Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)

1938-07-02 / 1013. szám

8 oldal

BÉRMUNKÁS

1938 julius 2.

A fasizták harcképtelenek a demokráciák támogatása nélkül

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY SZERINT, AMERIKA ÉS ANGLIA GAZDASÁGI BOJKOTTAL MEGTUDNÁ ÁLLÍTANI A FASIZTÁK GARÁZDÁLKODÁSÁT.

Menjenek el egy napra aratni

A Foreign Affairs cimü folyóiratban, cikk jelent meg C.

K. Leith, a Wisconsin Egyetem professzorának tollából, aki egy időben, U.S. gazdasági tanácsadója és szakértői minőségben részt vett a békekonferenciákon. Leith professzor feltűnést keltő cikkének kivonatos közlését olvasóink elé tárjuk annak bizonyságául, hogy a fasizmus kardcsörtető térhódításáért azokat terheli a felelőség, kik a háborúik és hódításaikhoz szükséges anyagokkal őket ellátják.

“Az Egyesült Államok, Franciaország, Anglia és Oroszország segítségével, az országok keretein belül és kívül a világ érctermékeinek három negyed része fölött rendelkeznek. Ezen fölül, kontrolt gyakbrolnak a tengereken is, melyeken az ércanyagokat szállítják.”

Az ércszegény fasizták

Németország, Olaszország és Japán, ércanyagokban nagyon szegények. Oly annyira, hogy háborús anyagaik nagyrészét, a demokratikus országokból kell beszerezniük. Németország, Elszász-Lotharingia elvesztése után, legjobb esetben sem képes saját ércszükségletének a 40%-áná'l több előállítására. Németország csak 14 százalékát tudja előállítani rézszükségletének, mig ólom és manganéz vasa csak 35-40 százalékát teszi ki évi szükségletének.

Olaszország vasterménye a szükségletének 20%. Szénterménye 8% s olajterménye 7%- át teszi ki annak, amit elhasznál és vörösréz kevesebb, mint félszázalékát teszi ki.

Figyelemre méltó — mondja professzor Leith — hogy a nevezett termények többszörösére van ezen országoknak szüksége, háborúban mint békében. Noha, Olaszország Ethiopia leigázása által sem tudta ásvány- inséges helyzetét feljavítani.

Japán sem kivétel.

A fasizta trió harmadik oszlopa Japán sincsen kedvezőbb helyzetben, mint előbb említett társai. Mert amig nyersvasának 35%-át otthon bányásszák ki, petróleum terményének csak a 7%-át állítják elő.

Leith professzor nem veszi túlságosan komolyan azt a hirt, hogy Németországnak sikerült mellék terményekből előállítani az olajat. Mert az olaj kőszénből való előállítása olyan költséges és lassú művelet, hogy szóba sem kerülhet az import feleslegessé tételéhez. Minden elért eredmény dacára is az a helyzet, hogy Németország ma is külföldön kell beszerezze a szükségleteit.

“Igaz, hogy az Olaszok ellen bevezetett gazdasági bojkott (Sanctio) nem járt sikerrel. Ennek oka a rossz előkészületekben és főként abban van, hogy azok sem tartották be, akik csatlakoztak hozzá. Az e téren szerzett gyakorlat nem a bojkott haszontalanságát bizonyítja, hanem az ellenkezőjét. Igazolja azt, hogy máskor sokkal jobban kell ilyesmire felkészülni és könyörtelen szigorral kell betartani. A nemzetek szereztek már e téren annyi gyakorlatot, hogy joggal lehet hinni az ásvány és érc bojkott hathatósságában, ha a szóbanforgó nemzetek ellen gyaroloni akarjuk” szól Leith cikkének befejező szakasza.

Arról persze halgat a professzor is, hogy célirányos szervezett munkásokra volna szükség minden — még úgynevezett demokratikus országban is ahhoz — hogy a pénz és profit szagtól minden humanizmus érzékét elveszítő tőkéscsoportokat bojkott elrendelésére és annak betartására lehessen kényszeríteni. Mert amig csak a tőkés- csoportokra lesz bízva az ügy, cseppel sem várhatunk többet, mint amit láttunk, az Olaszok Ethiopiai esetében.

“Vagy győzünk, vagy meghalunk”

(Folytatás az 1-ső oldalról)

és a frontok mögött küzdők egyaránt, hogy nemzetközileg cserbenhagyták és elárulták. Rettenthetetlen bátorságuknak és lángoló lelkesedésüknek köszönhetik harcosaink akik túlnyomó többségben munkások, hogy a nemzetközi burzsoáziák és fasizták tervezete, a szabadságért küzdő spanyol proletáriátus “gyors” likvidálása nem járt a tervezett sikerrel és nem győztek le bennünket oly hamar, mint azt remélték.

És az általunk hozott áldozat nem jelent kevesebbet, mint elodázását és kitolását annak a nagy katasztrófának, mely Európa feje felett csüngve, leomlani készül, hogy népét elöntse.

Amig velünk van lekötve és elfoglalva a fasizmus, nincsen alkalma és ideje, hogy más népeket kifosszon és leigázzon. Amig a Spanyolok állják a sarat, nem kezdhetnek mások ellen kalandot.

