjai elé töb­bek között előterjeszteni, s nem azt hány hold földet sóztak bu­sás áron a hasznavehetetlen, parlagon heverő urasági földek­ből a paraszt nyakába. Igaz, hogy arról már nem számoltak be hány ezrekre rúg azok szá­ma, akik formálisan otthagyták e terméketlen nyakukba sózott földeket s veszni hagyták ad­dig fizetett rélettőrlesztés árát, s beleölt fizikai és anyagi ja­vaikat. 30%-al drágább a megélhetés napjainkban, mint 1913-ban. Ezt jelenti a most megjelent statisztika. Tegyük bátran hoz­zá a kereset ugyanekkor 30— 50%-al alacsonyabb mint 1913- ban. Ezt hozta a magyar pro- letárásg számára a akkori ger­mán járszallagra fűzés révéni világháborusdi. S a mai járszal­lagra való fűzés — épp e napok­ban vált nyilvánvalóvá. Nem-e a térképről való letörlést fog­ja országunk és népünk számá­ra hozni azt még senki sem tud­ja .. . de sejtjük! A budapesti sütőmunkások a rendőrfőkapitánysághoz fordul­tak s kérték azt ellenőriztesse a vasárnapi munkaszünetet biz­tositó törvény betartását. A fő­kapitány “megértéssel fogadta a küldöttséget s kilátásba he­lyezte a segítséget”. Nem al­kalmasabb eszköz volna a szer­vezet erejénél fogva, ha ugyan a szervezetnek még van ereje s hatalma RÁKÉNYSZERÍTE­NI a munkáltatókat arra, hogy a törvényt betartsák, ha egy­szer törvény, mint rendőrkapi­tányi protektort keresni erre és “jóindulatú segítséget kérni”. Ejnye, ejnye, mióta hívják az ilyen csuszó-mászó, kunyeráló akciót “osztályharcos szakszer­vezeti harcmodornak” — Vagy csak egyszerűen szociáldemok­rata szakszervezeti módszer ? Ha ez úgy Stimmel, de akkor sem nem marxista, sem nem osztályharcos. S mi ezt szünet nélkül hirdettük s hirdetjük IWW.-isták, de vájjon mikor értik meg a proletárok? . . . Négy rendelet jelent meg az aug. 28-iki hivatalos lapban. Ezek: Sajtó (2) szin (1) és filmüvészeti (1) kamarákról, íme a sajtókamarai többek kö­zött ezeket mondja ki: Újság­írók közé tartoznak, az idősza­ki lapok felelős szerkesztői és állandó munkatársai. A nem időszaki lapok szerkesztői és azok az újságírók, akiknek ez nem foglalkozásuk. Tudomá­nyos, szépirodalmi, művészeti irók és szakírók. Újságíró je­löltek stb. Az országos sajtó­tanács elnökét a miniszterelnök 3 évre nevezi ki. A tanács tag­jai 50%-ban a Közigazgatási Bíróság tagjai a másik 50%-ék pedig a sajtókamarai tagok. — Azaz 51%-ék kormány többség és 50%-ék csak a sajtóé. A ma­joritás tehát e speciális fasizta (olasz) korporációban minden­kor a Haynau szellemé. A ka­mara tagjai 80:20 arányban vallás felekezet szerint s közép­iskolai érettségi bizonyitvány- nyal rendelkeznek, s természet­szerűleg negyed évi tagdijjat kifizették ELŐRE. Akit nem vesznek fel a korporáció (kaszt) tagjai közé azok lapok munka­társai, alkalmazottai, riporte­rei sem lehetnek. Nem vehető fel tagnak, aki államellenes (ez nekünk forradalmároknak és haladó szellemüeknek szól) vagy nyereségvágyból elkövetett bűn­cselekmény címén jogerősen meg van büntetve. Aki hivatal- vesztés, jogerős fegyelmi bün­tetés hatálya alatt áll, aki a tagdijjat nem fizette be ( ha nem veszik föl odavész) év vé­gül olyan foglalkozást üz, amely az újságírás és lapkiadás tisz­tességével és jóhirnevével nem fér össze (pl. bütykös ujju kér­ges tenyerű nyílt és éleselméjü de rongyokban járó proletár). A színművészeti porporáció és filmművészeti korporációk­kal nagyjában azonos a “jogi helyzet”. Akit nem vesznek fel, s hogy kiket vesznek fel ez az ő kényük kedvüktől függ sem a sajtó, sem a szin és filmművé­szetnél nem alkalmazhatók. Dil- letánsok, protekciósok, megunt szeretők és selyemfiuk előre, tehetség, tudás immár nem fon­tos, fontos a jó protekció . . . Az IWW. hírszolgálati iroda munkatársai NEM lesznek a sajtókororáció (Kamara) tag­jai, s nem pis akarnak lenni . . . SZÜRETI MURI NEW YORKBAN. Mielőtt még megkezdődik a szokásos mulatsági szezon, ez évben is megfogjuk tarta­ni azt az egyetlen különfajta mulatságot, mely páratlan a maga nemében, melyet SZÜRETI MURI név alatt ismerünk, mely egész éven át felejthetetlen emléke marad a megjelent munkásoknak. Amikor tehát az IWW. tagjai arról tudat­ják a new yorki magyar mun­kásokat, hogy OKTÓBER 1-Én SZOMBATON ESTE 8- kor a Bérmunkás Otthonban 1351 Third Ave. lesz meg­tartva az ez évi SZÜRETI MURI akkor egyszersmind választ is adunk a sok kérdésre, mely hozzánk érkezett, hogy mi­kor lesz már mikor lesz már a SZÜRETI MURI Tehát OKTÓBER 1-ÉN a Bérmunkás Otthonban talál­kozunk. Lovász Pali union zenekara fog játszani. Lesz szőlő lopás és polgári házas­ság értékes dijakkal. Belépti jegy ára 35 cent. A^ munkástársak megjele­nését és a siker érdekében való munkálkodásukat kéri, a rendező bizottság. j A szavak csak akkor jelentenek valamit, ha tettek követik ! i Mit tettél osztályod, a munkásosztály felszabadulásáért? I — -----------------■-----------—------------------------— — -------—.....................................——.... .1

Next

/
Oldalképek
Tartalom