Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)
1938-10-22 / 1029. szám
1938 október 22. BÉRMUNKÁS 3 oldal Ha a papiros lázadnitudna... HA SOMLÓ FŐTITKÁRNAK OLYAN EGYENESEN ÁLL A SZÖVETSÉGI ÜGYE, MINT AHOGYAN AZ “ÖSSZETARTÁSÁBAN A CLEVELANDI 50-IK OSZTÁLYRÓL IR, BAJOSAN ÖREGSZIK MEG A HIVATALÁBAN. A főtitkárság haragjában kizárt hat Szövetségi tag nem végzett a saját ügyük mellett olyan eredményes agitációt attól a bizonyos augusztus 7-ikétől, mint tette azt a főtitkár Somló az összetartás szeptemberi számával, amikor azt Írja az osztály tagjainak, hogy ők az alapszabály ellenes kizárások mellett foglalnak állást és az 50-ik osztályt a főtitkárság mellett mutatja ki. A Szövetség központi főorvo-^-------------------—-------------------sának figyelmét kell felhívni erre a jelenségre, mert 30 napra visszamenőleg a hét esztendős gyermek is tud visszaemlékezni. Az intéző bizottság elnöke jelentette neki, hogy az 50-ik osztály nem vette tudomásul tagjainak a kizárását. Az azóta megtartott három gyűlése az osztály tagjainak külön-külön a kizárások ellen foglalt állást és ilyen feliratot küldött az intéző bizottságnak, de mert a főtitkárnak más vélemény kell, hát a türelmes papiroson hamisít. Az 50-ik osztály nyolc tagja, akiknek vezetőjük az intéző bizottságnak három év előtt megválasztott egyik tagja, de aki inkább otthagyta a bizottsági tagságát, semhogy munkásszervezetnek váljék tagjává (ma már tudom, hogy ez az ő részére lehetetlenség is) az Összetartás szerint 44, a házaknál szerzett aláírást vittek Pittsburghba, hogy azok a kizárás mellett vannak. Az igazság az, hogy ezt a 44 aláírást azzal a félrevezetéssel szerezték az idősebb tagoknál, hogy ha nem foglalnak az intéző bizottság mellett állást, ők is kilesznek zárva és már máshová nem tudnak menni, a fiatalabb tagokat meg azzal vezették félre, hogy azért szükséges az aláírás, hogy a kizárt tagok bíróság elé vihessék az ügyüket. Ezek a félrevezetett tagok most a kizártaknak akarnak aláírást gyűjteni, hogy ők igenis helytelenítik az alapszabály ellenes kizárást. Mivel az Összetartásban nincs hely azok részére, akik az alapszabály mellett tesznek szót, ezúton kell a nyilvánosság tudomására adni, hogy miben áll az intéző bizottság védelmi nyújtása az ott járt nyolc tag részére. Az 50-ik osztály vasárnapi gyűlésére egy rendőr kocsi 4 rendőrrel érkezett, akik az egész gyűlést végig állták és gyönyörködtek a védelem nyújtotta lebátoritott magyar emberekben. Lefkovits az 50-ik osztály elnöke nyitotta meg ezt a gyűlést is és vagy ötnegyed óráig, amig ismertette a legutóbbi “hivatalos” gyűlés óta történteket, csak addig volt rend, amikor a nyolcak között levő alelnöknek adta át a gyűlés vezetését, a szomszédban bátorságot szerzők három perc alatt felborították a saját gyűlésüket. Minden híreszteléssel szemben az igazság most is az, hogy a clevelandi 50-ik osztály hivatalosan és határozatilag a kizárt tagok mellett van és nem az alapszabályt lábbal tipró főtitkárság mellett. Az 50-ik osztály egy tagja. MEGHÍVÓ VÉDELMI . ÖSSZEJÖVETELRE A Munkás Betegsegélyző Szövetség N. S. pittsburghi 23-ik osztálya — közösen a Világ Ipari Munkásai szervezetének tagjaival VÉDELMI ESTÉLYT RENDEZ Teaestével, műsorral és táncai egybekötve 1938 október 22-én, szombaton este 7 órai kezdettel az International Socialist Lyceumban (805 James St.) North Side Pittsburgh. — Beléptidij személyenként 35 cent. Útirány: Pittsburghból jövők vegyék a 2-es vagy 3-as számú villamost a Penn Ave. és a 7-ik sarkán. Leszállás az Ohio és James St. sarkon, onnan fel egyenesen egy block- nyira van a terem. ' Kapitalista bérenc vagy agyalágyult hülye? KUDLIK SÁNDOR, A MAGYAR SZ. L. PISTÁK PÉNZÉN DE- NUNCIÁLJA AZ IWW. MOZGALMÁT ÉS INGYENES SPICLI SZOLGÁLATOT VÉGEZ A KAPITALIZMUSNAK. Komolyan nem vettük és igazán csak kevés szóra érdemesítettük a “szegény legények” mozgalmát. Lapjukkal még kevesebbet foglalkoztunk és szerkesztőjüket annyira sem tartottuk érdemesnek, hogy nevét leírjuk. Ez a mellőzés amint látszik bosszantja a szerencsétleneket annyira, hogy lapjuk október^__________ 8-iki számában a szerkesztő ro-* vatban csaknem négy hasábon keresztül őrjöngenek, esztelenül vagdosódnak. Amig csöndes állapotban emésztgetnek és olyan savanyu pofát' vágnak, mint akik birsalmát majszolnak, nem veszélyesek. De ha az időváltozás az agyukra megy és olyan tombo- lásba törnek ki, mint az említett lapszám, muszáj elővegyük a kényszerzubbonyt. Ezt tesz- szük ebben az esetben is és lapunk nyilvánosságától elnézést kérve — rájuk huzzuk. A sok zagyvaság és szellemi szecska tálalás, amit a zavaros agyú szerkesztő