Elég sajnálatos, hogy tisztán látható események közepette észlelnünk kell azt a közönyt, mellyel a harc irányában viseltetnek azon népek is, akik tudják, hogy a harc melyben mi vérzünk az övék is. Lett légyen bárhogyan, mi még ennek dacára sem adjuk fel küzdelmünket és “egyezséget” sem kötünk, melyhez már biztatgat- nak bennünket bizonyos lapok, melyekről tudjuk, hogy az Angol imperializmust szolgálják.

Célunk és jelszavunk ma is olyan tiszta mint bármikor. — Harcolunk és kitartunk a végletekig.

Bulletin of Information

Áz aratás még messze van. De már készül a hangulat, a lel- kendezés, a nagy ünnepies érzés, amely a kenyér születését, valóban verítékben s kínban való születését kiséri. Csak sajnos ennek a nagy, ősi ünnepies érzésnek igen sokszor a fonákját kapjuk. Mintha csak egy tudatos ellenpropaganda folynék, amely az aratás mindennél keményebb munkájából népünnepséget, a veszett, nagy erőfeszi- tésből valami pántlikás mümagyarkodást, az egész izgalmas, vad, ájulatos hajszából filmoperettet akarna formálni és a föld népének keserves verítékéből legszívesebben limonádét párolna.

Emlékezhetünk képekre és szobrokra, versekre és novellákra, plakátokra és színpadi vagy mozibeli népszínművekre, melyek mind ebben a különös műfajban mozognak. “Aratás”, mondják, mint valami bűvös varázsigét. De nem gondolják hozzá az aratómunkás sajgó derekát, zugó halántékát, napmarta testét, félholt esti ledőlését. Még legjobb, ha nem gondolnak hozzá semmit.

A rosszabbik eset, amikor az aratásból afféle könnyű mulatság, játszi enyelgés, népies ug- rabugrálás lesz. A világ legnehezebb munkájából! Ilyenkor minden arravaló, hogy elkendőzze a valóságot, hogy megtévesz- sze azt, aki nem tudná, vagy nem akarja tudni, hogy az aratás nehéz testi munka és elhitesse vele, hogy csak amolyan tréfás, kedves, dalolós vidámságról van szó.

Emlékszem egy kiállításra, ahol az egyik terem legfeltűnőbb helyén diszelgő nagy aratókép előtt egymást lökdösték a falusi emberek és úgy nevették a kasza tartását, az arató mögött járó marokszedő asszony furcsa táncos lépését. így mindent lehet, csak aratni nem — mondták és kinevették a városi festőt. Csakhogy nemcsak a városi ember tudatlanságáról volt szó, hanem sokkal többről. Tudatos tudatlanság esetével álltunk szemben.

Előttem fekszik egy képeslap

fényképfölvétele. Az ember azt hinné, hogy a fénykép maga a megtestesült realizmus, a leal- kudhatatlan valóság, a teljes igazság. Aratás — mondja a kép aláírása. És látunk rajta hajladozó kalászokat, egy fejkendős, alig falusiarcu asszonyszemélyt, igen szendén félrehajtott fejjel — és karján egy nagy csokor margarétával.

Áz ilyen képen, amely a ponyvaregény, a hazug életideált hirdető könyv és mozi édestestvére, az ilyen — mondhatnánk — ponyvaképen éppen az van, ami az aratás embertelen nagy erőfeszítésének az ellentéte. Hamis hangulat, megtévesztő életlátás hirdetése, ami csak arra jó, hogy az igazi aratómunka és a szenvedő, szikkadt kenyéren, mindennapos szalonnán, állott vizen élő aratómunkás eltűnjék az árvalányhaj, a babos kendő, a margarétacsokor mögött.

Legjobb lenne ezeknek a “műalkotásoknak” a tetteseit egy napra aratni küldeni . . .

(ákos)

HAJÓKIRÁNDULÁS

Az IWW. olasz tagjai, 1938 julius 3-án rendezik rendes évi hajókirándulásukat, az “II Pro- letario” Olasz IWW- lap javára. Ez a kirándulás, egyik legkellemesebb szórakozása évről évre, a new yorki IWW.-istáknak, akik az Olasz forradalmi munkások vendégszeretetét már nem egyszer élvezték.

A kirándulás, a Colvert hajón lesz. Részvételi jegy felnőtteknek $1.25, gyermekeknek 50 cent. A csatlakozni óhajtó new yorki magyar munkástársakat ezúton is kérik, hogy szándékukat, az IWW. Angol helyiségében, 22 W 22 uccában, mielőbb jelentsék be.

A G.R.U. newarki csoportja saját helyiségében, 294 Market St. minden hó első és 3-ik ked- jén tartja rendes gyűléseit.

Munkástárs, hány uj előfizetőt szereztél e héten a “Bérmunkásnak?

ELVINYILATKOZAT

A munkásosztály és a műnk iltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozo emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírjak, akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő' eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő' hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ima tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: ‘Tisztességes napibért tisztességes napi

munkáért,” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.