bead olvasóinak és követőiknek, minket nem izgat. Ha szeretik, — hát csak egyék és élvezzék. Elvégre tudunk olyan esetekről, ahol a férj annyira megszokta a koz- más ételt, hogy a jól elkészített falatot már meg sem bírja enni. Ha az, amit Kudlikék az “A Munkásban” beadnak szocializmus ? ? ? tudományos ? ? ? meg miegymás hát legyen. Éljenek vele az “elvtársak”! Ám ha ők mindent bevenni képesek, akkor becses engedelmükkel levakarjuk a “szocialista” mázt erről a paragrafusról és ha gyomruk, szemük és bőrük van hozzá, zabálják meg újból. íme: egy szocialistának, munkásnak nevezett lapban igy is lehet . . . igy is szabad . . Írni. Az anarcho-szindikalisták kéz- legyintéssel akarták a kérdéseket elintézni. “Majd a direkt akció elvégzi azt, amit a politikai akció sohasem képes”, — mondták. Amikor azt kérdeztük tőlük, hogy mit értenek direkt akció alatt, képtelenek voltak megmondani. Mindenki mást értett alatta, és ennélfogva arra szolgált ez a tőkésosztálynak, hogy az Egyesült Államok legtöbbjében külön törvényt hoztak, amivel úgyszólván lehetetlenné lett téve a szervezkedés. Az IWW.-isták hülye direkt akció hangoztatása hozta ezt meg. És a legérdekesebb az, hogy máig sem tud két IWW-ista egyforma magyarázatot adni arra nézve, hogy mit kell érteni direkt akció alatt. így még mindig módja van az uralkodó osztálynak arra, hogy akármikor eltegyék a börtönbe azokat az IWW.-istákat, akiket éppen akarnak. Egy ilyen eset történt Clevelandon is néhány évvel ezelőtt, amikor bombát és egyébb romboló eszközöket “találtak” egy IWW.-ista pincéjében. A börtönbe tett IWW.-ista lehet olyan ártatlan a vádban, mint egy ma született bárány, de a hatóság mégis börtönben tartja, mert írásban van, IWW. által kiadott füzetekben és lapokban van az, hogy a bombadobás, géprombolás, sőt emberölés is megengedhető taktika, mind beletartozik a “direkt akció” gyűjtőnevébe. Vagyis, a direkt akció nem vitte el messzire az IWW.-istákat, mint a tények bizonyitják. Hát ami azt illeti, mi sem felelettel se mással nem maradtunk még adósak senkinek, de különösképpen a Sz. L. Pistáknak nem. És mert a régmúlt időkben egypárszor ilyen végletekbe mentek, mint a fent idézett cikkben most teszik — bizony a direkt akció több variá- ciójai közül, alkalmazták és kipróbálták rajtuk az IWW. türelmetlenebb természetű tagjai éppen azt a fajtáját a direkt akciónak, mely nekik a legjobb gyógyszernek bizonyult. . Kudlik fentebb idézett okoskodása szerint tehát nem is a kapitalizmus a bűnös, hanem MI IWW.-ISTÁK VAGYUNK AZOK. Mi vagyunk felelősek azokért a törvényekért, melyeket a háborúban és a profittól megittasult kapitalizmus, bevezetett a munkásmozgalom elfojtására. Kudlik és az ő Sz. L. Pista szocializmusa ? ? szerint, az Egyesült Államok tőkései és politikai lakájaik hozzánk képese ártatlan emberek voltak. Nem a kapitalizmus, HANEM MI TETTÜK A SZERVEZKEDÉST LEHETETLENNÉ, akik harcoltunk, áldoztunk, börtönbe mentünk ha kellett érte. Az idézetben, feketéből szedett illetve aláhúzott szavak viszont némi gyanút keltenek •bennünk . . . Mintha a természet műhelyében eltévesztett alkotásokkal állanánk szemben . . Úgy néz ki ,hogy nem állandó náluk az agyalágyultság . . . . Néha észnél vannak és tudják mit cselekszenek. így kellett legyen akkor is, midőn Lindway ügyében a clevelandi rendőrségnek és spicliknek cinkosaivá szegődtek be és vállalták azt a szennyes denunciáns szerepet, amilyennél becstelenebbet nem követtek még el munkáslapnak nevezett újság hasábjain. Szerintük Lindway munkástársunk aki húsz esztendőre van ítélve frame-up alapján, “LEHET”, hogy ártatlan? Mooney és Billings is “LEHET” . . . Sacco és Vanzetti is “lehetett”. Liebknecht és Róza Luxemburg is “lehetett’. Azok a négerek is “lehetnek” kiket a csőcselék időközönként meglincsel. Hitler- éknél, Horthyéknál, Mussolini- éknél az áldozatok is “lehetnek” ártatlanok. Franco spanyol hóhér is “lehet”, hogy ártatlan spanyolokat küld a halálba. “Lehet” de Kudlikék szerint, nem bizonyos! . . . Szóval ártatlan mindenki lehet, csak MI NEM, mert MI “még az emberölést is megengedhető taktikának” tartjuk Kudlik és az “A Munkás” szerint. Hej ! Hej! Ápolók! ... Vigyétek nekik a kényszerzubbonyt ! “SAJTÓ SZABADSÁG” A “Magyarság’ cimü lap vasárnapi számában megjelent vezércikk miatt a vizsgálóbíró elrendelte alap elkobzását. Az elkobzást a rendőrség vasárnap délelőtt foganatosította. 1 A szavak csak akkor jelentenek valamit, ha tettek követik ! í Mit tettél osztályod, a munkásosztály felszabadulásáért? ! í............ ....................................................................................................J